▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

BÚCSÚ

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

[ 1 9 8 5.  J Ú L I U S  04. ]
18:00

Ismét sötétségben ébredek. Sajog minden porcikám és hányingerem van. Mégsem ez az, ami észhez térít. Hanem a szobában lévő illat. Az én szobám illata.
Tudom hol vagyok, és nem emlékszem hogyan kerültem ide. A ketrecben voltam, aztán... Max-ék megmentettek.
Olyan gyorsan pattanok ki az ágyból, hogy megfordul velem a világ, de muszáj mennem. A lábam visz előre. A házunkban egyedül Miát találom, aki azonnal felugrik a kanapéról, amikor észrevesz.
– Venus, ne siess annyira! Rémesen festesz! – szól rám, de nem foglalkozom vele. Viszont Mia nem tágít.
– Hagyj már békén! – szólók rá, ahogy öltözködni kezdek. Áthúzom a ruhámat valami kényelmesebbre, hogy könnyebben tudjak mozogni.
– Nem mehetsz oda! – mondja már idegesebben és ekkor értem meg, hogy mi folyik itt.
– Hova, Mia? – nézek rá. Felüt benne a tudat, hogy elszólta magát. Szóval ő tudja, hogy hova mentek Steve-ék. – Élet-halál kérdése! Mondd már el! – förmedek rá.
– Steve megkért, hogy ne mondjam el! – feleli a kezével babrálva. Megforgatom a szemeimet és magamra veszem a vörös köpenyemet.
– Akkor majd megkeresem őket én magam. – hagyom rá, majd a házból nyíló ajtón a garázsunkba megyek.
Az unokahúgom követ, mint egy szellem.
– Tudok mindent! – magyarázza.
– Akkor tudnod kéne, hogy mennyire komoly ez az egész! – szólók rá dühösen, ahogy a vállamra dobom a tegeztáskámat és magamhoz veszem az íjamat.
– Kérlek, Venus... Én nem akartam ebbe az egészbe belekeveredni!
Már-már hisztérikus a hangja, nekem pedig itt szakad el a cérna, ugyanis egyáltalán nincs most erre sem energiám, sem pedig időm.
– Rohadtul nem érdekel, hogy mi van veled! Meg kell mentenem a barátaimat, mert különben meghalnak! Miért olyan nehéz ezt felfognod azzal a csöppnyi agyaddal?! – fakadok ki. – Ha egyszer másra is gondolnál önmagadon kívül, értenéd, hogy mi a tétje ennek!
Annyira meglepi a válaszom, hogy nem szólal meg, csak bólint egyet. Nem hittem volna, hogy bármilyen hatást elérhetek a beszédemmel, de úgy tűnik sikerült.
– Én vezetek! – mondja elvéve a kulcsot a garázsban lévő kulcstartóról.
– Azt hiszem, kezdjük megérteni egymást. – nyugtázom, miközben beülök a kocsiba mellé.

Mint kiderült az út alatt, az oroszok egy titkos labort alakítottak ki közvetlen a pláza alatt. Egyet tippelhetünk, hogy miért...
Mia állítása szerint a két orosz tini kém volt, akiket ideküldtek, hogy utánunk kutakodjanak és megtalálják El-t is. Mindez persze sikertelenül ment számukra, ugyanis az Elmenyúzóra keresztelt szörnyeteg őket is elkapta.
Ahogyan Billyt is...
Amint megérkezünk a Starcourt plázába, már látom az előkészülőben lévő bajt. A Camaro motorja hangosan felmordul, miközben Nancy a kocsi felé lő. Jonathan próbálja beindítani a sajátjukat, de már nincs idő. Odarohanok Nancy mellé, miközben előrántok egy nyilat, és beillesztem a húrba.
– Venus! – szólal meg hirtelen, de nem figyelek rá, hanem egyenesen Billyre koncentrálok. Nem látom ilyen messziről, de elég egyértelmű, hogy mit akar, amikor elindul kövér gázzal a kocsival, és egyenesen felénk tart.
Nem habozok és kilövöm a nyilat, amikor elég közel ér. Nancy közben folyamatosan megcélozza a pisztolyával a kocsit, de mindhiába. Ahogy belefúródik a nyíl a kocsi szélvédőjébe, azt hiszem, hogy sikerül elterelnem Billy figyelmét, de tévedek.
Ugyanis nem rá, hanem a kocsi közepére céloztam, hogy még jobban összetőrjön az üveg, viszont Billy csak gyorsít. Földbe gyökereznek a lábaim és már látom magam előtt, ahogy a kocsi belénk csapódik. Lehunyom a szemeimet. Ennyi volt.
De ekkor hirtelen nagy csattanást hallunk. Kipattannak a szemeim és látom, hogy egy másik kocsi Billy Camarojába ütközik.
Steve és Robin ülnek benne.
– Mike, Max és El bent vannak! – mondja Nancy én pedig azonnal kapcsolok. Viszont azzal a hatalmas szörnyetegre nem számítunk, aki ekkor bukkan fel a pláza tetején.
Egy óriási, harminc méter magas szörny, amely csupa izom és pókszerű lábai nyúlványként lógnak ki a testéből.
– Induljatok! – kiáltok rájuk. – Mia menj velük, gyerünk! – szólók rá és szinte kérdés nélkül huppan be Steve és Robin mellé a kocsi hátuljába.
Hallom, hogy Steve még a nevemet kiáltja, de már elindultak az autóval. Arrébb futok, hogy elkerüljek a szörny látótávolságából.
Meg kell találnom a többieket.
Elhaladok Billy kocsija mellett, ami totálkáros, és meglátom benne őt. Kék véraláfutások színezik a testét, a vére pedig már nem piros, hanem fekete. Látom, hogy eszméletlen, de még lélegzik. Segíteni akarok neki, viszont ő már nem az a Billy, akit én egykor ismertem.
Figyelem, ahogy veszi a levegőt, és hirtelen kinyitja a szemeit.
Futásnak eredek a nyitott kapun keresztül a pláza mellett, ahova az árukat viszik. Ekkor viszont Mike és Max rohannak ki, El-t támogatva.
– Miért vagy itt? – kérdezi Max, de nincs időm megmagyarázni, mert zajt hallunk magunk mögött. Ahogy hátrapillantok, látom, hogy Billy kimászott a kocsiból.
– Futás! – mondom nekik. Berohanunk a plázába, viszont nincs elég időnk, mivel Billy utolért minket. Max éppen próbálja észhez téríteni, amikor a falnak löki. Mike rátámad Billyre, akit szintén egy lökéssel elterít. – Kérlek ne! – mondom neki, ahogy El elé állok, de ő már nem az a fiú, aki egykoron volt.
Ő már nem az én Billym többé.
Egy erős ütést érzek, mikor becsapja a fejemet az egyik csőbe, majd újra elsötétül előttem a világ...

A szörnyű dolgok mindig akkor jönnek, amikor az ember nem vár rájuk.
Bár, a szörnyű dolgokra egyáltalán lehet számítani, vagy azok tényleg csak úgy megtörténnek?
Ha akarja az ember őket, ha nem.
Arra ébredek, hogy valaki a vállaimat rázza. Nehezen, de visszanyerem a látásomat és Maxet pillantom meg, aki felakar kelteni.
– Venus, ébredj! – szól rám Mike is.
A tudatom újra feleszmél. Hasogat a fejem és amikor megérintem vérzik is. Max és Mike segítenek felkelni, majd leküzdve a hányingeremet, elindulunk, hogy rátaláljunk a többiekre. Viszont ami fogad minket a plázában... az maga a végítélet.
Max tart vissza, hogy ne rohanjak oda Billyhez, aki a szörnyeteg előtt áll, és látom, hogy kész a harcra. Nem értem mi történik, hogy miért gondolta meg magát, vagy mi befolyásolta, amíg meg nem látom El-t, aki mellette a földön fekve próbál hátrakúszni az Elmenyúzó elől.
Érzem a szívemet, ami a torkomban dobog, miközben a következő jeleneteket látom.
A szörny nyúlványa rátámad Billyre, aki üvöltve tartja vissza azt. De azután... Több nyúlvány a fiú testébe mélyed, aki keservesen felüvölt, majd az eszméletét vesztheti, mert elhallgat.
Max Billy nevét üvölti és már nem tudom ki tart vissza kit, hogy ne rohanjunk oda.
Abban a pillanatban megszakad a szívem. Érzem, hogy darabjaira hullik és nem tehetek ellene semmit. Csak figyelem, ahogy Billy megment minket.
Végül a szörny elengedi és hirtelen tántorogni kezd, majd egyszerűen csak... meghal.
Teljes lesz a csend. Hallom a fülemben a saját szívverésemet, amikor Maxel együtt odarohanunk a már földön heverő Billyhez.
– Kelj fel! – mondja neki Max, de Billy nem mozdul. A könnyeim az arcomon csorognak már, ahogy a fiú fejét az ölembe veszem.
– Bocsáss meg... – feleli Maxnek nehezen. Nagyon vérzik. A teste tele van sebekkel és a száján is vér folyik. A kék véraláfutások már eltűntek, de alig lélegzik. Megfogom a kezét.
– Kérlek Billy! – mondom rekedten a sírástól. – Maradj velem...
Ég az arcom a könnyeimtől, a tudatom pedig még nem egészen fogja fel, hogy mit is jelent ez az egész.
– Sajnálom, Venus.
– Billy... - veszek egy mély levegőt. - Terhes vagyok. – mondom el az igazat, amire én is nemrég jöttem rá. Akarom, hogy tudja. Tudnia kell róla. - A tiéd. – emelem a kezét a hasamhoz.
Látom, ahogy a könnyes szemeiből még egy könnyebb utat enged magának.
Halványan elmosolyodik, én pedig örökre magamba akarom zárni ezt a mosolyt.
– Én ragyogó csillagom. – mondja csendesen az utolsó szavait, miközben érzem, hogy a kezemben lévő keze elernyed. A tekintete üressé válik és már nem pislog többet.
Felüvöltök a fájdalomtól. A szívem kettéhasad és képtelen vagyok elfogadni a tudatot, miszerint Billy örökre itthagyott.

Egyesek szerint a búcsú azért fontos, hogy mindig mindenkitől eltudj köszönni, ha utoljára találkoznál vele.
Ezért is gyűlöltem búcsúzkodni.
Mindig csak fájdalmat hagyott bennem.