Sokszor nem csupán az érzelmeinknek nem tudunk parancsolni, hanem olykor a tetteink felett sem mi uralkodunk. Az agyunk felállíthat két végletet, de a végső lépést a szívünk fogja megtenni. Ugyanis a cselekedetek az agy által formált valamik, ő a készítő, de az irányító, a mestere az érzelmeink lesznek.

Jungkook egyszerűen elképesztő. Csupán pislogni tudtam, miután láttam, hogy mindenféle levezetés nélkül írja be az eredményeket, s elő is kaptam a megoldókulcsot, hogy egyáltalán valóban jó számokat firkál be, vagy csak a hasára ütve. Ám tényleg mind helyes volt.

Amikor elkészült, közelebb húzódott, s mutogatni, illetve magyarázni kezdett. Nem mondott semmilyen bonyolult és elsőre értelmetlennek hangzó kacifántos szabályt, ténylegesen átlagos példákat hozott fel, s elmondta, hogy csomó dolog a levezetésnél felesleges, mert csak rá kell nézni a sorra, s látni lehet, hogy mi az, ami nem kell oda. Vonalakat húzgált, elmondta, hogy ő hogyan oldotta meg, s csak azután kérdezte meg, hogy csak az eredményt pontozzák, vagy figyelembe veszik a számítás menetét is.

Nyilván erre nem tudtam válaszolni, mivel most jöttem csak át ebbe a suliba. Azt viszont tudtam, hogy nálunk minimálisan azért megkövetelték, viszont, ha valakinek jól ment a tantárgy, annál elnézték, ha csak az eredményt írja be.

Éppen ezért kértem, hogyha nem siet sehova, akkor magyarázza el nekem, hogy hogyan lehet levezetni, illetve azt is, hogy ugyan hol rontottam el eddig a saját munkámat. Mindig ugyanott, a végére pedig akkora katyvasz lett a fejemben, hogy még a feladatot is rosszul írtam fel.

Jungkook nagyon türelmes volt, s ahhoz képest, hogy nem tanár, nagyon jól magyarázott. Nem tudom, hogy amúgy is ilyen lenne-e az egyetemista, vagy Junho fogott kést a torkához, hogy márpedig segítsen nekem. Mindenesetre nem kerestem az okokat, inkább örültem, hogy itt volt velem és kisebb rendet tett a buksimban.

Két órát töltöttünk el matekozással és az utoljára felírt feladatok mind hibátlanok voltak. Majd' kiugrottam a bőrömből miatta, mert ez akkora sikerélménynek számított nekem, hogy azt elmondani sem tudtam volna. Nagyon hálás voltam az egyetemistának miatta, aki csak mosolygott, s elmondta, hogy bármikor bármilyen nehézségem van matekkal kapcsolatban, keressem őt, mert neki ezek a feladatok már-már megváltások voltak.

Tudtam, hogy azért van köztünk pár év, mégis olyan furcsa volt belegondolni, hogy ennyivel előrébb van, mint én. Én 16 voltam, ő pedig 21, gyakorlatilag pisinek számítottam mellette, de jó volt, hogy sokszor úgy kezelt, mint egy vele egykorú havert.

Mivel mi nem tartottuk a kapcsolatot, csupán a szüleink miatt futottunk össze egy-egy közös ebéd vagy vacsora miatt, semmit sem tudtunk a másikról, számomra ezért is volt rizikós ez a költözéses dolog. Azért mégis egykeként nőttem fel, s most hirtelen kaptam magam mellé egy fiút, egy fiatal férfit, aki a fogadott bátyámként fog ezentúl helyet foglalni a családfámon. Aggódtam, hogy nem fog menni, mert látszólag teljesen más világ vagyunk. S bár mindig azt mondom én is, hogy ne látszat alapján ítéljünk... Jungkook valóban olyan volt, mint amilyennek kinézett.

Másnap az iskolában Hanse és Chaewon kicsit összekapott. A lány - bár nem volt az osztálytársunk, mindössze egy évfolyamba jártunk - nagyon feldühödött azért, amiért a fiú nem képes betartani a házirendet és ilyen lazán veszi az öltözködést. Ezúttal az volt a problémája, hogy a tanárok felszólításának ellenére a srác még a nyakkendőjét se vette fel. Sőt, el se hozta. Bár említette nekem, hogy többször került már ilyen helyzetbe, de egy idő után meg fogják unni, hogy mindig szóvá tegyék neki, s csak elengedik a dolgot. A legkitartóbb eddig a diákelnök volt, Chaewon személyében. Nyilván, régóta ismeri egymást ez a kettő, így nem félnek őszintén beszélni, s kicsit erőszakosabban is kimutatni a törődésüket. A lány nem akarta, hogy a sráccal bármi gond legyen, s egyben a saját pozíciója gyengeségének is érezte, hogy nem hallgatnak rá.

- Szerintem menjünk és vegyünk valami kaját - mosolyogtam kínosan, amikor láttam, hogy kezdenek jobban leszabadulni az indulatok, s egyre többen fordulnak felénk. Meg is ragadtam Hanse karját, s megindultam vele, ő pedig automatikusan, egy nagy vigyorral az arcán intett búcsút a dühöngő lánynak.

- Édes, hogy aggódni próbál, de nem fogok egy rohadt papír miatt változtatni a személyiségemen - rántotta meg a vállait.

Hidd el, teljesen átérzem. Én sem akarok és nem is tudok változni a társadalom normái érdekében.

- Akkor miért nem hagytad ott hamarabb? Csak jobban fel fogod idegesíteni, ha nem figyelsz rá - motyogtam, s miután már elég messze voltunk, elengedtem a karját, s innentől kedve csupán egymás mellett sétáltunk lassan be az épületbe, hiszen eddig a jó, napsütötte időt kihasználva az intézmény előtti parkban lézengtünk.

- Hidd el, hogy nála ez nem használ. Utánam jönne, amíg bírják az idegei, szóval inkább kikészítem előtte annyira, hogy később ne akarjon követni - mosolygott. - Amúgy, hétvégén mennék tetováltatni és mivel nálunk leszel, el kell jönnöd, hogy megnézd a szenvedésemet - jelentette ki, mire elkerekedtek a szemeim. - Most mi az? - ráncolta a szemöldökeit.

- Neked nem szólnak érte..? - kérdeztem elképedve. Hansénak nem volt annyi tetoválása, mint Jungkooknak, hiszen az egyetemistának, de itt inkább az volt a lényeg, hogy amíg az egyik egyetemre járt, a másik még csak kicsi gimnazista. Nekem anyám lenyúzná a bőrömet a helyéről szerintem, ha meglátna rajta valamit.

- Nem. Jól tanulok, szóval nem számít nekik - mondta.

- Tök lazák a szüleid - vontam le a következtetést.

- Egyébként tényleg azok. A nővéremmel voltak szigorúbbak, mert ő lány - kuncogott. - De később belátták, hogy semmi értelme rövid pórázon tartani valakit, mert annál jobban vágyik a szabadságra.

Igaza volt. Valaki minél távolabb volt valamitől, annál jobban akart a közelében lenni. A tilos azért érdekes, mert érinthetetlen. Ami nem megengedett, az a legérdekesebb, a legvonzóbb dolog az embernek, hiszen mind kíváncsiak voltunk. Talán ezért is él az a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Elvégre mind tapasztalatokat szerzünk, s bár ugyanazok maradunk, mégis változunk kicsit.

- Hova lesz a tetoválásod? - kérdeztem, mire Hanse elmosolyodott.

- Nem tudom - rántotta meg a vállait. - A minta már kész, de a helyet nem tudom. Majd ott eldöntöm. Szerencsére te is ott leszel, szóval tudsz segíteni - pillantott rám holdacska alakú szemeivel, mire eltátottam a számat.

- De én még sosem..! Mi van, hogyha nem tetszik és később megbánod? Ne hagyj rám ilyen nehéz döntést! - kezdtem azonnal szabadkozni, viszont a fiúból mindez egy jóízű nevetést váltott ki.

- Nyugi, Jimin - karolt át. - Bárhova mehet, nekem a tetoválás üzenete a fontos és az, hogy kihez kötődik.

- Ez most hozzám fog..? - kérdeztem rá kissé félve, de ő velem ellentétben egy határozott bólintással válaszolt. - Mi lesz a minta?

- Majd meglátod - kacsintott, majd beállt a büfé előtti sorba, s azon kezdett gondolkodni, hogy milyen ízű joghurtitalt kérjen magának.

Bevallom, én a helyében nem bíztam volna meg egy olyan embert, akit pár napja ismer egy ilyen feladattal. Természetesen jól esett, s kicsit irigy is voltam, amiért ő ilyen könnyen megbízik valakiben. Vagy csak engem kedvel ennyire. Ahogy láttam a napokban, nincs rossz kapcsolata senkivel, de nem is beszélget velük annyit, mint velem. Szó szerint össze voltunk nőve egész nap, amit én egyáltalán nem bántam, s még akkor sem lett elegem belőle, amikor hazaértem, s még külön beszélgettünk.

Éppen a házimat írtam olyan tizenegy-éjfél körül, amikor a bedugott fülem ellenére hallottam, hogy valaki kopogni kezd az ajtómon. Összeráncoltam a szemöldökömet, s az asztalomon lévő kis órára pillantottam. Anyáék már biztosan húzzák a lóbőrt, én is csak azért voltam fent még mindig, mivel annyit beszélgettem Hanséval, hogy elhanyagoltam az efféle feladataimat.

Akkor viszont csak egy valaki lehetett.

Az íróasztalomtól felkelve indultam a falap felé, hogy elfordítsam a kulcsot a zárban, s az egy kattanással jelezze, hogy innentől szabad a bejárás. Ám, hogy a kint lévő gyanúját megerősítsem, magam tártam ki előtte az ajtót. S lássunk csodát, valóban Jungkook volt az, aki a félfának támaszkodva, fejét lehajtva, kissé ingatagon állt a lábain.

- Hyung, te meg...

Nem tudtam befejezni, mivel felemelte a kezét, s elmosolyodott.

- Most nem estem el - mondta.

- Megint részeg vagy - sóhajtottam. - Segíthetek valamit? - kérdeztem tőle, mivel fogalmam se volt, hogy miért állt itt az éjszaka közepén. De van egy olyan sejtésem, hogy ő sincs tisztában ezzel.

- Egy bárban voltunk és... Szerintem belekevertek valamit a piámba - dőlt meg egy kicsit, mire automatikusan magam elé emeltem a kezeimet, hátha meg tudom akadályozni, hogy rám essen. Viszont még időben meg tudta markolni az ajtófélfát.

- Jó, menjünk ki - ráztam a fejem, s bújtam a hóna alá, hogy valahogy megkönnyítsem a dolgát. Ő pedig ezt valamennyire ki is használta, mivel igencsak éreztem a súlyát. Viszont, mivel még nem dőltünk össze, így gondolom ő is próbált valamennyire önállósodni.

Nehezen lemásztunk a lépcsőn, bár én minden egyes foknál attól féltem, hogy itt most leesünk, s a nyakunkat törjük, de szerencsére nem történt ilyen. Arra biztosan a szülők is felkeltek volna, s nem tudom, hogy melyikünk kapná a nagyobb szidást. Ő, aki nem figyelt oda eléggé, vagy én, amiért nem az volt az első dolgom, hogy szóltam nekik arról, hogy mi a helyzet.

Amikor kiértünk a házból, leültettem őt a lépcsőre, s gyorsan be is iszkoltam a házba, hogy hozzak neki egy pohár vizet, illetve valami zsömle félét is felkaptam, hátha utólag felszív valamennyit, legalább az alkoholból. Éreztem rajta a szagát, szóval biztos jól le is itta magát, egy idő után meg már mindegy a részegnek, hogy a poharában mi van, amíg folyékony.

Az egyetemista a fejét az ereszcsatornának támasztva próbált vegetálni, vagy csak eggyé válni a levegővel. Magam se tudom, de látszott rajta, hogy maga se tudja, hogy hol van éppen. Mindenesetre leültem mellé, s felé nyújtottam a pohár vizet. Ám ő észre se vette, csak a zsebében matatott lassan, látszott rajta, hogy alig van erő benne, mintha zsibbadnának a végtagjai. Mégis sikerült kihalásznia egy cigarettát, s az ajkai közé vennie.

- Nincs egy kis tüzed..? - kérdezte tőlem lassan, alig formálva a szavakat, így elég nehéz volt megértenem.

- Nem dohányzok, Hyung - ráztam a fejem.

- Nem..? - kérdezett vissza, majd bólintott egyet. - Minden olyan... Nyugodt - mondta. - Hallod ezt? - kérdezte, mire ráncba szaladt a szemöldököm, s azonnal vissza is kérdeztem.

- Mit?

- A csendet - mosolygott, miután kivette ajkai közül a cigarettát. Először hátra döntötte a fejét, ám az később a vállamon végezte, mire azonnal megfeszültem, s a térdeim ültemben egymásnak ütköztek. - Olyan nagy a csend. Tetszik.

- Nem szédülsz? - kérdeztem, s nem is tudom miért akartam szóval tartani. Azért, hogy lássam, hogy mennyire van magánál, vagy a saját gondolataimat akartam terelni vele?

Hallottam a srác lágy szuszogását, ám szóbeli válasz helyett csak megrázta a fejét.

- Igazából nem tudom - mondta.

- Nem tudod, hogy szédülsz-e vagy sem?

- Nem szédülök. Mást nem tudok - magyarázta meg lassan forgó nyelvvel.

- És mi lenne az? - kérdeztem.

- Hogy rád és rám mennyire vonatkoznak a szabályok - mondta, én pedig azonnal összezavarodtam. - Igazából... Nem tudom.

- Igyál egy kis vizet - nyújtottam felé, hátha valamennyit segít rajta, de ő elutasította. Nagyon úgy nézett ki, hogy a szer, amit kapott, most érte el nála a hatást, így továbbra is szóval akartam tartani, hogy lássam, mennyire van szétcsúszva. - Hogy jutottál haza?

- Hazahoztak kocsival - válaszolt. Most nagyon úgy tűnt, hogy magánál van, de az előzőek nem erre engedtek következtetni. - Taehyung nem ivott, szóval elhozott.

Taehyung minden bizonnyal az egyik barátja lehet. Még szerencse, hogy volt náluk egy józan, aki vigyázott rájuk, még ha nem is sikerült tökéletesen teljesítenie a rárótt feladatott. Elvégre Jungkook most itt pihent kint a teraszon egy lépcsőn, s próbált józanodni, mert valamit belekevertek az italába. Még szerencse, hogy volt még annyi ereje, hogy feljöjjön, s szóljon nekem.

Az viszont kissé aggasztott, hogy anyuék felkelnek, s így találnak rá, ezért már-már tíz másodpercenként fordultam hátra, hogy lássam, nem ég-e bárhol a villany a házban. Viszont ezt az egyetemista nem élvezte annyira, ezért emelve a kezét, kitapogatta az arcomat, s a saját buksijára húzta. A szemeim elkerekedtek, s meg se mertem moccanni, pedig ez nem a legdurvább volt, amit tehetett.

Nem tartott sokáig, amíg megunta ezt a pózt, s fészkelődni kezdett, arrébb-arrébb tolt, mire végül magamtól húzódtam távolabb tőle, s ő pedig ekkor kifeküdt, egyik kezét és lábát lelógatta, fejét pedig az combjaimra hajtva pihentette.

- Hyung, nem hiszem, hogy...

- Csak pár percre. Most szédülök egy kicsit és ha felkelek, hányni fogok - mondta.

- Nem rosszabb, ha fekszel...? - motyogtam, de azért eleget tettem a kérésének, s nem mozdultam el. Ott ültem, s még csak rá se lestem a fiúra, aki lehunyt szemmel próbált valamennyicskét józanodni, hogy aztán be tudjon menni a lakásba, fel a szobájába, s aludhasson. - Nem tudod, hogy ki keverte a cuccot az italodba? - kérdeztem tőle, de ő csak egy morgást hallatott válaszként. - Lehet, hogy jobb lenne, ha jelentenéd...

Jungkook nem válaszolt. S nem is tudom, hogy mennyi ideig lehettünk kint, mikor végre már úgy érezte, hogy kicsit jobban van, s nem lesz nagyobb baj. Felkísértem, s megvártam, amíg bedől az ágyba, s mikor biztos voltam benne, hogy az alvás miatt mozdulatlan, rácsuktam az ajtót, s visszasétáltam a saját szobámba.

Az asztalomon lévő óra miatt láttam, hogy már lassan fél három volt, én pedig még kész se voltam, a házimmal. Biztos voltam benne, hogy hulla leszek miatta, viszont nem hagyhattam ott. Ezért nyűgösen, de leültem, s folytattam ott, ahol abbahagytam. Ugyanis nincs is jobb, mint átnyálazni a Hanse által leadott kémiaanyagok rengetegét, hogy az alapján meg tudjam oldani a házimat, s még meg is tanuljam.

Kínok kínjával nyomtam ki másnap az ébresztőmet, s még annyi erőm volt, hogy egy 10, később öt perccel későbbre is állítsak egyet.

Mindenem fájt, mivel még csak nem is az ágyamban aludtam el, hanem az asztalomnál. Azt viszont nem tudom, hogy hogyan került rám egy takaró. Gondolom anyu teríthette rám.

A füzetemre még a nyálam is ráfolyt. Elég gusztusos látvány volt, de én annyira kómás voltam, hogy nem tudtam ezzel törődni, inkább zombi módjára sétáltam a fürdőszobába, s kezdtem el készülődni.

Az a tizenöt perc, amivel tovább aludtam, a reggelim ideje, szóval az most kimaradt. Mikor elkészültem, anya meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e, s azonnal idejött, hogy megigazítsa a nyakkendőm felett görnyedő galléromat. Valószínűleg olyan csálén állt rajtam a ruha, hogy látszott, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán. Ám nem hagyhattam ki egy napot csupán azért, mert nem aludtam valami sokat.

Meglepetésemre Jungkook is lemászott az emeletről, s felkapta a kocsikulcsot. Ő sokkal jobban nézett ki, mint én, pedig nagyon igyekeztem a fáradtságom minden jelét eltüntetni, még alapozót és korrektort is tettem a szemem alá, de olyan volt, mint halottnak a csók. Szerintem normálisan el se tudtam dolgozni. Sokkal inkább nézhettem ki úgy, mint egy kontrasztos panda a sok fehér krémtől a szemem alatt.

- Elviszlek - mondta, majd anyuék felé fordult. - Kellene a kocsi, hogy elhozzak egy-két dolgot. Meglesztek nélküle? - kérdezte, mire mindkét szülő bólintott egyet. - Szuper. Akkor majd találkozunk - intett, majd elindult ki, én pedig próbáltam felfogni, hogy mégis hogy lehet az, hogy még a másnaposság se látszik rajta, nem hogy az, hogy bedrogozták. Kétlem, hogy ez a pár óra elég volt arra, hogy mindent kipihenjen.

Mindenesetre beültem mellé a kocsiba, s el is indultunk. Én az ablaknak döntöttem a fejemet, s a halk rádiószó mellett néztem kábán az elhaladó tájat. Már-már elaludtam, mikor feltűnt valami, ami miatt kipattantak a szemeim, s a sofőrre néztem.

- Hyung, az iskola...

- Nyugi - mondta, majd egy féloldalas mosolyt ejtett. - Tudom, hogy kevese aludtál, ráadásul miattam, szóval kiveszel egy nap szünetet.

- Nem is tudok honnan igazolást szerezni - pislogtam bambán.

- Milyen jó, hogy nem csupán hasonlítok apámra, de még a kézírásunk is hasonló - sóhajtott drámaian, majd befordult egy elhagyatott benzinkútra, s leállította a motort. - Annyi, hogy meg kell várnunk, amíg elmennek otthonról, hogy vissza tudjunk menni - nézett felém, én pedig egyszerűen nem akartam elhinni, amit hallok. Most komolyan elintézte nekem, hogy lógjak a suliból?

- Hyung, szerintem jobb lenne, ha maradnánk az eredeti tervnél. Mi van, ha kiderül, hogy...

- Ne aggódj, Jimin - rázta a fejét. - Annyi mindent úsztam már meg így. Amúgy is az én hibám, amiért nem pihentél eleget. Viszont most tudunk körülbelül húsz percet aludni a kocsiban - nézett a karórájára, majd rám. - Ha megfelel persze.

A gerincem mentén végigfutott rajtam a hideg, s közvetlen utána elöntött a melegség.

- Hogy-hogy te nem vagy hulla? - kérdeztem rá, ezzel terelve a témát, ami annyira meglepte az egyetemistát, hogy először nagyokat pislogott, később viszont hátrahajtva a fejét nevetni kezdett. Viszont a cselekedete miatt láthattam, amint a nyaka finom bőre megfeszül, a mosolygás miatt az ér kilátszódott, s az ádámcsutkája is jobban megmutatkozott.

Amikor ismét rám emelte a tekintetét, én azonnal elkaptam a sajátomat, s kevés kellett ahhoz, hogy ne vörösödjek el.

- Olyan másnapos vagyok, mint a picsa - válaszolta. - Szétmegy a fejem, főleg attól a szartól... Viszont jó színész vagyok - kacsintott. - Hátra tudod dönteni az ülést egyébként, de ha hátul kényelmesebb, akkor ott is el tudsz feküdni - mondta nekem, én pedig egyből rávágtam, hogy jó lesz ez így, majd az ablaknak döntöm a fejemet és akkor minden rendben lesz.

Ő nem is vitatkozott velem erről, csak hátrébb döntötte az ülést, valamennyire kényelembe helyezte magát, s már le is hunyta a szemeit, míg én csak az ajkaimat harapdálva gondolatban annyi pofont kiosztottam magamnak, amennyit megérdemlek. Bárki mást, csak őt nem szabad megnéznem, elvégre ő... A fogadott bátyám, vagy mi.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel😌♥️♥️♥️ Remélem, hogy tetszeni fog, ugyanakkor annak is, hogy csodás napotok volt. Nekem elég érdekesre sikeredett, de hát na... Engem üldöz a balszerencse, vagy már rég el is kapott, tudja a franc😂

Mit gondoltok? Mi lehet a minta, amit Hanse választott? És Jimin hova fogja majd kérni a tetoválást, ha már szabad kezet kapott?🥰 Mi a véleményetek Jungkookról? Szegény megszenvedte ezt a bulit): Szerencsére épségben hazajutott és még segítséget is kapott.

Nagyon vigyázzon magára mindenki, amikor ilyen helyekre megy🥺♥️♥️♥️

Hogy vagytok kedveskéim?🥰♥️♥️♥️

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook