A sötétséget mindig valami rossz dologgal kötik össze az emberek. Talán igazuk is van, de akiben igazán ott él, mert veleszületett, vagy beleköltözött, bennük ég legerősebben a kreativitás fénye, ami segíti a túlélést ebben a nehéz és igazán borongós világban.

Jungkook szobájában még sosem jártam. De tényleg. Mióta itt lakok, soha egy lépést nem tettem a srác birodalmába, mindössze az azt elrejtő merev falapra vethettem egy pillantást. Most viszont a müzlimmel a kezemben követtem őt fel a lépcsőn, s meglepve konstatáltam, hogy úriember módjára kinyitotta előttem az ajtót, majd engedte, hogy elsőként lépjem át a küszöböt.

Tekintve, hogy mennyire szétszórtnak tűnik Jungkook a sok-sok buli miatt, hogy nincs annyit itthon, avagy a tény miatt, hogy nem mindig van magánál a tudatmódosító szerek miatt, meglepően nagy volt a rend. Az ágya megvetve, egy felesleges ruhadarab sem hevert a földön, ami miatt elhúztam a számat, hiszen, amikor kapkodva készülök el az iskolába, én csak szétdobálok mindent, s otthagyom azzal, hogyha hazaérek, akkor összepakolok.

Az ágya a szoba közepén helyezkedett el, ajtóval szemben pedig egy ablak volt, két oldalán pedig a sötétítő, amit ő gyorsan le is engedett, miután átszambázott mögöttem. A franciaággyal szemben egy televízió volt egy kis asztalkán, amin pár polaroid kép volt bepozicionálva. Amíg ő a függönnyel, s egyébbel bajlódott, addig én odasétáltam, s elkezdtem sorban nézegetni őket.

Igazából semmi izgi nem volt rajtuk. Bulizós képek, ahol mind vigyorognak valamilyen ital társaságában. Volt, amelyik csak Taehyunggal volt, viszont volt olyan is, ami csak két kéz volt, hosszú, csontos ujjak között pedig egy-egy szál, már félig elszívott cigaretta. Viszont az utána következőn el kellett, hogy mosolyodjak. Egy fürdőkádban feküdt ruhástól, a fején tejszínhabbal, amit éppen fújt magára, s teljesen megbotránkozva néz a kamerába. Valószínűleg abban a pillanatban esett le neki, hogy ezt valaki megörökíti.

- Király buli volt – szólalt meg a hátam mögött, mire úgy megrémültem, hogy majdnem a szőnyeg bánta, hiszen simán kiejthettem volna a müzlimet a kezemből. – Életemben nem ittam még olyan jó whisky kólát, mint akkor. Pedig nem is szeretem azt a piát – vakargatta az állát.

- Van olyan alkohol, amit nem szeretsz – kérdeztem csipkelődve, s mivel nehezen hittem volna a nemleges válasznak, még a szemeimet is előre megforgattam.

- El nem tudnád képzelni, hogy mennyi! Van egy pár egészen undorító – fintorgott. – Viszont néhány jó piát is el lehet rontani... Egy tipp, sose fogadd el és ne is hagyd, hogy Youngho keverjen neked vodkanarancsot. Szerintem a narancs csak a színe miatt van benne – borzongott. – Ő egy vadállat...

- Nem állt szándékomban elfogadni tőle bármit is – mondtam. – Meg egy ideig eljárni bulizni. A legutóbbi bővel elég volt – sóhajtottam, s egy újabb adag müzlit tömtem a számba.

- Elég lapos volt, igaz – ingatta a fejét.

Lapos? Nekem túlságosan is eseménydúsnak tűnt!

- Ha te mondod... Egyébként milyen filmet is akartál nézni, hyung? – ültem le az ágyára, miután kikerültem őt, s még mindig a müzlis tálamat szorongatva figyeltem, amint bekapcsolja a készüléket, s a különféle előfizetett oldalakon kezd keresgélni valami jó után.

- Nem tudom, majd ami megtetszik – rántotta meg a vállait a távirányítót nyomkodva, később pedig az ágyhoz sétált, s letelepedett mellém. – Van bármi, ami tabunak számít neked? – kérdezett rá, mire összeráncoltam a szemöldökeim. Elmosolyodott, s pontosított, ugyanis üvöltött rólam az értetlenség. – Mármint filmek terén. Én például nem szeretem a western filmeket.

- Azokat én sem kedvelem – vallottam be. – De van köztük is egy-két jó. Amelyikben van egy kis romantika – ingattam a fejemet.

- Én még nem láttam jót – motyogta. – Horror?

- Nem vagyunk elcsépelt főszereplők – forgattam meg a szemeimet. – Én nem csak félnék tőlük, hanem rosszul is lennék.

- Bevállalom – nevetett fel. – Akkor mit szólsz ahhoz, ha nem valami újat nézünk, hanem régebbit? Azok elég gagyik – mondta. – Nem tudsz min megijedni.

- Nem tudom, hyung, én tényleg nem bírom a horrort – húztam a számat. – Nem szívesen látom viszont a vacsorámat sem, ha olyan jelenet van.

- Csigavér – mászott el, s döntötte a hátát az ágytámlának, maga mellett pedig megpaskolta a helyet. – Ez nem lesz durva, már láttam.

- Nem akarom, hyung – néztem rá félénken.

Bár 16 éves vagyok, többre értékelem az Én kicsi pónimat, mint a horrorokat. Ugyanakkor sajnos nem bízok Jungkookban. Ki tudja, hogy milyen hátsó szándékok vezérlik. Tudom, hogy csúnya, amiért ez az első gondolatom vele kapcsolatban, de az utóbbi tapasztalataim nem képesek elengedi a tényt, hogy ő cseppet sem kiszámítható.

- Ha nagyon ijesztő lesz, akkor szólok – próbált győzködni.

- Nem az a lényege egy horrornak, hogy végig az legyen? – akadtam ki. Nem hiszem el, hogy nem képes lemondani erről!

- Ennyi év alatt még egyszer sem érték el, hogy végig rettegjek – kacsintott. – Na, gyere már, gyenge lesz – nyújtózott felém, s mivel nem akartam az ágyára borítani a müzlimet, nem húzódtam el, ezért könnyűszerrel elkaphatta a karomat. Elkezdett maga felé húzni egy nagy vigyorral a képén, én pedig eléggé megnyúltan térdeltem a puha matracra, s próbáltam minden egyensúlyérzékemet összeszedve odamászni anélkül, hogy tönkre vágjam minimum a lepedőjét.

Kedvtelenül helyezkedtem el, s önző módjára még a srác párnáját is elloptam, hogy tudjak valamit ölelgetni, illetve elbújni mögé, ha olyan jelenet lenne.

- Mit nézünk akkor? – kérdeztem meg végül.

- Amikor kialszik a fény. Láttad már? – kérdezte felém pillantva, mire megráztam a fejem.

- Király. Ne izgulj, nem akkora para – indította, én pedig már most pánikolva szólaltam fel.

- De ugye szólsz, ha ijesztő lesz? – kérdeztem, mire elkuncogta magát, bólintott, s közvetlen utána el is csitított, hogy csendben tudjuk nézni a filmet.

Hát nem kell sokat mondanom azzal, hogy a semmitől is megijedtem. Jungkook pedig jókat mosolygott az elején, amikor még tényleg a legkisebb hanghatások is befosattak, holott akkor még tényleg semmi sem történt.

Teljesen a történetre koncentrálva bámultam a képernyőt. A vacsorám végét már rég otthagytam, elázott, szottyos lett a tejben a müzli, szóval csak az ágy melletti éjjeliszekrényre száműztem. Belemerültem a történtekbe, mert bár végig izgultam, hogy mi lesz, érdekelt a végkimenetel.

Viszont ekkor váratlanul olyan ijesztő jelenet következett, hogy kishíján sikítva, de legalább egy cifrát káromkodva fordultam oldalra, s Jungkook izmos karjában kerestem a menedéket. Természetesen az egyetemista majd' leesett az ágyról, úgy nevetett, s szerintem csak azért fogta vissza magát, mert alattunk a szüleink már rég aludtak.

Még a filmet is leállította, nehogy lemaradjunk bármiről is. Viszont van egy olyan sejtésem, hogy ő csak azt akarta látni, hogy engem percenként kap el egy szívroham. Igazán kedves, nem igaz?

Miután feldolgoztam, hogy majdnem meghaltam az ijedtség miatt, dühösen fordultam az idősebb felé, s csaptam meg a vállát.

- Hazudtál nekem, hyung! Azt mondtad, hogy szólni fogsz, ha ijesztő! – mondtam neki elég durcásan, mire ő csak a nevetés által keletkezett könnyeit törölgette. Hát hogyne! Örülök, hogy ő jól szórakozik, míg én félek és mindjárt valóban elbőgöm magam! –Hát jó... – mondtam, majd fészkelődni kezdtem, s elkezdtem kimászni mellőle, de ekkor megragadta a mancsomat, s maradásra késztetett.

- Jól van, jól van! – kuncogott még mindig. – Sajnálom, csak baromira szerettem volna látni a képedet.

- Marha jó – fordítottam neki hátat, viszont a sötétítőn beszűrődő csekély fény kétes árnyékokat rajzolt az anyagra, amitől még a vér is meghűlt bennem.

Azonnal levert a víz, s olyan gyorsan kúsztam vissza, hogy egyenest az egyetemistának estem, ami miatt eldőltünk az ágyán. Még a helyzet sem érdekelt, hogy én rajta fekszek, csak nem akartam látni az alakokat, a félelmet az abszolút nyugalomban, ami kint volt, a házon kívül.

- Minden oké? – kérdezte Jungkook sokkal nyugodtabban, s halkabban is. Mégis, mivel olyan közel volt, a hangja is erősebbnek hatott. – Ennyire félsz? – folytatta a faggatásomat, mire óvatosan bólintottam egyet. – Baszki – sóhajtott. – Mit csináljak veled? – tette fel tanácstalanul inkább magának a kérdést, mintsem nekem.

- Szólj, ha ijesztő jelenet jön – motyogtam a kulcscsontjának, mire mélyen beszívta a levegőt, s meglepetésemre finoman derekam köré fonta a karjait.

- Haragszol rám?

- Picit – vallottam be. Fájt, hogy nem tartotta be az ígéretét, holott csak egy pici dologról volt szó.

- Szeretnél inkább mást nézni? Bármit bevállalok, ha attól jobban érzed magad. Vagy szeretnéd látni a film végét? – puhatolózott.

Az igazság az volt, hogy érdekelt, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek, de már most iszonyatosan rettegtem. S a kíváncsiság sajnos nagy úr, a józan ész lágy sugallatát is képes elnyomni a hangos kiáltozásával.

- Utána nem nézünk valami mesét? Vagy valami romantikus filmet? – kérdeztem.

- De – egyezett bele. – Viszont, ha nem szeretnéd ezt megnézni, az is teljesen rendben van.

- Kíváncsi vagyok, csak... Félek – vallottam be az egyértelműt. – Szólsz akkor? – kérdeztem szégyellősen, ugyanis kezdett végre realizálódni bennem, hogy mégis milyen helyzetben vagyunk.

- Ígérem. Görbüljek meg, ha megszegem – mondta magabiztosan, mire nem tudtam megállni, hogy ne szóljak be neki minimálisan is.

- Ezt azért mondod, mert meleg vagyok? – kérdeztem, s komolyan kellett neki pár másodperc, mire leesett a borzalmas viccem jelentése. Elnyújtottan nyögött egyet, s mondta, hogy most már menjek vissza a helyemre, mert ezzel a határaira sodortam.

Egy kisebb jókedvvel másztam vissza mellé, szorosan mellé, ő pedig ezt nem bánta. Legalább is nem ellenkezett. S ahogy azt ígérte is, minden ijesztő jelenetnél szólt. Még akkor is figyelmeztetett, amikor nem volt biztos abban, hogy tényleg valami rossz képkocka következik. Inkább biztosra ment, s önként nyújtotta elém a karját, hogy csak az mögül kukucskáljak ki, ha éppen azt szerettem volna tenni.

Amikor vége lett a filmnek, tényleg benyomtunk valami lazábbat. Igazából én már nem is emlékszem, hogy miről szólt, mert már eléggé fáradt voltam, s igencsak ragadtak lefelé a szemeim. Ugyanakkor küzdöttem az álmosság ellen, mert még át kellett másznom valahogy a saját szobámba, s előtte fürödnöm is kellett volna. Viszont mihelyt feljött annak a gondolata, hogy nekem egyedül kell lennem a sötétben, azonnal megborzongtam, s automatikusan húzódtam közelebb az egyetemistához, akit szerintem már félig kitúrtam az ágyból. Ám nem reklamált miatta, szóval nem is zavartattam magamat.

Nem is tudom, hogy mikor adhattam fel teljesen. Amikor feleszméltem, teljes sötétség honolt a szobában. A tévé fénye nem tört utat magának a sötétségben, s zaja sem szelte át a némaságot. Tényleg minden majdnem teljes csöndességbe borult. Mindössze a mellettem finoman szuszogó Jungkook volt az, aki belerondított ebbe a meghitt pillanatba. Az éjszaka nyugalmába.

A srác ezúttal póló nélkül volt, a takaró háta közepéig volt felhúzva, így láthattam pár ott tétlenkedő tetoválását. Igaz, a körülmények miatt azt nem tudtam megmondani, hogy melyik minta mit takar.

A fiatal férfi haja kócosan, mégis finoman selymesen és puhán omlottak homlokába. Egy pillanatra pedig irigy voltam a tincseire. Ők mindenféle akadály és büntetés nélkül érhettek hozzá az egyetemista illatos bőréhez. Valami olyat tehettek, amit én nem.

Viszont ekkor, mint aki érzi, hogy bámulják, morogva nyúlt a szemeihez, majd dörzsölte meg egy kicsit őket. S mikor nagyjából kiverte belőlük az álmot, hunyorogva nézett rám.

- Mióta vagy fent? – kérdezte szokásosabbnál is mélyebb hangon, mire az én gyomrom menten liftezni kezdett.

- Pár perce – válaszoltam. – Felkeltettelek?

- Nem te – rázta a fejét, majd felült az ágyon. – Sosem alszok át egy éjszakát anélkül, hogy ne kelnék fel legalább négyszer – sóhajtott, s tenyereibe temetve az arcát megdörzsölte azt.

- Hogy-hogy? – érdeklődtem, s ültem fel én is.

- Egyszerűen csak... Felkelek – rántotta meg a vállait. – Jár az agyam. Egyik pillanatban álmodok, a másikban pedig elkezd aktívan működni az agyam és minden szaron elkezdek gondolkodni – nevetett fáradtan. – Kijössz velem egy cigire? – pillantott rám, én pedig, mivel nem akartam egyedül maradni, bólintottam egyet. – Nem megyünk messzire – mosolygott, s miután felkapta az íróasztalán pihentetett cigarettáját, illetve a gyújtóját, magára kapott egy pulcsit, s a sötétítővel elrejtett ablakokhoz lépkedett. Elhúzva azt láttam meg, hogy ott egy erkélyajtó is helyet kapott egy kisebb erkéllyel is mögötte. – Ezt vedd fel, nehogy megfázz – adta nekem az egyik puha belebújós felsőjét, s ki is léptünk.

A férfi az ajkai közé helyezte a bűzrudat, s arrébb állva tőlem pár sikertelen próbálkozás után meg is gyújtotta azt. Viszont bármennyire is akart nekem jót azzal, hogy megtartotta azt a bizonyos távolságot, ahol még nem jön rám a füst, most nem igazán tudtam értékelni. Olyan... Sötét volt.

Közelebb lépkedtem hozzá, mire összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

- Ha nem tudnám, hogy asztmás vagy, még a végén azt hinném, hogy egy slukkot akarsz – pöccintette le a végét halkan kuncogva.

- Nem, csak... Ijesztő – mondtam.

- Micsoda?

- A sötétség – válaszoltam. – Nem látni semmit és... Ez lehet, hogy fura lesz, de a legkevésbé sem tudsz felkészülni arra, hogy valaki megtámad-e vagy sem. Annyira koncentrálsz arra, hogy láss, hogy minden más érzéked eltompul – motyogtam. – Most kicsit úgy is érzem, hogy alig hallok – mosolyogtam kínosan. – Megsüketít ez a csend...

Jungkook egy ideig hallgatott, majd egy lépést közelített felém. Összeértek a karjaink, olyan közel volt.

- Ha látni akarsz, akkor láss – mondta a távolba bámulva. – Lehet, hogy egy bizonyos dologra nagyon erősen kell koncentrálni, emiatt a többire nehéz, de mindez azért van, mert túlságosan erőlködünk. Az embereknek bevett szokásuk, hogy a sötétség ijesztő, az éjszaka pedig veszélyes. Természetesen ezekben van igazság is, de... Megpróbálták már valaha is a szépet látni benne? A legtöbbször minden adott ahhoz, hogy meglessük a gyönyört. Csak a szokás nagy úr – mosolygott. – Néha a dolgok mögé kell látni, mert... – karolt át egyik kezével, míg másikkal, amiben a két ujja között a félig elszívott cigarettája pihegett, a távolba mutatott. - A felhők mögött ott a Hold és a csillagok. Valami, ami az egészet barátságossá teszi. Valami, amit nem mindenki lát – suttogta, én pedig enyhén elnyílt ajkakkal néztem az eget.

Bár ősz volt, mégis olyan tiszta volt. A csillagok fényesen ragyogtak rettentő messziről, s a Hold... Ő volt az éjszaka királya, a sötétség ura. A legkiemelkedőbb művész.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék! Ezer éve, igaz?😂 Bárcsak azt mondhatnám, hogy nyaraláson voltam, de nem): Ilyen ez a felnőtt élet és a rengeteg munka🤢 De a lényeg, hogy nagyjából összekapartam a lelkem darabkáit és visszatértem, muhaha!

Hát ez a filmezős este hagy egy pár kérdést maga után... Szerintetek kiismerhetővé vált Jungkook vagy csak jobban összezavar titeket és továbbra sem mondhatóak biztosra a szándékai?😋🤔

Milyen a nyár? Hogy bírjátok ezt a nagy meleget? Én baromi szarul, egy év után ismét vehettem be a szívgyógyszeremet (még szerencse, hogy mindig van nálam sos-ben)🥹 Aztán most lesz lehűlés is (aminek amúgy örülök), csupán nem bírja az én bordáim dobogója ezt a sok változást😩 Legyen 25 fok azt csáXDDDD

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook