Van, amikor a hazugság más rosszindulatából ered, s még akkor is te érzed magad hibásnak.

Ahogy azt megbeszéltük Jungkookkal, anyáéknak azt mondtuk, hogy volt egy kisebb probléma az asztmámmal. Igaz, kicsit megszidtak minket, amiért nem szóltunk, mivel, ha komolyabb a dolog, akkor ki kell hívni a mentőket és ezzel nem szabad játszani. Tény, hogy mostanában rosszabbodott az asztmám, de ez már a stressznek is betudható. Ugyanis amikor elkezdtek piszkálni az előző suliban, akkor lett durvább, most pedig... Semmit sem javult. Gyakoribbak lettek. Lehet, hogy nem ártana elmennem egy vizsgálatra.

A vacsora innentől pedig úgy telt, mint egy teljesen átlagos, boldog családnál. Mosolyogtunk és nevetgéltünk, miközben anya a lelkemre kötötte, hogy bár ő is ismeri már Taehyungot, nem úgy, mint a barátomat, szóval szeretné, hogy legalább egyszer meghívjam őt, hogy közösen ebédeljünk az egyik hétvégén. Én pedig nem mondtam erre nemet, mivel már felesleges lett volna.

Amikor mentünk haza, anya legalább négyszer megkérdezte, hogy minden rendben van-e velem, hiszen aggódott az „asztmarohamom" miatt. Az már biztos, hogy el fogunk menni egy vizsgálatra. Ha másra nem is, erre jó volt ez a hazugság, amit Jungkook miatt kellett kitalálnom.

Egy nagy sóhajjal mentem be a szobámba, majd lazítottam meg a nyakkendőmet, s mint egy zsák krumpli, bedőltem az ágyamba. Mindössze pár órát töltöttünk el közösen, de mégis hosszabbnak tűnt, mint az egész napom. Aztán még ott van az, hogy Taehyungnak is el kellene mondanom, hogy Jungkook rájött. A részleteket pedig inkább kihagynám.

Bár eddig sem állítottam, hogy olyan jól ismerem a fogadott bátyámat, de ezek után teljesen elvesztettem a fonalat. Nem tudtam már eldönteni, hogy melyik, s milyen az igazi oldala. Ravasz volt, s már-már azt is lehet mondani, hogy gonosz és kegyetlen. Ép elméjű ember nem csinál ilyet csupán azért, mert összejöttek a legjobb barátjával. Jungkook átlépett egy határt, amit nem kellett volna, s most én is nyakig benne vagyok. Pedig tényleg minden erőmmel azon voltam, hogy ezt az egészet elkerüljem.

Amikor anya elmondta, hogy össze fognak költözni a barátjával, nem gondoltam volna, hogy ez lesz. Sőt, megígértem magamnak, hogy ezt az új fejezetet kicsit száj húzva, de úgy fogom felfogni, mint egy újrakezdést, egy lehetőséget arra, hogy én is boldog legyek. De eddig minden teljesen az elképzeltek ellentéte.

A telefonomat vettem a kezembe, s írtam is egy rövid üzenetet Hansénak, miszerint Jungkook megcsókolt a mosdóban és meg is fenyegetett. Természetesen a fiú teljesen kiakadt, s fel akart hívni, hogy beszélgetni tudjunk, de én visszautasítottam. Nem hiányzott az, hogy bárki meghallja, szóval maradtam az írogatásnál. Egy fokkal biztonságosabb.

Másnap délután Taehyunggal is sikerült találkoznom. Mindenképpen beszélni szerettem volna vele, mivel nem akartam, hogy bármi meglepetés érje majd őt. S mivel anyának is szóltam, hogy hova megyek, így már most vasárnap hivatalos lett a fiatal egyetemista hozzánk ebédre. Nem... Túl gyors ez nekik? Csak mert nekem eléggé. Én jobban szerettem volna várni és biztosabb lábakon állni, nem pedig remegve elmenni még egy találkozóra is.

- Szia! – jött ide hozzám a fiú, s nyomott egy puszit az arcomra, miközben lerángatta magáról a szövetkabátját. – Ne haragudj, volt egy baleset és emiatt késtem egy kicsit – mondta. – Rendeltél már?

- Szia hyung! Nem, még nem – ráztam a fejem. – Szerettem volna beszélni veled egy-két dologról – mondtam. Nem akartam húzni ezzel az időt, már így is nyakig benne voltam, s minél többet agyalok ezen, annál kevesebb időm lesz élvezni a vele töltött időt.

- Baj van? – ráncolta a homlokát, s azonnal az asztalon lévő kezemre fogott, miközben aggódóan nézett rám. Annyira rendes velem.

- Hát... Nem tudom, hogy annak számít-e, de... Szóval... Jungkook hyung – próbáltam egymás után pakolni a szavaimat, hátha később összeállnak egy kerek egész mondattá. – Szóval tudja – mondtam ki. – Rákérdezett, én pedig nem tagadtam, mert nem volt mit. Nem akartam kerülgetni a forró kását, és... Szóval sajnálom. Tudom, hogy nem így terveztük elmondani neki, de...

- Várjunk, Jimin – emelte fel másik szabad kezét, hogy azt, amivel az enyémet fogta, ne kelljen elengednie. – Nyugodj le, rendben? – mosolygott. – Tényleg nem kell ennyire zavartnak lenned velem, bármit is mondasz. Én örülök, ha őszinte vagy, tényleg – simította meg a hüvelykujjával a bőrömet, engem pedig kirázott a hideg, de nem a kellemes érzés miatt. Bűntudatom volt, amiért engedtem a kísértésnek. Gyakorlatilag megcsaltam őt, az első barátomat... Szörnyű ember vagyok...

- De nem így akartad, hogy megtudja...

- Előbb-utóbb úgyis rájött volna. Nem hülye ő sem – rántotta meg a vállait, majd egy sóhajt engedett ki az ajkai közül. – Így értem, hogy miért nem ír nekem vissza már egy ideje – ingatta a fejét. – Majd megnyugszik, ne törődj vele – mosolygott rám. Édes volt, hogy velem törődött és azzal, hogy ne stresszeljek ennyit, miközben rajta is látszott, hogy feszült. Nem mindenki tud minden érzelmet egy mosoly mögé elrejteni. – Mindegy is... Mi a másik?

- A... Másik? – pislogtam értetlenül, ő pedig elkuncogta magát.

- Azt mondtad, hogy egy-két dologról akarsz velem beszélni – idézett engem, én pedig azonnal észbe is kaptam.

- Á, igen! Nos... Jungkook-hyung felhozta ezt a közös vacsorán, szóval... Anya jobban meg akar ismerni téged, mint a barátom – motyogtam szégyenlősen. – Úgyhogy meghívtak ebédelni – mosolyogtam rá.

- Vasárnap? – kérdezte, én pedig bólintottam is egyet. – Rendben. Akkor kicsípem magam le fogom nyűgözni anyukádat és téged is – vigyorgott, miközben közelebb hajolt, s egy apró puszit nyomott a számra.

Előre foglaltunk asztalt, s itt minden hely el van különítve, szóval nem fognak csak úgy meglátni minket, ezért is merünk közeledni a másikhoz.

Szerettem, hogy Taehyung ennyire kedves velem, ennyire gyengéd. Benne minden megvolt, amire az embernek szüksége volt, viszont... Hiába tudta elterelni a gondolataimat mindig, mikor kettesben voltunk, most mégsem ment. Hiszen a csókjaiban valami mást, valaki mást kerestem. Az ajkak formája más volt, az íze, az illata, mindene teljesen más, ellentétes, mint Jungkooké.

A két fiatal férfi olyanok voltak, mint a tűz és a víz. Nem is értettem, hogy hogyan lehettek ennyire jóban, hiszen a különbség közöttük hatalmas volt. S én mégis képes voltam folyamatosan csak a rosszabbra gondolni és utána vágyódni.

Nem az volt, hogy nekem nem elég a tökéletesség, egyszerűen csak... Én voltam romlott. Minden az én hibám volt...

Végül Taehyung hazavitt kocsival, s a tornácon meg is láttuk, amint Jungkook kint áll, s cigarettázik. Egy pillanatra a vér is megfagyott bennem, amikor a tekintetünk találkozott, de nem törődhettem vele. Megállapodtunk, hogy egyikünknek sem fog járni a szája. Szóval...

- Úgy néz ki, hogy nem fog köszönni nekem – sóhajtott Taehyung, nekem pedig csak ekkor tűnt fel, hogy lehúzta az ablakot mellettem. S ahogy említette, a dohányzó férfi figyelemre se méltatta. – Na mindegy, majd megbékél valamikor – rántotta meg a vállait. – Később találkozunk – mosolygott rám, s adott egy puszit a számra. – Légy jó, Jimin.

- Te is, hyung. Majd írj, ha hazaértél – mondtam, s kicsatolva magam kiszálltam a kocsiból.

Megvártam, amíg elhajt a barátom, integettem is neki, s csak utána indultam el, hogy bemenjek a házba. De ekkor valaki megállított ebben.

- Muszáj ilyen nyilvánosan enyelegnetek? – fogott a csuklómra Jungkook, mire én csak mélyen beszívtam a levegőt.

- Fejezd be, anyuék itthon vannak és megláthatnak vagy meghallhatnak – mondtam neki halkan, s próbáltam ezzel együtt leállítani őt, de mintha a falhoz beszélnék.

- A kérdésemre válaszolj inkább – makacsolta meg magát, én pedig dühösen rántottam ki a karomat a szorításából.

- Az égvilágon semmi közöd hozzá, hyung! Inkább hagyd abba ezt a gyerekes játékodat és beszélgess vele. Ő sem akart rosszat és én sem. Nem értem, hogy mi olyan nagy dolog ebben – ráztam a fejem, majd ott is hagytam őt, mielőtt jobban felbosszant. Komolyan, nem lehet egy értelmeset beszélgetni vele, az agyamra megy ezzel a viselkedésével.

Anyu nyilván kifaggatott, hogy milyen volt Taehyunggal a találkozó, s bár számon kért, hogy miért nem hívtam be, de megértette. Nem akartam, hogy idő előtt találkozzanak úgy.

Anyukám egyébként nagyon megértő ezzel kapcsolatban és kíváncsi is. A nap további részét azzal töltöttem, hogy vele beszéltem. Jó volt egyébként, mert bár nagyon sok dolgot nem említettem meg, de az, hogy egy picit ismét őszinte lehettem vele, jól esett. Bármilyen furán hangzik is, én tényleg rosszul érzem magam azért, mert hazudnom kell. Ráadásul ennyit, s mióta együtt élek Jungkookkal, mást sem csinálok. Pedig nem ezt érdemli sem ő, sem pedig mások.

A vasárnapi ebéd Taehyunggal... Nos, én baromira izgultam. Vagy hat alkalommal öltöztem át, anya pedig jót kacagott rajtam, Junho elmondta, hogy nem kell ennyire a tökéletességre törekednem, mert a lényeg úgyis az, hogy jól érezzük magunkat. Jungkook pedig... Ő igazából hozzám se szólt. Nem is baj, addig jó, amíg csendben van, s remélem, hogy ezt az ebédnél is így tervezi.

Mivel nem volt ismeretlen személy Taehyung, így senki sem volt meglepődve rajta, inkább picit másképp fogadták, avagy tekintettek rá. Legalább is anyu. Be sem állt a szája, mert itt ő volt az egyetlen, aki azért annyit még nem beszélt az egyetemistával. De partnerére talált, mert a barátom igencsak beszédes volt, s minden apró kérdésre hajlandó volt válaszolni. Az egyetlen, aki nem szállt be, inkább végig hallgatott, az Jungkook volt, ami még az apjának is feltűnt.

- Mi az? Olyan csendes vagy, pedig nem vagy rossz emberek között – jegyezte meg, mire az egyetemista elmosolyodott.

- Persze. Szimplán csak fáradt vagyok, szóval én hamarabb lelépek – kelt fel az asztaltól. – Köszönöm az ételt Bonghee, nagyon finom volt – mondta anyának, s miután összeszedte a cuccait, s lerakta azt a mosogatóba, fel is ment a szobájába.

Bár kicsit váratlan volt ez az egész a szülőknek, s láthatóan összezavarta őket, nem törődtek vele. Egyedül mi tudtuk, hogy mi a valódi probléma, s emiatt én rosszul is éreztem magam, hiszen miattam nem beszélnek egymással, pedig ők ketten elválaszthatatlanok voltak.

Taehyung minden bizonnyal észrevette, hogy valami nem okés velem, ezért az asztal alatt a kezemre fogott, s óvatosan megszorította azt. Jelezni akarta, hogy nincs semmi baj, hiszen itt van velem, amiért bár hálás voltam, azt kívántam, hogy bárcsak eltűnnék innen.

Egy idő után szerencsére visszatért a jó hangulat, s normálisan tudtunk beszélni egymással, hiszen Jungkook ki sem dugta a fejét a szobájából. Nem értem, hogy valaki hogyan lehet ennyire... Ennyire..!

- Igazából szerettem volna kérdezni valamit – mondta Taehyung, miközben anyura nézett, aki érdeklődve tekintett a fiúra. – Jövő hétvégén lesz egy buli, ahova meghívtak és igazából szeretném, ha Jimin is velem jönne. A többieknek is be szeretném mutatni – pillantott rám, míg én csak leesett állal hallgattam őt. Bemutat a barátainak? Várjunk... Mégis kiknek? Azokkal, akikkel Jungkook is lóg? – Már ismerik őt, de nem úgy, mint a párom, szóval...

- Ami azt illeti, mi nem leszünk itt a következő hétvégén és Jiminnek is apás hétvégéje lenne, de ha le tudja beszélni vele, hogy elhalasszák... – pillantott rám anyu. – Meg ha haza is hozod és felelősséget vállalsz érte, akkor rendben.

- Természetesen – hajolt meg egy kicsit ültében a fiú.

- Ja, és még valami. Menjen veletek Jungkook is. Ő azért picit jobban ismeri Jimint, mint te és, ne vedd magadra, de megnyugtat, ha vele van ő is – tette hozzá anyu, mire én úgy éreztem, hogy kiszáll a lelkem. Őt megnyugtatja, ha a közelemben van? Hát belőlem meg az összes létező nyavalyát előhozza.

- Ő mindig hivatalos, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ott lesz – kuncogott Taehyung, s átkarolt, én pedig egy mosolyt erőltettem magamra. Hát ennek baromira örülök, mert nagyon úgy néz ki, hogy minden feltétel adott, hogy elmenjek. S hiába kell még apuval is beszélnem, biztosan nem fog nemet mondani, hiszen azt akarja, hogy éljek és élvezzem ki a fiatalságomat.

Egész végig emiatt egy gombócot nevelgettem a torkomban. A hét minden egyes napján ezen rágódtam, s még a randikra is nemet mondtam, illetve a matek korrepetálásokra is. Azt mondtam, hogy Hanséval tanulok, ami valamennyire igaz is volt, csak a fiú előtte tartotta bennem a lelket.

Nagyon rosszul éreztem magam, s folyamatosan gyomorgörcsöm is volt a történtek miatt. Taehyung és Jungkook nem találkoztak egymással, s nem is beszélgettek, még egyetemen sem. A fogadott bátyám azóta elment egy motoros találkozóra, de egyedül. Annyira feszült köztük a hangulat, s itthon is, hiába próbálunk mind a ketten folyamatosan mosolyogni, s úgy viselkedni, mint a jó testvérek. Ennek a fele sem igaz.

Enni sem nagyon tudtam, s ezen az sem segített, hogy elmentünk vizsgálatra is, ahol mondták, hogy valamiféle allergiám lehet, s azért rosszabbodott az asztmám, de ehhez több vizsgálat kell. S nem tudom, hogy valóban ez áll a háttérben, vagy a sok stressz tényleg kihat az egészségemre.

Bár nagyon szerettem volna, hogy Hanse velem legyen azon a bulin, Taehyung miatt nem tudtam foglalkozni vele. Szóval azt beszéltük meg, hogy ő végig elérhető lesz, s azonnal felhívom őt, ha bármi gáz van, mert akkor a tesójával eljönnek értem kocsival.

Nem öltöztem ki annyira, inkább valami kényelmeset szerettem volna felvenni. Amúgy sem akartam elcsábítani senkit, már nem élt az akkori fogadásunk Jungkookkal, aki egyébként külön, hamarabb elment. Inkább már csak a fejünket ráztuk, hiszen nyugodtan eljöhetett volna velünk is Chaewon mellett elfért volna, hiszen ő is velünk tartott ezúttal. De mindegy is, ha ő így akar játszani, akkor legyen! Nem fogok idegeskedni miatta.

Amikor megérkeztünk, akkor már javában ment a zene, s páran kint álltak és cigarettáztak. Azt nem tudom, hogy milyet szívtak, de nem is akartam megtudni. Csupán reménykedni akartam benne, hogy normális dohány van benne.

Egyből megismertek minket, s oda is jöttek köszönni, illetve segítettek kivenni a csomagtartóból a dolgokat, ugyanis Taehyung hozott néhány kísérőt, illetve kaját is, hogy valamivel felszívják az alkoholt. S bár nem késtünk, úgy tűnt, hogy előbb érkeztek a többiek, s már jócskán italosak voltak.

- Szia Tae! Na, most két kicsi bébiszittere is vagy? – kuncogott egy srác, aki idejött, hogy üdvözöljön minket. Őt még nem láttam, s én sem voltam ismerős neki, ezért bemutatkozott. – Lee Dooshik – mondta.

- Park Jimin – mutatkoztam be én is.

- A barátom – tette hozzá Taehyung, mire felpillantottam rá. – Ő pedig a húgom, Chaewon, de szerintem őt már láttad.

- Igen, volt szerencsém hozzá. Menj nyugodtan be, a csajok már várnak – biccentett a fejével, mire a lány mosolyogva meg is kerülte a széles vállú fiatalembert, hogy a többiekkel lehessen. – Akkor sikerült végre felszedned valakit. Gratulálok, Tae! – ütögette meg a vállát. – Bár nem ismerlek annyira, de szép pár vagytok – mondta, én pedig elmosolyodtam. Dooshik-hyung nagyon kedves embernek tűnt.

- Köszönjük szépen. Na, menjünk be – mondta Taehyung. – Ne várakoztassuk meg a többieket – fogta meg a kezemet, s nézett rám, én pedig... Rosszul éreztem magam, mert tudom, hogy ilyenkor el kellene önteni a melegségnek, pillangók ezreinek kellene verdesnie a gyomromban a szerelmes és gyengéd pillantása miatt, ám ezek mind elmaradtak. Sokkal inkább voltam feszült, ideges, ez pedig annyira kikészített, hogy ismét gyomorgörcsöm lett.

Dooshik egyébként nem fogta vissza magát, amint beértünk a nappaliba, ami ezek szerint a ház legnagyobb helyisége, elkiáltotta magát, hogy fogadjanak örömmel, mert én vagyok Taehyung párja. Pár embert ismertem már, köztük ott volt az előző bulin megismert Mirai is, aki csak a szemöldökét húzogatva mosolygott rám. Üvöltött róla, hogy mesét szeretne.

Mindenki jól fogadta a hírt, gratuláltak is nekünk, s valaki elég viccesnek gondolva magát, odadobott nekünk egy óvszert, ami miatt én teljesen elvörösödtem.

- Csak nem itt fogják csinálni, bár ki tudja – szólalt meg Jungkook, miközben egy üveg soju kellemes társaságát élvezte. Mindenki felé fordult, hiszen tudták, hogy mi a szokás, s páran azzal is tisztában voltak, hogy én a fogadott testvére vagyok. Vagy valami olyasmi, mert a szüleink nem házasodtak össze, csak együtt élünk. – Egyik sem valami bevállalós – pillantott ránk.

- Pofád lapos, Jungkook, tudjuk, hogy te bárkit megdugnál innen, akit szeretnél, de nem mindenki olyan görény, amilyen te is vagy – forgatta meg a szemeit Mirai, aki ezúttal kiegyenesítette a szőke tincseit, s átmászva az embereken elém állt, s a kezemre fogott. – Te, én, konyha, most – mondta, mire elmosolyodtam, s Taehyungra pillantottam.

- Az én felelősségem, szóval ne itasd le – kötötte a japán lány lelkére, aki hatalmas vigyorral az arcán kihúzott engem, s már be is mentünk a konyhába, ő pedig felpattant a pultra, miközben maga mellől elvett egy üveg piát, majd jól meghúzta.

- Fú, baszki, ez jó erős... Na, kezdd. Mióta? – vágott fancsali képet a

- Hát... Már kavarunk egy ideje – ingattam a fejem.

- Értem... És lefeküdtetek már? – vágott bele a közepébe, én pedig azonnal belevörösödtem.

- Jézusom, dehogy! – tiltakoztam kézzel-lábbal. – Nem akarok ilyen hamar belemenni abba, meg amúgy is, annyira friss még a kapcsolatunk.

- Rendben. És Jungkookkal? – jött a következő kérdés, én pedig értetlenül néztem rá. A lány elmosolyodott, s a hátam mögé nézett, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy tényleg nincs itt senki, s csak utána folytatta. – Izzik köztetek a levegő. Látszik rajta, hogy nem tetszik neki, hogy te és Taehyung... Na igen. Az meg, hogy egy kibaszott fogadás miatt vagy mi miatt legyen ilyen... Kérlek, ennyire senki sem gyerekes.

- Hát, pedig ez a helyzet – sóhajtottam.

- Szerintem nem, csak ő sem tudja eldönteni, hogy mit akar és ezért ilyen – rántotta meg a vállait.

- Ennyire egyértelmű? – húztam a számat.

- Hm... Nem hiszem, de én már egy ideje figyellek titeket. Ne nézz rám furán miatta, de... Érdekesnek találom, meg szerintem jobban összeillenétek Jungkookkal – vallotta be őszintén. – Csak te túl jó vagy hozzá – ingatta a fejét, s elmosolyodott. – Na, jó, csak ennyit akartam. Ha te boldog van Tae mellett, nekem az a lényeg – tárta ki a karjait, én pedig tudtam, hogy mit szeretne, ezért csak odamentem hozzá, s megölelgettem. – Olyan édes vaaagy! – nevetett, amit én is megmosolyogtam.

Mirai tényleg nagyon-nagyon rendes lány, már akkor jóba lettünk, s úgy tűnik, hogy ez fennmaradt. Ezúttal viszont telefonszámot is cseréltünk, illetve megkerestük egymást a közösségi médiákon is, hogy tudjunk beszélni. Szerintem ő és Hanse jól kijönnének egymással, bár ki tudja, két dudás sokszor nem fér meg egy csárdában.

Közösen mentünk vissza, s mind a ketten beültünk a körbe, amit kialakítottak a többiek. Valami játék következett, s ahogy láttam, Unozni készültek. Én személy szerint szerettem a játékot, de ahogy a szabályokat sorolták, hogy miket hoznak be, hogy minél jobban lehessen szívatni a másikat, még a kedvem is elment.

- Ez barátságokat fog szétbaszni, úgy érzem – sóhajtott mellettem Mirai, miközben a kiosztott lapjait rendezgette.

Az baj, mert már egy így is teljesen tönkrement.

Alig tudtam követni, s komolyan mondom, másfél órán keresztül csak egy ember ment ki, a nyertes. Ugyanis 0-nál a forgásnak megfelelően átadtuk a mellettünk lévőnek a paklinkat, ha 7-et raktunk le, akkor valakivel kötelezően cserélni kellett, s lehetett szúrni is, ami miatt nekem egyszer 18 darab kártyát kellett felvennem. Mivel többen voltunk, így négy paklit tettünk egybe, szóval volt miből játszanunk. Átláthatatlan volt az, ami a kezemben tétlenkedett, s volt olyan, hogy három körön keresztül csak ki voltam tiltva, szóval csak ültem és néztem ki a fejemből.

- Jó faszom, én kimentem cigizni. Valaki jön még? – nézett szét Jungkook, mire egy páran felkeltek, s jajgattak is egy sort, mert elmacskásodott a lábuk a törökülés miatt. Azért már egy ideje játszottunk.

Én is felkeltem, s nyújtózkodni kezdtem. Mirai is kiment a többiekkel, bár ő elektromost szív, amit a házigazda megengedett, hogy bent is lehet, de ő vágyott a friss levegőre mellette. Taehyung Chaewonnal beszélt éppen, ezért én kimentem a konyhába, hogy valami innivaló után nézzek. Nem terveztem alkoholt fogyasztani, ezért csak a kísérőknek szánt édesített italok között nézelődtem.

A kezembe vettem egy csomó cuccot, de nem tudtam eldönteni, hogy mit igyak, s közben már valami kajáért is sóvárogni kezdtem. Pizzát később akarunk rendelni, több rágcsát meg nem akarok, mert rosszul fogok lenni.

A számat elhúzva tudatosult bennem, hogy csak chips és hasonlók vannak, nekem meg már elegem volt belőle, s az ízéből is. Szerintem egy életre megutáltam a homáros ízesítést.

- A dinnyéssel öntsd fel a whiskyt – szólalt meg valaki a hátam mögül, mire megpördültem, s akkor láttam, hogy Jungkook áll ott. – Nem lesz olyan erős.

- Nem akarok inni –fordítottam hátat neki ismét. – Nincsenek vele jó emlékeim – motyogtam kissé sértődötten.

- Azért, mert valami nem sikerült, nem kell azonnal kudarcként megítélni és egyből hagyni a faszba – mondta kicsit sem moderálva magát, én pedig csak csúnyán néztem rá. Elmosolyodva jött közelebb, s elvett egy nagyobb poharat, s öntött bele egy kevés whiskyt, majd a dinnyés üdítőt is hozzáadta. – Ettől nem lesz keserű és ha még egy kis pluszt akarsz, akkor... – bontott fel egy energiaitalt, majd abból is tett egy keveset, s felém nyújtotta. – Idd így.

- Te komolyan meg akarsz ölni? – kérdeztem, de a mosoly ott bujkált a szám szélén.

- Eszemben sincs, ennyibe nem halsz bele. Na, kóstold meg, láttad, hogy épphogy van benne egy kevés whisky – nyomta a kezembe, s a pultnak dőlve összefonta a mellkasa előtt a karjait és várt. Én kissé bizalmatlanul szagoltam bele, mire ő csak megforgatta szemeit. – Nem tettem bele semmi olyat, te is láttad.

- Tudom csak... Nem lesz baj, ugye?

- Ennyitől nem – rázta a fejét. – Na, kóstold meg.

Először, mint valami pisis, csak a nyelvemet dugtam bele, amin a tetovált férfi elkuncogta magát. Viszont tényleg jó íze volt. Picit savas, de jó édes volt, ezért egy nagyobbat is belekortyoltam. Nagy szemekkel néztem Jungkookra, aki tudta a reakciómból, hogy ez nagyon is ízlik nekem.

- Ez tényleg nagyon finom – mondtam.

- Ha még szeretnél, akkor keverek neked – mondta. – Nem fogsz berúgni tőle, mert nagyon kevés alkohol van benne. Ja, ha meg valami kaja kell, szólj Dooshiknak, vagy nekem és rendelünk. Már lassan úgyis ideje lenne – pillantott az órájára, majd rám. – Okés?

- Miért vagy velem ilyen? – kérdeztem rá habozás nélkül. Előtte hozzám sem szól, levegőnek néz, vagy ha éppen nem azt csinálja, akkor odapörköl nekem. Lehet, hogy végre megenyhült...?

- Azért, mert...

- Mi folyik itt? – hallottam meg Taehyung hangját közvetlen Jungkook mögül, mire az utóbbi csak a szemeit forgatta. Tae megkerülte a volt legjobb barátját, s egyből elém jött. – Ebben van alkohol? Megígértem anyudnak, hogy nem iszol...

- Nem fog ennyitől berúgni – sóhajtott Jungkook, hogy valamennyire a védelmemre kelljen, bár érezhető volt, hogy az utolsó dolog lenne a Taehyunggal való kommunikáció, amit tenni szeretne.

- Te meg eszednél vagy? Kiskorú még! Meg egyébként sem kellene az anyukájának hazudnia, ha megkérdezik, hogy ivott-e. Nekem kell rá vigyáznom, szóval...

- Igen? Akkor mégis hol a faszomban voltál eddig? – lépett hozzá közelebb a tetovált, mire bennem megállt az ütő egy pillanatra. Már csak az hiányzik, hogy ez a kettő összeverekedjen.

- Neked is tudnod kellene, hogy meddig mehetsz, de sosem tudod. Nem vagy ilyenekkel tisztában, Jungkook – hergelődött fel Taehyung is.

- Valóban? – nevette el magát. – Attól függ, hogy kinek a határait nézzük, mert az enyémek még nagyon is messze vannak. De feszegethetjük őket, ha szeretnéd.

- Te kis...!

- Jó, elég! – álltam közéjük, miután letettem a pultra a poharamat. – Sajnálom, én fogadtam el. Nem ő a hibás, mert nem akart rosszat.

- Nem akart rosszat? Le akart itatni! – hüledezett Taehyung.

- Ha le akarnám itatni, az nem így nézne ki – kuncogott Jungkook, hiszen tudta, hogy nem tudják őt kibillenteni. Ám ekkor én is indulatosan fordultam felé, mert úgy éreztem, hogy ez az egész arra ment ki, hogy csak nagyobb legyen a feszültség.

- Te is hagyd ezt abba! Mind a ketten! Komolyan mondom, elegem van belőletek! Én is el tudom dönteni, hogy mi jó nekem és mi nem és azt is, hogy hol vannak a határaim és ha folytatjátok ezt a gyerekes duzzogást, akkor rohadt gyorsan el fogjátok érni mind a ketten, hogy kiboruljak – mondtam nekik idegesen. – Megkeresem inkább Mirait – ráztam a fejem, s elléptem mellőlük, mert már nem bírtam velük egy légtérben meglenni.

Az is rossz, amikor csak köztem és Jungkook között van konfliktus, de így, hogy mind a hárman nyakig benne vagyunk a szarban... Kell egy kis friss levegő és egy olyan ember, aki nem fog az agyamra menni.

Szerencsére Mirait meg is találtam kint, ezért se szó, se beszéd, leültem mellé. A lány látta rajtam, hogy majd' felrobbanok az idegtől, a mellkasom előtt összefontam a karjaimat, s a lábammal is idegesen doboltam.

- Kérsz egy slukkot? – kérdezte végül, én pedig eddig bírtam.

- Nem, mert talán még ez is probléma lesz...

- Mi történt? – döntötte oldalra a fejét, s fogta meg a kezemet. Szerencsére a többiek pont bementek, ezért csak ketten maradtunk, így nyugodtan kiönthettem neki a szívemet.

- Jungkook kevert nekem egy italt, de nagyon-nagyon kevés alkohollal. Nem is éreztem rajta, hogy van benne valami, erre Taehyung teljesen kiakadt, hogy le fog itatni, meg hogy most az ő felelőssége vagyok, pedig ettől tényleg nem tudtam volna berúgni, csak megkóstoltam és kész... Ez a kettő meg majdnem összement csupán ezért és akkora a feszültség közöttük, hogy megfulladok – hajtottam le a fejemet szomorúan.

Mindez az én hibám...

- Tehát Jungkook csinálta neked, de te elfogadtad – mondta, mire én csak bólintottam egyet. Mirai mély sóhajt engedett kiszabadulni, majd átkarolt. – Taehyung túlságosan prűd és szabályszerető, Jungkook pedig teljesen az ellentéte. Talán ezért is bírom őt jobban, mert vele lehet lazulni, nem fog ilyeneken kiakadni, főleg, hogy ő sem szent, valljuk be – forgatta meg a szemeit, s az utóbbival Taehyungra célzott. – Figyelj, menjünk vissza, igyál, amit akarsz, ne foglalkozz senkivel. Ha ezt akarod csinálni, a saját döntésed volt és a felelősséged. Ha kell, akkor fogd rám, én bármelyiknek kikapom a heréjét a helyéről – kuncogott, mire én is elmosolyodtam, s a lány vállára hajtottam a fejemet.

- Köszönöm szépen, Mirai – mondtam.

- Ugyan, semmiség – legyintett. – Gyere, menjünk be. Szeretem az ilyen ruhákat, de fázok bennük – kuncogott, s kelt is fel velem együtt.

Közösen mentünk be, s már nem is ültem Taehyung mellé, hanem inkább Mirai és a lányok körében foglaltam helyet, akik örömmel fogadtak. Nem csoda, én voltam az egyik legfiatalabb itt, s ráadásul meleg is. Úgy bántak velem, mint egy barátnővel, ami egyébként jól esett, s sikerült is egy kicsit kikapcsolnom. Egy ember hiányzott a társaságból, s az Chaewon volt. Minden bizonnyal mosdóba ment, mert a többiek szerint kicsit rosszul volt. Ugyanis neki lehetett innia, de nekem nem... Baromira nem igazságos. Nem mintha annyira vágynám az alkoholt, de az, hogy megtiltja, viszont a saját húgának nem, már túl van egy határon.

Jungkook sem volt sehol, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Mindössze a belépője volt érdekes, ugyanis kissé dülöngélve, de jókedvűen lépdelt be, közvetlen utána Chaewon, aki eléggé kócos volt.

Az egyetemista egyből régi legjobb barátját célozta meg, átkarolta a vállát, s ránehézkedett, ami láthatóan nem volt Taehyung ínyére az előző kisebb vitájuk után, de nem lökte el magától az ingatag férfit.

- Tae, tudod.. Gondolkodtam, baszki – beszélt kissé nehézkesen, s mivel nemrég még teljesen józannak tűnt, biztos voltam benne, hogy nem az alkoholtól lett ilyen. Közben Chaewon is idemászott hozzánk, s leült, majd a fejét az egyik lány vállára hajtotta, aki simogatni kezdte a fejét, s közben a ruháját is igazgatta. – Jimin... Gyakorlatilag nem a testvérem, mert a szüleink nem házasodtak össze, csak együtt lakunk – mondta. – Rá lehet, hogy nem vonatkoznak a szabályok – folytatta.

- Örülök, hogy ezt végre belátod – morgott Taehyung, s közben próbálta megtartani a tetovált srácot. – Van még valami?

Jungkook elmosolyodott, s az a mosoly... Volt már szerencsém ehhez. Nem tartogatott semmi jót.

Elkuncogta magát, s Taehyung füléhez hajolt, majd valamit belesúgott. A barátom arckifejezése pedig egy pillanat alatt váltott ezer, s egy színt. Végül a döbbenetből a vörös dühe maradt meg, s nem habozott.

- Te rohadék...! – kiáltott rá, majd ellökve magától Jungkookot már lendült is az ökle. Az amúgy sem stabil fiú az üvegasztalnak esik, ami betörik alatta, de ez nem érdekli Taehyungot, fölé kerekedik, a csípőjére ül, s mint egy állat kezdi el püfölni ott, ahol csak éri.

A lányok sikítoztak, én pedig azonnal felkeltem, bár tudtam, hogy amilyen nádszál vagyok, nem fogom tudni szétszedni ezt a kettőt. S végül a többi srác tette meg, bár elég nehezen, mert a barátom alig akart leakadni Jungkookról, aki csak köhögve fordult oldalra.

- Te megvesztél ember?! – kérte őt számon Dooshik, s meg is lökte Taehyungot a vállán keresztül. – Ha nem lenne mindenki kibaszott részeg, vagy be nem állt volna, rád hívnám a kurva rendőrséget, te faszkalap! Takarodj innen, amíg szépen mondom! – mondta neki, mire a fiúnak nem is kellett több, átvágtatott az embereken, megragadta Chaewon karját, s maga után kezdte húzni. Az enyémet is meg akarta fogni, de én gyorsan arrébb léptem.

- Jimin, ne most kezd kérlek...

- Nem, hyung – ráztam a fejem. – Majd hívok egy taxit, de nem fogok beülni veled egy kocsiba.

- Jimin, én...!

- Csak menj már! – hunytam le a szemeimet. – Majd én gondoskodok róla...

Nem tetszett neki a válaszom, nagyon nem, ugyanis pár mérges pillantás után a húgával együtt elmentek, én pedig leguggoltam Jungkookhoz, akit a többiek talpra állítottak, hogy ne a szilánkok között fetrengjen már. Én is lesepertem róla, s ahogy láttam, nem sértették meg őt, szóval szerencséje volt.

- Van elsősegélydoboz? – kérdezték a lányok.

- Tudja a faszom, van itt egy csomó pia, öntsetek rá onnan valamit! – mondta Dooshik, miközben a telefonját nyomta a füléhez, s felém fordult. – Hívok nektek egy taxit, jó? Én állom.

- Köszönöm, hyung – motyogtam.

- Boldogulsz majd vele? Mert ha nem, akkor elmegyek veletek – ajánlotta fel, de én csak a fejemet ráztam.

- Megoldom, köszönöm – léptem oda Jungkook mellé, akit a kanapéra ültettek le, s jobb híján zsebkendővel próbálták felitatni a vért, ugyanis nem csak a szája csattant ki, de még a szemöldöke is kicsit felszakadt.

Ez... Biztosan az én hibám... Ha én nem vagyok, akkor ez sosem történik meg...

A legszívesebben elsírtam volna magam, annyira rosszul éreztem magam, de nem lehetett. Először hazaviszem Jungkookot, leápolom a sebeit, majd utána elzárkózok és sírok, de most... Nem tehetem meg.

Egy picit, csak egy kicsikét bírd még ki, Jimin...

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék! Na itt is vagyok az új résszel, pár óra késéssel, mert időben leültem írni, csak abbahagyni nem tudtam🤣 Semmi baaaj🥰

Also, még mindig nem tudok normálisan formázni és fhu, de idegesít😭 De mindegy is):

Szerintetek mit mondhatott Jungkook, amivel ennyire kiborította Taehyungot?🤔 Vajon ezek után mi lesz vele és Jiminmel?🤔

Hogy vagytok kedveskéim?🥰♥️♥️♥️

See you in the next chapter!

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook