A késő őszi időjárás az utolsókat rúgta mielőtt még jeges télbe fordult volna a dolog. A divat világában a november volt a határidő ahhoz, hogy a tavaszi kollekció terveit befejezzék és a megvalósítás felé tegyenek komoly erőfeszítéseket. Ebben a mókuskerékben tepert éppen Marinette Dupain Cheng, aki a mappába szedett tervekkel igyekezett le éppen az ötödikre, hogy átadja a szentséges rajzokat a tervezési osztály vezetőjének. A hatalmas munkában meetingről meetingre szaladgálva, néha ábrándozva homályosult el előtte a világ és úszott emlékezetébe élete első és igazi csókja. Az a felkavaró édes érzés, ami végigsöpört rajta, amikor a nyelvük kölcsönös játékba kezdett, a különös libabőrödző borzongás, amit a hajába túró kéz okozott, a hátán végigsimító tenyér melegsége. Álmában sem voltak ennyire élesek és felkavaróak az események, márpedig az elmúlt néhány évben bőven álmodott Adrienről hasonlókat. De mindeddig a csók és minden egyéb csupán elképzelt szituációk voltak, most meg szinte a bőrén érezte a másiknak a leheletét, aminek már a gondolatától megmagyarázhatatlan bizsergés vonult végig a tarkóján. Beszállt a liftbe és elmélyülten harapdálta az ajkát révületében. A papír stócokkal megpakolt tanonc – aki ő maga volt – kissé késve érkezett a céljához, mivel a nem túl távoli emlékeiben lubickolva tett néhány extra kört a lifttel. A sietősen jövő- menő emberek pedig megbámulták rózsásra pirult orcáját, álmatag tekintetét, ízlésesen megválasztott ruházatát, s ahhoz illeszkedő visszafogott sminkjét. Erre már szinte koronaként került fel a csillogó kék szempár, s a kékesfekete haj, mely keleties szépségét emelte ki. Alapvetően nem volt magas, sőt a kínai nők alacsony ámde nádszál karcsú termetét örökölte anyai ágról, így szinte bármit húzott magára, úgy tudta viselni mintha világhírű tervező alkotta volna. Ezt Fabrizio maga mondta neki, persze ő nem lovagolt ilyen dolgokon, azért jólesett, hogy így hízeleg neki az Olasz férfi.
Az iroda kész káosz volt a határidők közeledtével. Nem érkezett meg egy anyag, amit berendeltek, így felborulni látszott az egész szabás és varrás folyamat, amitől csak még feszültebbé vált a légkör. Marinette ugyan már második éve taposta ezt az utat, még nem sikerült hozzászoknia a hajtáshoz és őrültek házához, ami minden negyedévben kitört, amikor évszakot készültek váltani. A robbanásig feszült idegekkel járó kelő alkalmazottak alig várták, hogy túlessenek ezeken a húzós heteken, hogy aztán a következő szezon előtt egy pár nap csend ereszkedhessen a munkahelyre.
– Marinette, végre megérkeztél – fogadta őt a férfi, akihez igyekezett, s ő lágy mosollyal jutalmazta.
– Sajnálom, kicsit elkallódtam – mentegetőzött halkan, s átnyújtotta a kezében szorongatott mappát, melyet csak a „nagy könyv" ként emlegettek a helybéliek. Ez tartalmazta azokat terveket, melyeket Gabriel kiválasztott, hogy méltóak legyenek a márkához a stílusos összeállításban. Ellátta a terveket mindenféle tanáccsal, post it formában, s javaslatokat vagy konkrét utasításokat adott az anyagválasztáshoz és kiegészítők párosításához. Nagy megtiszteltetés volt, ha ezt valakinek a kezébe adták, s Marinette már az első évben kiérdemelte azt, hogy az osztályok között hurcolhassa ezt a kincsnek számító papírhalmot, a maga fenséges bőrkötéses tokjával.
– Már azt hittem elnyelt a föld – hallatszott az aggódó felelet, s a fickó végigmérte, majd összefonta a karjai a mellkasán. – Valami változott rajtad ne is tagadd!
– Semmilyen változásról nem tudok – ingatta a fejét, s végignézett magán. Aznap piros farmer és bézs kötött pulcsi volt rajta, nagy kerek fülbevalókkal, melyek szintén pirosak voltak. Fabrizio a tenyerére fektette az egyiket s elismerően ciccent hozzá.
– Kézi munka. Szintén saját alkotás?
– Igen – sütötte le a szemét a lány. – Nemrég rendeltem néhány szilikonformát a netről és úgy éreztem azonnal ki kell próbálnom. Tegnap készítettem – motyogta szemérmesen. A témát kitárgyaltnak is tekintették s belelapozgattak a bibliába, hogy a megcsúszott rendeléseken sopánkodva csóválják a fejüket. Marinette álmodozva hallgatott el itt ott a szőkéről készült fotókat felhasznált vázlatok mellett.
– Jóképű gyerek ez az Adrien – húzogatta a szemöldökét, értvén, hogy a fotó, amire mutatott éppen őt ábrázolta egy fekete kapucnis felsőben, melyet mintha egyetlen anyagból állítottak volna elő és varrást abszolút nem tartalmazott volna. Veszettül jól állt a sármos szőkének a ruhadarab. Az apja egyre jobban ki tudta emelni a fiú előnyös tulajdonságait. Vagy ő lett egyre dögösebb az évek múlásával? Ki tudja.
– Én nem is rá gondoltam – vörösödött el hirtelen a kérdezett.
– Nem mondtam, hogy rá gondoltál. Csak megállapítottam milyen jóképű. Mellékesen ismerem is. Néha beugrik a próbák miatt, közben egész jókat beszélgetünk.
– Me-mennem kell, még ezer dolgom van és kész káosz az egész emelet! – terelte el a témát gyorsan s kiviharzott az ajtón, még mielőtt elkezdték volna elemezni az arca divatosra vörösödött árnyalatát, vagy épp a pillantását, mellyel egy egész percig éhesen méregette a fotón lévő alakot. A legrosszabb az volt a helyzetben, hogy ő maga is észrevette, hogy miként viselkedett és nem értette, hogyan lehet ilyen maflán bámulni valakit, akit élőben jobban szeretne látni. Lehet a kompozíció és a fotós tehetsége tette? Erről viszont eszébe jutott, hogy vajon Adrien csókja hasonlít Macskáéhoz? Vajon olyasmi lesz, vagy valami merőben más? Megborzongott. Hogy jön most ide az a félnótás kóbor kandúr?
– Adrienhez hasonlítottam – motyogta mentegetésként maga elé, miközben beszállt a megérkező liftbe.
A nap, sőt a hét folyamán ezerszer ellenőrizte telefonját, hogy van- e rajta bármilyen üzenet, arról a bizonyos mentett számról, amiről a következő időpontnak a részleteit kellett volna megkapnia.
Olykor félni kezdett, hogy ennyi elég is volt belőle a kandúrnak, és nem akar újabb találkozót. Arra is gondolt, hogy annyira nehéz esetnek bizonyult, hogy inkább lemondott róla. Újra és újra elkalandozott az átélt fél órához, s fejében olykor torzultak az események, olykor már maga sem tudta, hogyan is történtek valójában a dolgok. Kezdtek összemosódni az emlékek valódi élményekkel, s néha magát Adrient álmodta Macska helyére és zavarba ejtően várta, hogy bármilyen életjel érkezzen végre a másik féltől. Reszketett egy visszajelzésért, hogy kiszakadjon az álomvilágból és érezhesse, hogy az egész valóban megtörtént. Gondolatait és aggodalmát néha Tikkivel is megosztotta olykor, tudván, hogy a partnere végig ellenezte a magán akcióját. Mégis melegséggel töltötte el annak támogató hozzáállása. Lelkiismerete ezalatt többször is próbált felébredni és kifejezni a tiltakozását az események ellen, de egyetlen alkalommal sem hagyta, hogy a kétségek mardosni kezdjék, hiszen olyan kétségbeesetten kapaszkodott abba a gondolatba, hogy ha majd túlesik a dolgokon, akkor végre odaállhat Adrien elé, és akkor már végre erős és magabiztos lesz. Hiszen mindent fog tudni, amit az eddigi barátnői, sőt még többet, hiszen megvolt az az előnye, hogy évek óta ismerte a fiút. Még érezte magában azt az édes és izgatott várakozást, ami miatt egész éjjel nem tudott aludni az első órájuk után. Boldognak, felszabadultnak sőt szabadnak érezte magát. Szárnyalt, szédült s tudván tudta, hogy minden sejtje ragyog az energiától, melyet abból nyert, hogy a terve végre megindult a megvalósítás felé vezető úton. Olykor észre sem vette, hogy önkéntelenül s dúdolni kezdett az elfoglaltságai közepette, ilyenkor a munkahelyi stressztől szenvedő környezete legszívesebben kiátkozta volna az épületből a jókedve miatt.

Adrien Agreste szoros beosztása, lásd fotózásokra járás, ruhapróba és médiaszereplések, egyenes arányban nőttek azzal, hogy mennyire közel járt a cég az aktuális szezonzáráshoz. Ha az iroda felbolydult és ki sem látszottak a munkából, akkor az számára is ezer tennivalót jelentett. Ilyenkor többször is megesett, hogy a részlegek elbeszéltek egymás mellett, vagy csak nem sikerült egyeztetniük, s Adrien olyan helyeken kellett megjelenjen, ahol nem is számítottak rá, vagy nem voltak felkészülve a megjelenésére, esetleg ott várták, ahol épp nem volt egy hasonló kommunikációs baki miatt. A sok fejvesztett téves egyeztetés megsűrítette napját, de ráérő pillanataiban mosolyt csaltak az arcára az édes emlékei. Önfeledten túrt bele szőke szénakazallá hajlakkozott hajába, s száj biggyesztve húzta ki onnan ragacsossá vált ujjait, hogy a rátapadó anyagot levakarhassa egy nedves törlőkendővel. Még ez a ragadós élmény sem tudta elvenni tőle az izgalmat, hogy megcsókolta Katicabogarat. Elvigyorodott. Annyi év után! Annyi várakozás és őrlődés után végre a karjaiban tarthatta őt. Igaz, hogy sajnos nem szerelemről szólt a fáma, hanem valami egészen másról, mégiscsak önszántából simult a karjaiba, sőt az ő ötlete volt a dolog. Plagg örömmel űzött gúnyt belőle, mikor elkalandozott, mert ismét suhancnak érezte magát a dologtól, elfeledve azt a röpke pár évet, mely közben eltelt, de még az ő élcelődései sem tudták kedvét szegni. Kirobbanó jókedve volt napokig még annak ellenére is, hogy utána hosszú időbe telt összeszednie magát és rendezni a gondolatait. Lelke egyik fele ugyanis férfiúi büszkeségtől telve ellenkezett, hogy kihasználja az alkalmat a saját mocskos kis igényeinek a kiélésére. Undorító és aljas dolognak tartotta, hogy olyan dolgokat műveljen a piedesztálra emelt hőstársával, amit önszántából nem tett volna meg vele. És mégis megtette. Mégis miféle ember kér meg egy másikat ilyesmire? Nem fért a fejébe. Nem volt képes megérteni, hogy mi mehet végbe egy olyan ifjú hölgy lelkivilágában, ami miatt mindent félredobna, csak a szerelmének a kedvére tegyen. Bonyolult dolog a női fej, ha a benne lévő dolgok képesek mások fejét megfájdítani. Márpedig Adrien feje sajgott mindahányszor elkezdte gombolygatni a fonalat, melyet partnernője gondolatainak vélt tudni. A lány szerelmes egy fickóba már azóta, hogy ők először találkoztak azon a bizonyos első napon. Tehát már jó ideje övé a szíve és másra rá se tud nézni. Ugyanez a csökkent értelmi képességekkel bíró egyed, a lány bevallása szerint észre sem veszi őt. Keze ökölbe feszült, szívesen megegyengette volna az állát annak a majomnak, hogy kinyíljon végre a szeme és eleressze az ő bogárkájának a szívét. Nyilvánvaló, ha egy srác nem veszi észre az ő csodálatos Katicáját, akkor nem is érdemli meg, sőt ha évekig nem ismerte fel benne a nagyszerű és nemes lelkű, vagy evezzünk merészebb vizekre a formás fenék, a szépen ívelt hajlatok, a karcsú derék, vagy a feszes combok tulajdonosát, meg sem érdemli a ragaszkodását. Halkan felsóhajtott. Épp egy újabb próbára autókázott a kamaszkori sofőrjével, így jutott néhány percnyi ideje filózgatni, s lám, megint a testi tulajdonságokba veszett bele. Kicsit bosszús volt, mikor a gondolatai eltérültek, s megakadt lemezként kattogtak a külcsínen, de már tudta, hogy ezt a hormonjai okozzák. Hozzászokott, de ettől még ugyanúgy értékelte az összes többi részét a lánynak. Mindaz, amit az eddigiek alapján tudott róla, hogy iszonyatosan hűséges, és kitartó. Ugyanezekért a tulajdonságokért ugyanakkor ostobának is tartotta, de ez ugye az adott szituáció szülte dolog volt. Hiszen, mint kiderült a véletlen műve volt csupán, hogy ugyanazon a napon ismerte meg őt is, és az állítólagos élete szerelmét is. Ismeretsége tehát mindkettejükkel épp aznap kezdődött ám a sors fintora folytán néhány óra eltéréssel csúszott le a bogárkája nyitott szívéről. Ez a tudat az őrületbe bírta kergetni. Lehet, hogy csak néhány perc, esetleg másodperc volt? Miért nem bírt hamarabb jönni az az eset? Bosszúsan sóhajtott, miközben az elsuhanó kora télbe hajló tájat nézte. A szél száraz faleveleket forgatott a járdán, s néha belekapott a sétálók kabátjába. Undok egy idő volt, de legalább a nap sütött kissé. Nem is baj, hogy a próbára a székház épületébe kell mennie, egy ideje nem volt ott. Jó lesz látni néhány ismerős arcot megint. Mindeközben kaján mosollyal az arcán vette kézbe a telefonját, hogy a másodlagos SIM kártyáját immár másodjára is használatba vegye. Szándékosan váratta meg a lány, mert már volt benne tapasztalata, hogy a becserkészésre váró áldozatot most el kell bizonytalanítania. Bárhogy is alakuljon a Bogárkája az ő segítségét kérte és nem másét, és ha ő csak annyinak örülhet, hogy bevezeti őt a felnőttlét örömeibe, ám legyen. Annak fog örülni, amit kap, és addig fog boldog lenni, amíg tart. Utána majd csak lesz valahogy.
Bepötyögte a címét a cég által épített egyik társasháznak, aminek a legfelső szintjét teljesen kisajátította és kérte őt, hogy a tetőn át közelítse meg a felső két apartman egyikét.

***

A hibákkal - amik asszem bőven vannak - majd később végzek. Ha jelzitek gyorsabban megleszek vele >_<

Tudom eseménytelen lett kissé , de átvezetés a következő részekre és némi infó, hogyan is teltek az üres hétköznapok... ha kissé jobb formában leszek talán felturbózom... most már inkább az etetéssel haladnék, hogy legyen mit ennetek éhezőim, mielőtt viadal lesz ^^

Akinek elkerülte volna a figyelmét a főoldalon a posztom azzal sajnálattal közölném, hogy az energiaszintem nulla alá zuhant így a várandósság tizenedik heteire. Ha valamikor, hát most rámférne egy instant téli álom. Kedvenc gondolatom, hogy két kromoszómából épp egy életet próbálok reprodukálni 24/7 ben szóval hagyjatok alkotni... Mindeközben végre már autót is vezetek heti egyszer XD és még senki nem halt meg... a múlt héthez képest már kevesebbszer fulladt le a kocsi és váltottam rossz sebességbe XD Szóval élek, az élet gőzerővel zakatol, nem kímél és várhatóan november felé fejezem be az emberi inkubátorkodást.... további infókkal majd jövök. 👌👍