Attól, mert valaki másképp viselkedik, nem jelenti azt, hogy rossz szándékkal teszi. Nem vagyunk egyformák. Van, amikor a személyiségünk más, de az is meglehet, hogy csak az agyunk működik másképp. Ebben pedig nincs semmi rossz. Olykor az, amit sokan hibának gondolnak nem több különlegességnél. Mind valahol azok vagyunk. Sosem látott, érdekes figurák, más-más megjelenéssel, személyiséggel, gondolkodással. Ám a legfontosabb, hogy ezek ellenére is magunkat adjuk ellent mondva a kijelentett és kitalált normáknak, amiknek igazából senki sem tud megfelelni.

Őszintén szólva szívesen megnéztem volna Jungkook arcát másnap, hogy hogyan fest. Viszont én az iskola miatt korábban keltem, s így is majdnem elkéstem, mert alig bírtam kimászni az ágyból. A tegnapi akciója nehezen szórt álomporokat a szemeimre, pedig tudtam, hogy ideje lenne végre aludnom, mivel egész napos koncentrációra lesz bírva az agyam. Főleg, hogy néhány tantárgyban sokkal előrébb vannak, mint az én gimnáziumom volt. Jó lenne hamarabb felzárkózni, mielőtt nagyobb károm származik belőle.

Elsétáltam a buszmegállóig, s felszálltam a megfelelő járatra. Junho felajánlotta, hogy szívesen bevisz, viszont én elutasítottam, mivel szerettem volna kicsit önállósodni. Meg régen ezt nem csinálták meg velem. Anyunak nincs jogosítványa, apu meg sosem vitt iskolába. Talán egyszer-kétszer jött értem, amikor beszerveztünk valami programot, de azok is elég ritkák voltak. A kéthetente megtartott apa-fia hétvégét igyekeztünk nem bolygatni, de sokszor nem sikerült, mert dolgoznia kellett.

Amikor már az iskola előtt lévő parkban sétáltam, hirtelen mellém csapódott valaki. Nagy szemekkel pislogtam a lányra. Ismerős volt az arca. Nem osztálytárs volt, de nehezen tudtam volna elfelejteni azt, akit tegnap már-már feldöntöttem. Most kicsit sem tűnt dühösnek, nem úgy, mint akkor.

- Szia, Park Jimin, igaz? – kérdezte tőlem, mire én csak bólintottam egyet. A lány nagyon diplomatikusan kezet nyújtott felém, amit eleinte furcsállva néztem, végül megráztam. Nem akartam illetlen lenni. – Kim Chaewon vagyok. Sajnálom, hogy tegnap olyan bunkó voltam veled, csak nagyon stresszes az első nap. Diákelnök vagyok, így sok dolog szakad a nyakamba – sóhajtott, miközben a társaságomban elindult az épület felé. – Milyen volt az első nap? Sikerült barátokat szerezned? – érdeklődött.

- Hanse nagyon rendes volt velem – mondtam, mire láttam, hogy a lány megforgatja a szemeit. Ez meglepett. – Nem kedveled? – kérdeztem tőle, hiszen nagyon úgy tűnt, hogy nem szívleli a fiút. Pedig nagyon kis aranyos. Bár a stílusából kiindulva nagy fejtörést okozhat a diákelnöknek. Az én régi iskolámban biztosan sokszor kerülne az igazgató szeme elé.

- Szeretem őt – rántotta meg a vállait lazán. Ha lehet, ez jobban meglepett, mint az előző tette. – Amolyan vetélytárs – ingatta a fejét.

- Vetélytárs...? – ismételtem meg halkan, viszont a mellettem sétáló lány ezt hallotta, így bólintott egyet, s folytatta.

- Az. Évfolyamelső – mondta, mire kikerekedtek a szemeim. Hanse ilyen jó tanuló lenne? Nekem baromira szétszórt egyénnek tűnt először, s olyannak, aki semmibe veszi a tanulást. Bár tekintve, hogy Jungkook is kész huligánnak néz ki, mégis egyetemista, nem is akármilyen ágon! – Én csak második vagyok mindig – sóhajtott Chaewon. – Eredetileg ő lett volna a DÖK elnök is. Megérdemelte volna – mondta.

- Akkor hogy-hogy nem ő lett? – ráncoltam a szemöldökömet. – Nálunk is mindig az évfolyamelső a diákelnök – mondtam. Ez amolyan hagyomány volt.

Chaewon elmosolyodott, majd felém fordult.

- Nem vettél észre semmi különöset rajta? – döntötte oldalra a fejét, én pedig gondolkodni kezdtem.

- Kicsit pörgős – motyogtam. Nekem talán ez volt a legjobban kitűnő dolog benne. Semmi energiaital, semmi kávé, mégis egész nap megállás nélkül pörgött. Bezzeg én kávé nélkül nem vagyok normális ember, nemhogy még olyan, aki ilyenekre legyen képes.

- Meg feledékeny – tette hozzá Chaewon, mire én felvilágosulva csettintettem egyet.

- Tényleg! Otthon hagyta a kulcsait tegnap – mondtam.

- Ezért nem lett diákelnök. Nagyon okos, de ADHD-s – mondta, mire én csak pislogni tudtam. – Gondolom hallottál már róla. Általánosban osztálytársak voltunk, akkor diagnosztizálták.

Természetesen hallottam. Volt már ADHD-s osztálytársam, de nekik a tanulmányaikon is meglátszott. Igaz, hogy rengeteg fajtája van, de nem hittem volna, hogy Hanse is ezzel van diagnosztizálva. Bár, ez megmagyarázza a hiperaktivitását, illetve azt, hogy meg se várja, amíg befejezem a mondataimat, ő megteszi helyettem. Nem türelmetlen ő, csak ilyen.

Persze ezzel semmi baj sincs. Nagyon rendes srác, s ez legalább megmagyarázza, hogy miért viselkedik így. Nekem nem volt tolakodó, amiért bekérezkedett hozzánk, hiszen, ha megtudom, hogy otthon maradtak a kulcsai és nem tud bemenni, magam hívom át.

Nem sokkal később megjelent a srác is, majd se szó, se beszéd, átölelt engem és Chaewont is. Nagyokat pislogtam, de határozottan jól esett a gesztus. A lány is biztosan szerette, viszont a nehezen kaphatót is jó volt játszania, ezért meg is próbált kibontakozni a festett hajú karjai fogságából, aki csak teli szájjal mosolygott.

- Hogy van a kedvenc Chaewonom és a kedvenc Jiminem? – kérdezett minket, miután velünk szembe állt.

- Do Hanse, az egyenruhád...

- Sosem szóltak érte – mondta a fiú, majd felém nézett. – Ezúttal nem kell megkötnöd a nyakkendőmet – mosolygott. – Ja, és hoztam kulcsokat – rázta meg előttem a csomóját, mire az én arcomra is egy felfelé ívelő görbület került. – Kicsit álmosnak tűnsz. Minden oké? – kérdezett.

- Csak Jungkook – sóhajtottam, mire láttam, hogy Chaewon egyik szemöldöke megrándul, de a szigorú arckifejezését fennhagyta, mióta meglátta, hogy Hanse nem megfelelően öltözködött. – Mindegy is, csak nem aludtam jól – legyintettem egyet.

- Hát jó – rántotta meg a vállait Hanse.

Ezek után elváltunk a lánytól, s elindultunk a termünk felé. Én még az óra kezdete előtt kortyoltam párat a termoszomba rejtett kávéból, s próbáltam valahogy teljesen rákoncentrálni a matekra, mivel elsősorban az a bizonyos tantárgy, amiből a világomat se tudtam. Sokkal előrébb voltak, mint mi, bár tény, hogy az én régi iskolám nem a reál tárgyak legjobb intézménye. Inkább a humán részleg, ami erősebb. Esetleg a nyelvek. Japánból viszont sokkal jobb vagyok a többiektől.

Hanse egész végig a lábát mozgatva dolgozott, s úgy tűnt, hogy igazán leköti a figyelmét a számok univerzuma. Én is próbáltam hozzá hasonlóan mindent megjegyezni. Mindössze egy óra alatt 3 oldalt teleírtam a füzetembe, néhol már csak macskakaparás volt a sok-sok jegyzet miatt, amit azért írtam le, hogy később hátha könnyebben fog menni a tanulás. Bár hiába körmöltem le szó szerint a tanár által felhozott példákat, sokszor letudta annyival, hogy ezt már úgyis tanultuk, szóval nem fog sokat hozzáfűzni. Akinek kérdése volt jelentkezhetett, viszont nem akartam minden második mondatánál nyújtózkodni, szóval inkább a délutáni szenvedés mellett döntöttem.

A testnevelés órán sem volt nagyobb probléma. Mivel a tanárnak nem volt még szerencséje asztmás diákhoz, ezért kisebb előadást kellett tartanom neki, hogy mire kell odafigyelni. Bár, szinte mindent csinálhattam, csak az elvárásokat kellett csökkenteni felém. Még pár kör futást is bevállaltam, viszont, amikor éreztem, hogy egyre jobban elszorul a torkom, inkább kiálltam. Szerencsére a padra letett pipámat nem kellett használnom, s még egy kicsi gimnasztikába is be tudtam állni.

Mintha Hanse megjósolta volna, valóban csúnyán megszidta őt a tanár a tetoválásai miatt, viszont őt nem igazán érdekelte. Bár bólogatott, jobban izgatta a sarokban lévő valami. Ki tudja, hogy mi jár éppen a fejében. Mindenesetre, amikor a tanár közelebb lépett hozzá, akkor pillantott fel rá, majd ejtett egy mosolyt. Valahol imádni való ez a fiú, a padol ülve egy halk kuncogás tört utat magának az ajkaim közül.

- Nem hiszem el, hogy plusz kört kellett futnom azért, mert van egy sajátos stílusom – vette le a cipőjét Hanse, miközben, elhúzta a száját. Majd felém fordult egy mosollyal, s a fejét a vállamra hajtotta. – Köszi, hogy beálltál mellém. Nem kellett volna így, hogy asztmás vagy.

- Amúgy is csak két kört futottam, míg a többiek hatot – rántottam vállat.

- Én meg hetet – sóhajtott Hanse. – Ráérsz suli után? – kérdezte, s emelte fel a buksiját, ugyanis arra készültem, hogy átveszem végre a felsőmet is.

- Matekot szerettem volna tanulni. Nagyon le vagyok maradva – húztam a számat.

- Ha gondolod szívesen segítek – ajánlotta fel. – Minden dolgozatom 100% - mosolygott. Jó neked.

- Rendben, de akkor tényleg matekozz velem – mondtam, mire ő heves bólogatások közepette kezdett el normálisan öltözködni, ugyanis, mire minden piercinget a helyére rak, persze előtte letörli őket fertőtlenítőkendővel, az egy évszázad.

Végül hagytam egy üzenetet anyának, hogy kicsit később fogok hazamenni, mert Hanséval beülünk valahova. Természetesen nem ellenezte a dolgot, viszont azt leírta, hogy Junho ma kicsit kiakadt Jungkookra. Biztosan meglátták a csodás képét. Nos igen, az ivászat és a gyaloglás nem mindig jönnek ki jól egymással.

Hanse egy Starbucksba hívott, ahol egy asztalhoz letelepedve, akárcsak nagyon sok fiatal, mi is tanulni kezdtünk. A többség egyetemista lehetett, mivel laptop, vagy tablet is volt náluk. Mi ilyeneket nem használhattunk, csak a kézzel leírt füzetes jegyzeteket használhattuk fel. A fiú meg is jegyezte, hogy nagyon szépen írok, még úgy is, hogy sietnem kellett, mivel a tanárnő gyorsan beszélt és sokszor átugrott egy-két dolgot, ami meg is látszik a mondat közepén félbehagyott irkáimon.

Bár türelmes volt, s nagyon sokat magyarázott, mutogatott, volt egy pont, ahol elveszítettem a fonalat. Mindig jól ment minden, viszont most teljes sötétség állt előttem.

Hanse sokszor kezdett mindent az elejétől, hátha úgy jobb lesz, más-más példákat hozott fel, lassacskán már kézzel-lábbal magyarázott, de én mindig elvesztem valahol. Így, amikor elkezdtünk feladatokat megoldani, az eleje a számításaimnak helyes volt, viszont valahol mindig romba dőlt minden. S bár többször is elmagyarázta, hogy hol és miért, sosem sikerült helyes eredményt kapnom. Így a házim is holnapra úgy lett kész, hogy Hanse azokat a feladatokat felhasználva próbált terelgetni az utamon.

Kicsit azért csalódottan mentem haza, viszont már az is valami volt, hogy legalább a felét sikerült megoldanom, s rájönnöm. Viszont a végre... Nem értem, hogy hogyan csúszhatott el, amikor mindent a képlet alapján írtam fel, s helyettesítettem be. Azokat a nyamvadt betűket direkt a számok elé írtam, hogy biztos lehessek benne, mégis elrontottam!

- Szia Jimin! – köszönt nekem anyu egy mosollyal az arcán. – Jó volt Hanséval a délután? – kérdezte, mire én csak bólintottam egyet, s miután belebújtam a papucsomba, meglazítottam a nyakkendőmet.

A nappaliba léptem, s akkor láttam meg, hogy mindenki ott van. Kisebb zavar fogott el emiatt. Nem számítottam ekkora tömegre, s elég szokatlan volt, hogy ennyi ember várjon haza.

Ahogy viszont azt gondoltam, Jungkook kissé elszíneződött képével vigyorgott rám, majd intett egyet. Reménykedtem benne, hogy nem emlékszik arra, hogy bemutattam neki. Bár egyik részem azt mondja, hogy nagyon is megérdemelte az egyetemista, amiért direkt cukkolt, viszont a másik folyamatosan azt súgta a fülembe, hogy tiszteletlen voltam a tőlem idősebbel.

- Jó volt – adtam választ szóban is. – Matekoztunk – tettem hozzá.

- Igen? Segítettél neki? – kérdezte anyu. Tudta, hogy sosem voltam rossz matekból se, ezért gondolta egyből, hogy én segítettem Hansénak. Ám ez koránt sem így volt. Most én voltam az, akinek szüksége volt egy támogató jobbra.

- Igazából ő nekem. Le vagyok maradva hozzájuk képest, úgyhogy segített a felzárkózásban – vettem le egy almát a kosárból, s mostam meg, mielőtt beleharaptam volna.

- Jungkook is jó belőle. Ha gondolod, ő is segíthet – nézett a fiára Junho, aki csak megrántotta a vállait, miszerint neki teljesen mindegy.

- Nem akarom zavarni, biztos sok dolga lesz az egyetem miatt – motyogtam.

- Nem gáz – válaszolt a fiatalabb Jeon, majd nézett ismét rám. – Állok rendelkezésedre – ejtett egy mosolyt is. Már-már szívdöglesző volt az a mosoly. Biztos sok lány kedvence lehetett ez a rosszfiús külsővel megáldott valaki.

- Köszi – mondtam végül. – Megyek és lepakolok.

- Érted a matekot? – szólt utánam Jungkook, mire megálltam a lépcsőn, főleg, mert hallottam a lépteit. Meg is fordultam, ő pedig a falnak támaszkodva kémlelt. – Most is nekikezdhetünk – nézett rám.

- Ma már Hanséval gyakoroltunk. Szerintem nem lesz baj vele.

Magam sem tudom, hogy miért mondtam ezt, amikor semmit sem értek. El kellett volna fogadnom a felajánlását, de egyszerűen nem ment. Az ellenkezőjét mondtam annak, amit kellett volna. Valamiért... Kellemetlen volt a közelében lenni. Nem tudom, hogy miért, de nem szerettem volna kettesben lenni az egyetemistával.

Jungkook végül csak bólintott egyet, majd elfogadva a válaszomat vissza is ment, hogy tovább nézze a tévét anyuékkal. Ezért magamtól ültem le, hogy valamilyen zenét hallgatva megpróbáljak rájönni a feladatok rejtélyének. Ugyanis eddig nem sikerült, s vagyok olyan makacs, hogy addig nem adom fel, amíg el nem érem azt, amit akarok.

Nem az évfolyam elsője helyért pályáztam, csupán nem akartam alulmaradni a többiekhez képest. Engem a jó jegyek motiváltak. A helyezés nem igazán. Amíg jó az átlagom, addig nem volt semmi gondom. Viszont így, ha egy tantárgy ennyire rosszul megy... Akkor ettől elbúcsúzhatok.

Nem is tudom, hogy mióta görnyedtem már a füzetem felett, direkt elővettem egy másikat, amiben gyakoroltam, hogy ne az óraival zavarjam össze magamat a sok-sok – eddig – feleslegesen újra és újra megoldott feladatokkal. Természetesen egy sem egyezett a megoldókulcsban szereplővel. Már a kislámpám is égett az asztalomon, s át sem öltöztem, csupán a zakómat tettem le az ágyamra. A nyakkendőm is a helyén lógott, de nagyon lazán. A csomó valahol a mellkasom közepén lehetett. De nem is érdekelt.

Viszont ekkor, mikor oldalra néztem, majdnem leestem a székről. Azonnal kihúztam a fülemből a fülesemet, s ijedten néztem a ki tudja mióta itt álló Jungkookra, aki a szánalmas gyakorlásomon legeltette a szemeit. Rendesen elszégyelltem magam, hiszen lebuktam előtte, egyértelműen látszott, hogy nem értek semmit a feladatokból.

- Mégsem érted, igaz? – kérdezte, miközben lepillantott rám. Én a földön csücsülve húztam el a számat, s haraptam be az ajkaimat. Végül pedig csak megráztam a fejemet. Így volt. Valóban nem értettem semmit. Még azt se, amit eleinte igen, s meg tudtam oldani. – Gyere, segítek – mondta, s a kezébe vette az egyik tollamat, s egy teljesen új oldalt kezdve felírta a feladatot.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék! Itt is az új rész (ISMÉT NEM AZ ÉJSZAKA KÖZEPÉN, HAHA)

Na csak kiderült, hogy miért olyan "furi" ez a Hanse😌 Ne szidjátok, ő csak ilyen. Nyilván, bele lehet kötni, hogy miért csak ennyi "tünete" van neki, mint ADHD-s, nem fogom az összeset ráaggatni, mivel rengeteg van és kb minden embernél máshogy jelentkezik😂

Jungkook ezúttal nem sok szerepet kapott ebben a fejezetben, viszont Hanse és Chaewon annál inkább😌 A lány lelkiismerete megszólalt és tényleg bocsánatot kért Jimintől. Mit gondoltok róla?😌♥️

Ki az a szereplő, akit a legjobban vártatok/vártok, hogy benne legyen a történetben?🤔 Ez felmerült bennem, hiszen a "fontosabbakat" mindig kiteszem a prológus elé😌

Nagyon szépen köszönöm a 3k (!!!) megtekintést! Azt a- El sem hiszem, hogy ennyire megy a sztori🫢🫣♥️ De nagyon örülök neki, statisztikák alapján úgy tűnik, hogy a colours alól mindenki szépen átszállt ide😌 Akinek eddig nem volt lehetőségem kommentekben köszönni, azokat üdvözlöm nagy szeretettel és tárt karokkal🥰♥️♥️♥️

Hogy vagytok kedveskéim?🥺♥️♥️♥️

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook