Azt mondják, hogy akik mindent túlgondolnak, azok idegesítőek. Pedig ők csak felkészülnek az esetleges lehetőségre, a legrosszabbra is. S az sem felejtős, hogy legtöbbször nekik van igazuk.

Nem tudtam eldönteni, hogy Jungkook emlékszik-e, vagy sem. Annyi arra utaló jel van arra, hogy igenis tudja, hogy mi történt, de olyan ügyesen tetteti az ostobát, hogy kételkedni kezdek. Engem pedig baromira zavar ez az egész, nem tudom, hogy hogyan viszonyuljak hozzá. Főleg, miután Taehyunggal elkezdtünk kavarni.

Hanse volt az első, akinek elmondtam. Meg az egyetlen is, aki tud róla. Nem kell, hogy mások is beleássák magukat, akkor hamarabb tudná meg Jungkook. Nem lenne valami jó, mert nem szeretnénk örökké titkolni, nem is lehet, de szeretnénk megpuhítani. Beszéltünk erről hyunggal, hiszen egyikünk sem tudja, hogy lesz-e ebből bármi komoly, de ha úgy lenne, akkor nem akarjuk az egészet a nyakába zúdítani. Hatalmas kalamajka lenne belőle, az pedig nem hiányzik.

A legjobb barátom egyébként nem volt ideges a hírek miatt, de tény, hogy nem is örült neki. Szerinte picit fiatal vagyok ehhez, avagy Taehyung túl idős hozzám. Meg rossz lenne, ha összevesznék Jungkookkal, viszont áldását adta ránk azzal, hogy lehetne ettől sokkal rosszabb is. Mint például, ha a fogadott bátyámmal jövök össze. A szüleink együtt vannak és ha mi is összeszűrnénk a levet... Na az gáz lenne, én pedig ezt aláírom, de... Nem tudok mit csinálni. Őszintén nem tudom, hogy mit gondoljak az egyetemistáról. Jól néz ki, s van egy nagyon jó személyisége, amit rettentően kedvelek, de van egy másik része is, amitől a falra tudnék mászni. S ez a kettő annyira ellentétes, annyira kontrasztos, hogy nehéz elhinni, hogy ez egy ember teljes személye.

Körülbelül három hét telt el, mióta Taehyunggal elkezdtünk kavarni. Én pedig egészen élveztem a vele töltött időt. Elég sokszor, ezalatt a pár nap alatt hatszor is elmentünk randizni, s már a másodikon kaptam egy puszit az arcomra. Egymás kezét fogva sétáltunk és ismerkedtünk. Órákat képesek voltunk beszélni, ki akartunk deríteni a másikról nagyon sok dolgot. Kaptam tőle virágot is, szigorúan tulipánt, mert nem akarta, hogy az asztmámat előhozza valamilyen pollen. Egyszóval, nagyon figyelmes volt velem és kedves.

Hanse, bár eleinte nem nézte jó szemmel a kapcsolatunkat, egészen megbarátkozott vele. Ő is kivette belőle a javát, elvégre, amikor Taehyung elvitt valahova randizni, akkor őt előtte gyorsan hazadobtuk. Chaewon pedig mindezt úgy tudta, mintha mi ketten csak matek korrepetálásra mennénk. Igazából volt szó matematikáról, de nem annyi, mint kettőnkről.

Igazából boldog voltam így. Mellette nem gondoltam folyamatosan Jungkookra, arra, hogy vajon emlékszik-e arra, hogy mi történt velünk azon a bulin... Erre nagyon is jó volt az egyetemista és a programjai, hogy egy pillanatra a kételkedő hangokat elnyomja.

Viszont a probléma az volt, hogy amint hazamentem, s egyedül maradtam, nem azon gondolkoztam, hogy mennyire jól is éreztem magam vele. Ismét, folyamatosan képek villantak fel előttem arról az éjszakáról, a kérdések pedig már csak kézen fogva kísérték őket.

Felejteni próbáltam? Igen. Kézzel-lábbal tepertem érte. Megölt, szétszedett az, hogy amint nincs mellettem valaki, aki tereli a gondolataimat, akkor azok visszakanyarodnak Jungkookhoz, az érintéseihez és a csókjaihoz... Sosem akartam bevallani, hogy teljesen belehabarodtam a fogadott testvérembe. Nem lenne helyes, már az sem volt, amit csináltunk! Nem tudnék a szüleink szemébe nézni többé... Anya a saját boldogsága miatt jött ide, keresett párt, én pedig nem akarom visszatartani őt. Nem szenvedett sokat, hiszen apu rendesen kivette a részét, de tudtam, hogy egyedülálló szülőként nagyon nehéz párt találni. S mikor megtudtam, hogy komoly a dolog Junhoval, nagyon boldog voltam. Annyira, mint amennyire anya is boldog volt. S nem akartam, hogy ez az önfeledt mosoly és kedves kacaj miattam legyen semmis.

Az utolsó randin Taehyung nem csokorral készült nekem, hanem valami mással. Egy ékszerdobozt vett elő, amiben egy karkötő volt. Ez volt az az ajándék, amivel megkérdezte, hogy leszek-e a barátja. S őszintén, mikor ezt feltette, egyik részem örömmel mondott volna igent, de legbelül... Csak el akartam menekülni. Én nem szerettem őt úgy, ahogy ő engem, viszont... Amikor a szemeibe néztem, s megláttam, amint azokban megcsillan a remény és a boldogság apró sugara, el kellett fojtanom a bennem egyre jobban feltörő sötétséget.

Azóta, november 11-től Taehyunggal egy pár vagyunk. Én pedig csak mosolygok, fogadom az apró csókokat, a kedves érintéseket, a bókokat és közben reménykedek abban, hogy az életemnek én is lehetek azon főszereplője, aki képes lesz szerelembe esni. Ugyanis nem akartam megbántani őt, nem akartam kihasználni sem, ezért mindenemmel azon voltam, hogy beleszeressek. S amint elkezdtem agyalni Jungkookon, inkább ráírtam Taehyungra, s valamiről elkezdtem beszélni.

- Szóval, ami nagyon fontos, hogy fürödj meg és használjatok síkosítót és gumit is, mert...! – mondta Hanse a folyosó közepén, mire nagy szemekkel fogtam a szájára, hogy csendre intsem.

- Te meg miről beszélsz? – hápogtam neki. Most komolyan szünetben, annyi diák közelében kell felvilágosítást tartania? Az agyamat eldobom!

A fiú leszedte a kezemet a szájáról, majd sóhajtva egyet kezdett magyarázni. Egyébként most a nyugisabb korszakát éli, mert ismét befestette a haját, de sötétbarnára. Úgyhogy a tanárok sincsenek annyira kiakadva, mint amennyire eddig voltak.

- Felkészítelek. Tudod most, hogy együtt vagytok, az is meg fog történni – emberelte meg magát egy picit, hogy legalább ne hangosan mondjon ki konkrét dolgokat, amik kellemetlen szituációt szülhetnek.

- Meleg vagyok, tisztában vagyok ezekkel – motyogtam.

- Aha, aztán meg majd ott fogsz ülni ruhák nélkül és csodálkozol, hogy miért fáj a segged, amikor szárazon berakja – bólogatott, mire csak összeszorítottam a szemeimet, s elszámoltam háromig. Ennyit arról, hogy visszafogja magát.

- Kétlem, hogy tapasztalatlan lenne – mondtam végül.

- Mizu Jungkookkal? Hogy fogjátok neki beadagolni? – kérdezett rá. Egy gondterhelt mosolyt követően ültem le az egyik padra, ami a folyosón volt, a példámat pedig az extrém barátom is követte, s közben figyelmesen várta, hogy mikor kezdek dalolni neki.

- Azt beszéltük, hogy szép lassan, hogy ne érje olyan hirtelen – húztam a számat. Akkor könnyebb volt ezt kijelenteni, mint be is tartani. Így is nehéz bujkálni előle, főleg, hogy látom a tekintetén, amikor találkozunk, hogy valami nem tetszik neki. Szerintem sejti, de sosem mondd semmit. Mindig ez van, ő az a fajta vadász, aki megvárja, amíg a vad magától sétál bele a csapdába, akkor is, ha tiszta területen ő tartja a puskát.

- Jó, de mi van akkor, ha meglát titeket? Akkor nem fogjátok tudni lassan beadagolni neki – vágott pofákat hozzá, nekem pedig igazat kellett adnom neki ebben. Nagy volt a lebukás esélye.

- Akkor... Elmondom neki és kész – sóhajtottam. – Kár lenne tagadni, csak félek a reakciójától – piszkáltam az egyenruhám zakó részének alját. Nem akartam rosszat senkinek, de tisztában voltam azzal, hogy itt biztosan fog sérülni valaki.

- Egyébként... Állj a sarkadra! – csattant fel a fiú, amin meg is lepődtem. – Nincs köze hozzá, a te életed és Taehyung-hyungé. Ne játssza a sértődöttet, mert nincs joga hozzá – rántotta meg a vállait.

Valóban... Nem lenne hozzá joga. Nem vagyok a testvére, anyuék össze se házasodtak, mi csak együtt lakunk. Igaza van Hansénak, bármi van, nem fog érdekelni, mert semmi köze hozzá Jungkooknak. Amúgy is csak a gyerekes egyezségüket próbálná védeni.

Ezzel a mentalitással próbáltam folytatni a napot. Ma a szülőkkel étterembe megyünk és jól fogjuk magunkat érezni. Nem lesz dráma, nem lesz baj, csak nyugodtan megvacsorázunk péntek este és kész.

Amikor vége lett a tanításnak, Hanséval együtt mentünk, hiszen úgy volt, hogy Taehyung jön értünk, mind a kettőnket hazadob, de nem az ő kocsija volt az, ami feltűnt. Egy fekete járműnek támaszkodva ott állt Jungkook, s cigarettázott. Hanséra pillantottam, aki csak bámulta a bátyámat. Látszólag ő sem tudta, hogy mit kezdjen a helyzettel, hogy sajnáljon, vagy nevessen rajtam egy sort.

Ekkor a tetovált, éppen dohányzó férfi is felpillantott, s kiszúrva minket teljes testével fordult felénk, ezzel jelezve, hogy menjünk oda, mert vár ránk. Legalább is rám.

Egy nagyot nyelve fogtam ragadtam meg Hanse kezét, mire a fiú meglepődve nézett rám.

- Elviszünk, jó? – pillantottam a szemeibe. Tudta, hogy most nagyon jól esne a támogatása, az, hogy nem kell kettesben maradnom Jungkookkal, legalább is nem olyan hosszú időre.

- Rendben – bólintott egy mosoly kíséretében, majd elindultunk közösen az egyetemistához, aki mindössze furcsálló tekintettel méregetett minket. – Szia hyung! – köszönt kedvesen Hanse, akárcsak én, míg az ifjabb Jeon csak bólintott egyet nekünk.

- Lesz egy kitérőm? – kérdezte, mint aki már tudja.

- Hát...

- Taehyung-hyung mindig hazaviszi, mikor megyünk korrepre. Ma is így lett volna, szóval nem hozott magával pénzt buszjegyre – vágtam Hanse szavába, aki végül csak bólogatva helyeselt nekem.

- Hogy-hogy most nem ő jött? – puhatolózott, amiért nagyon hálás voltam, mert így legalább megtudhatom, hogy van-e bármi okom aggódni. Bár csak nem rajtam kérné számon a dolgokat...

- Bent kellett maradnia az egyetemen, a professzor beszélni akart vele – mondta, közben pedig végig szigorúan engem nézett. – Na, szálljatok be. Hanse, gyorsan kidoblak, mi pedig sietünk haza, mert ki kell nyalni magunkat, ahogy apu mondta – kerülte meg a kocsit, majd ült be, akár csak a legjobb barátom és én is. Csak voltam olyan idióta, hogy nem hátra, hanem az anyósülésre... De csak nem lesz semmi baj. Ez az egész csak túlgondolás, semmi több. Feleslegesen izgulok rá a dolgokra.

Az út egyébként csendben telt, szólt a rádió, s néha-néha Hanse szólalt meg, hogy egy-két dolgot megbeszéljünk a jövő héttel kapcsolatban. Dolgozatunk lesz történelemből, s a diskurzus nagyobb része arról szólt, hogy melyikünknél kellene tanulnunk, elvégre közösen akartunk felkészülni rá. Nekem amúgy is jól mentek ezek a tárgyak, de talán hamarabb a fejünkbe verjük, ha együtt próbáljuk bemagolni.

Amikor megérkeztünk Hanse házához, adott egy ökölpacsit Jungkooknak, majd illedelmesen megköszönte, hogy elhoztuk, s le is lépett. Az én vérnyomásom pedig akkor szökött fel az egekig. Úgy éreztem, hogy szorul a húr a nyakam körül, levegőt is alig kaptam. Nem tudtam pontosan, hogy az asztmám miatt, vagy ténylegesen ennyire stresszelek, mindenesetre iszonyatosan rossz volt. Mintha két szék között állnék, s bármelyikre próbálnék leülni, mindig távolabb kerülnek tőlem. Semmi más nem maradt számomra, mint a fájdalmas koppanás a padlón.

Jungkook egy szót sem szólt. Nem mondott semmit, csak hallgatott, egészen addig, amíg meg nem álltunk az első piros lámpánál. Gondolkodó, s gyanakvó tekintetének ezúttal hangot is adott, az én szívem pedig hevesebben kezdett verni tőle.

- Mi van köztetek Taehyunggal? – kérdezett rá. Nem is kertelt, egyből a közepébe.

Egyértelműen azt várta, amíg én magam mondom ki. A vadász, aki vár a prédájára... A legkegyetlenebb módszer, hiszen tudjuk, hogy a vadnak nem maradt más lehetősége; a csúf remény a reménytelenség sötét odvába taszította.

Egy mély levegőt vettem. Nem fogok hazudni neki. Sosem tettem, egészen addig, amíg meg nem ismertem őt, s én is tudom, hogy ez nem jó. Ha már mással nem, akkor vele legyek őszinte.

- Együtt vagyunk – mondtam ki halkan, de igyekeztem magabiztos lenni. Nem tudom, hogy miért, de úgy éreztem, hogy szégyellem magam. Nem volt jó bevallani, nem töltött el elégedettséggel, sem pedig nyugalommal.

- Mióta? – jött a következő rideg, de egyenes kérdés.

- November 11 óta...

Nem szólt hozzám többet. Nem nézett rám, csak az utat figyelte, s a csend kínos lepedőjébe takarózva hagyta, hogy a saját démonjaim lassacskán elemésszenek. Mert bár tudtam, hogy mire vállalkozom, hogy mi lesz ennek a vége, mégsem gondoltam bele abba, hogy a bűntudatommal kell a leginkább elszámolnom.

Akkor tudatosult bennem igazán, amikor a férfi rideg tekintetét néztem oldalról, a megfeszült arcizmaival együtt, hogy az a gyerekes eskü, a gyermeki egyezség barátságokat és kapcsolatokat tehet tönkre. S abban a pillanatban az sem nyugtatott, hogy én nem vagyok a testvére.

Mikor hazaértünk, egy szó nélkül szállt ki a kocsiból, csapta be annak ajtaját, majd ment a lakásba. Csupán egy nagy sóhajjal rendeztem le, majd én is kimásztam, s beléptem a házba, ahol anyuék már nagyba készülődtek. Egy gyors puszit nyomott csak az arcomra, mert az egyik fülbevalójával vacakolt. Kisminkelte magát, s nagyon szép volt így. A haját is lágy loknik díszítették. Az egész lakásban érződött a parfüm és a kölni.

Anya mondta, hogy majd vacsi közben mesélek, de most készüljek, mert mindössze fél órám van addig, amíg el nem indulunk.

Nem tudom miért, de legszívesebben nem mentem volna sehova, csak sírni akartam. Annyira nem éreztem helyesnek azt, mit csináltam, s ami még történni fog. Annyira bizonytalan voltam, hogy az hihetetlen. Vágytam volna egy olyan anya-fia beszélgetésre, ami régen is volt, de erről nem számolhattam be neki. Ez nem olyan volt, mint amikor elmondtam, hogy szekálnak a suliban azért, mert meleg vagyok. Ez... Ez nem csak engem érint.

Amikor felértem a lépcsőn, már szédültem, sípolva vettem a levegőt, kapkodtam érte. Remegő kezekkel nyúltam a táskámba, s vettem ki belőle az inhalátoromat, hogy könnyítsek magamon. Ez a sok stressz az asztmámnak sem tesz jót, az is biztos.

Gyorsan a szobámban átöltöztem, s összekaptam magam, hogy ne nézzek már ki úgy, mint egy szerencsétlen. A tükör előtt állva próbáltam azzal lelket önteni magamba, hogy elmosolyodtam egy párszor, s még többször elismételtem halkan, hogy nincs semmi baj. Jó lett volna hinni ezekben a kis motivációkban, de én nem az a fajta ember voltam. A tények, a tettek voltak azok, amik valóban elárulták, hogy a bizonytalan jövő egy picit is biztossá válik.

Mindenki elegánsan öltözött fel. Anyán egy fehér harangujjú felső volt egy kék szoknyával, s egy fekete topánkával. Egészen fiatalosan nézett ki, bár amúgy se tudta volna senki sem megmondani az igazi korát. Nagyon is jól tartotta magát. Mi pedig egyszerű öltönyt vettünk fel, s nyakkendőt. Csak a szín tért el. Junho anyához igazodott egy kicsit és kékben virított, én szürkében, míg Jungkook feketében. Neki még az ing is fekete volt, s annyira jól állt neki ez az öltözék... A rossz fiús és az elegáns is, teljesen levesz a lábamról.

De nekem Taehyung a barátom, nem gondolhatok ilyenekre!

Közösen indultunk el, s meglepetésemre Jungkook végig mosolygott, illetve kommunikatív volt a szülőkkel. Én voltam az, aki csendben ült a kocsiban, s csak az járt a fejemben, hogy mégis ő hogyan tud ilyen könnyen átváltozni? Az egyik pillanatban passzív-agresszív módon kifaggat, otthagy a kocsiba, hozzám se szól, csak csúnyán néz, most pedig olyan felhőtlenül nevetgél... Bezzeg én, ha többet kapnék, akkor a sírás határára kerülnék.

Az étteremben is folytatódott ez a rendkívüli színjáték, de akkorra már én is próbáltam kicsit átbillenni a szerepembe. Többet mosolyogtam, s ha kérdeztek, akkor válaszoltam. Nem is volt probléma, egészen addig, amíg fel nem hozódott egy bizonyos téma.

- És mondd csak, Jimin, milyen a suli? Vannak már kiszemeltek? – kérdezte Junho, mire engem egy pillanatra elöntött a forróság, s megköszörültem a torkomat.

- Nos... Jó az iskola – válaszoltam kicsi késéssel, miközben a szalvétával megtöröltem a számat. – A diákok kedvesek és már teljesen megszoktam.

- Ennek örülök. Akkor nincs még pasi? – kuncogott Junho. Szerettem benne, hogy ő sem akadt ki azon, hogy egy meleg sráccal kell együtt élnie, nagyon támogató.

- Hát...

- Oh, dehogy nincs neki! – horkantott fel Jungkook, mire mind a két szülő ránézett. Én csak lehajtottam a fejemet. Nem így akartam elmondani nekik... Főleg anyának. Neki kellett volna először tudnia, mert vele akartam megbeszélni a dolgokat, de...

- Ezt hogy érted? – értetlenkedett anyu. – Nem mondtál nekem erről semmit – pillantott rám, s látszólag tőlem várt válaszokat, de az egyetemistától kapott.

- Tényleg nem? – játszott meglepettséget Jungkook, s még felém is fordult, hiszen egymás mellett ültünk. – Jimin, pedig én úgy tudtam, hogy te mindent megbeszélsz anyukáddal. Vagy talán azzal van a probléma, hogy ki a barátod? – húzta fel az egyik szemöldökét, s bár a szülők nem érthették, én tudtam, hogy direkt fogalmazott így.

- Mi? Na várjunk egy kicsit... Jungkook, te tudod, hogy ki az? – kérdezte anya őt, hiszen úgy tűnt, hogy az egyetemista sokkal beszédesebb most, mint én.

- Már hogyne tudnám. Nagyon jól ismerem és ti is találkoztatok vele – mondta olyan hangnemben, mintha dicsekedne vele, s még hátra is dőlt a széken. Anyu értetlenül fordult Junho felé, aki csak védekezően feltartotta a kezeit a mellkasa előtt, hiszen ő sem tudott semmiről. Válaszra vártak, amivel Jungkook hamarosan meg is ajándékozta őket egy mosoly kíséretében. – Kim Taehyung a neve.

- Taehyung? – esett le anya álla. – De ő nem veled...?

- Egyidős? De – bólintott az egyetemista. A nő lassan fordult felém, míg én a szemeibe se mertem nézni. Biztosan azonnal elsírtam volna magam. Ez az én feladatom lett volna és nem így akartam, hogy megtudják.

Éreztem, hogy egyre jobban szorít a torkom, s már a látásom is homályosodik, ezért hirtelen felkeltem a székből, szigorúan lent tartva a tekintetemet, majd meghajoltam az idősebbek előtt.

- El... Elmegyek mosdóba, ha nem baj – mondtam elcsukló hangon, s meg sem vártam a válaszukat, már siettem is a mellékhelyiség felé.

Sebes lépteim közepette épphogy feltűnt az előttem sétáló pincér, így még idejében arrébb tudtam menni, mielőtt egyenest fellököm őt. Elég, ha egyikünknek rémes az estéje, nem kell, hogy másét is elrontsuk.

Szerencsére senki sem volt a mosdóban, így nyugodtan elmorzsolhattam egy-két könnycseppet. Annyira nem szerettem volna, hogy ez megtörténjen, s ez még csupán nem is a legrosszabb, ami lehetett volna. Ám én ezt is egy tragédiának éltem meg, főleg, hogy tudtam, hogy Jungkook direkt csinálta. Direkt akart vele felzaklatni és szurkálni. Egy csöppnyi jó szándék nem volt a szavaiban, ami másoknak csupán üres magán- és mássalhangzók keverékei.

Az a mosoly és nevetés, amit előadott, nem volt más, mint a vihar előtti csend.

Az ajtó ekkor kinyílt, én pedig automatikusan pillantottam felé. S mikor megláttam a teljes fekete ruhában lévő fiatal férfit, megnyitottam a csapot, s lehajolva megmostam az arcomat hideg vízzel.

- Mi az, Jimin? Nem szabad hazudni a szülőknek, jobb mihamarabb túlesni a témán – mosolygott, s jött hozzám közelebb. A mosdókagyló szélét markoltam csak erre. Megállt mellettem, s a falnak támasztotta a hátát, úgy nézett le rám. – Vagy talán nincs igazam?

Az ideg futkosott bennem, s bár nagyon nem akartam tovább feszíteni a húrt, nem akartam ennyivel elengedni.

- Akkor tégy meg nekem valamit és fogadd meg a saját tanácsodat – mondtam, s elengedve azt a szerencsétlen kagylót felé fordultam. – Légy velük őszinte és mondd el, hogy miket csinálsz. Vagy talán nekem is fel kellene hoznom az asztalnál? – döntöttem oldalra a fejemet, miután közelebb léptem hozzá.

Jungkook lehajtotta a fejét, s elmosolyodott. Nem tetszett a reakciója. Nyeregben érzi magát, még akkor is, amikor jól tudja, hogy mire célzok.

- Ah, Jimin, veled egy nagy baj van – sóhajtott, majd nyúlt a zakója zsebébe, s vette elő a telefonját. – És már mondtam neked egy párszor... – nyomkodott rajta valamit, s pillantott végre rám. – Hogy nem mersz élni. Emiatt pedig kockáztatni sem. Pedig aki nem kockáztat, az sosem fog megnyerni egy csatát sem – lépett ezúttal ő közelebb hozzám.

Időm sem volt gondolkodni, az egyetemista a tarkómra fogva rántott magához, s mart az ajkaimra. Teljesen lesokkolt a tette, csupán az rántott vissza a valóságba, amikor megéreztem mozogni a száját, s mást is. A nyelvét szinte azonnal átdugta, teljesen kihasználta azt, hogy meglepődtem. Én pedig hiába próbáltam utána vergődni, semmi esélyem se volt. Egy ideig a derekamra fogva szorított magához, viszont később, amikor megunta, hogy mindenhol próbálom ütni, ahol csak érem, az egyik mosdóajtónak lökött, s lefogta a kacsóimat. Egyik lábával térdeim közé zárt, én pedig teljesen kiszolgáltatottá váltam számára.

A segélykérésemet nem hallotta senki, hiszen ajkai elnyelték a szavaimat. Csupán a könnyeim voltak azok, amik hevesen folydogáltak az arcomon. Elfogadtam a sorsomat, s nem az fájt, hogy ezt csinálja, mert nagyon vágytam erre. Sokkal inkább fájt az, hogy tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Ő koránt sem érez úgy irántam...

Nem tudom, hogy meddig tartott ez a hevesség nála, de lassan éreztem, amint hosszú ujjaival végre enyhít csuklóim szorításán, s már szimplán csak... Csókolóztunk. Végre a nyelvében lévő piercing nem bántotta az enyémet, hanem simogatta, s izgatta. El is engedte fáradt karjaimat, s a saját nyakába tette őket, később pedig arcomra simított.

Feladtam. Nem tudtam tovább nemet mondani neki. Remegő mancsokkal húztam végig én is ujjbegyeimet a tarkóján, miközben hagytam, hogy az érzelmeim felülkerekedjenek rajtam, s visszacsókoljak. Annyira finom volt, annyira puha... Tényleg igaz a mondás, miszerint a tiltott gyümölcs a legédesebb és a legkívánatosabb.

Miután picit megnyugtatott, egy kicsit kedveskedett nekem, egy apró cuppanással vált el tőlem, de nem lépett hátrébb. Az orra még mindig az enyémet súrolta, szemei pedig félig lehunyva voltak.

- Nem foglak bántani, Jimin – suttogta.

- Mi van, ha apukád ránk nyit? – kérdeztem remegő, sírós hangon, mire a srác elkuncogta magát, s a hátsó zsebéből előhúzott egy kulcsot.

- Kívül volt, gondoltam be lehet vele zárni. Mielőtt bejöttem ide, kipróbáltam, szóval senki sem tudott volna ránk nyitni – mondta, nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről, megkönnyebbülésemet pedig azzal fejeztem ki, hogy egy nagy sóhaj kíséretében az egyetemista mellkasának hajtottam a homlokomat, ő pedig átölelt engem a derekamnál fogva, állával pedig buksimon támaszkodott.

- Miért csinálod ezt velem...? – suttogtam.

- Mert nem tetszett, hogy ilyen szemtelen vagy velem – mondta, mire összeráncolt homlokkal néztem fel rá.

- Megérdemelted, mert tönkretettél mindent! – válaszoltam, s éreztem, amint ismét felmegy a vérnyomásom. Hogy tud ezek után ennyire nyugodt lenni?

Viszont Jungkook csak oldalra döntötte a fejét.

- Mindent? Nem, Jimin – mosolyodott el. – Tudod, nem szeretem, ha olyan szavakkal dobálóznak, amikkel nem kellene. Főleg, ha valaki olyan teszi meg, mint te.

- Ezt meg... Hogy érted? – léptem hátra tőle, de ismét a derekamra fogva akadályozott meg abban, hogy arrébb tudjak menni. Mosolya csak még szélesebb lett.

- Ne üsd bele olyanba az orrodat, amihez semmi közöd, mert... Én kockáztatok. Ha elbukok, akkor mindenkit, akit tudok, azt magammal rántom, szóval – sóhajtott, majd biccentett a mosdókagyló irányába, s akkor láttam csak, hogy a telefonja, amit elővett, neki van támasztva a tükörnek, s egyenest minket vesz.

Teljesen lesápadva szemeztem önmagammal, s már indultam is volna, hogy leállítsam, kitöröljem, vagy egyszerűen csak összetörjem a mobilját, de ő gyorsabb volt, így felkapva azt a magasba emelte. Én pedig hiába ugráltam szerencsétlenül, nem tudtam volna elérni.

- Hyung, ne csináld! Ez már durva, kérlek! Töröld ki! – könyörögtem neki már-már sírva, de meg se hatotta. Helyette csak szabad mancsával az államra fogott, s úgy emelte fel a fejemet, hogy egyenest a szemeibe tudjak nézni.

- Úgy merd felhozni a szülőknek a drogokat, hogy nem csak nekik, de Taehyungnak is elküldöm az összevágott felvételt – emelte ki direkt, hiszen a végére voltam olyan idióta, hogy én is visszacsókoltam.

- Miért... Miért vagy ilyen..? – pityeregtem, mire ő ismét elmosolyodott.

- Így dobta a gép. Nekem ez a szerep jutott, Szépség – hajolt közelebb, s már éppen egy csókot akart nyomni a számra, de én elhúztam a fejemet. Ezt realizálva elkuncogta magát. – Ne aggódj, nem fogom elküldeni senkinek, amíg viselkedsz – engedett el, s dugta zsebre a kezeit, miközben hátrébb lépett. – Na, mosd meg az arcodat és menjünk vissza. Már biztosan halálra aggódják magukat – mondta teljesen nyugodtan, míg én úgy éreztem, hogy felrobbanok.

Akkor nem csak az ideg volt, ami fel, s alá cikázott bennem. Mindez vegyült a csalódással, s a félelemmel. De nem tehettem mást... Jungkooknak igaza volt, én nem mertem kockáztatni, s ezért sem szóltam vissza neki, hanem próbáltam elsimítani a dolgokat.

- Ha megkérdezik, hogy miért vörösek a szemeim, akkor mondjuk azt, hogy asztmarohamom volt és megijedtem. Te pedig bent maradtál velem, ezért voltunk olyan sokáig. Rendben? – pillantottam rá, ő pedig elmosolyodott.

- Természetesen.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék! Rég nem találkoztunk, elnézést kérek, volt egy-két tényező, ami miatt nem tudtam írni. Nem húzom ezzel az időt, most itt is lennék és próbálok is maradni🥰

Jó hosszú rész lett, ezért is késtem pár órácskát🥹😅

Tae és Jimin egy pár, jeeej!! Hányan örülünk ennek?:3 Na kedves Jungkook barátunk... hát ő elég nagy🚩 nincs ezen mit tagadni🤣 és ez még nem minden🤗

Also, ez a csodás alkalmazás nem enged formázni:) ez valami új szar? Mert ha igen, akkor kérem vissza a régi wattpadot, mert ez felbasz XD

Szóval ja, az aláírás a végén nem ugyanúgy lesz, mint eddig volt, a bánat nem tudja, hogy mi a baja, aki esetleg okosabb, akkor plz mondd el kommentekbe, mert én már minden élőhöz, holthoz, szenthez és átkozotthoz imádkoztam, hogy sikerüljön megcsinálnom x_x (spoiler, nem ment)

Hogy vagytok kedveskéim?🥰♥️♥️♥️

See you in the next chapter!

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook