A változás a legtöbb embert nehezen érinti. Viszont sokszor a váratlanokból lehet a legtöbbet kihozni. S, ha belegondolunk, minden, ami most történik, régen elképzelhetetlen volt.

Kicsit sajnáltam Jungkookot, nem voltam valami beszédes az autóban. Túlságosan izgultam, hogy mi fog történni az első napon az új iskolámban. Sokkal jobban izgatott az, hogy van-e ott bárki, aki ismer az előző helyről, mert akkor nekem lőttek. Itt is.

Amint a srácnak feltűnt, hogy nem vagyok valami bőbeszédű, inkább ő is a csendet választotta, egyedül a rádió lágy zenéjét hagyta bent, hogy az kicsit kirángassa az álmosságból. Persze egy cifra káromkodás elhagyta a száját, amiért nem olyan zene jött be, ami neki is tetszik. Sokkal inkább szidta Junhot, amiért csak ilyeneket hallgat, s nem talál egy normális csatornát. Végül feladta, s hagyta ott, ami még annyira nem borzalmas. Őszintén szólva, én nem is figyeltem, hogy mi megy benne, annyira el voltam foglalva a gondolataimmal.

Megállt az intézmény kapuja előtt, mire én ajkaimat rágva pillantottam fel. Alig láttam bármit is a parkban lévő fák miatt, de tökéletesen elég volt a sok egyenruhás diák látványa ahhoz, hogy begörcsöljön a gyomrom. A legszívesebben hazamentem volna azzal az indokkal, hogy rosszul vagyok, de kétlem, hogy anyu bevenné a dumámat. Leginkább elbeszélgetne velem és megpróbál rávenni arra, hogy próbáljam meg kibírni.

Ő egyébként nagyon pozitív személyiség volt ilyen téren. Mindig keresi mindenben a lehetőséget, míg én ettől kissé eltértem. Bár nagyon igyekeztem, azért mindig motoszkált bennem egy bizonyos bizonytalanság, ami nem engedte, hogy optimista maradjak.

Egy nagy sóhaj ejtettem, s már készültem kiszállni a járműből, mikor Jungkook megszólított.

- Kérsz egyet? - nyújtott felém egy dobozt, amiben sorakozott pár szál cigaretta. - Idegesnek tűnsz.

- Nem cigizek - válaszoltam. - Asztmás vagyok, nem tudom, hogy milyen hatással lenne rá - motyogtam, mire láttam, amint a srácból egy pillanat erejéig kiszáll a lélek, később pedig elernyedve elneveti magát, s a homlokára simít.

- Baszki, ennyire még nem égtem be - nézett rám kisfiús vigyorral. - Akkor melletted nem cigizek. Biztos, ami biztos.

- Csak ne fújd a képembe - mondtam, majd egy lágy mosolyt ejtettem, hogy ne tűnjek már annyira szerencsétlennek. -  Köszi, hogy elhoztál - szálltam ki ezúttal tényleg. Becsaptam a kocsiajtót, s a táskám pántját szorongatva néztem ismét az előttem elterülő, a fák által takart iskolára.

Nem tudom, hogy mennyi ideig lehettem ott, de kétlem, hogy többet egy-két percnél. Mégis Jungkook lehúzta a kocsi ablakát, s kiszólt rajta.

- Be is kell kísérnem, Jimin? - kérdezte, mire hátra kaptam a tekintetemet, s látva az arcát a legszívesebben bemutattam volna neki. Megérdemelte volna.

Nem is válaszoltam, inkább csak megembereltem magam, s elindultam végre a térköves ösvényen. Nagyon sokan még nem mentek be, inkább csak kint beszélgettek, s kiélvezték a jó, napsütéses időt. Kicsit rosszul is éreztem magam, hiszen én nem ismertem senkit. Ha még minden a régi lenne, akkor most én is ezt csinálnám a barátaimmal.

Biztosan sokáig nézhettem egy társaságot, mivel mind felém kapták a tekintetüket. Azonnal elvörösödtem, még a fülem is piros lett, ezért lehajtott fejjel megszaporáztam a lépteimet. Viszont ezzel csak az volt a probléma, hogy nem néztem, hogy mi, pontosabban ki van előttem. Éppen ezért, akivel összeütköztem, majdnem el is esett miattam.

Épphogy megfogtam a lány karját, s mihelyt megtalálta az egyensúlyát, meghajolva bocsánatot kértem. Elég gázul festhettem, de így tartottam helyesnek.

- Ne haragudj, nem figyeltem! - mondtam neki, s félve néztem rá. Elég megvetően pillantott szerény valómra, tetőtől talpig végigmért, s csak utána húzta ki magát, lépett közelebb, mire nekem nagyra nyíltak a szemeim.

Mindig kerültem azt, hogy belekössek az iskolai nagykutyákba, most mégis... Konkrétan belesétáltam.

- Mondd, meg akarsz..! - alig fejezte be, mikor valaki mögöttem megszólalt.

- Nyugi, Chae, nem direkt volt - mondta egy srác, mire félve pillantottam hátra. Azt hittem, hogy valami kigyúrt focistával kell majd szemeznem, mint az amerikai filmekben, de ez nem így volt. Sőt... Olyan magas lehetett, mint én, s még a fizikuma is hasonló volt. Egyedül... A stílusa volt teljesen más.

Amint közelebb ért, csak akkor tűnt fel a szájában lévő nyelvpiercingje, de az extrém hajstílusa már messziről szemet szúrt. Ha én így jelentem volna meg, haza is repítettek volna. Viszont ő egy teljesen laza csávónak tűnt, aki tesz a szabályokra. Az egyenruhája sem volt teljes. Hiányzott a zakó, a nyakkendő pedig csak lógott a gallérja alatt, nem volt megkötve. Ezzel ellentétben viszont a nadrágja övtartóján egy lánc lógott.

- Do Hanse, legalább az első napon megtisztelhetnéd az intézményünket azzal, hogy...!

- Tökéletesen megtisztelem azzal az intézményünket, hogy felkeltem időben az első nap. Megmostam a fogamat, megfésülködtem és még a nyakkendőm is nálam van - sorolta, s mindezt az ujjain számolta. Egy mosolyt ejtett, majd úgy folytatta. - És még a tetoválásaimat is elrejtettem.

- Hát ez remek - forgatta meg a szemeit a rövidebb hajú lány, s mellkasa előtt összefonta a karjait. - És a nyakkendődet ki fogja megkötni? - kérdezte egy gúnyos somoly kíséretében. Viszont ezzel nem fogta meg a srácot, hiszen ő rám mutatott, majd amilyen lazasággal kezdte a beszélgetést, úgy folytatva válaszolt.

- Majd ő - mondta, majd felém pillantott. - Ugye tudsz nyakkendőt kötni? - kérdezte, mire én csak nagyokat pislogva bólintottam egyet. - Szuper - csapta össze a tenyereit, majd nézett ismét  lányra. - Akkor mi megyünk is. Dolgunk van, meg kell kötni a nyakkendőmet. Szia! - fogott a karomra, s kezdett el rángatni maga után. Én pedig nem akartam a kereszttűzben maradni, jobbnak láttam, ha követem őt. - Melyik osztályba jársz?

- 3-3... - válaszoltam motyogva, mire a fiú lefékezett, s nagy szemekkel nézett rám.

- Ez az én osztályom. Új vagy? - ráncolta a szemöldökét, de meg se várta a válaszomat. Helyette a kezét nyújtotta egy mosollyal. - Do Hanse vagyok, nagyon örülök. Akkor viszont később is meg tudod kötni a nyakkendőmet. Az osztályfőnök sosem ér be időben - mondta. Egy kisebb hezitálás után fogtam a markára, s én is bemutatkoztam.

- Park Jimin - mondtam. - Szerinted haragszik rám?

- Ki? Chae? Ugyan - legyintett, s indult el ismét az iskola felé. - Az első nap mindig ilyen stresszes. A másik osztályba jár és ő az évfolyam DÖK elnöke. Sok mindent el kell intéznie és mindig egy gyűléssel kezdenek, hogy megbeszéljék, hogy mit adjanak ajándékba a tanároknak - mesélte. - Egyébként nem egy picsa, csak ilyenkor tűnik annak - kuncogott. - Rosszkor kaptad el, ennyi.

- Mindenesetre majd bocsánatot kérek tőle ismét - motyogtam.

- Felesleges, arra se fog emlékezni, hogy ki vagy. Ha pedig mégis, akkor majd ő fog menni és bocsánatot kérni, amiért szemét volt. Ne aggódj miatta. Egyébként ismersz itt valakit? Miért jöttél át két évvel a nagy vizsga előtt? - faggatott, mire én csak megköszörültem a torkomat, s megigazítottam a nyakkendőmet, mivel hirtelen nagyon szorosnak éreztem.

- Rajtad kívül senkit - válaszoltam az elsőre. A másodikat kicsit elhúztam, hogy valamivel szépíteni tudjam. Azért nem akarok egyből mindent elmondani. Ő mégis csak egy idegen. S egyébként is, azokban, akikben megbíztam, mind elárultak. - Elköltöztünk, a régi sulim messzebb lett volna - mondtam végül.

- Értem - bólintott, majd felém fordulva elmosolyodott. - Legyünk barátok, Jimin - mondta kicsit közelebb hajolva.

Meglepett a közelsége, főleg az édes, gyermeteg arckifejezés, amit mutatott. Szabályszerűen imádni való volt, nem tudtam megállni, hogy ne kerüljön az én orcámra is felfelé ívelő görbület. Talán egy picit el is pirosodtam.

Jól esett, hogy így viszonyult hozzám. Az utóbbi időben egy embert se tudtam volna a barátomnak mondani. Az, hogy ilyen volt, megmelengette a szívemet, s azt az érzést adta, hogy van még miért reménykednem.

Amikor beléptünk a terembe, nem sokan tulajdonítottak nekem figyelmet, de Hanse se beszélgetett másokkal. Csak leült a helyére, elmondta, hogy melyik szék szabad, hogy hova pakolhatok, s megkért, hogy kössem meg a nyakkendőjét. Azt mondta, hogy legalább az első pár órában viselni fogja, de ne sértődjek meg, ha utána letépi magáról. Nyilván, nekem teljesen mindegy, hogy mit csinál.

Valamiért Jungkook jutott eszembe. Junho mesélte, hogy mennyi baj volt vele az öltözéke miatt, s szerintem Hanse olyan lehetett ezen a helyen, mint valami utód. A haja töve szőke volt, de csak az. A többi része sötétbarnán virított. Hosszabb is volt, mint például nekem. Egyszóval elég extrém külsőt tudhatott magáénak, a piercingekről és a tetoválásokról nem is beszélve. Igaz, az utóbbiakat nem láttam, de valószínűleg lesz rá később is lehetőségem. Mondjuk egy testnevelés alkalmából.

Néhányan azért odajöttek köszönni, illetve érdeklődni, hogy ki vagyok. Volt egy lány, aki nagyon tekergette előttem a haját és sokat mosolygott. Meg is dicsértem, hogy jó benyomást keltsek, s talán kicsit szemétség tőlem, de nem akartam, hogy lássák rajtam, hogy meleg vagyok. Ha az iskola utolsó évének utolsó napján rájönnek, nem is érdekel, de egyenlőre elegem volt a sok parasztból, aki emiatt szekált. Kevesebb kellene belőlük erre a Földre, de a teremtő kegyes volt, s nem hagyja az idiótákat társ nélkül. Ez az egy dolog, amiért reménykedek abban, hogy nekem is van valakim ezen a világon, akivel majd boldog életet élhetek.

Anyu többször is írt nekem, s érdeklődött, mikor éppen ideje engedte. Édes volt tőle, s bár én még mindig izgultam, a nap közben ez sokszor elfelejtődött, hála Hansénak, aki nem hagyott egyedül, s mindenhova magával rángatott. Az iskola nagy részét ezért ismertem meg. Még azt is megtudtam, hogy a titkárság merre van. Volt még egy-két dolog, amit le kellett adnom, például az orvos által kiadott papírom a könnyített testnevelésről.

Az osztályfőnök sem volt gázos, egész rendes volt, s mindössze csak elmondta, hogy új vagyok, mi a nevem, illetve arra kérte a többieket, hogy bánjanak velem jól és legyenek a segítségemre. Nem kellett külön kiállnom az osztály elé, s bemutatkoznom. Hát akkor én ott lettem volna rosszul. Lehet, hogy fel kellett volna locsolni.

Mivel még nem voltak tisztában azzal, hogy meddig jutottunk az iskolámban a tananyaggal, ezért az első napi felméréseket is úgy írtam meg, hogy később kérvényezhetek javítót. Ennek különösen örültem, mert például matekból sokkal hátrébb vagyunk, nekem meg amúgy sem erősségem az a tantárgy. Egyedül a nevemet írtam fel, illetve belekezdtem egy-egy egyenletbe, de fogalmam se volt, hogy hogyan kellene folytatnom. Tudom, hogy nem kellene, de úgy égett az arcom, amiért képtelen vagyok megcsinálni, hogy inkább összehúztam magam.

Sosem voltam rossz tanuló, mindig odafigyelt anyu is erre, s én is elég erősen hajtottam. Ezért is kezelem nehezebben, ha valami nem úgy sikerül, ahogy én azt elterveztem. Azért mindenkinek jól esik otthonról a dicséret, ha jó jegyeket hoz haza. Igaz, a szüleim akkor se voltak dühösek, vagy csalódottak, ha egy hármassal állítottam be. Letudták annyival, hogy ez most így sikerült, majd később lesz jobb is. Mondanom se kell, egyik sem a túlzott szigorúságról híres, legalább is a tanulás szempontjából. Anyu azért elég sok dolgot nem enged meg nekem.

Amikor elmondtam neki, hogy meleg vagyok, az első megszólalása rendesen arcot pirító volt. Arra kért, hogy amíg nem vagyok 18, addig ne csináljak semmi felnőtt dolgot. Legalább is olyan durvát ne. Hát nem is beszéltem vele aznap többet, s nem azért, mert én olyan lázadó tini lennék, akinek nem tetszik, ha megmondják a szülők a tutit, hanem azért, mert annyira zavarban voltam, hogy inkább ki se dugtam az orromat a szobámból.

- Messze laksz a sulitól? - kérdez Hanse, miközben a könyvtárban az egyik szünetben valamilyen könyv után kutatott. Felnéztem a létrán álló srácra, s megráztam a fejem, később pedig szóban is választ adtam.

- Nem. Nincs olyan messze. Most jártam először erre, de kocsival. Miért? - kérdeztem, s néztem, amint a fiú lemászik egy vaskos okoskával a kezében.

- Otthon hagytam a kulcsaimat és elfelejtettem, hogy anyu ma délutános. Nem tudok bemenni a házba - nevetett halkan. Hogy tudta ezt így benézni? - Anyuddal élsz, nem? Gond lenne, ha egy éhes szájjal többet kellene fogadnia?

Sokkal merészebb, mint én.

Ez volt az első gondolatom ezt hallva.

- Szerintem örülne, ha megtudná, hogy van legalább egy barátom - válaszoltam.

- Király - mosolygott. - Akkor megbeszélem én is anyuval és visszahívlak. Hétvégén szabad vagy? - pillantott rám, miközben a könyvtáros nénihez ment, hogy bediktálja a kívánt tárgy számát, s kikölcsönözze.

- Attól függ, hogy melyiken - mondtam. - Következő héten elvileg apánál leszek. Most is ott lettem volna, de el kellett utaznia munkaügyben, szóval áttoltuk - ingattam a fejemet.

- Akkor most lefoglalhatlak? - kérdezte mosolyogva, ami az én arcomra is egy görbületet varázsolt.

Nem voltam soha egy közvetlen típus. Nagyon nehezen kezdtem el beszélgetni másokkal, s általában mindig rövid válaszokat adtam. Ha ők nem kérdeztek, akkor én nem szólaltam meg. Hanse viszont velem ellentétben egész nap pörgött, s ha jól láttam, se kávé, se energiaital nem csúszott le a torkán. Az utóbbi nem is megengedett az iskolában. Bezzeg én az elhozott fekete nedűig nem voltam ember. Kellett az a pár korty, hogy fejben is ott legyek, ahol. Ő viszont teljesen más volt. Nem tudom, hogy hogyan szedi ezt a rengeteg energiát, de adhatna belőle.

Anyunak dobtam is egy üzenetet, hogy átjönne hozzánk egy barátom. Azonnal reagált rá, elküldött nekem egy boldogságot kifejező matricát. Ha nincs ideje, akkor csak ennyivel szokott velem kommunikálni. De ez elég volt, nem volt ellenére, sőt, örült neki.

Szerencsémre testnevelésünk a mai nap nem volt, csak holnap lesz. Ez nekem csak jó, ugyanis nem szeretek sportolni. Nem csupán az asztmám miatt. Amúgy is elég lusta embernek számítok ezen a téren. Na meg elég gyengének is. Viszont Hanse mellett megnyugodtam. Nem csak én vagyok olyan, aki vaságyastól 50 kiló.

Közösen indultunk el, s ezúttal nem volt senki, aki hordozza a fenekemet, a tömegközlekedés rejtelmeit fedeztük fel. Egyikünktől sem álltak távol ezek, hiszen mind a ketten használtuk, csupán egyikünk sem azon az útvonalon haladt, mint eddig. Én azért, mert új volt a teljes környék, Hanse pedig a másik irányba lakott.

Kíváncsi voltam viszont, hogy mit fognak az otthoniak mondani rá. Anya biztosan körül fogja ugrálni, Junho természetéből adódóan viccelődni fog, s a szokásos jó arc, többé már nem szingli apuka stílust hozza. Jungkook pedig lehet, hogy le se jön. Ahogy az apja leírta még régebben, nem egy társasági lény, legalább is akkor, ha nem a sajátjáról van szó. Egyébként alig van a házban, mindig eljár. Mindegy is, a srác - igaz, vészhelyzet miatt - hozzám jött, velem fog foglalkozni, nem pedig a többiekkel. Legalább is remélem.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék! Na befuttam ezzel is. Nagyon nehezen, de megszereztem apum laptopját, hogy be tudjam fejezni ezt a részt és bár késtem egy kicsit, de sikerült😂 Ne aggódjatok, holnap cserébe kevés alvással kell majd egy fél napon át söfőrködnöm😌 Hát nem remek?😂😂

Felbukkant nem egy, de két új szereplő is a történetben!! Chaewon és Hanse kedves😌 Eddig mi a véleményetek róluk?🥰 Van bármi sejtésetek velük kapcsolatban?🤔

Hogy vagytok kedveskéim? Hát egy hete nem is találkoztunk!! Hiányoztatok ám):♥️♥️♥️

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook