Néha el kell feledni a múltat, nem gondolni a jövőre, hogy élvezni tudjuk a jelent. Hogy az érzést igazán átélhessük.

Kivételesen elfogadtam az üdvözlőitalt. Nem szívesen húztam le, de tudtam, hogy józanon nem lennék képes rámászni valakire, avagy belemenni bármibe is. Szóval titkon reméltem, hogy valamennyire sikerül feloldódnom az alkohol mámoros ízétől.

Reménykedtem, mert mást nem tehettem, ugyanis amikor megkóstoltam, elgondolkoztam azon, hogy képes leszek-e a mai nap többet is leküldeni. Annyira marta a torkomat, hogy hányingerem lett csupán ettől a kicsiny adagtól is. Márpedig muszáj leszek megerőltetni magam, ha nyerni szeretnék.

Bár velem nem gyakran találkoztak a többiek, azért felismertek, s akit még nem láttam, az is bemutatkozott, miközben elég feltűnően méregettek. Nem csak a srácok, de a lányok is. Nem mondom, néhány régebbi gimis barátom biztos sárgulna az irigységtől, amiért idősebb nők néznek meg maguknak, de én saját kapura játszok, szóval nem igazán érdekel.

Amikor beljebb léptem, valaki a karját átdobja a vállamon, s közelebb húzva magához magyarázni kezd. Oldalra pillantva Jungkookot láttam meg. Egyik kezében – amivel átkarolt – a piája volt, a másikban, amivel pedig mutogatott, egy szál cigaretta füstölgött.

- Áll még az alku, nem igaz? – kérdezett rá, én pedig egy nagyot sóhajtva bólintottam egyet. Nem szívesen tettem ezt, de sok választásom nem volt. Nem akartam meglepetéseket, inkább a biztos lábakon álló rosszat választottam, mintsem talán egy attól is szörnyűbb valamit. – Király, nos akkor... – szívott bele a cigarettájába, s egy srácra mutatott. – Ő ott most végzett a gimiben. Rendes gyerek, rendesen el tud lazulni és hallottam, hogy volt már dolga srácokkal is. Igazából, ha rendesen leitatod, bármibe belemegy. Az pedig ott Hanjun, ha jól emlékszem, akkor azt mondta, hogy nemrég lett vége a párkapcsolatának a barátnőjével, mert annyira féltékeny volt a csaj, hogy kiakadt azon, amiért egy meleg haverjának segített, ezért biztosan együtt is voltak. Szóval bosszúból biztosan belemenne egy körbe... Ő pedig balra...!

- Hyung, pontosan miért is mondod el nekem ezeket? – néztem rá. Nagyon közel volt az arca az enyémhez. Éreztem a cigaretta erős bűzét, a parfümjét, s az alkoholt is, ami körülölelte nem csak őt, de lassan engem is bekebelezett. – Bemutatkoztak nekem.

- Lehet, de... Közülük választhatsz – mondta, miközben elengedett, s kihúzva magát engem nézve beleszívott ismét a cigarettába. Összeráncoltam a homlokomat, ugyanis nem értettem őt. Mi az, hogy ő határozza meg, hogy kikkel lehetek együtt?

- Ne haragudj, hyung, de ahhoz semmi közöd, hogy én kivel töltöm majd az estét – forgattam meg a szemeimet. – Sokan megnéztek, sokaknak tetszettem és nem csak nekik. Úgyhogy a ma esti partneremet én választom ki – rántottam meg a vállaimat, s igyekeztem magabiztosnak tűnni, pedig abban a pillanatban nem csak a lábaim remegtek a gondolattól, de a lelkem és a szívem is.

- Ez nem ilyen egyszerű, Jimin – mosolyodott el. – Csak ők lehetnek azok, akikkel szexelhetsz. Már ha összejön.

- És ugyan miért? – kérdeztem felháborodva, s kevés kellett ahhoz, hogy ne dobbantsak egyet idegesen a lábammal, mint valami hisztérika.

- Mert ők nincsenek benne a nagy társaságunkban. Rájuk nem vonatkozik az, hogy a testvérek tabuk – pillantott rám. – A többieket ismerem és tudom, hogy milyenek lennének, szóval ha lehetne sem venném őket számításba.

- Ne haragudj, hogy közbevágok, de ez az egész szar csak rátok vonatkozik, én pedig...! – haraptam el a mondatom végét, mielőtt túlságosan is indulatos leszek vele szemben. Így sem tűnt fel az, hogy közelebb léptem, s mindössze pár centi választotta el a mellkasainkat egymástól. – Én nem vagyok a testvéred.

- Még nem.

- Pontosan. Még nem, szóval ezek... Baromira nem vonatkoznak sem rám, sem pedig rád. Azzal jövök össze, akivel akarok – tártam ki a karjaimat, ő pedig féloldalas mosolyt ejtett.

- Jimin... Még mindig azt hiszed, hogy képes lennél rá? – döntötte oldalra a fejét, én pedig nyeltem egyet. Amilyen hirtelen jött a magabiztosságom az idege miatt, olyan gyorsan inába is szállt. Egyértelmű volt, hogy nem, nem vagyok képes erre. Nem akartam egy vadidegennel elveszíteni a szüzességem.

Viszont ott volt a tény, hogy utálok veszíteni egy olyan ellen, aki direkt provokál. Meg akartam mutatni neki, hogy a végén nagyot koppanjon.

Hirtelen cselekedtem, nem is gondolkodtam, csak kikaptam Jungkook kezéből az italt, s lehúztam. A fintor bár kiült az arcomra, igyekeztem tartani magam, s minél dühösebben nézni az egyetemistára, hogy felfogja végre; nem fogom ilyen könnyen feladni.

- Azt hiszed, hogy nem vagyok képes rá? Csak figyelj – mondtam neki, s mielőtt válaszolhatott volna, gyorsan elmentem onnan.

Nem azért, mert türelmetlen voltam, sokkal inkább gyerekes. Azt akartam, hogy az enyém legyen az utolsó szó. Nem szerettem volna, hogy jobban elbizonytalanítson, hiába volt az a bizonyos bátorságmérő közelebb a nullához, mint az egyhez. Legalább a látszat legyen meg, hogy igenis meg tudom tenni. Én is tudok laza lenni, fel tudok engedni egy kicsit és mulatok. Élvezem, hogy fiatal vagyok, hogy hülyeséget csinálok, aminek valószínűleg lesz következménye, viszont most csak a mának akartam élni. Ugyanis, ha az ember csak a múltra és a jövőre gondol, elveszti az élvezet ízét.

A konyhában kötöttem ki, ahol az egyik újonnan bemutatott lány volt. Ha jól emlékszem, akkor Miari volt a neve és Japánból származik, csak ide jár egyetemre. Éppen valamit hevesen csinált, viszont a zene ellenére meghallotta, hogy belépek én is a helyiségbe, ezért hátrafordult, s nagy pillogóival nézett rám. Egy kedves mosolyt ejtett, miközben integetett nekem.

- Jimin, igaz? – kérdezte kisebb akcentussal, én pedig bólintva egyet közelebb mentem. – Valamit keresel?

- Igazából... Csak társaságot – sóhajtottam.

- Akkor a legjobb helyen jársz – nevetett. – Éppen szakét csinálok. Ittál már? – pillantott rám érdeklődve, mire megráztam a fejem. – A hazám egy jellegzetes itala. Hoztam, hogy a többiek is meg tudják kóstolni, csak ugye ezt elő kell készíteni... Egy adag már kész, szóval, ha gondolod, akkor te lehetsz az első – nyújtott felém egy feles poharat, amiben egy átlátszó lötty volt. Először csak beleszagoltam, bár eleve furcsa volt, hogy meleg volt a pohár. Talán most mosta el..? A lány, látva engem elnevette magát. – Jimin, ez alkohol. Nem szagolni kell, hanem lehúzni – mondta, s kezével is intett, hogy csak igyam már, így beletörődve a sorsomba a fejemet hátradöntve húztam le a kínált szakét.

Az arcomra felkúszott a fintor, s szemeimet összeszorítva raktam le a feles poharat a pultra. Mirai elnevette magát, míg én csak szörnyülködve próbáltam olyan szavakat találni, amik nem sértik meg a lányt.

- Ez... Miért is meleg?

- Ezt melegen kell inni – mondta. – Még friss, lehet hidegen is, de szerintem így a legjobb – kacsintott. – Egyébként meg... Ha mindenki részeg lesz, nem fogja érdekelni őket, hogy mi, csak pia legyen – rántotta meg a vállait. – Kérsz még?

Elgondolkodtam. Igen, igaza van. Teljesen mindegy, nekem csak a hatása kell. Azt akarom, hogy ne legyek ennyire feszült, hogy picit a mámor irányítson, s képes legyen arra, amit enélkül nem tudnék megtenni. Ami a józan észnek gátat szab.

- Igen – mondtam. – Annyira rossz – néztem a lány szemeibe, aki huncut mosolyt ejtett, majd újabb adagot töltött nekem.

Miraival sokat beszélgettünk. A lány nem volt sokkal idősebb tőlem, 19 éves volt és Szöulban szeretett volna tanulni. A szüleivel sokat veszekedtek otthon emiatt, főleg azért, mert így nem tarthatták őt szemmel. De neki pont ez volt a lényeg. Hogy senki se tudjon róla semmit. Élni akart, bulizni, amit nem tudott megtenni. Állítása szerint még barátja sem lehetett, mert a szülei a régi szokás szerint akarták őt kiházasítani, amíg lehetett. Ám így, hogy nincs otthon, s egy kényszerített házasság miatt nem fog hazautazni, kijátszotta őket. Szóval azt csinálja, amit mindig is akart. Barátkozott, bulizott és mindenkivel, akivel csak szeretett volna, lefeküdt. Talán romlott erkölcsűnek tűnt, ám egy eszméletlen aranyos lányról volt szó, aki mást sem tett, csak kiélvezte a fiatalságának pillanatait, persze saját korlátokon belül.

Szabály volt nála például az, hogy sosem fogad el mástól italt, nehogy bedrogozzák. Ha túl részeg volt, nem szexelt, mert nem hiányzott neki egy véletlen terhesség, vagy fertőzés. Mindent aránylag tiszta fejjel tett meg. A barátai szerint pedig tényleg sikerült neki mindig nemet mondania, ha úgy adta a helyzet. Emiatt pedig valamiért tiszteltem is őt. Nem sok emberben marad ekkora önuralom, ha annyi alkoholt iszik.

A lány mellette sok-sok képet is mutatott magáról, hogy milyen volt még otthon. Ég és föld a különbség. A hosszú, lófarokba fogott haj, az egyenruha, s a szelíd mosoly eltűnt. Helyette a vállközépig érő szőke, göndör haj volt, vállai, s majdhogynem mellei is látszottak, de még éppen eltakarta őket a kíváncsi szemek elől. S sokkal inkább engedte megmutatkozni kulcscsontján lévő tetoválásait.

Mirai egyébként csinos lány volt, s az extrém kinézete ellenére rettentő aranyos. Jóba is lettem vele, s egyre inkább váltam felszabadulttá. Az idő múlásával nem is tudom, hogy mennyi „kóstolónak" mondtam igent. Már az ízüket sem éreztem. Nem volt többé keserű, vagy égette a torkomat. Csak egymás után küldtem őket, miközben önfeledten nevettem, s nem is tudom, hogy kit ölelgettem közben, amikor a nappaliban egy körben leültünk, s csak beszélgettünk. Egy valami viszont feltűnt. Az pedig Jungkook tekintete volt. Egyfolytában rajtam tartotta a szemeit, s olyan megvetéssel nézett végig rajtam, mintha valami rosszat csinálnék. Pedig ő maga akarta ezt az egészet, ő erőltette. S ha jól láttam az illető arcát, nem tartozott a barátai közé, akiktől annyira félt, nehogy megszegjük azt a rohadt tesós tabus tudom is én micsodát!

Végül, amikor már éreztem, hogy egy picit elkezd forogni körülöttem a világ, inkább abbahagytam az ivászatot. Azért teljesen nem akarok lerészegedni. Szerettem volna azt csinálni, mint Mirai. Mindent kipróbálni, de amikor elérem a határaimat, nemet akarok mondani. S úgy gondoltam, ennek itt elérkezett az ideje.

- Elmegyek mosdóba – mondtam a mellettem lévő ismeretlennek, aki már egy ideje fogta a kezem. Fogalmam sincs, hogy mióta, s hogyan gabalyodtak össze az ujjaink, de elmosolyodtam. – Nem jössz velem? – kérdeztem tőle, miközben felnéztem rá. Elmosolyodott, s bólintott egyet, majd segített nekem felkelni a földről, amit én nevetve fogadtam.

Alapjáraton megrémítene az, hogy szédülök, de most valamiért vicces volt. Mint egy játék, ahol az a lényeg, hogy ne ess el. Márpedig a mosdó az emeleten volt, szóval nem lett volna, jó, ha lezuhanok. Ki se tudnám magyarázni anyámnál. Viszont nem akartam kint pisilni, mert hideg volt, s én nagyon-nagyon a fenti vécében akartam elvégezni a dolgomat. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, ha kimegyek és igazi csávó módjára csak lehúzom a sliccet és meglocsolom a legközelebbi bokrot.

A srácot, akiről fogalmam se volt, hogy ki, pedig bemutatkozott és még beszélgettünk is, magam után húztam hatalmas mosollyal az arcomon. A derekamra fogott, nehogy elessek, s mikor felértünk az emeletre, az ajtóban felé fordultam.

- Itt megvárlak – ejtett egy csábos mosolyt, amit én egy még szélesebbel viszonoztam. Ő pedig ekkor az arcomra puszilt. – Siess, nem szeretek várni – mondta, miközben kacsintott, én pedig ajkaimba harapva bólintottam, s belépve a fürdőbe magamra zártam az ajtót, s imbolyogva a vécéhez sétáltam.

- Vajon sikerül..? Azt sem tudom, hogy ki ő... – beszéltem magamban, s próbáltam kiszabadítani magamat a nadrágomból. – Mindegy, kedves velem. Biztos rendes lesz – rántottam vállat, s ezzel le is tudtam az aggódás részét a dolognak.

Pisilés után megmostam a kezeimet, gyorsan lecsekkoltam magamat a tükörben, s mikor láttam, hogy jól nézek ki, egy mély levegőt vettem, s elmosolyodtam. Meg tudom nyerni a fogadást...

- Ne haragudj, hogy eddig voltam bent, hyung – léptem ki az ajtón, viszont senki sem várt ott. Értetlenül álltam ott, ugyanis azt mondta az egyetemista, hogy meg fog várni. Talán túl sokáig voltam bent..? Ekkor viszont a szemem sarkából megláttam, hogy az egyik ajtó résnyire nyitva volt. Kíváncsian lépkedtem arra, s a mosoly is visszakerült az arcomra. – Hyung, te vagy bent? – kérdeztem, majd amikor elértem a célomat, beharaptam a puháimat. – Bejöhetek? – kérdeztem, de ekkor már rajta is volt a mancsom a kilincsen, hogy benyissak.

Egy hálószoba tárult a szemeim elé. A sötétítő el volt húzva, a villany pedig nem égett. Mindössze egy halovány alakot véltem felfedezni. Biztosan ő lehet az, azt mondta, hogy megvár.

Ezzel a butus tudattal zártam be magam mögött az ajtót, s lépkedtem felé, majd játékosan egy ugrás kíséretében estem a hátának, s öleltem át őt hátulról.

- Azt hittem, hogy átvertél. De örülök, hogy nem tetted – mondtam neki. Nem válaszolt, viszont ez engem valamiért nem aggasztott. Az sem, hogy sötétben vagyok, pedig rettegek tőle, főleg azután a film után. – Tudod, a fogadott bátyámmal néztem egy filmet, ami sötétben játszódik. Elég ijesztő volt, de most, hogy itt vagy, nem félek – motyogtam. – Tudod ki a testvérem, nem? – kérdezgettem, s fel sem tűnt, hogy ő egy pillanatig sem elegyedett velem szóba, nem úgy, mint azelőtt. – Jeon Jungkook a neve. Biztosan láttad már. Ő itt a leghelyesebb – mondtam bele sem gondolva, hogy miket ejtek ki a számon. – Figyelsz rám, hyung? – szólítottam meg ismét, mikor végre eljutott az az egy dolog a tudatomig, hogy egészen eddig csak én beszéltem.

Megmozdult. Az előttem álló egyetemista a kezemre fogott, s lassan fejtette le hasfaláról ujjaimat, én pedig emiatt hátrébb léptem tőle. Az ujjai hidegek voltak, de ő maga forró. Éreztem, hiszen végig őt öleltem. Kíváncsian néztem rá, hátha meglátom az arcát, amikor megfordul, s hiába állt előttem, másodpercekkel később sem tudtam kivenni egyetlen vonást sem.

Szólásra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, hogy minden rendben van-e, viszont ekkor egyik kezével a tarkómat ragadta meg, másikkal pedig a derekamat, s közelebb rántva magához olyan erőszakosan csókolt meg, hogy összekoccantak a fogaink. Nem is tudom, hogy ezért, vagy a váratlan hevessége miatt szaladt ki egy apró nyögés az ajkaim közül, de nem is érdekelt. Nagy keze birtoklóan markolt, ujjai pedig finom tincseimmel jártak táncot.

Hallottam a szuszogását, a sajátomat, a cuppogásokat, a ruha súrlódását. Forrtak az ajkaim, a nyelvem valaki máséval érintkezett, s olyan jól, olyan tökéletesen ismerkedtek.

Az ujjak, a kezek, az ajkak és a hangok teljesen felizzították a bőrömet. A gyomrom liftezett, s nem tudtam, hogy miért voltam idegesebb. Azért, mert egy ismeretlennel teszek ilyet, vagy azért, mert ilyet csinálok.

A férfi elvált tőlem, hogy lejjebb hajolva a nyakamba csókoljon, én pedig véletlenül kiengedtem egy kéjes sóhajt. Az nagyon tetszett, az a pont annyira jó volt, hogy azt akartam, hogy tovább is elidőzzön rajta. Viszont másokat nem szerettem volna idecsalni a hangommal, ezért egyik kezemet a számra tapasztottam, még ha asztmásként ez nem a legjobb megoldás. Ez pedig a partneremnek is feltűnt, hogy tompább lett a hangom, s hamar meg is találta a miértjét. Ezért csak egy morgás kíséretében mindkét kezével a combom alá nyúlt, s felkapott. Mindez pedig olyan váratlanul ért, hogy kézzel-lábbal kapaszkodni kezdtem az életemért, s közben hagytam, hogy a férfi kedve szerint fogai közé csípje a nyakam lágy bőrét. S már nem tudtam hova elnyomni a hangomat, s akkor bizony ki is csúszott egy újabb vágykeltő melódia.

Ez már neki is tetszett, hiszen halk kuncogás kíséretében nyalta meg a finom részt, s adott is rá egy puszit, miközben az ágyat elérve végre lerakott, s felém mászott, majd újra egy csókot kezdeményezett. Bennem viszont ekkor realizálódott valami. Az a kuncogás olyan ismerős volt, s a nyelve... Valami idegent éreztem, amikor sikamlós szervével az enyémet hívta érzéki táncba. Egy piercing... S az illata.

Biztos voltam benne, hogy hyung egyszer sem dohányzott. Elvégre késve érkezett, s szinte végig velünk volt, nem kellene, hogy füstös legyen. Ugyanakkor azok az ajkak...

Felszabadítva egyik kezemet oldalt kezdtem tapogatózni. Tudom, hogy van bent egy éjjeliszekrény, kivettem a vonalait az ágy mellett, szóval lennie kell egy lámpának is. Ám nem értem el, csupán az ágy szélét, bármennyire is nyújtózkodtam. Ez pedig felidegesített.

Látnom kellett az arcát, biztos akartam lenni benne, hogy ki ő...

Megelégelve a dolgot egy nagy lendületet vettem, amire a felettem lévő férfi nem számított, s szépen fordulva egyet az ölébe ültem. Ekkor pedig már semmi és senki sem gátolt meg abban, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy igenis van egy kislámpa a szekrényen, s fel is kapcsoltam, hogy lássam, ki miatt kapkodom ilyen hevesen a levegőt.

Ekkor pedig az állam leesett. Mintha egy józanító pofont kaptam volna az élettől.

Jungkook ott feküdt alattam, s egy csibész mosollyal nézett rám.

- É... Én – próbáltam szóhoz jutni, amin ő láthatóan jól szórakozott.

- Mi az, Szépség? Nem megy a dolog? – ült feljebb, s támaszkodott meg alkarjain, mire én nagyot nyeltem. Nem tudtam megmondani, hogy mennyire lehetett vörös a fejem, ahogy azt sem, hogy azért, mert ennyire heves csókcsatában még nem volt részem, vagy azért, mert ő volt ebben a partnerem. – Pedig én vagyok itt a leghelyesebb – idézett engem, s feltápászkodva az ágy háttámlájának dőlt, így könnyedén helyezhette egyik kezét a derekamra, míg a másikkal az arcomra simított. – Vagy pont ezért nem megy? Jobb volt sötétben, nem igaz?

Nem értettem. Hogy került ő ide? Meg miért csinált egyáltalán ilyeneket?

Ám ezen nem volt időm gondolkodni. Nem hagyhattam nyerni őt, vissza kellett vágnom. Márpedig volt bennem elég alkoholmennyiség, hogy merjek szólni, s cselekedni.

- Nem is tudom – döntöttem a fejem a tenyerébe, mint valami bújós kiscica, majd simítottam végig a mellkasán. Csak úgy domborultak az izmok a tenyerem alatt. – Lehet, hogy... – hajoltam közelebb hozzá, jól kinyomva a fenekemet, ezért akaratlanul is csúszott oda a mancsa, míg félig merev férfiasságát is súrolhattam, ami miatt mámorosan hunyta le a szemeit, s jutalomként finoman meggyurmázta a félgömbömet. Mindössze pár centire álltam meg az arcától, így láthattam csillogó szemeit, amint felengedte kedves szempilláit. Nem volt tiszta, s nem voltam biztos benne, hogy csak az alkohol műve-e az, amit láttam. Mindenesetre most nem ez volt a legfontosabb. Elmosolyodtam. – Jobb lett volna sötétben – simítottam meg az éles állkapcsát, s óvatosan közelebb hajoltam hozzá, hogy épphogy súrolhassam az ajkait. – Sajnálom, hyung... De te nem vagy rajta a listámon. Mindenesetre jó móka volt – mondtam, mire ő hátravetve a fejét elnevette magát.

- Ezt nem hiszem el! – kuncogott, majd mikor alább hagyott, a szemeimbe nézett. – Kibaszottul szemtelen vagy, Park Jimin.

- Tudom – mondtam. – Sosem állítottam az ellenkezőjét – suttogtam.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék!! Ezer éve🫠 De itt vagyok hehe!!

Naggggggyon sok dolog történt velem az elmúlt időben, többnyire sajnos nem jók és sajnos elvesztettem kb minden felé az érdeklődésemet, a motivációmat, de végre eljutottam arra a pontra, hogy felkössem a gatyeszt és legalább egy dolgot szerezzek vissza, amit elvett tőlem az élet és a gondok😌😌 Szóval itt vagyok🤌🏻

Remélem, hogy mindenkivel rendben van minden, azért maradtunk még egy páran, de ha nem, az sem baj, igazából teljesen érthető lenne, ha a többség elment volna innen és nem követné tovább a munkásságomat.

Sajnos az időhiány miatt nem tudtam teljesen kijavítani a hibákat, elírások lehetnek benne, mivel nem magyar billentyűzetet használok a mindennapokban, szóval ez az átállás kicsit... fura meg nehéz, de mindent megtettem ebben a kicsiny időben, ami a rendelkezésemre állt, hogy átskubizzam ezt a részt😌👌🏻 aztán amikor picit több időm lesz, majd jobban átlesem😂

Hogy vagytok kedveskéim?🥰♥️♥️♥️ Meséljetek valami jót, avagy rosszat, igazából bármit és bárkit meghallgatok🤗♥️♥️♥️

See you in the next chapter!

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook