A legtöbb ember olyan, mint egy nyitott könyv. Minden érzelem az arcára van írva, tagadni sem tudja, hogy mi az, ami éppen a fejében jár, hogy mit gondol egy-egy dologról. Viszont ezeket tettekkel lehet igazán tetőzni. Néha egyetlen kézmozdulat elég arra, hogy elmond a másiknak szavak használata nélkül, hogy „Menj a picsába".

Először azt, hittem, hogy Hanse furának fog nézni, amiért a telefonomon található navigációval próbálok hazatalálni, viszont ez nem így volt. Lazán sétált utánam, a nyakkendője már szétszedve volt megtalálható a gallérja alatt, de már az is csálén állt a fejhallgatója miatt. Nem tette bele a táskájába, mert fél, hogy elfelejti, hogy benne van és eltöri. Azt mondta, hogy megtörtént már egyszer és nem akar folyamatosan újat venni, szóval jobb a biztonság.

Lehet, hogy ő nem tart engem furának, vagy csak nem mutatja ki, de számomra egy elég érdekes szerzetnek bizonyult Do Hanse.

- Te várod már a holnapot? – kérdezte tőlem, mire felé fordultam, s úgy válaszoltam.

- Kicsit izgulok. Nem tűnik rossznak a suli, de...

- De bizonytalan vagy – vágott a szavamba, én pedig csak bólintottam egyet. – Nyugi, nem lesz gáz. Majd én terelem rólad a figyelmet. Legalább is tesin biztosan – nevetett. – A tanár már tavaly is teljesen ki volt akarva, amiért ilyen fiatalon vannak tetkóim, a szünet alatt pedig még párat összeszedtem, szóval lesz miért morognia – rántott vállat.

- Nem, mintha köze lenne hozzá – motyogtam.

- Nincs is, de tudod, hogy milyenek az emberek. Valakinek ez már nem fér bele, viszont nem vagyunk egyformák. Ha azt kéred tőlük, hogy ezt fogadják el, nem fog menni nekik. Hiába mondanám azt rájuk, hogy begyepesedettek, de a helyzet az, hogy... Szimplán ilyen a stílusuk és a személyiségük – ingatta a fejét, miközben én figyelmesen hallgattam.

Ami már az iskolában is feltűnt, hogy Hanse elég sokat beszél. Képes lenne egész nap jártatni a száját, ami persze nem baj, mert én ezzel ellentétben nem szoktam sokat dumálni, ám hallgatni szeretek másokat. Őt pedig lehetett.

Kifejtette, hogy szerinte az, hogy változásra kérjük az embereket, lehetetlen, mivel nem tudjuk teljesíteni úgy, ahogy azt akarjuk. A mai világban nagy hangsúlyt fektetnek az elfogadásra, de ennek az ellentéte is egyfajta vélemény. Eléggé bele tudott menni a témába, ami egyébként nagyon érdekes, főleg, hogy magamra ismertem benne.

Mióta kiderült, nem csupán mások számára, de számomra is, hogy meleg vagyok, mintha kicsit megváltozott volna a világ. Egy kisebb fordulatot tett, pár fokkal eldőlt, s én is végre úgy járhattam, ahogy mindenki más.

Jó volt őszintének lenni magamhoz, de ennek nem mindig láttam csak a fényes oldalát. Nem hibáztattam magamat, hiszen az, ha valakit a saját neme vonzz, nem bűntény. Nem voltam én rossz, vagy sokkal kevesebb emiatt. Mégis, amikor bántottak miatta, csak tehernek éreztem magam. Sokszor sírtam, s mikor egyedül voltam, képes lettem volna kiabálva kérdezni az égtől, hogy miért pont nekem kellett másnak lennem.

Ám Hanse mellett sétálva, járva az utcákat, s látni, hogy az emberek őt bámulják meg, ő pedig ezekről tudomást sem véve tovább sétált... Kisebb megnyugvást adott. Nem csupán merész volt, de volt benne kellő magabiztosság is ahhoz, hogy azt csinálja, amit nekem már nagyon régen meg kellett volna tanulnom; a saját boldogságával törődött.

Fura szerzet volt, nem csupán külsőre, de a viselkedése is kicsit... Más volt. Persze nem annyira feltűnő, ha nem áll le vele beszélgetni az ember. Viszont mindez valahol szerethető. Aranyos fiú volt a maga extrém megjelenése ellenére.

Alig léptem be a házba, anya már előttünk is termett, s miután engem jól megölelgetett, a mögöttem álldogáló srácra is lecsapott. Persze neki ez nem volt ellenére, úgy beszélt anyukámmal, mintha már ezer éve ismerősök lennének. Igazán közvetlen, de tudom, hogy édesanyám milyen, szóval ez neki csak pozitívum.

- Menő a stílusod – dicsérte meg őt anyu, miközben az asztalt pakolta tele mindenféle finomsággal. Örömömre kimbapot is csinált, ráadásul pár tojásost is felsorakoztatott a tálcára. – Kérsz hozzá wasabit? Mi nem szeretjük, de Junho igen, szóval mindig van itthon – kérdezte őt kedvesen.

- Jobban szeretem szójaszósszal – mosolygott a srác.

- Rendben van. Akkor hagylak titeket enni, beszélgessetek nyugodtan, én a szobában leszek – mutatott a háta mögé, amerre a közös hálószobáját találjuk Junhoval.

- Anyukád cuki – mondta Hanse, miközben jól megmártóztatta a szójaszószban az egyik kimbapot, s egyben a szájába tömte. Erre mindössze egy bólintással válaszoltam, hiszen én is így gondoltam. Az biztos, hogy az én anyukám egy tündér, csak éppen szárnyak és varázspálca nélkül. – Basszus, ez nagyon finom! – nyíltak tágra a szemei, s mondta mindezt teliszájjal. Kuncognom kellett, mivel úgy viselkedett, mint egy kisgyerek, aki most eszik ilyet először.

- Fogyaszd egészséggel – mondtam neki.

- Az én anyukám nem tud főzni. Nagyon sokat dohányzott és még most is, szóval nem érzi annyira jól az ízeket. De apu egész tűrhetően főz – rántotta meg a vállait. – Egyébként a te apukáddal mi a helyzet? Mármint az igazival. Persze nem kell elmondanod, ha nem akarod – tette hozzá gyorsan, mielőtt túlságosan rámenős lenne.

- Ugyan, nincs gáz ezzel – legyintettem. – Még kicsi voltam, amikor elváltak. Mindketten azt mondják, hogy nem voltak egymásnak teremtve és még azelőtt beadták a válópert, mielőtt veszekedésig fajulnak a dolgok. Igazából még most is jól kijönnek egymással, de én sokkal többet találkozok apuval. Anya csak akkor, amikor elkísér, vagy közösen ünnepeljük a szülinapomat – meséltem, ő pedig mindezt figyelmesen hallgatta, közben pedig tömte a majmot.

Aranyos volt, ahogy felduzzadt az arca, s nagy szemekkel néz rám, kivételesen pedig nem szakított félbe, vagy fejezte be a mondandómat helyettem. Nem tudtam eldönteni, hogy ilyenkor ennyire türelmetlen, vagy gondolatolvasó, mivel az idők többségében tényleg azt mondta, amit én is szerettem volna.

- Az enyémek is elváltak, de aztán újra összejöttek, csak nem házasodtak össze – rántotta meg a vállait. – Az a válás is hülyeség volt. A nagyanyám bekavart – forgatta meg a szemeit. – Azt akarta, hogy apával költözzünk oda hozzá. Mániája, hogy az ő kicsi fia csak az övé lehet és a gyerekei is.

- Van testvéred? – ráncoltam a szemöldökömet, mire ő csak bólintott egyet.

- Kettő is. Van egy bátyám és egy nővérem.

- Tehát te vagy a kicsi – szűrtem le.

- Így van. Én vagyok a szerethető – ejtett egy nagy mosolyt, ami az én arcomra is felfelé ívelő görbületet varázsolt. – A bátyám a katonaságnál van, a tesóm pedig külföldön tanul ösztöndíjjal. De kétlem, hogy bejár egyetemre – nevetett. – Jobban szeret bulizni.

- Nem semmi – pislogtam rá leesett állal. Igazi csodabogaraknak tűntek az elmondottak alapján. – És mi a helyzet veled? Neked mi a terved a jövőre nézve? – kérdeztem tőle, mire elgondolkodott.

- Nem tudom – rántotta meg a vállait. – Mindig változik, sokszor meggondolom magam. Talán az első ötletemnél kellene megmaradnom – ingatta a fejét.

- És mi az? – érdeklődtem, mivel nem mondta el, az én kíváncsiságomat pedig felkeltette.

A fiú elmosolyodott, közelebb hajolt, s intett nekem, hogy én is tegyek így, mivel ezt nem akarja hangosan kimondani. S mi mást tehettem volna? Úgy cselekedtem, ahogy némám, mindössze keze mozgásával kérte.

- A szöuli Pókember – mondta, s alig fejezte be, el is nevette magát.

Abszolút nem erre a válaszra számítottam, viszont engem is kacagásra bírt, főleg, hogy a fiú alól kicsúszott a párna, s majdnem az alacsony asztal alatt kötött ki. Ám a kacagás közben éreztem, hogy valami nincs rendben. A levegőt kicsit nehezebben vettem, s már-már sípolószerű hangot adtam ki.

Nem pánikoltam be, ez az évek alatt egészen normálissá nőtte ki magát. Oldalra fordultam, s a táskámból elő is vettem a pipámat, s a számba helyezve befújtam. A fiú ezt látva azonnal abbahagyta a hahotázást, s aggódó pillantások közepette kérdezte meg, hogy minden rendben van-e velem, s nincs esetleg szükségem arra, hogy szóljon az anyukámnak.

- Nem, nincs baj – ráztam a fejem. – Asztmás vagyok, néha előjön – legyintettem.

- Akkor ne nevettesselek? – kérdezte picit félve, mire elmosolyodtam.

- Nyugi, ha sokat beszélek megállás nélkül, akkor is előjöhet, nem számít. Van, amikor napokig be se kell fújnom – magyaráztam, ő pedig bólogatott közben, ezzel jelezve nekem, hogy mindent ért, amit mondok.

- Akkor gondolom neked tesire se kell bejárnod.

- De, ettől függetlenül fogok testnevelésre járni – mondtam. – Csak nekem könnyített lesz. Futnom például nem kell. Bevállalhatom, de van papírom róla.

- Ez milyen király – mondta, majd azonnal kijavította magát. – Mármint nem az a király, hogy asztmás vagy és bármelyik pillanatban elkezdhetsz fuldokolni, csak na... Nem kell tesizned és van egy ilyen fasza pipád. Nem hitték azt az előző sulidban, hogy cigi? – kuncogott.

- Volt már, hogy az egyik tanár be akart vinni az igazgatóiba, mert összekeverte a kettőt. De ott már tudták, hogy mi a helyzet, szóval elengedtek – meséltem.

Igazából egész jól elbeszélgettünk Hansével. Sokkal többet megtudtam róla. Többet, mint amit az iskolában kiderítettem. Például azt is, hogy nagyon jó matekból. Bevallom, erre a tulajdonságára nagyon irigykedek, mert bár én se kapok rossz jegyeket abból a tantárgyból, de nagyon sokat kell gyakorolnom, hogy menjen egy-két feladat megoldása. Ő viszont fejszámolásban is remekel.

Elkezdtem összepakolni az asztalt, miután már biztos volt, hogy egyikünk se fog többet enni, viszont mihelyt felálltam a párnáról, s kinyújtóztattam az elgémberedett végtagjaimat, valamilyen hangosabb motorszerű hang ütötte meg a fülemet. Hanse a bejárati ajtó felé kapta a tekintetét, akárcsak én, amin nem sokkal később be is lépett valaki.

Jungkook bukósisakja a kezében volt, haja összeborzolódott, s kicsit izzadt is volt a védelmét biztosító tárgy miatt, ami most a hóna alatt pihent. Teljes bőrszerelést viselt. Olyan igazi motoros volt, akiket eddig csak a filmekben láttam, esetleg az interneten.

El is kellett kapnom róla a tekintetemet, mivel féltem, hogy túl sokáig pillogok rá, s talán félreérti, amikor észreveszi. Nem tagadom, jól nézett ki, s bármennyire éreztem büszkének magam, amiért egy ilyen menő sráccal élek együtt, közben a saját önbecsülésemet is megkorbácsoltam. Én sosem leszek ilyen, nem mernék ilyen lenni.

- Csá, nem tudtam, hogy vendégünk lesz – lépett beljebb, miután lehámozta magáról a cipőjét, s letette a sisakot is. – Jungkook – mutatkozott be Hansének, aki velem ellentétben le sem vette a szemét a srácról. Úgy tekintett rá, mint valami érdekes kreálmányra, viszont azonnal, természetes módon reagált a köszönésre.

- Do Hanse vagyok, Jimin osztálytársa és legjobb barátja – mondta, mire én kilencven fokban fordultam feléjük. Jungkook is összeráncolta erre a szemöldökét, s mosolyogva nézett felém.

- Valóban? – kérdezett inkább engem, mintsem a fiút, de végül, csak a fejét rázva folytatta. – Örülök, hogy hamar beilleszkedett. Reggel, amikor bevittem, azt hittem, hogy be kell nyugtatóznom – nevetett, mire én csak csúnyán rápillantottam. Közelebb lépdelt, s a tálcáról, ami éppen a kezemben volt, levett egy kimbapot, s a szájába tömte. – Apu nem kamuzott, tényleg jól főz anyukád.

- Én is ezt mondtam neki – bólogatott Hanse.

- Kértek valamit inni? – vettem elő pár poharat a válaszuk megvárása nélkül, de szerencsére mind a ketten szomjasok voltak, szóval öntöttem nekik egy kis vizet.

Éppen belekortyoltam a sajátomba, amikor Jungkook ismét megszólalt.

- Menő a stílusod – dicsérte meg Hansét, amin nem lepődtem meg. A két srác nagyon is egyezett. Túlságosan is. Kivéve az, hogy a velem egyidős fiú hozzám hasonlóan alacsony és vékony volt. Jungkook pedig legalább egy fejjel magasabb, s ez a bőrszerkó csak jobban kiemeli, hogy sokkal izmosabb is, mint mi. Ám itt még nem állt meg a beszélgetés. – Csak nem Jimint és engem akarsz ötvözni? – kérdezte.

- Ki tudja, talán az eltitkolt gyereketek vagyok – rántott vállat, s azt hittem, hogy ezek után nem lehet rosszabb irányba vinni a beszélgetést, viszont tévednem kellett.

- A nászéjszakánkon fogant, Szépség? – nézett rám, s még közelebb is hajolt egy fölényes mosoly kíséretében, ami miatt félrenyeltem a számban lévő vizet, s ugatásszerűen kezdtem el köhögni.

Persze azok ketten baromi jól szórakoztak, míg én az életemért küzdöttem, s még a könnyem is kicsordult, annyira erőlködtem. Jungkook ezek után csak nevetve ütögette meg a hátamat, legnagyobb örömömre pedig még anyu is kirontott. Gondolom feltűnt neki, hogy valaki fuldoklik a nappaliban.

- Minden rendben van? – kérdezte, s egyenest rám nézett. Már akkor jobban voltam, s már csak a számat töröltem, amin kifolyt a maradék víz.

- Persze, csak félrenyelt – legyintett Jungkook az egyik kezével, a másikat viszont a hátamon tartotta.

- Vigyázz magadra, Jimin! – nézett rám szigorúan anyu. – Lassan idd azt a vizet, nem kell sietni sehova – magyarázta.

Én is tudom és hidd el, nem én ittam gyorsan, szimplán elérték, hogy fulladozni kezdjek egyetlen mondat miatt.

- Na, én megyek és lezuhanyzok. Későn érek majd haza, elmegyek találkozni pár haverral még az egyetem kezdése előtt – indult az emelet felé, én pedig folytattam a pakolást, miközben Hanse írt egy üzenetet az anyukájának, hogy hova jöjjön majd érte.

Ezek után nagyjából elmutogattam neki, hogy mit hol talál majd fent. Azért csak mutogattam, s magyaráztam, mert nem akartam benyitni sem Jungkook szobájába – ahol mellesleg még én sem jártam –, sem pedig a zuhanyzóban, ahol az egyetemista volt. A gondolatra kicsit ki is pirultam, ahogy eszembe jutott, hogy mit mondott lent. Ha nem lenne idősebb tőlem, akkor biztosan ízesen bemutattam volna neki. Megérdemelte volna.

Mivel első nap nem adtak fel házit, sokkal inkább beszélgettünk a tanárokkal, s történeteket osztottunk meg, így mi is csupán társalogtunk, egészen addig, amíg meg nem érkezett Junho a munkából. Utána levonultunk és vele ütöttük el az időt, illetve anyával. Jungkook akkor már régen elment. Gondolom valamelyik haverja vihette el, mert a motorja kint állt a hát előtt, s a sisak is a helyén volt.

Igazából jól elszórakoztunk, kártyázni kezdtünk, s bár az Uno-ra sokan mondják, hogy barátságokat tesz tönkre, mi inkább nevettünk. Még akkor is, amikor felszedettek velem egyszerre 16 kártyát, s nem fért el nálam a pakli. Komolyan bántam a pillanatot, amikor Hanse kapott egy telefont az anyukájától, hogy már a ház előtt van, s mennie kell. Olyan voltam, mint egy szomorú kisgyerek, de a srác is. Ezek szerint jól érezte magát velünk.

Elég érdekesen alakult az első napom, azonnal szereztem egy barátot, s eddig úgy tűnt, hogy jól ki fogunk jönni egymással. Erre a gondolatra hevesen kezdett verni a szívem, s mikor este már a tükör előtt álltam a fürdőszobában, elmosolyodtam. Az utóbbi időben hiányoztak azok a pillanatok az életemből, amikor önfeledten nevethettem a barátaimmal, belsős poénjaink legyenek, eljárjunk, beszélgessünk, vagy bármi... Egészen hihetetlen volt ismét tapasztalni, hogy valaki más fogja a kezemet a magány helyett.

Bár már rég nem égett a villany, s már anyáék is biztosan aludhattak, én még mindig a telefonomat nyomkodtam, s felváltva néztem a sorozatomat, illetve válaszoltam Hansénak. Megbeszélte a szüleivel, hogy most hétvégén náluk lennék, s bár én még erről említést sem tettem anyunak, biztos vagyok benne, hogy nem fogja ellenezni. Úgy tűnt, hogy az egész bagázs bírja az osztálytársamat.

Pont ismét megnyitottam a beszélgetésünket, aminek következtében automatikusan megállt a sorozat, s emiatt hallhattam a folyosóról beszűrődő hangokat. A homlokomat ráncolva próbáltam kitalálni, hogy ez meg mégis mi a franc lehet, viszont a halk szitkozódást meghallva azonnal rájöttem. A telefonomra nézve láttam, hogy már két óra is elmúlt, Jungkook pedig csak most esett haza. A hangokból ítélve pedig kétlem, hogy józan volt.

Nem lepett meg, minden egyetemista, s még pár óvatlan gimnazista is eljár inni, kiélvezni a nyár utószelét, még akkor is, ha már őszi hónapot írtunk. Viszont a fiatal férfinek még nem kezdődött meg az oktatás, szóval ő még nyugodtan mulathatott kedvére a hajtásig.

Nem akartam nagyobb figyelmet tulajdonítani ennek az egésznek, s inkább csak eltettem a fülesemet a tokjába, a telefonomat pedig felraktam tölteni. Ideje volt már aludnom, mert nekem pár óra múlva kelnem kell az iskola miatt. Az oldalamra is fordultam, s magamhoz öleltem az egyik párnámat, a szemeimet is lehunytam, amikor óvatos kopogást véltem felfedezni az ajtómon.

Felé kaptam a fejemet, s bámultam rá pár másodperc erejéig. Azt hittem, hogy Jungkook talán véletlenül nekiment, viszont nem így történt. Újból a falaphoz érintette a bütykeit, így kimászva a takaró alól halkan lenyomtam a kilincset, s kitártam az ajtót. A fiú ott ült előtte, félmeztelen volt, s felnézett rám. Egy fogas vigyort villantott, majd intett egyet.

- Szia, Jimin – mondta kissé érdekes kiejtéssel. Kétség sem fért hozzá, hogy nem józan.

- Hyung, hajlani két óra van – mondtam neki. – Mit szeretnél? – suttogtam, nehogy meghalljanak, bár kétlem. Azért elég jó a szigetelés a házban, s anyám olyan mélyen képes szunyókálni, hogy egy bombát lehetne mellette robbantani.

- Tudsz sebet ellátni? – kérdezte, mire ráncba szaladt a homlokom, s felkapcsoltam a villanyt a szobámba. A fiú azonnal összeszorította a szemeit, s még a kezét is az arca elé kapta. – Baszki, nem azt kértem, hogy vakíts meg – morgott, mire én csak sóhajtottam egyet.

- Bocs – motyogtam, mire lassan leemelte a mancsát, így láthattam, hogy milyen szépen néz ki a képe. Az állam leesett. – Te mit csináltál? Verekedtél valakivel? – guggoltam le, mire ő csak elnevette magát.

- Faszt. Elestem a picsába – mondta, majd pillantott rám. – Nos, tudsz sebet ellátni? – kérdezte.

- Attól függ. Fel tudsz állni? – kérdeztem, viszont a válasz, amit adott, teljesen váratlan volt.

- Ennyire ne szaladjunk előre. De annyit elárulok, hogy elég érzékeny vagyok bizonyos területeken, szóval könnyen lehet, hogy...

- Rád fogom zárni az ajtót és nem fogok segíteni, ha folytatod – vágtam a szavába, s reméltem, hogy elég részeg ahhoz, hogy ne vegye észre, hogy fülig pirultam miatta.

- Igenis – mondta, majd kisebb erőlködések segítségével végre a talpára állt, s a fürdő felé vette az irányt, én pedig követtem a dülöngélő valóját.

Nem tudom, hogy melyik egyenes alapján ment, de nagyon úgy tűnt, hogy mágneses a fal, s olykor-olykor magához húzza a fiút. Egyszerre volt vicces és rizikós is, mivel féltem, hogy nem csupán oldalra, de hátra is hatni fog a gravitáció, akkor pedig egyenest engem fog összelapítani. Egy akkora testet, mint az övé nem bírnék el.

Nem volt annyira gázos a helyzet, a szája kicsit kicsattant, s szerintem az alkohol miatt nem is érezte, hogy a fertőtlenítő valójában tud csípni. Vagy csak jól tűri a fájdalmat. Fogalmam sincs. Mindenesetre semmit nem csinált, csak ült a vécé tetején, s hagyta, hogy végezzem a dolgomat.

- Szerencséd, hogy nem szakadt ki a piercinged a helyéről – mondtam. Az pont a másik oldalt van. Biztos nem lett volna kellemes, ha a fémdarabka kikerül a szájából. – Majd jegeld a képedet, hogy – akartam mondani neki, ám ekkor a szavamba vágott, s valami teljesen más témát hozott fel.

- Basztál már be úgy igazán? – kérdezte.

- Nem...? Hyung, én nem ihatok ilyen fiatalon – emlékeztettem, mire csak megforgatta a szemeit. Bezzeg ezt meghallotta. Úgy tűnik, hogy alkalmi süket.

- Jó, akkor mást kérdezek. Szűz vagy még? – ejtette ki a száján a szavakat, én pedig örültem, hogy most nem volt víz a számba. Akkor a minimum, hogy leköpöm. Azonnal levörösödtem, nem számítottam erre. Főleg nem arra, hogy ilyen természetességgel beszél erről. Ő csak nagyban vigyorgott a reakciómon, s közelebb hajolva a térdein támaszkodott meg, mire én automatikusan húzódtam hátra, s bármennyire szerettem volna kerülni a szemkontaktust, nem tudtam megszakítani. – Tehát igen.

- Nem... Nem is válaszoltam még – motyogtam zavartan.

- Nem is kell. Látom rajtad – mondta. – Nem gáz, aranyos, hogy még érintetlen vagy.

- Mi van veled...? – motyogtam felfújt arccal. A türelmemmel játszik ez a fiú. Ám ő csak megrántotta a vállait.

- A család tagja lettél, még akkor is, ha apuék nem házasodtak össze. Ezek olyan infók, amiket tudnom kell és kész – válaszolta, mire én csak jobban összezavarodtam, s inkább az ölébe nyomtam az elsősegélydoboz.

- Kész vagyunk. Jó éjt, hyung – keltem fel, s készültem elhagyni a fürdőszobát, de még gyorsan utánam szólt, ami megállásra késztetett.

- Jól áll a szürke nadrág. Mindent kiemel – mondta, mire megfeszültem, s egy nagy adag levegőt fújtam ki.

- Mennyire fogsz emlékezni holnap erre? – kérdeztem.

- Fogalmam sincs – vallotta be őszintén, én pedig bólintottam egyet, s végre megtettem, amit már egy ideje szerettem volna.

Hátra fordultam, s érettségemet bizonyítva szépen megfeszítettem a középső ujjamat, hogy kifejezzek ezzel minden érzelmet, ami bennem volt. Persze az egyetemista csak jót nevetett ezen még mindig a budin ülve, én pedig otthagytam.

Menj a francba, Jeon Jungkook, tudod, hogy kivel szórakozz.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék! Itt is az új rész, kivételesen nem éjszaka😂😂😂

Elkaptuk Jungkook kicsit flörtölősebb énjét, illetve a részeget is, haha😌 Mi a véleményetek róla? Na és Hanse?? Páran azért gyanakodtok rá, lehet alapja vajon a gyanakvásnak?😌♥️♥️♥️

Nagyon szépen köszönöm a 2k megtekintést!! Megláttam és néztem, mint borjú az új kapura, hogy hogyan a picsába😂♥️♥️♥️ Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog nektek, de ennek elmondhatatlanul örülök🥺♥️♥️♥️

Hogy vagytok kedveskéim?🥺♥️♥️♥️

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook