Ha rosszat szól a szád, olykor jobb, ha nem folytatod. A szavak megtették a hatást, ha javítani akarsz, cselekedj.

Meg se mertem moccanni. Hiába fogott lágyan és simán kiszabadultam volna, mégis a tekintetével magához láncolt. A szemkontaktust csak ő tudta volna megtörni, én erre nem lettem volna képes.

Ekkor motoszkálás hangját hallottuk. Ez volt, ami elvonta a figyelmét, s inkább az őzek felé pillantott. S bármennyire is kíváncsi voltam az állatkákra, pár másodpercig képtelen voltam arra nézni, amerre most az egyetemista. Mit akart mondani? Mire értette azt az egészet?

- Elmennek – suttogta az őzekre utalva, mire én csak bólintottam egyet, s óvatosan arrébb húzódtam. Nem, mintha bármit is számítana.

- Lassan induljunk – motyogtam, s fel is keltem, amint az állatok visszamentek a fák közé.

Jungkook utánam lépkedett csendesen, s úgy tűnt, nem akarja folytatni azt, amibe belekezdett. Bevallom, csalódott voltam. Hajtott a kíváncsiság, hogy mit szeretett volna mondani. S legfőképpen, hogy mit akart tenni.

Nem szívesen ültem volna fel az egyetemista motorjára, még mindig vizes volt az út, én pedig nem akartam, hogy mindkettőnket baleset érje. Hiába nem megy gyorsan így, hogy én is vele vagyok, mindenképpen elleneztem a dolgot.

Ez természetesen nem tetszett neki, morgott is, amiért tolnia kell egy ideig a motort, de legalább az én lelkem megkönnyebbült.

- Ugye tudod, hogy ezt nem arra találták ki, hogy toljam? Elég nehéz cucc – mondta a fiatal férfi, én pedig nagyon olyan kedvemben voltam, hogy nem szívesen hallgattam a nyafogását. Csak idegesen vágtattam előre, meg se várva őt.

- Lehet, hogy meg kellett volna nézned az időjárást, mielőtt kirángatsz, hyung – mondtam neki.

- Mára nem mondott rossz időt, kicsit esett az eső és kész – válaszolt. – Egyébként is, az út biztonságos, voltam már rosszabb helyzetben is és nem borultam fel. Ráadásul most lassan is megyek – próbálkozott, de nem csillapodott a haragom.

Elegem volt az ilyen, s hasonló helyzetekből, amiket direkt hoz létre. A fél órával ezelőtti is... Biztosan szándékos volt, hogy kikészítsen. Persze, könnyű egy meleg sráccal viccelődni.

- Valóban nem száguldozol – morogtam, s hátra se kellett néznem ahhoz, hogy tudjam, a horkantás mellett a szemeit is megforgatta.

- Elmondanád, hogy most miért vágtad be a durcit? – kérdezte megunva a dolgokat, én pedig azonnal megálltam, s felé fordultam.

Rendesen megsértve éreztem magam, még a fejem is elvörösödött, bár eddig is piros volt a séta miatt. Tudom, hogy nem nekem kellene, hogy feljebb álljon, mégis az, hogy ilyen könnyen rájött... Na, nem mintha nem adtam volna erre utaló egyértelmű jeleket. Már-már úgy is fogalmazhatok, hogy az igazság fájt. Az, hogy más mondja ki.

- Én aztán nem vágtam be semmilyen durcát – mondtam, s próbáltam nagyon magabiztosnak tűnni, bár kétlem, hogy ezzel sikerrel jártam, tekintve, hogy a fiatal férfi egy félmosolyt ejtett, s kitámasztotta a motorját, ezzel pedig ő is pihenhetett kicsit.

- Igen, pontosan annak tűnik – bólogatott. – Mond, téged anyud direkt nevelt ilyen gyermeklelkűnek, hogyha azt hiszed, el tudsz rejteni valamit, akkor az valóban úgy el lett dugva, hogy senki sem fogja megtalálni? Olyan vagy, mint egy nyitott könyv – rántotta meg a vállait. – A kinézeted, a viselkedésed magáért beszél. Nehezen tudnál bárkinek is hazudni – kuncogott. – Nem csak a külsőre vagy ártatlan. Csináltál már valaha bármi rosszat? – döntötte oldalra a fejét, engem pedig úgy felpaprikázott, hogy csak úgy kiszaladt a számon a mondat.

- Miért, téged anyud direkt nevelt parasztnak? – kérdeztem, mire a férfi meglepettségében mindkét szemöldökét felhúzta, míg a szája görbülete szélesedett, mígnem elnevette magát. – Király, helyben vagyunk... Melyik úton jutunk vissza? – sóhajtottam egyet, majd fordultam vissza arra, amerre tartanunk kellett volna, ám egy útelágazás volt előttem. Sajnálatomra pedig egyetlen tábla sem maradt, ami jelezte volna, hogy merre kellene indulnunk.

- Ki tudja – mondta Jungkook a könnyeit törölgetve, mire összerándultak a szemöldökeim, s lassan néztem hátra rá.

- Ezt meg hogy érted? – kérdeztem. – Ugye tudod, hogy merre vagyunk?

- Hááát – köszörülte meg a torkát, s otthagyva a motort lépkedett közelebb hozzám, hogy megnézze magának a két lehetséges útvonalat.

- Na? – bújtam arra kíváncsian, s pillogtam rá. Az egyetemista az állát masszírozta, majd egyszerűen megrántotta a vállait.

- Nem tudom, motorral jövök erre mindig. Sétálva nem tájékozódok jól – kacsintott rám egy mosoly kíséretében, én pedig elnyílt ajkakkal néztem rá. Úgy festhettem, mint egy tátogó hal a szatyor mélyén, de bevallom, úgy is éreztem magam.

- Te most hülyéskedsz...

- Én aztán nem – emelte fel a kezeit védekezően, majd visszasétált a motorjához, s felém nyújtotta a sisakot, amelyiket hordtam. – Nos?

- Biztos nem ülök fel ismét – ráztam a fejem. – Jobb vagy bal oldal? – kérdeztem helyette.

- Jobb – válaszolt, én pedig azonnal el is kezdtem lépkedni, de szinte azonnal hozzátette. – Vagy talán bal? – morfondírozott. – Nem tudom – rántotta meg a vállait, én pedig csak sóhajtottam egyet, s próbáltam lenyelni a bennem keletkezett ideget és azon voltam, hogy a fejemben cikázó sértő szavakat véletlenül se vágjam hozzá a fiatal férfihez.

- Jó – mondtam kimérten, inkább felé se nézve. – Akkor elindulok balra és ha eltévedek, a te hibád lesz – mondtam, s szavam hitelességét adva szedni is kezdtem a vékonyka lábaimat balra tartva.

Már egy pár perce mehettem, amikor felcsendült egy ismerős, mély, dörmögő hang. Jungkook a motorján ülve jött utánam, majd lelassítva, épphogy gurult. Felhajtotta a sisakot, majd úgy kezdett beszélni hozzám.

- Makacs vagy. Kitől örökölted? – kérdezte, én pedig, mintha egy legyet akarnék elhessegetni, legyintettem egyet a kezemmel, majd megszaporáztam a lépteimet. Viszont ő jóval nagyobb előnyre tett szert az alatta lévő szörnyeteg miatt. Nem mintha amúgy nem érne utol a méteres lábaival. – Értem, nem fekszik a téma. Akkor felhozok valami mást... Voltál már szerelmes? – kérdezte, mire én megtorpantam egy pillanatra. Ő is behúzta a féket, s felém fordult. – Nem mondod! Kibe?

Lehajtottam a fejemet, majd lassan tovább lépkedtem.

- Nem, mintha sok közöd lenne hozzá...

Nem voltam szerelmes. Nem mondanám annak, de tetszett valaki. Valaki, aki túlságosan közel állt hozzám, s akiből sosem néztem volna ki, hogy olyanokat tesz és mondd. Nem is tudom, hogy akkor a szavak vagy a tettek fájtak jobban. De talán a felismerése annak, hogy ezen a világon nincs olyan, hogy elfogadó társadalom. S amíg ezt valaki nem tapasztalja a saját bőrén, nem fogja tudni, mennyire is elnyomott, egy hangya az elefántok között. Észrevétlenül eltaposható.

Épphogy lehagytam őt, elém vágott a motorjával, s ezúttal keresztezte is az utamat. Kissé türelmetlenül néztem rá, főleg, hogy ő olyan kényelmesen leszállt róla, miután kitámasztotta, majd elkezdte kicsatolni a bukósisakot. Már-már az őrület határán álltam.

Fájtak a lábaim, éhes voltam és szomjas is. Márpedig se víz, sem pedig legalább egy rágó nem volt nálunk. A pisilést pedig még éppen megoldom, de minden mással problémám volt. Főleg a levegővel. Jól esett ez a kicsiny eső, viszont száraz idő volt előtte, minden tiszta por volt, s a port és az vízcseppek nem kellemes kombinációt alkottak. Már-már fojtogatott ez a „frissesség".

- Hyung, én már csak tényleg haza szeretnék menni – nyüszítettem, s az se érdekelt, hogy hisztisnek néz. Valóban az voltam. Mindennel tele lett a tököm hirtelenjében.

Viszont meglepetésemre Jungkook közelebb lépkedett, s egyik kezével a karomat ragadta meg, a másikkal pedig a derekamat, úgy húzott közelebb magához. A mellkasának ütköztem, s szabályszerűen levegőt is elfelejtettem venni a közelsége miatt.

Az egyetemista megölelt.

Nem volt lágy, már-már szorított magához, de mégse annyira, hogy kellemetlenül érezzem magam. A legjobb volt, a legőszintébb, amit valaha kaptam. Ugyanakkora a legváratlanabb is, de határozottan megmelengette a szívemet.

- Láttam, hogy milyen képet vágtál – kezdett bele mély hangján, átsuttogva a mellettünk lévő erdő szavát. – Gondoltam jól esne egy – mondta.

Igen, valóban jól jött.

Ezek után én sem akartam távolságtartó lett. Hazudnék, ha azt mondanám, nem kenhetne kenyérre a tettével. Jómagam is köré fontam a karjaimat, s finoman a mellkasára hajtottam a fejemet. Bár az arcomat azonnal elöntötte a pír, igyekeztem legyűrni azt. Nem a zavartságomnak kellett mindig az elsőnek lennie. Olykor az akarat is egyenrangú vele.

- Köszönöm, hyung – mondtam.

- Ugyan – sóhajtott, majd az állát a fejemre helyezte. Nagyot nyeltem a tettére, s megdermedtem. – Ez a legkevesebb. Tényleg paraszt voltam – vallotta be.

- Igen – értettem vele egyet szinte azonnal, mire elnevette magát, s óvatosan hátrébb lépkedett.

- Ennyi? Semmi olyan, hogy te pedig hisztiztél? – vigyorgott, mire én csak megrántottam a vállaimat. – Hát jó – rázta meg a fejét, majd nyújtotta felém a sisakot. – Most, hogy kisétáltad magad, felülnél? – kérdezte, mire én csak elhúztam a számat. – Megígértem, hogy nem megyek gyorsan és vigyázok rád, emlékszel? Ez még mindig áll, Jimin – nézett a szemeimbe, én pedig pár másodperc agyalás után elvettem tőle a bukósisakot.

- Meg kell ígérnek, hogy soha, de soha nem mondod el senkinek, hogy én bármikor is felültem a motorodra. Főleg nem anyunak! – kötöttem a lelkére, mire ő széles vigyort ejtett.

- Dögöljek meg, ha egy szót is ejtek erről – tárta szét a karjait.

- Inkább görbülj meg, az élet nagyobb szenvedés – rántottam meg a vállaimat, mire sikerült kicsalnom az egyetemistából egy erőteljes nevetést, de legalább egyetértett velem.

Valóban, nem jöttem jó irányba, és Jungkook se ment gyorsan, ahogy azt megígérte nekem. A többiek is ott vártak ránk, bár azt hitték, hogy leléptünk valahova, mivel sokáig nem adtuk jelét, hogy a közelben lennénk. Nos, valóban nem voltunk.

A fogadott bátyám leadta a motorját, hogy azzal Taehyung foglalkozzon. Majd ő fogja elhozni, nehogy bárkinek is feltűnjön a kis akciónk.

S ahogy azt megbeszéltük, a következő napokat tanulással töltöttük. Jungkook nem járt el egyetem után ide-oda, hanem egyből hazajött, s leültünk tanulni. Bár eleinte elég nyűgösen fogadtam, mégsem utasítottam el a segítségét. Már csupán azért sem, mert felvetettem anyunak a buli ötletét, ő pedig azonnal nemet mondott rá, mivel rosszul állok matekból. Hansét természetesen engedik, szóval nekem kell ezerrel hajtanom, hogy megenyhüljön egy kicsit.

Kár volt tagadni, de csíptem Jungkook társaságát. Egyik délután nem otthon matekoztunk, hanem egy kávézóban találkoztunk, mivel volt pár szabad perce a fiúnak az esti órák előtt. Ott pedig csatlakozott hozzánk pár barátja, akikkel nagyon is jól kijöttem. Teljesen mások, mint amilyennek képzeltem őket. Viccesek, de műveltek, jól nevelték őket, mert udvariasak is mellette... Egyszóval teljesen rendben van.

S mikor eljött a javító ideje... Úgy éreztem, hogy taroltam. A tanár még aznap kijavította, elvégre csak én írtam, nem volt sok dolga és ki tudtam volna ugrani a bőrömből, mikor megláttam, hogy mindössze egy pontot veszítettem, azt is azért, mert egy francos vesszőt rossz helyre tettem. Anyának el is küldtem a csodásan megírt dolgozatomat, s Hansénak is átdobtam, aki azonnal reagált is rá. Bár ráért volna, hiszen kint várt rám a folyosón, de jól esett, hogy végig szurkolt nekem. Igaz, azért is, mert így ketten megyünk a buliba.

- Fessük be a hajadat! – mondta izgatottan Hanse, mire azonnal rázni kezdtem a fejemet.

- Anyu kinyírna, ha hazaállítanék színes fejjel – mondtam. Amúgy se tudnám magamon elképzelni. Egyik extrém szín sem tetszik úgy igazán.

- De engem szeret – ingatta a buksiját, mire elmosolyodtam.

- Igen, téged szeret. Ahogy engem is, de a színes hajat az én fejemen nem tolerálná – magyaráztam. – Egyébként mit vegyek fel? Nem akarok kitűnni és nem sok olyan ruhám van, ami jó lenne egy buliba – húztam a számat.

- Értem a célzást – vigyorgott Hanse. – Átmegyek és nézünk neked valamit. Meg akkor már anyuddal is beszélek a hajfestésről – kacsintott.

- Miért akarod annyira befesteni a hajamat? – nevettem el magamat. Hihetetlen, hogy nem akad le a témáról.

- Szerintem jól állna neked a világosabb szőke – mondta meg őszintén. – A mostani is király, de biztos vagyok benne, hogy az emberek lemennek hídba, ha meglátnak téged úgy – mosolygott magabiztosan.

- Ha te mondod – sóhajtottam.

Igazából nincs ellenvetésem. Nem valami zöld, vagy mit tudom én, amilyenre át akarja festeni a hajamat. Addig nekem teljesen mindegy, ezzel tudok azonosulni. Szeretem a színeket, de nem a fejemen. Félek, hogy valami nem állna jól és megbánnám. A folyamatos szőkítés pedig nem a legkellemesebb procedúra.

- Egyébként mit is hagytál a szekrényedben? – kérdezte érdeklődve, mire én, miközben a kulcsaimat kerestem, válaszoltam is neki.

- Soobin hagyott nekem egy cetlit, hogy mit olvassak. Azt mondta, hogy nem tudott írni, mivel otthon hagyta a telefonját, szóval csak szünetben gyorsan elcsípett.

- Az a nagyon magas elsős srác cuki fejjel? – kérdezett rá, én pedig gondolkodás nélkül bólintottam egyet. S mikor leesett, hogy mit mondott, nagy szemekkel néztem rá. Hanse elmosolyodott. – Most mi az? Tényleg nagyon jól néz ki a korához képest. Simán lehetne idol vagy modell – ingatta a fejét.

- Igazad van – nevettem fel kínosan, s inkább a szekrényem felnyitásával foglalkoztam. – Kedves srác. Mondjuk Jungkook-hyung nem kedveli – mondtam szomorúan. Nem értem, hogy miért, de akárhányszor a fiatalabbal beszélek, vagy a fiatalabbról, a száját húzza, vagy burkoltan jelzi, hogy nem szívleli. Pedig nem is ismeri.

- Jungkook-hyung senkit nem szeret, aki körülötted van és srác. Kivéve a barátait és engem – mondta, mire összeráncoltam a szemöldökömet.

- Mire gondolsz?

- Nem tudom. Csak elég egyértelműen viselkedik, ugyanakkor furcsán is – rántotta meg a vállait. – Nos? Megtaláltad a cetlit? Mehetünk? – terelte a témát, s felém nézett, én pedig biccentettem egyet válaszként.

Bár nem firtattam a témát, magamban mégis visszhangként csengtek legjobb barátom szavai. Tényleg ilyen lenne Jungkook? Nem tűnt fel, hogy ez így lenne. Hiszen csak Soobinnal viselkedett így. Ám tény, hogy sosem volt senki más, akivel úgy látott volna.

Mindegy is. A lényeg, hogy megtaláljuk a megfelelő ruhát nekem a bulira és hétvégén egy jót szórakozzak az egyetemistákkal.

Sosem gondoltam volna, hogy gimnazistaként ilyen életem lesz. A nagyokkal lógok, akik bírnak és én is csípem őket. Jó lett a matekom is, s még Jungkookkal is rendeződni látszanak a dolgaink. Már-már túl tökéletes minden.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék!🥰♥️♥️♥️

Na meg is érkeztem ezzel a résszel😌 Sajnos késtem egy kicsit, mivel később értem haza és elég nehéz és kaksi napom volt): Ilyenkor írni is sokkal nehezebb, de összeszedtem magam😌♥️♥️♥️

Mit gondoltok? Van alapja annak, amit Hanse mondott?😌 Na meg vajon mi lesz azon a bulin?? Van tippetek?🥰

Hogy vagytok kedveskéim?🥺♥️♥️♥️ Mennek azok a fránya szóbelik? Szorítok nektek még mindig és fogok is, de biztos vagyok benne, hogy mindenki ügyes lesz😌♥️♥️♥️

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook