Mikor a reggeli napfény utat tört magának az ablakokon keresztül, Felipe lelökte magáról az ágyasát, akivel az estét töltötte. Lassan talpra állt és miután még álmosan felöltözött, magára hagyta a királyt. Mikor az ajtók becsukódtak mögötte, Felipe nagyot sóhajtott és megdörzsölte a fáradtságtól égő szemeit.

"Lustaság, mohóság, büszkeség." motyogta magának. "Isten óvjon engem."

_ _ _

Clara a hercegnő szobája előtt várakozott, mint minden reggel, de most valami más volt. Victoria halott volt, Beth pedig késett. Körbeölelte magát karjaival és sűrűn kitekintett jobbra és balra, hátha Beth még időben megérkezik, ha egyáltalán életben van még. Gondolataitól kirázta a hideg. Egyre jobban aggódott a biztonságáért, ezért a folyosó helyett inkább a hercegnő szobájában várakozott tovább. 

Miután becsukta az ajtót felnézett, a hercegnő már ébren volt, szemeit le sem vette a plafonról, kezei össze voltak kulcsolva hasán. Clara lefagyott a látványtól, de Magdalena pislogott néhányat, majd Clara felé fordította a fejét. Az udvarhölgy megkönnyebbülten sóhajtott fel.

"Megijesztettelek?" kérdezte Magdalena, közben könyökein támaszkodott.

"Csak egy kicsit, felség." mondta Clara egy apró mosollyal.

"Hol van Beth?"

Clara idegesen benedvesítette ajkait. "Nem tudom."

Miközben Clara síri csendben segített a hercegnőnek elkészülni a napra, az ajtó hirtelen kivágódott, és Beth állt a küszöbnél. Szőke haja túl lazára volt kötve, szemei unottak voltak, alattuk nagy lila karikák húzódtak. Közben gyorsan meghajolt.

"Már kezdtük azt hinni, hogy nem is jössz." mondta Magdalena a szeme sarkából a jövevényre pillantva.

"Sajnálom, hercegnő." suttogta Beth. "Elaludtam."

Magdalena hümmögött válaszképp, majd  elmerült gondolataiban, miközben Clara és Beth segítettek neki a készülődésben. Megállás nélkül a mai nap történéseire gondolt. Tényleg képes lesz a herceget a halálába vezetni? Isten tényleg meg fog neki bocsátani egy ilyen bűnért? Ő meg tudja bocsátani saját magának?

Mikor Clara kész lett a hercegnő frizurájával, Magdalena kérésére ő és Beth is elhagyta a szobát, hogy a hercegnő egyedül tölthesse a reggelt. Amint becsukódott az ajtó mögöttük, Clara Beth felé fordult. "Megijesztettél." suttogta. "Azt hittem..." kezdte el, de képtelen volt befejezni.

"Jól vagyok, Clara." mondta Beth, enyhén megszorítva a kezét. "Nem mondtál semmit a hercegnőnek, ugye?" Clara megrázta a fejét. "Jó. A király nem akarja, hogy bárki más tudjon róla."

"De Victoria az udvarhölgye volt." 

Beth belekarolt Clarába és elindultak a folyosón. "Mindenkinek jobb, ha nem tud róla. Bárki is teszi mindezt, nem tudhat róla, hogy félünk tőle. Azt kell hinniük, hogy minden a legnagyobb rendben." a két nő megállt, mikor elért a konyháig, ahol rengeteg szolga sietett a vendégek reggelijével. "Minden rendben lesz, Clara. Biztos vagyok benne, hogy a király mindent megtesz, hogy megoldja ezt az egészet."

_ _ _

"Boo."

A hercegnő körbepördült. Harryt tartott felé kitárt karokkal, és magához ölelte, közben kétszer körbefordult a hercegnővel. Úgy nevetett, mint egy gyermek, miközben forogtak, lábát felemelte a talajról, mintha csak szárnyakat növesztett volna a repüléshez. Miután Harry letette őt, mellkasán megtámaszkodott, és közelebb hajolt a férfihoz, hogy megcsókolhassa.

"Szóval, imádkoztál?" kérdezte megszakítva csókjukat, közben hátrébb lépett. 

Bólintott. "Igen."

"És?"

"És csatlakozom hozzád."

Elvigyorodott, kesztyűbe bújtatott kezeit a sajátjába vette. "Annyira örülök."

_ _ _

A herceg a tűz előtt ücsörgött a szobájában, közben nagy kortyokkal tüntette el a bort serlegéből. Santiago, a szolgálója azonnal felnyitotta a borospalackot és újra teletöltötte a poharat. A herceg néhány nagy korttyal újra kiürítette. Hangosan böfögött és kézfejével megtörölte száját. Békés délutánját megzavarta egy kopogás az ajtón.

Santiago odaszaladt és kinyitotta résnyire, felfedve maga előtt Magdalenat egy nagy mosollyal vörösre színezett ajkain. "Hola (Helló.)" mondta. A kisfiú szemei elkerekedtek a korona látványán, ami fényes, fekete haján pihent. 

"Ki az?" morgott a herceg a szobából.

"Őfelsége, Magdalena hercegnő, uram." mondta Santiago.

Magdalena csörgést és nehéz lépteket hallott a szobából. Próbálta lenyelni undorát és kedvesnek tűnni, miközben a herceg megjelent a fiú mögött.

"Hercegnő." kiáltotta vigyorogva. "Mit tehetek érted?"

"Úgy gondoltam megismerhetnénk egymást egy kicsit jobban az udvar kíváncsiskodó szemei és fülei nélkül." válaszolta. A herceg kuncogott, egyik kezét telt hasán pihentette, a másikkal félrelökte a fiút. Jobban kitárta az ajtót, hogy Magdalena bemehessen, de ő a küszöb mögött maradt és összekulcsolta maga előtt kezeit. "Szeretnék mutatni valamit." mondta.

A hercegben nőtt a kíváncsiság, miközben az előtte álló fiatal lányt csodálta. Tényleg gyönyörű volt, és volt valami a szemeiben, ami izgatottá tette a herceget. "Rendben." mondta és követte őt a folyosóra.

Csendben sétáltak amíg el nem értek a Nagyteremhez. A herceg egyre jobban összezavarodott, mikor Magdalena fejét az ajtóhoz nyomta, de miután nem hallott semmit az egyiket kinyitotta és bekukucskált. Senki nem volt jelen, ami kissé megnyugtatta, majd a herceg keze után nyúlt és maga után húzta.

Becsukta maguk mögött az ajtót és a terem közepe felé tartott, ahol fel volt állítva a színpad. "Ma este is lesz előadás. Szerettem volna közelebbről is megmutatni neked a színpadot. Rajongsz a művészetekért, ugye?" kérdezte idegesen, nem mert a szemébe nézni.

Csend ült közéjük, miközben Magdalena felállt a színpadra, a függönyök mögött enyhe mozgolódást látott.

"Igen." felelte a herceg.

Magdalena majdnem elfelejtette, hogy mit kérdezett. "Azt hiszem ma valami Shakespeare művet fogunk látni." fordult hátra, ahol a herceg mögötte állt, a színpad előtt. Elmosolyodott. "Gyere." invitálta, hogy kövesse őt a színpadra.

Miközben felmászott Magdalenához, a herceg nehezen szedte a levegőt. "Ezt akartad megmutatni nekem? A színpadot?"

A hercegnő idegességében összeszorította ajkait és megrázta a fejét. A színpad mögötti függönyhöz lépett, és mielőtt eltűnt volna mögötte, egy játékos mosollyal pillantott vissza a hercegre. A férfi szemeiben izgalom csillant meg, és végig totyogott a színpadon, követve Magdalenat. 

A függöny mögötti helyiség tele volt kellékekkel, tükrökkel és jelmezekkel. Körbenézett, de nem látta sehol sem a hercegnőt. "Magdalena?" kiáltotta, közben egyre bentebb sétált. Nem válaszolt. "Ah, azt akarod, hogy megtaláljalak, ugye?" kérdezte.

Beleskelődött egy ezüstre festett fából készült Hold mögé. Nem volt ott. Közelebb ment a jelmezekkel teli ládához, hátha mögötte rejtőzik, de ott sem volt. Összeszűkített szemekkel próbált alaposabban körbenézni a szobában.

Habár, Magdalena már nem volt ott. Már félúton járt visszafelé a szobájába, nem mert bűntény helyszínének közelébe sem menni.

_ _ _

Magas rangú férfiak és hölgyek töltötték meg a Nagytermet, s foglalták el helyeiket a hosszú asztaloknál, amik a szoba közepén található színpad körül voltak elhelyezve. Mikor mindenki helyet foglalt, megérkezett Felipe és Magdalena is, akik előtt mindenki meghajolt. Amint helyet foglaltak a saját asztaluknál, Felipe észrevette a herceg jelenlétének hiányát. Intett egy őrnek és a fülébe suttogott, a legrosszabbtól rettegve.

"Hol van a jegyesed?" kérdezte Felipe Magdalenát. 

"Honnan tudjam?"

Felipe sóhajtva a serlegére mutatott, hogy töltsék meg borral. Percek teltek el a herceg megérkezése nélkül, s mivel mindenki egyre nyugtalanabb lett a Nagyteremben, Felipének nem volt más választása, minthogy elkezdjék az előadást. Két szolgáló elhúzta a függönyöket és a közönség tapsban tört ki, kíváncsian várták a történetet.

A szereplők elhelyezkedtek és elkezdték szavalni szövegeiket. Felipe viszont nem igazán figyelt rájuk. Magához hívta az egyik sarokban álló őrt, és a fülébe súgva megparancsolta, hogy menjen a herceg szobájába. Az őr meghajolt a király előtt, mielőtt elhagyta a termet. Végre a király is az előadásra figyelt. Kuncogott az okos vicceken, amiket a látszólag drámai monológok között elrejtettek, s néhány pohár bor után a humora a helyén volt.

Magdalena mozgolódni kezdett a helyén, mikor több ágyas is a királyi család asztalához igyekezett, s különböző dolgokat suttogtak a király fülébe, miközben karját cirógatták. Próbált az előadásra koncentrálni; a nevetséges jelmezekben táncoló férfiakra és nőkre fókuszált. A díszletet változtatták, két szolga felhúzta a színpad fölé az ezüstre festett Holdat, de valami lógott a kellékből, ami az egész terem hangulatát megváltoztatta. A látszólag állandó nevetés megtört a közönség sikolyaitól. Magdalena előrébb hajolt, kezeit rémültségében szája elé kapta. Mély levegőt vett és erősebben nyomta magát a székéhez. 

A herceg élettelen teste úgy lógott a Holdról, mint ahogy egy közember lógna az akasztófán, előre-hátra himbálózva, mint egy órainga. A király felugrott székéből, lelökte magáról a nőket és megparancsolta, hogy szedjék le onnan a testet. A káosz közepette Magdalena szemei észrevettek egy ismerős arcot a szoba egyik árnyékos részében. Harry rámosolygott, rákacsintott, majd eltűnt a szolgálók folyosóján keresztül.