▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

BALSZERENCSE

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

[ 1 9 8 5.  J Ú N I U S  12. ]

Alapvetően nekem semmi bajom nem lenne Miával, de... Nos igen, ott van az a bizonyos nagybetűs DE.
Magamból indulok ki és tisztában vagyok azzal, hogy én sem vagyok egyszerű eset. Főleg mostanában. De Mia annyira... felelőtlen és rendetlen.
Meglehet bennem van a hiba, viszont képtelen vagyok elmenni a tudat mellett, hogy két nap alatt úgy lelakta a vendégszobát, hogy leégett a porszívó a chips és egyéb hajmaradványoktól, amikor próbáltam kitakarítani.
Apropó haj... Mindenhol az van a házban. Fogalmam sincs hogyan képes erre (tudom, hogy valakinek jobban hullik a haja), de illene úgy kezelnie ezt a dolgot, hogy ne legyen az egész házból disznóól. A konyháról nem is beszélve. Két óráig pucoltam tegnap a tűzhelyet, mert amit melegített tejet, az kifutott.
Mondtam neki, hogy használja a mikrónkat. Nem, neki csak a tűzhelyes forralt tej a jó.
Lehet én vagyok ennyire szeszélyes, viszont két napja van itt és már azt számolom, hogy mikor megy haza.
El sem tudom képzelni, hogy hogyan nézhet ki a házuk, vagy csak a szobája. Bár, azt mondta, hogy a házvezetőnőjük gyorsabban takarít, mint én.
Nem, kicsit sem támadt kedvem egy kanál vízben megfojtani két nap után, nem is értem magamat!
– Este jövünk! – szólók oda anyának, amikor nagy nehezen sikerül összekészülődnünk és elindulunk otthonról.
Mivel hétfő van, ezért már munkába kell állnom. Részmunkaidőben találtam munkát a helyi uszodában. Én fogom úszni tanítani a gyerekeket.
Azért vállaltam el az állást, mert abban bízok, hogyha dolgozok és nem csak otthon ülök, az eltereli majd a gondolataimat a szorongásomról és a depressziómról.
Bár, azt már Mia is elég ügyesen megtette...
– Figyelj, nincs itt valahol egy étterem? – kérdezi tőlem Mia, miután elindulunk a kocsimmal. Próbálom nem észrevenni, hogy az ülésre hamuzik (mert természetesen dohányzik), de képtelen vagyok nem meglátni.
– Légy szíves ne a kocsimba hamuzz! – mondom neki a tőlem telhető legkedvesebben. Megforgatja a szemeit és felsóhajt, viszont megteszi, amit kérek és az ablakon kívülre hamuzik. – És persze, van. Elmenjünk most?
– Nem sürgős. Csak amíg te dolgozol, gondoltam elmegyek eszek valamit.
– Kitehetlek az új plázánál is. Sok jó kajálda van ott. – ajánlom fel, de csak prüszköl egyet.
– A gyors kaja hizlal!
Erősebben szorítok rá a kormányra. Elkényeztetett kis...
– A barátodnak mikor mutatsz be? – szippant egyet a cigarettából, majd felém pillant. – Anyukád mesélte, hogy nagyon dúl a szerelem köztetek.
Mindenre csak erre a fordulatra nem számítottam. Mivel nem felelek azonnal, ezért szólongatni kezd. A szívem újra gyorsabban ver, és egy másodperc alatt kiver a víz is. Rohadt nyári hőség...
– Persze, szívesen bemutatlak majd, csak tudod most ő is dolgozik és nincs túl sok szabadideje. – felelem egy mosolyt erőltetve az arcomra. – Biztos nagyon fog örülni neked. – hazudom.
– Már kíváncsian várom! – mondja egy vigyorral az arcán.
Franc essen bele, és este ráadásul még a plázába szerveztem mozit ennek a libának!
Jó Venus, nyugi. Majd jobban kijössz vele, csak meg kell szoknod a stílusát.
Végül kiteszem a városban Miát az egyik nyitva maradt étteremnél. A város teljesen kihalt, mióta megnyílt a pláza, de ez az étterem még működik.
Beletaposok a gázba, mivel már így is késésben vagyok miatta a strandról. Bejelentkezem és gyorsan átöltözőm a piros egyberészes fürdőruhámba, és a sípot is a nyakamba akasztom. Szeretem az egyberészes fürdőruhákat, ugyanis elfedik a hasamon lévő heget, amit még két éve szereztem, amikor belecsöppentem ebbe az egész őrületbe a másik világgal. Nem mondom, hogy nem szoktam rejtegetni. Ezért sem húzok fel a nyáron olyan ruhát, amiből esetlegesen kilátszana. A bal combomon is van egy heg, de az már kevésbé látszik ennyire. Igazság szerint, csodálkoztam akkor, hogy túléltem azt a támadást, viszont csak a szerencsén múlott. Sosem beszélek róla és igyekszem nem is gondolni rá.
– Ügyes vagy, Robbie, csak így tovább! – dicsérem meg az egyik fiút, aki éppen elúszik előttem. A medence jó nagy az uszodában és van egy elkerített rész, ahol oktathatom a kicsiket, amíg mások a másik felén strandolnak. Jelenleg csak hat gyereket kell oktanom. – Teresa, figyelj a kartempóra! – mondom a szőke hajú lánynak.
– Venus néni, pisilnem kell! – húzogatja meg a kezemet a legfiatalabbik fiú.
– Akkor iszkiri ki a medencéből! – mondom neki egy mosoly kíséretében és elveszem tőle a deszkáját, aminek segítségével igyekszik megtanulni úszni.
Amíg a többiek már a pillangóúszásba kezdenek egymás után, meghallom, hogy éppen vízimentő váltás van. Nem igazán ismerem az itt dolgozókat, de gondolom majd megfogom. Arra viszont egyáltalán nem számítok, hogy megpillantom a szőke hajú fiút. Ráadásul félmeztelenül, ahogy végig szambázik a medence mellett.
Annyira lefagyok, hogy egy kis ideig követem a tekintetemmel, amíg fel nem ül a magas székre a medence mellett.
Bakker. Ha tudtam volna, hogy ő is itt fog dolgozni...
Nem akarom tovább nézni, ám pont mielőtt elkapnám a szemeimet, felém néz. Vagyis csak gondolom, mivel napszemüveg van rajta. Amikor viszont leveszi az orráról, és a kék tekintet összekapcsolódik az enyémmel, már tudom, hogy kétségtelenül engem néz.
Elfordítom a fejemet és figyelem a kicsiket, miközben új utasítást adok nekik.
Próbálok úgy beszélni, hogy ne remegjen meg a hangom, de nagyon is frusztráltan érzem magamat Billy jelenlététől. Aki mellett fogok dolgozni egész nyáron... Szörnyű egy tréfa ez az élettől.
– Teresa, a lábaidat is használd! – mondom a lánynak.
– Te is használhatnád. – szólal meg közvetlen mögülem a mély hang. Mivel én a medence szélénél állok a vízben, még a meleg leheletét is érzem a bőrömön. Megrémülök és arrébb ugrok. Vigyorogva figyel, miközben kint a medence szélén guggol. – Nem is tudtam, hogy itt dolgozol.
– Én sem tudtam, hogy te is. – válaszolok rá sem nézve.
– Hogy van a kis barátod? – kérdezi. Nem akarok ránézni.
– Nagyon jól. – felelem.
– Azt meghiszem. – látom a szemem sarkából, hogy végig nyal a fogsorán. – Mi késztetett arra, hogy ezeket a kis szarosokat oktasd?
Felszöknek a szemöldökeim és gyorsan eléri, hogy mégis muszáj legyen ránéznem.
– Hogy beszélhetsz így róluk? – kérdezem ingerültebben. – Lefogadom, hogy ők jobban úsznak nálad!
– Úgy tűnik az éles nyelved még mindig megvan, Henderson. – válaszolja szinte elégedetten. – Csak nehogy féltények legyél!
– Mégis kire? – horkantok fel. – Rád?
– Rájuk. – mutat a tömegen túlra, ahol meglátok egy csapat anyukát, akik minket néznek. Vagyis leginkább engem, elég csúnya pillantásokkal. Először azt hiszem azért, mert beszélgetek munka közben és nem figyelek teljesen a gyerekekre, aztán visszavezetem a tekintetemet Billyre, aki elégedetten mosolyog és egyből összerakom a képet.
– Halálosan sárgulok az irigységtől! – mondom gúnyosan és az arcomra ül egy hasonló mosoly is. – Menj inkább életeket menteni, Hargrove! – fordulok el tőle.
– Remélem a tiédet is nekem kell megmentenem majd! – teszi hozzá.
– Inkább megfulladok! – vágok vissza.
– Ahogy óhajtod, hercegnő!
Amint kiejti ezt a szót a száján összeszűkül a gyomrom.
Aljas, pofátlan, szörnyű és gonosz egy ember...
Már tudom, hogy nincs nálam balszerencsésebb a világon.
Billy Hargrove ki fog csinálni, ha egész nyáron mellette kell dolgoznom... Ugyanis pontosan érzem, hogy a tekintete folyamatosan rajtam van.
De akkor miért akartam annyira, hogy megérintse a vállamat, amikor mögöttem volt?
Nem is akartam én ilyet... Vagy talán mégis?