A titkok nem maradhatnak örökké elzárva egy ládában. Elvégre akármilyen mélyre rejtjük el a kis ládikát, valaki úgyis megtalálja. S bármilyen erős rajta a lakat, lesz megoldás arra, hogy kinyissák. Lehet, hogy egyedül képes lesz erre valaki, lehet, hogy segítséggel. Lehet, hogy jobb lett volna mindig az igazat mondani. Utólag biztosan, viszont akkor a hazugság tűnt a legjobb megoldásnak. Egy viszont biztos, mindig az igazság lesz az, amit az ember úgy hív; titok.

Mosolyogva néztem a csoportot, amibe bevettek az egyetemisták. Többnyire hülyéskedtek, illetve egy-két egyetemi tanárt szidtak, akikről még sosem hallottam, de ki tudja még, hogy hova visz az élet. Lehet, hogyha egyetemre megyek, nekem is oktatni fognak valamit. Bár, kétlem, hogy én is arra területre mennék, ahova Jungkook. Az első napon elvéreznék.

Nem csupán én kerültem be, de Hanse és Chaewon is. Bár én inkább csak csendes megfigyelője voltam a történteknek, a két velem egyidős diáktársam örömmel vett részt a beszélgetésekben. Egyik sem lepett meg. A fiú közvetlen és sokkal nyitottabb, a lánynak pedig annyi önbizalma volt, amennyit bárki megirigyelhetett volna. Bár a testvére, Taehyung azért nem nézte ezt olyan jó szemmel, mert sokszor rászólt, hogy ne legyen szemtelen az idősebbekkel.

Nem sok idő telt el a buli óta. Csupán a hétvége maradéka, illetve egy hétfői nap. Most pedig kedd volt, nekem pedig le kellett adnom a jelentkezésemet valamelyik foglalkozásra. S mivel egyiket sem éreztem magaménak igazán, arra mentem el, ami egy picit is közel állt hozzám.

A táskám pántját szorongatva álltam a nagy kétszárnyas ajtó előtt, s néztem a táblát, ami a falapon volt elhelyezve. A könyvtár szabályai voltak felsorolva, a nyitva tartás, illetve néhány poszter tétlenkedett mellettük, amik vagy a délutáni foglalkozásokat hirdették, vagy egy-egy koncertet, előadásra hívták fel a diákság figyelmét. Valaki az iskolablog címe alá egy pornóoldal nevét írta fel. Csodálom, hogy még nem vette észre senki.

Végül, amikor éppen arra készültem, hogy benyissak, valaki abban a pillanatban tervezett kijönni, így majdnem sikerült eltalálnia az ajtóval. Szerencsére még időben elugrottam, s hárítottam a veszélyt. Az illető, aki egy hajszál híján balesetet okozott, a szemeimbe nézett, s egy kedves mosollyal üdvözölt.

- Szia! A foglalkozásra jöttél? – kérdezte, én pedig óvatosan bólintottam egyet. Az előttem álló lány elhúzta a száját, s kicsit mintha sajnálkozva nézett volna rám. – Ne haragudj, de elhalasztottuk. Sokan nem tudtak eljönni, szóval át kellett tennünk – mesélte.

- Ó, értem – mondtam halkan.

- Csatlakozni szerettél volna, vagy csak bekukkantani hozzánk? – faggatott tovább a lány.

- Nem igazán találtam magamnak klubot, szóval inkább csatlakozni – ingattam a fejem, mire az arcán szélesebb lett a mosoly, s a kezemre fogott.

- Akkor fáradj beljebb – biccentett a fejével, s mielőtt bármit mondhattam volna, maga után húzott. – Éppen elpakolunk pár új könyvet. A könyvtáros néni kért meg rá minket és, ha már itt vagy, akkor segíthetnél. Nyugodtan tedd le a táskádat a székre, vagy az egyik sarokba, ahol nincs útba – rántotta meg a vállait, mire én csak meglepődve tettem, amit mondott. Erre nem számítottam. Máris befognak dolgozni? – Soobin, hoztam még valakit – kiáltozott, mire én azonnal megfordultam, hogy meglessem, van-e itt valaki rajtunk kívül. Nem hiszem, hogy díjazná az üvöltözést bárki egy könyvtárban.

- Igen? – hallottam egy hangot a polcok mögül, mire kíváncsian fordultam arra.

Egy magas, szőke hajú srác lépdelt ki. Az állam leesett. Nagyon helyes volt.

- Tényleg! – csapta össze a tenyereit a lány. – Még be sem mutatkoztam. Choi Jisu vagyok, ez az utolsó évem. Ő pedig Choi Soobin, az unokaöcsém. Idén kezdett – nézett fel a fiúra, majd lábujjhegyre állva megcsípte az arcát.

Ha eddig nem voltam meglepve, akkor most az állam biztosan a padlón koppant. Fiatalabb, mint én és ilyen magas? Mekkora ez a gyerek? Két méter vagy mi?

A fiú kínos mosollyal próbált elhajolni, s csupán félve pillantott felém. Biztosan kellemetlen neki, hogy ennyire anyáskodik felette a lány, de nem tud mit tenni. Tisztelni kell az idősebbeket, s nem tett vele semmi rosszat, szóval nem lenne jogos, ha felemelné a hangját.

- Én Park Jimin vagyok – hajoltam meg. – A 3-3-as osztályba járok. Az idén jelentkeztem át – meséltem, mire Jisu bólogatni kezdett.

- Igen? Biztos valami bonyodalom miatt. Mesélj, mi történt – jött közelebb mosolyogva, mire én hátráltam egy kicsit, s kedvesen válaszoltam.

- Anyukámmal a barátjához költöztünk, szóval nehéz lett volna megoldanom a bejárást. Ez így jobbnak tűnt.

Nem hazudtam. Valóban így történt. Csupán nem mondtam el a fő okát, hogy miért hagytam ott azt az iskolát. Nem hiányzott, hogy ismét átéljem azt, amit ott.

- Üdv nálunk, hyung – mosolygott rám Soobin is, s komolyan mondom, olyan szépen tette, hogy majdnem el is pirultam miatta.

- Ugyan. Én is mondhatnám ezt. Te is most kezdtél – legyintettem, mire sikerült kicsalnom egy kisebb kuncogást belőle.

Végül csak beálltam hozzájuk könyveket pakolni. Mint kiderült, a könyvtáros néninek sürgősen el kellett mennie, de ránk bízta a helyet, mi pedig kihasználtuk, hogy végre senki sem zargat minket. Sok könyvbe lapozhattam bele, ami megfogott, éppen a leírása, avagy a borítója, esetleg a címe alapján.

Hiába volt létra, még úgy sem lehetett elérni a polc tetejét, így arra Soobin mászkált fel folyton, hogy odategye az odaillő új szerzeményeket. Jisu és én lent pakoltunk, s írtuk össze a dolgokat. Miből mennyi van, a számát, s még azt is jelölnünk kellett, új, esetleg régebbi kiadású. Igazából elég érdekes volt, főleg, hogy jól elbeszélgettem velük.

Közösen hagytuk el a könyvtár területét, majd lépdeltünk ki az udvarra. Ott már láttam, hogy az egyik padon Hanse ül, s bőszen nyomkodja a telefonját. Az én zsebemben is folyton rezgett, így biztos voltam benne, hogy vagy privátban írogat, vagy a csoportba megy valami, amit majd vissza kellene olvasnom.

Amikor odaértünk, megálltam, így a másik kettő is, majd kérdően néztek rám.

- Én itt elköszönök. Örülök, hogy megismertük egymást – hajoltam meg illedelmesen.

- Ugyan, mi is örültünk, Jimin – mosolygott Jisu, míg Soobin csak bőszén bólogatott.

- Hyung, akkor maradsz a klubban? – kérdezte.

- Ha van számomra hely, akkor nagyon szívesen csatlakoznék – néztem rájuk, s mielőtt Jisu válaszolt volna, a fiú megelőzte. Közelebb lépett, s átnyújtotta felém a telefonját.

- Akkor megadnád a számodat? Gondoltam választhatnánk egymásnak könyvet. Ha jól láttam, hasonló az ízlésünk – ingatta a fején, én pedig egyszerre találtam őt aranyosnak, illetve éreztem, hogy forrósodnak az arcocskáim a jóképűsége miatt.

Természetesen azonnal elvettem a telefonját, s megcsörgettem magam, majd visszaadtam. Ő mosolyogva nézte a képernyőt, s ahogy láttam, azonnal adott is nekem valamilyen becenevet.

Végül elköszöntek, Soobin biztosított róla, hogy keresni fog, Jisu pedig elmondta, hogy alig várja, hogy bemutasson a többieknek. Közben pedig Hanse is visszatért a valóvilágba, s miután ők ketten távoztak, mosolyogva kelt fel, miközben az orrom alá dugta a saját készülékét.

- Nézd, Jungkook-hyung éppen Chaewon vérét szívja. Oda-vissza oltogatják egymást – nevetett. – Biztosan közel állnak egymáshoz. Elvégre ő és Taehyung-hyung jó barátok. Chae mindig mondta, hogy kiskoruk óta elválaszthatatlanok.

- Akkor nem meglepő, hogy jóba vannak. Elvégre a legjobb barátjának a testvére – rántottam meg a vállaimat.

- Nekem kicsit olyan, mintha flörtölnének – ingatta a fejét a fiú, miközben elindultunk, hiszen úgy volt, hogy nálunk lesz.

Egy pillanatra még a levegő is belém fagyott, s nem tudom, hogy miért, de egyfajta szomorúság is elfogott. Pedig nem kellett volna, hiszen a bátyámról volt szó. Még akkor is, ha nem kötelez minket vér.

Nem is értem, hogy mi bajom van.

Mikor hazaértünk, anyu egyből befogott minket, hogy együnk, aztán segítsünk neki, mivel lenne egy-két dolog, amit egyedül nem tud elintézni, a két erős férfiből pedig egyik se volt még otthon. Jungkooknak délutáni órái voltak, Junho pedig száműzve lett vásárolni a holnapi kajához.

Közben mind a ketten meséltünk a napunkról. Hanse is olyan őszinteséggel beszélt anyummal, mint én. Bár, szerintem már be lett fogadva a fiú, szóval nem csodálom. Sőt, örülök neki, hogy ennyien szeretik. Én is nagyon kedvelem őt, s igaz, rövid ideje van mellettem, de már nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat nélküle.

Miután végeztünk, mind a hárman leültünk a nappaliban, s miközben tanulunk, beszélgettünk egy kis tál burgonyaszirom mellett.

Kintről egy erős, mély hang szűrődött be, mire Hanse azonnal felkapta a fejét. Anya finoman legyintett egyet, miszerint hagyja figyelmen kívül, ugyanis csak valamelyik Jeon érhetett haza, s parkolt le.

Valóban így történt. Nem sokkal később, miután a hangzavart a csend követte pár percig, újból megtörte a zár jellegzetes kattanása, s az ajtó nyikorgása, majd csapódása. Egy teljes bőrszettben lévő Jungkook lépdelt be, bukósisakkal a kezében. Minden tekintetet magára vonzott, amit ő egy mosollyal konstatált, s beljebb lépkedett.

- Mindenki itt van? Micsoda meglepetés – mondta, mire anya felkelt, hogy üdvözölje őt.

- Üdv itthon, fess fiatalember. De a parkettát ki fogja felmosni? – utalt arra, hogy még a csizmáját se vette le, mire a magas fiú csak egy kínos mosoly kíséretében inkább magához ölelte anyámat, amit én csak faarccal néztem.

Bár meglepett a tette, mivel eddig nem láttam, hogy így üdvözölte volna, igaz, esélyem se volt arra, hogy szemtanúja legyek ennek. Mindenesetre örültem, hogy jól kijönnek egymással. Tudom, hogy anyának mennyire fontos mindez, akárcsak Junhonak. Azért mégis számít az, hogy hogyan jönnek ki a másik gyerekével.

- Ugye nincs harag, Bonghee? – kérdezte a fiú arrébb húzódva, mire anyu csak mosolyogva, szemét forgatva rázta a fejét, mire az egyetemista egy hatalmas vigyor kíséretében mászott beljebb, s tette le a fenekét a kanapéra. – Mizu egyébként? – dobta a karját a háttámlára, egyenesen mögém, mivel én voltam az a szerencsés, aki mellett még volt hely.

Akarva-akaratlanul jutottak eszembe azok a pillanatok, amik... Nem, Jimin! Nem szabad!

Gondolatban legalább három jogerős pofont leosztottam magamnak, viszont ennek ellenére összehúztam magam.

- Nincs semmi – válaszolt Hanse. – Lezárultak a jelentkezések a délutáni foglalkozásokra – mesélte.

- Igen? És mit választottatok? – tette fel a kérdést Jungkook, majd hajolt kicsit előrébb, hogy a burgonyasziromból venni tudjon.

Természetesen a karját az istennek se vette volna el, ráadásul tipikus férfi, nagyobb terpeszbe már aligha rakhatta volna a lábait. Az egyik térde így is az enyémhez ért, én pedig már nem tudtam hova húzódni.

- Én matekot. Rá akartam beszélni Jimint is, de azt mondta, hogy neki az nem való – köpött be Hanse, mire én csak egy csúnya pillantást vetettem rá. Persze nem voltam dühös, hiszen igazat mondott, de nem akartam, hogy Jungkook is mindent tudjon.

- Miért, te mit választottál? – fordult felém, míg én csak megköszörültem a torkomat, s ezúttal én hajoltam előrébb, hogy elvegyek egy burgonyaszirmot. Nem akartam enni, de így legalább nem vagyok olyan közel hozzá. Zavar és kész.

- Hát, igazából könyveket olvasunk el és beszéljük ki. Mindenki szabadon választ egyet és azt mondja el a többieknek.

- Tényleg, az egyik srác még a számodat is elkérte, hogy könyvet válasszon neked. Meg te is neki – emlékezett vissza Hanse. – Rendes volt tőle. De milyen magas volt... Biztos modell vagy idol lesz.

- Miből gondolod? – ráncolta a szemöldökét Jungkook.

- Mert helyes – rántotta meg a vállait Hanse egyszerűen. – Cuki arca van, magas, vékony, kellemes a hangja és a kisugárzása – számolta az ujjain az indokokat, mire az egyetemista vigyorogva vágott közbe.

- Úgy beszélsz, mintha nem lenne ellenedre a másik nem – mondta, mire én egy pillanatra még a rágásban is megálltam.

Anyu akkor már nem volt itt, elvonult a szobájába, viszont most örültem volna, ha maradt volna.

- Nem tudom. Nem gondolkoztam még ezen – vallotta be őszintén az extrém barátom, s reménykedtem benne, hogy nem ragadunk le ennél a témánál, de úgy tűnt, hogy tévednem kellett.

- Mármint azon, hogy kipróbált srácokkal is? Volt már valakid egyáltalán?

- Volt egy barátnőm, de nem volt hosszú életű kapcsolat – válaszolt a fiatalabb.

- Értem. És mi a helyzet a melegekkel? Vagy nem bírod őket? – faggatta Jungkook, mire én hirtelen felkeltem, s bár nem akartam ekkora hévvel, mégis sikerült magamra vonnom mindenki figyelmét, ezért egy egyszerű kifogást találtam ki.

- Elmegyek mosdóba, mindjárt jövök. Addig beszélgessetek nyugodtan – motyogtam, s gyorsan el is iszkoltam onnan.

Dühös voltam az egyetemistára, de még mennyire, hogy az. Én nem szerettem volna ezt a témát feszegetni, főleg nem Hanséval. Nem akartam idő előtt lebukni, s ha kell, soha nem mondom el neki, hogy ki vagyok valójában.

Annyit bántottak, annyit sérültem mindössze az igazság miatt, hogy már nem mertem többé büszkén kiállni magamért, azért, aki mélyen bennem rejtőzik, tombol, üvölt, könyörög a szabad, friss levegőért. Hiszen neki csak a börtön dohossága maradt, s arcára fehér lepelként száradt rá a sötétség nincstelen napsugara.

Fáj, kegyetlenül rossz, ha nem lehet az ember önmaga. Ha nem nevethet őszintén, de mit lehetne tenni egy olyan világban, ahol mások teremtettek egy normát? Ahol én abba nem tartozok bele. Kívülálló vagyok, az egyedüli fekete bárány az egész nyájban. Valaki, akit mindenki észrevesz. Valaki, akit mindig könnyű lesz megcélozni, s támadni. Pedig én is olyan vagyok, mint mások. Ártatlanul születtem, tisztán, bűntelenül. Mégis... Mégis a legkeresettebb gaztevő lettem, mert bár ugyanolyan vagyok, szívem máséval egyszerre dobban, de kell, aki a fehér bárányok között is fekete legyen.

A színt nem én választottam. Mások voltak azok, akik különbséget tettek köztem, s köztük.

A mosdókagyló szélét markoltam, s hagytam, hogy lecsöpögjön a víz az arcomról. Kétszer mosdottam meg, s egyszer a vécét is lehúztam, hogy hitelesebbnek tűnjek. Le akartam nyugodni, de nem ment.

Az ajkaimat vörösre rágtam már, mikor két kopogást hallottam az ajtón. Lassan felé fordultam, s lekaptam a törölközőt, hogy megszárítsam az arcomat.

- Bent vagyok, egy pillanat! – szóltam ki kapkodva.

- Tudom, csak érdeklődni szerettem volna, hogy minden rendben van? – hallottam meg Jungkook hangját, mire egy pillanatra megálltam minden mozgásban, s hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam az ajtót, majd az egyetemista kezére fogva berántottam őt a mosdóba.

Bár megleptem, nem ellenkezett, sőt, az apró rángatásomra inkább ő volt az, aki belépkedett a helyiségbe, s hagyta, hogy bezárjam az ajtót, majd egy nagy sóhajjal felé forduljak.

- Miért kellett firtatnod a témát? – kérdeztem, s próbáltam halkan kiakadni, nehogy bárki is meghallja.

- Mármint? – döntötte oldalra a fejét.

- Hát a meleg témát! Hogy bírja-e őket, vagy... – magyaráztam neki kézzel-lábbal, mire ő egyszerűen a szavamba vágott.

- Csak nem félsz attól, hogy mit fog válaszolni? – kérdezte.

- Már hogyne félnék? Figyelj, nem szeretném az egyetlen barátomat is leveszíteni emiatt...

- Ha ezért nem barátkozik veled tovább, akkor sosem volt igazán az – kontrázott.

- Te ezt nem érted – sóhajtottam, s hajtottam le a fejem. – Én... Nem akarok ismét magányos lenni. Nem az fáj, ha bántanak. Azt minden ember kap. Az rossz, ha... Nincs veled senki – motyogtam szomorúan. – Ha akkor egy ember mellettem lett volna, nem lett volna olyan nehéz – néztem fel rá, már-már könnyezve. – Nem akarok egyedül lenni, azért, aki vagyok, hyung – remegtek meg az ajkaim, s bár nem akartam érzelmes lenni, tényleg megijedtem, hogy lehet, elveszítem azt, akiben minden reményemet elültettem. Még ha hazug földre is szórtam a magokat. Amíg képes virágot bontani, én boldog vagyok.

Jungkook ekkor nem várt lépést tett. Közelebb jött hozzám, s óvatosan magához ölelt.

A könnyeim, amik utat akartak törni maguknak, elapadtak, s hirtelen még meglepődni sem tudtam. Fel sem fogtam a dolgokat. Pedig érzékeltem magam körül a világot. Elvégre kellemes, nem túl erős illata, mely épphogy keveredett a dohánnyal az orromba kúszott. Ölelő karjai és mellkasa melegséget árasztottak. Mellettem lehajtott feje miatt a kifújt levegője a fülemnek és a nyakam vékony bőrének csapódott.

- Sajnálom – mondta. – Nem akartalak felzaklatni – suttogott.

Mély hangja megnyugtatóan hatott rám, mire egy pillanatra le kellett hunynom a szemeimet, s merészkedtem finoman én is derekára vezetni a karjaimat.

- Csak ne mondd el, hogy mit válaszolt, jó? – kérdeztem.

- Nem mondom – biztosított. – Haragszol rám? – erre csak megráztam a fejem, mire ő óvatosan eltolt magától, bár egyik kezével még mindig a lapockámat simogatta, a másikkal az állam alá nyúlt, megemelte a buksimat, s halvány mosolyt ejtett. – Ezt szavakban is el tudod nekem mondani, Jimin?

- Szemét vagy velem, hyung – motyogtam, mire elnevette magát.

- Csak biztosra akarok menni – rántotta meg a vállait, mire én hirtelen ötlettől vezérelve, a józan észt félredobva szólaltam meg, át se gondolva, hogy ez így rendben van-e.

- Akkor kérdezhetek tőled valamit?

- Persze – bólintott. – Bármit.

- Közel álltok egymáshoz Chaewonnal? – kotyogtam ki azt, ami érdekelt, mire a fiú megingatta a fejét.

- Csak annyira, amennyire lehet. Ő Taehyung húga. Nem hajtanék rá, ha erre akarsz kilyukadni. Egyébként is, esküt tettünk, hogy a testvérek tabuk – mosolygott, majd közelebb hajolt. – Miért érdekel?

- Fura volt, ahogy a csoportban beszélgettetek – hazudtam, hiszen én még azóta se néztem vissza a csoportot, csupán annyit tudok, amennyit Hanse elmondott nekem. – Csak gondoltam megkérdezem, mert még ő is kiskorú – fordítottam el a fejem, s léptem hátrébb, így a hátamat a hideg ajtó simogatta, mintsem Jungkook kezei.

- Tehát innen fúj a szél – nézett rám mosolyogva, bár az arcáról lerótt, hogy egyáltalán nem hisz nekem, de amíg nem kérdez rá, addig nem zavartatom magam. – Nem vagyok pedofil, nyugi. Meg, mint mondtam, a testvérek tabuk – rántotta meg a vállait, én pedig csupán bólintottam egyet.

Hát... Lehet, hogy beégettem magam, de legalább választ kaptam. Még akkor is, ha egyáltalán nem tartozott rám, s nem értettem, hogy miért kérdeztem erre rá. De... Már mindegy, nem igaz?

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék!! Na csak befutottam ezzel a résszel😭 Nagyon igyekeztem, de megint megszaladt velem a ló és nem tudtam hol befejezni):

Szerintetek Jungkook ezúttal picit messzire ment?): Titeket kiengesztelne egy öleléssel?♥️♥️♥️

Na és vajon mi lehet ez a "tesók tabuk" dolog? Jiminre vajon mennyire vonatkozik ez a szabály?🤔😌

Nagyon szépen köszönöm a 8k megtekintést!! Eszméletlen, hogy mennyire hasítunk!! Nagyon hálás vagyok érte🥰♥️♥️♥️♥️♥️

Hogy vagytok kedveskéim?🥰♥️♥️♥️

ÉRETTSÉGIZŐKNEK SOK SIKERT SKSKKSKS MINDENKI ÜGYES LESZ, SZÓVAL NYUGODJATOK MEG🥰♥️♥️♥️♥️

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook