Az első az mindig is egy szám lesz, valami, ami egy idő után lehet, hogy teljesen jelentéktelen lesz. Szempontfüggő, s emberfüggő. Mind máshogyan gondolkodunk, de van valami, ami mindenkiben egyenlő értéket képvisel: örökké.

Teljesen Jungkook mellkasának nyomódtam félelmemben, s még a szemeimet is lehunytam. Eleinte oda se mertem nézni, mindössze az apró szorításokat éreztem a saját kacsómon, s ahogy velem együtt vonja uralma alá az alattunk lévő szörnyeteget.

Bár a hűvös levegő érte a mellkasomat, a hátam felől a forróság öntött el. A férfi valamiért kellő biztonságot nyújtott ahhoz, hogy ne kezdjek el üvölteni, hogy márpedig én le akarok szállni és haza akarok menni. Eleinte valóban megfogalmazódott bennem ez, s hasonló gondolat. Ám, ahogy teltek a másodpercek, ahogy a motor mély hangja már kevésbé sértette a fülemet, lassan a szemeimet is ki mertem nyitni.

Furcsa volt először a mellettünk elsuhanó tájat kémlelni. Pedig nem mentünk gyorsan, mégis... Mintha versenyt futottunk volna a fákkal, s bokrokkal. S ahogy haladtunk, minden lelassult. Mintha csak sétáltunk volna. Én pedig teljesen megnyugodtam, mindössze élveztem, amint egyszerre fújja meg a testemet a hideg szél, s borítja el forrósággal hátulról az egyetemista mellkasa.

Szépen, fokozatosan kezdtünk el lassítani, mígnem éreztem, hogy Jungkook kicsit jobban nekem nyomódik annak értekében, hogyha leteszi a lábát, biztosan megtalálja az egyensúlyát.

A bukósisak alatt az ajkaimat harapdáltam, s csak vártam, amíg a férfi lassan elengedi a kezemet, s leszáll mögülem. Hirtelen fogott el egy kisebb üresség, s az sem esett jól, hogy a hűvösség a már felmelegedett hátamat is elkezdte simogatni.

Jungkook kicsatolta a sisakot, ami valamennyi védelmet adott neki, majd le is húzta a fejéről. Megrázta a buksiját, s hátratűrte csapzott, kissé hullámos haját. Izzadt tincsei érzékien simították meg hosszú, csontos ujjait, ő pedig elmosolyodva fordította fejét a napfény felé. Bár a felhők miatt nem volt olyan világos, már-már azt is lehetett volna mondani, hogy hamarosan ránk fog szakadni az ég, mégis... Annyira jól nézett ki, olyan fehér bőre volt.

Biztos vagyok benne, hogy ezt az anyukájától örökölte.

Ekkor hirtelen felém nézett, én pedig teljesen elpirultam, mikor realizáltam, hogy végig stíröltem őt. Azonnal el is kaptam a tekintetemet, elég látványosan, mire ő csak elnevette magát.

- Nem veszed le a sisakot? – kérdezte, amit csak tompán hallottam. Direkt arra se néztem, sőt, meg se mozdultam, csak az út másik oldalát bámultam. Nem is tudom, hogy a velem szemben lévő növényzet melyik ősz által sárgára festett levele tetszett a legjobban... – Hát jó – mondta.

Nem is tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, csupán néztem ki a fejemből, miközben átkoztam magam, amiért ekkora pancser voltam, egészen addig, amíg hirtelen rá nem fogott a bukósisakomra.

Nagy szemekkel kapaszkodtam meg a motorban, mikor erővel maga felé fordított, s kevés kellett ahhoz, hogy ne nyikkanjak fel meglepettségemben.

- Hy-hyung! – csúszott ki mégis a számon, mire tőle csak egy morgást kaptam vissza eleinte.

- Nem szeretem, ha ignorálnak – emelte meg a fejemet, s kapcsolta ki egyszerűen a sisakomat. – Abban pedig biztos vagyok, hogy hallottál. Csak... Szimplán ignoráltál – pillantott rám, s mintha csak tudta volna, hogy hol vannak a szemeim a sötétített bukósisak ellenire, egyenesen azokba nézett.

A vér is belém fagyott, főleg, mikor lassan elkezdte leszedni rólam a sisakot. Nem akartam, hogy meglássa a vörös arcomat, hogy tudja, zavarba jöttem miatta. Valójában ignoráltam, de azért, mert saját magammal szúrtam volna ki, ha mondok, vagy teszek bármit is. Talán be is égetem magam. Bár... A mostani helyzetet tekintve, az előzőleg végiggondoltak még a jók közé sorolhatóak.

Amint lehúzta rólam, még mozdulni sem tudtam. Csak néztem rá, ő pedig egyenest az én tekintetemet kémlelte egy elégedett félmosollyal az ajkain. A piercing benne apród mozdult cselekedetére, én pedig akarva-akaratlanul is felé néztem. Ekkor vettem észre a párnái alatt lévő kis anyajegyet középen. Eddig fel sem tűnt, hogy ott az a szépségpötty, de tény, sosem bámultam meg ennyire őt.

Ez pedig neki is feltűnt, hiszen vigyora csak szélesedett, s közelebb is hajolt hozzám.

- Szeretnél egy csókot? – kérdezett rá a semmiből, mire nem csupán a hideg futott végig a gerincem mentén, de még a nemlétező szőr is felállt a hátamon.

Mintha áramütés ért volna, úgy húzódtam hátrébb, majdnem a motorról is leestem, ha Jungkook nem kapja el a karomat jókat nevetve rajtam.

- M-Megvesztél, hyung? Ugyan miért...? – dadogtam teljesen piros fejjel. Már értelme sem lett volna rejtegetni, úgyis látja. Mindenesetre nem voltam hajlandó felnézni rá, inkább zavartan lemásztam a motorról, s legyezgetve az arcomat lépdeltem arrébb. – Hol vagyunk egyébként? – kérdeztem, s próbáltam ezzel is terelni a témát.

- Nem tudom, egy úton – mondta, s bár kíváncsi lettem volna, hogy most mit csinál, talán a vállait rántotta meg, de nem mertem megfordulni. Sokkal jobbnak láttam, ha egy ideig a hátamat mutogatom neki.

- A többiek? Ők nem jönnek? – faggattam tovább.

- Nem szoktak eddig eljönni, lehet, hogy már rég visszaértek – válaszolt. – Mi lefordultunk, szóval elhagytuk őket valahol. De nem lehetnek messze, jártam már erre, nincs távol a kiindulóponttól.

- Az jó – bólogattam, még mindig hevesen járatva a kezemet magam előtt, s miközben ezt csináltam, megéreztem valamit. A tarkómra csöppent valami hideg.

Azonnal megálltam minden mozdulatomban, s felpillantottam az égre. Valóban, ahogy az várható volt, az esőfelhők csak gyülekeztek, s egyre csak több cseppecske hullott le.

- Baszki, pedig még rá akartam gyújtani – sóhajtott Jungkook, majd lépdelt a motorjához, s felém nyújtotta az egyik sisakot, de én meg sem mozdultam, csupán néztem rá. Összevonta a szemöldökeit. – Most mi az?

- Te így akarsz elindulni? – kérdeztem, s már a kezeimmel próbáltam valahogy védeni magamat a hirtelen minket elérő záportól.

Látszott az egyetemistán, hogy elgondolkozott. Elhúzta a száját, s a kitámasztott motort tolva biccentett egyet, hogy kövessem. Én pedig nem ellenkeztem, mivel jobb lehetőségem nem volt, mintsem reménykedni, hogy tud egy helyet, ahol mindketten szárazon megússzuk.

Hamar el is értünk egy régi buszmegállóhoz. Oda betolta a motorját, s szerencsére még mi is bőven elfértünk ott a padon. Bár a tető itt-ott lyukas volt, szerencsére olyan helyeken, ahol pont nem csöpögött ránk több eső.

Így ültünk csendesen egymás mellett. Én az ölemben lévő ujjaimmal játszottam, Jungkook pedig az öngyújtóját vette elő. Később pedig a kabátja zsebében kezdett matatni, egészen addig, amíg meg nem találta a cigis dobozát.

Kihúzott egy szálat, az ajkai közé helyezte, majd mielőtt meggyújtotta volna, felkelt a helyéről, amire még én is felkaptam a fejemet. Velem szemben állt meg, s csak ekkor pattintotta fel az öngyújtóját. Szívott egyet, majd meg is szólalt, ezzel megtörve a közénk beállt csendet, melynek csak az eső ütemes, sűrű dobbanása adott kisebb, elenyésző háttérzajt.

- Szóval, 18 éves vagy és – kezdte volna, de azonnal a szavába vágtam, hogy kijavítsam.

- 16 vagyok – mondtam, mire az egyetemista azonnal köhögni kezdett, s meg kellett kapaszkodnia a mellette lévő falban.

- 16?! – kérdezett vissza hitetlenkedve. – Baszki, többnek gondoltalak – túrt szabad kezével ismét tincsei közé, én pedig nagyon azon voltam, hogy ne nézzek oda. – Mindegy, akkor is furcsa, hogy még mindig szűz vagy – rántotta meg a vállait, mire furán néztem rá.

- Miért furcsa? Szerintem nem gáz, hogy nem sietek el semmit – motyogtam. Ha tudná, hogy még sosem csókolóztam...

- Ne érts félre, nem arra gondoltam, hogy el kellene sietned, csupán az a fura, hogy még soha nem mászott rád ezek szerint senki – mondta. – Vagy nálatok nem szokás rástartolni arra, aki jól néz ki?

- De, csak... – hallgattam el hirtelen, s kezdtem el piszkálni a kezeimet zavaromban. – Ezt senki sem nézi jó szemmel. Meg nem olyan könnyű csak úgy valaki elé állni és megmondani neki, hogy tetszik neked. Legalább is, ha veled egynemű az illető. Nem biztos, hogy ő is meleg – motyogtam.

- Ebben van valami, de ennyi erővel azt sem tudhatjuk, hogy a csaj, akit fel akarunk szedni, az véletlenül nem leszbikus – kontrázott. – Amíg nem próbálkozol, nem fog elérni semmit – szívott egy újabb füstöt.

- Én nem vagyok olyan fajta, aki ilyen könnyedén lép – mosolyodtam el kissé szomorúan.

Valójában csak sosem volt esélyem arra, hogy lépjek.

- Túl sok benned a gátlás – szűrte le. – Tudod, ha az ember nem mer élni, akkor soha nem is fog dolgokat kipróbálni. Egyszer élünk, akkor miért nem... Teszünk meg minden azért, hogy minden, amit csak szeretnénk, a markunkban legyen – pillantott rám, engem pedig komolyan elgondolkodtatott az, amit mondott. Igaza van valahol. Viszont, mi van akkor, ha a mindenbe a rossz is beletartozik? Nem akarok örökké szent életet élni, viszont olyanba sosem akarok belekezdeni, amivel másoknak árthatok. – Szóval, ha bejön valaki, csak kapd le – mosolyodott el. – Lehet különleges is egy első csók, de hiába, ha talán nem a megfelelővel lesz. Akitől kapod, nem biztos, hogy vele éled le az életedet – rántotta meg a vállait. – Ez vonatkozik a szüzességre is. Nem értem, hogy sokan miért félnek annyira a szextől.

- Én azért félek, hogy milyen lenne – motyogtam.

- Nem csodálom, valószínűleg te lennél az, aki seggbe kapja – vágta rá, mire nagy szemekkel néztem rá. – Most mi az? – tárta ki a karjait, majd elnevette magát. – Nem tudlak elképzelni, hogy beakasztod valakinek.

-Nem értem, miből gondolod. Nem ismersz – próbáltam védekezni, de elég gyengén, hiszen én is sokkal inkább képzelném el magam passzív félként. Jobban szeretném, hogy valaki féltsen, hogy legyen kihez bújom, aki szeretet és próbál megóvni...

- Elég az, ha rád néz valaki. Egyből lejön – mondta egyszerűen. – Egyébként is, csak képzeld el a te kondícióddal... Előbb törnél össze, mint az, akinek próbálod bedugni – nevetett, mire én csak eltátottam a számat, s ha a kezemben lett volna valami, biztos, hogy hozzávágom. – Meg jól mutatnál valaki alatt a cuki pofiddal – nézett a szemeimbe, s még kacsintott is egyet.

- Jó, abbahagynánk, hogy az ágy melyik részében néznék ki jól? – sóhajtottam. – Hihetetlen, hogy ahányszor kettesben maradunk, ilyen témák jönnek fel – motyogtam.

- Bevonzod őket – rántotta meg a vállait az egyetemista. – Egyébként lesz egy buli két hét múlva. A többiek csípnek, szóval hívnak. Hanse is jöhet, ő is hivatalos – tette hozzá, de én csak elhúztam a számat.

- Nem hiszem, hogy anyu elenged így, hogy nem sikerült jól a matekom – sóhajtottam.

- Akkor megírjuk jobbra – nyomta el a csikket, s lépdelt közelebb, majd ült le ismét mellém. – Mit szólnál hozzá, ha holnap is gyakorolnánk?

- Neked nem gond? – pillantottam rá. – Tényleg nem akarok teher lenni, vagy bármi...

- Dehogy gond – legyintett. – Mondtam, nekem ezek a feladatok egyszerűek – kacsintott, mire csak elmosolyodtam, s kicsit meglöktem őt a vállammal.

- Köszönöm szépen, hyung – mondtam őszinte örömmel. Ha nem segítene, valószínűleg nagyon csúnyán végezném el az utolsó pár évet.

Ám, ahelyett, hogy mondott volna valamit, Jungkook meglepetésemre egyik kezével a derekamra fogott, magához húzott, másikkal pedig a számat fogta be, de úgy, hogy az orromon kapjak levegőt.

Nagy szemekkel pillantottam rá, s az ajkaimon lévő mancsára tettem a sajátomat, miközben hümmögve próbáltam kipréselni magamból egyszerű, egyszavas kérdésemet: Miért?

- Sst – mondta halkan, mire automatikusan megálltam minden mozdulatomban, pláne, hogy nagyon közel volt, s éreztem, hogy az arcom ismét pirulni kezd. De ő ekkor az út felé biccentett, én pedig lassan arra emeltem a tekintetemet.

Egy őz volt ott. Már nem esett annyira az eső, épphogy szemetelt, ténylegesen egy apró záporról volt szó. Ezért ki is merészkedett az erdőből főleg, hogy ez a hely már réges-rég használaton kívül van.

Hamar újabb kopogásokat hallottunk az aszfalton. A gidája is előbújt, s a mamája mellé sétált.

Csillogó szemekkel néztem a jelenetet, el is felejtve, hogy mennyire közel van hozzám az egyetemista. Még akkor sem másztam arrébb, amikor már elhúzta a kezét a számtól. Sőt, izgalmamban, még én is a lábára fogtam, s úgy hajoltam csendesen előre a padon, hátha úgy jobban látom az őzikéket, akiknek fel sem tűnt, hogy társaságuk van.

A pici az aszfaltot szaglászva tüsszentett egyet, megrázta a fejét, s az anyukájára pillantott. Elmosolyodtam a jeleneten, majd csendesen megszólaltam, nehogy megzavarjam őket.

- Hyung, ugye milyen aranyosak? Hyung..? – fordultam felé, mikor nem válaszolt, s ekkor tűnt fel, hogy ő végig engem nézett.

Mosolyom azonnal eltűnt, s még a levegőt is vissza kellett tartanom. Iszonyatosan közel volt az arca az enyémhez, arról nem is beszélve, hogy a kezét elvette a számtól, hogy a normális kommunikáció lehetőségét megadja nekem, de ujjai az államon pihentek, melyek lassan feljebb csúsztak, s megsimították alsó ajkamat. Másik mancsa még mindig a derekamon pihent, én pedig realizálva, hogy mennyire magához láncolt, akarva-akaratlanul szorítottam meg kicsit a lábát, s nyeltem egy nagyot.

Jungkook végig engem nézett, már-már pislogás nélkül, ami rettenetesen zavarba ejtett, s bár az előbb még majdnem fáztam azért, mert megáztam, most úgy éreztem, hogy képes lennék felgyulladni. Csupán attól, hogy a tekintete találkozik az enyémmel, s szinte felfal, feléget vele.

- Nem... Tényleg nem értem – mondta halkan, ami miatt a hangja is mélyebbnek tűnt. Annyira közel volt, hogy az ádámcsutkáját is tökéletesen láttam, amint fel-le mozog. Ettől pedig szexibb látványt nem igazán tudtam volna elképzelni hirtelen.

- M-Mit, hyung? – dadogtam zavartan.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék!🥰♥️♥️♥️ Na itt is vagyok, befutottam vele éjfél előtt (remélem, hogy fel is kerül, mert szoktak lenni kisebb csúszások😂)

Huh, őszintén nem tudom, hogy mit mondjak, mert annyira durva heteken vagyok túl és még leszek is, hogy az agyam így 🤡 Szóval igen, nem hajlandó az együttműködésre🥹🤣

Azt előre szeretném jelezni, hogy a jövő heti rész lehet, hogy a hét közepén, olyan szerda körül fog felkerülni, ugyanis költözök és kell az idő arra, hogy mindenemet is átpakoljam az új kecóba és még mellé be is rendezkedjek🥺

Mit gondoltok? Hogy halad a kis Jikook párosunk?😌♥️ Jó, vagy rossz irányba?🥰

Hogy vagytok kedveskéim? Hogy megy a szóbeli felkészülés érettségizőim?🥰♥️♥️♥️

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook