Magdalena elhaladt egy sápadt, kék szemű férfi mellett, aki a szolgálók ajtaján keresztül hagyta el a palotát. Nem ismerte fel, azt hitte egy vendégük szolgálója. Tovább haladt a szobája felé, remélte hogy észrevétlen maradhat. Emellett egyik szolgáló sem merte volna megkérdőjelezni tetteit.

Végigsietett a folyosókon, amik most már zsúfoltabbak voltak, mint korábban. Mikor a nyilvános folyosóra ért, fejéről levette csuklyáját. Már majdnem megérkezett, mikor valaki felismerte sötétbarna, göndör fürtjeit.

"Ő királyi fensége?"

Megállt, a hangot azonnal felismerte. "Lord Cameros."

"Buenos días. (Jó reggelt.)" mondta homlokát ráncolva. A középkorú férfi elmosolyodott, amitől a hercegnőben nyugtalanság ébredt. "Hova tart ilyen korán?"

"Csupán friss levegőre vágytam." válaszolta. "Az év ezen időszakában úgy érzem, különösen szükségem van rá. Nem tudtam a palotába való érkezéséről. Mennyi ideig marad?"

"A feleségemmel késő este érkeztünk meg tegnap. A teljes karácsonyt itt szeretnénk tölteni a lányunkkal, Victoriaval. Hogyan boldogul a lányom az új kötelességeivel? Remélem jól."

"A korához képest igen." válaszolta hűvösen.

"Hogy érti?" kérdezte Cameros.

"Victoria fiatal és nincs annyi tapasztalata, mint a többi udvarhölgyemnek. Igazság szerint, ha nem a bátyámon múlt volna, a pozíciót Lady Clara testvére töltötte volna be, aki a legjobb udvarhölgyek által lett tanítva."

"Hercegnő, alkalmatlannak és neveletlennek tartja a lányomat??"

"A többiekhez képest, igen. De nem kell aggódnia, lord. A lányáé a pozíció, és ha óvatos, meg is tarthatja." mosolyodott el hamisan Magdalena. "Buen día. (Szép napot.)" fordult meg és tovább haladt a folyosón a szobája felé. Lépései közben elborították gondolatai, Lord Cameros épp most vált az ellenségévé.

_ _ _

Felipe egy csókot hintett Sofia nyakára, aki ölében ült és karjaival körbeölelte nyakát. A szobájában voltak az asztal mögött, ami iratokkal és üres boros serlegekkel volt tele.

"Őfelsége." szólt Sofia, sötét szemeivel ránézett. "Muszáj menned? Elküldhetnéd a többieket és az ágyban tölthetnénk a napot."

Felipe megcirógatta a lány combját, közben felsóhajtott. "Én egy király vagyok, galambom. Nem tölthetek egy egész napot az ágyban, széttárt lábakkal, mint te. Most mehetsz." mondta, letaszítva a lányt öléből.

"A szobámban leszek, ha szüksége van a napi kényeztetésére, uram." ha bárki más lett volna, meg kellett volna hajolnia, de Sofia nem egy egyszerű nő volt. Azóta a király szeretője, mióta az még csak egy tizenhat éves herceg volt. Ahelyett, hogy édesanyja nyomdokait követte volna és nevelőnő vált volna belőle, inkább élt a királynak nyújtható lehetőséggel, ami sokkal kényelmesebb volt számára. 

Felipe visszagombolta félig kigombolt ingét és elhagyta a szobáját. Magabiztosan haladt végig a folyosókon, amíg meg nem érkezett a kívánt helyre.

"Cameros." mondta Felipe nyájasan, miután belépett a szobába.

A férfi azonnal talpra állt és meghajolt. "Őfelsége." mondta kissé meglepve. Nem várt látogatókat, főleg nem Spanyolország királyát. "Jó reggelt."

"Látom berendezkedett." mondta Felipe körbenézve a szobában. "Nem értesítettél az érkezésedről. Többet vártam egy olyan baráttól, mint te. Ehelyett a szeretőmtől, Sofiatól kellett megtudnom." a király egyáltalán nem tekintett rá barátként, de erről neki nem volt szükséges tudnia.

Cameros elfojtotta a szavakat, amik akár börtönbe is juttatták volna, helyette megbánást mutatott. "Mélységesen sajnálom, felség. A feleségemmel késő este érkeztünk meg. Meg akartalak látogatni ma reggel, de a szeretőd megelőzött, így jobbnak véltem, ha várakozom."

Felipe megforgatta szemeit. "Ma este összehívom az udvart, hogy megkezdjük a karácsonyi ünnepségeket és köszönthessünk téged, jó lesz így? Rég tiszteltél már meg bennünket a jelenléteddel." 

"A feleségemnek ebben az évszakban jobban tetszik az ország, mint az udvar, és egy boldog asszony egy boldog élet. Erre emlékezzen, ha megházasodik, Őfelsége. De egy találkozó a régi és az új barátokkal szórakoztatóan hangzik."

"Pompás." válaszolta és egy szempillantás alatt kisétált Lord Cameros szobájából.

_ _ _

A nagyteremben négyszögletes asztalok sorakoztak, amiket az égő gyertyák világítottak meg. Felipe a terem végében ült a testvérével az oldalán. A díszes székekben ültek, amik az udvar többi tagja felé magasodtak a teremben, s melyek egykor a szüleikhez tartoztak, Spanyolország királyához és királynéjához. Az asztalokon étel és ital sorakozott, mindenki nevetett, mikor az udvari bolond elkezdte műsorát.

Magdalena balra dőlt, válla hozzáért Bethéhez, aki mellette foglalt helyet. Az angol lány egész nap csendes volt, alig mosolygott akármin, még a bolond sem csalt mosolyt az arcára, aki általában mindenkit felderített. "Úgy nézel ki, mint aki meg tudna halni az unalomtól."

Beth megrázta a fejét. "Kicsit rosszul érzem magam."

Magdalena kiegyenesedett és oldalra fordította a fejét, hogy barátjára tekintsen. Fáradtnak tűnt, bőre sápadtabb volt, mint általában. A hercegnő összeráncolta szemöldökeit. "Vissza kellene vonulnod, Beth. Nem akarom, hogy megbetegedj az ünnepekre. Karácsony estéjén különösen szükségem lesz rád." utalt a herceg érkezésére. 

Beth halványan elmosolyodott és megfogta barátnője kezét az asztal alatt. "Hálás vagyok a barátságáért, fenség." felállt a helyéről, meghajolt és elhagyta a termet.

Magdalena felsóhajtott, azt kívánta bárcsak Beth tovább maradhatott volna, de nem akarta kockáztatni az egészségét. Testvérére pillantott, aki már az ötödik serleg bornál járt és az udvari bolondon kuncogott. Aztán a közönségre nézett. Férfiak és nők a legszebb ruháikban ültek és falatoztak a legjobb ételekből és itták a keserű bort, miközben folyamatosan nevettek. Próbált hasonló kedvességgel nézni Camerosra és feleségére is, de rögtön utána észrevett egy ismerős szempárt.

A szoba sarkában Magdalena észrevette Harryt, a férfit akit reggel a kertben ismert meg. A falnak dőlt keresztbe tett kezekkel és egyenesen Magdalena-ra nézett. Nagyot nyelt, érezte, ahogy a vér az arcába száguld intenzív tekintetétől. De amint észrevette őt, a bejáraton keresztül eltűnt a folyosón.

Magdalena elgondolkodott, miért állt hátul és ment el ilyen hirtelen, ahelyett, hogy a társasággal lett volna. Pár perccel később már a folyosón haladt magas, vékony alakját követve.

"Uram." szólt utána, hangja visszhangzott az üres folyosón. Mikor megfordult, azonnal meghajolt. Hevesen dobogó szívvel közelebb ment hozzá, hogy üdvözölhesse. "Nem szórakoztatta az udvari bolondunk?"

Harry elvigyorodott. "El kell ismernem, úgy gondolom Elizabeth királynőnek jobb humora van, mint a férjének."

"A férjemnek?" kérdezett vissza Magdalena.

"Őfelsége, Felipe király."

"Oh." kuncogott fel, közben fejét rázta. "Nem, a király a testvérem."

"Nos, királynő vagy hercegnő, ez az információ elhangozhatott volna az első találkozásunkkor is."

"És miért?" kérdezte keresztezve karjait maga előtt. "A címem meghatároz engem?"

"Meghatározza, hogyan szólítsalak. Ha Elena szeretőnek szólítottalak volna, lehet a fejemet vették volna."

"Nem vagyunk barbárok." mondta.

Elmosolyodott. "Nem, igaza van." a nevetés zaja kihallatszott a teremből. "Nem csatlakozik hozzájuk? Úgy látom lemarad a mókás részekről."

"Eleget színleltem ma, hogy élvezem az idegenek társaságát."

"Mégis itt van, egy idegennel." mondta csendesen egy lépést közeledve. "Mit gondol, királyi fenség? Élvezi a társaságom?"

"Princesa Magdalena. (Magdalena hercegnő.)" szólt egy női hang mögülük. Magdalena megfordult és egy lépést hátrált Harrytől, hogy Victoria-ra nézzen, aki emelt fővel közeledett. A fiatal nő szemeit Harry és Magdalena közt jártatta. "Őfelsége keresi önt."

"Megmondhatja neki, hogy az este hátralévő részére visszavonulok." mondta hűvösen.

"Bölcs döntés ez, Ő királyi fenség?" kérdezte Victoria fenyegetően.

"Mindössze tizennyolc éves vagy, Victoria. Ne kérdőjelezz meg engem a bölcsességről. Ne kérdőjelezz meg engem egyáltalán, ameddig nem akarod elveszíteni a pozíciódat." csattant fel.

Lord Cameros már úgyis az ellensége volt, nem látta akadályát, hogy végre a helyére tegye Victoria-t is, akiről már úgyis megosztotta a véleményét az apjával is.

Victoria vonásai undorodást mutattak. "Ahogy kívánja." hajolt meg, s távozott.

Mikor megfordult, Harry már mosolygott. Kezeivel tapsolni kezdett, az ujjain lévő gyűrűk összecsattantak. Magdalena elmosolyodott. "Az élet sokkal könnyebb lenne, ha néhány embert elbocsátanának az udvarból, Victoriaval együtt." Harry felvonta szemöldökeit. "Fogadok találnák mind a hét halálos bűnre egy embert a falak közt." 

"A bűnök hordozói sokkal gyakoribbak, mint gondolnád." válaszolta Harry. "Melyik bűnt képviselné Victoria?"

"Büszkeség, az apja pedig a mohóság." 

Harry lassan bólintott, értelmezve Magdalena gondolatait. "Azt hiszem a többit nekem kell felfedeznem." mondta visszanézve a hercegnőre.

Magdalena elmosolyodott. "Igen. Azt hiszem visszavonulok a részlegemre, mielőtt a bátyám maga jön utánam." 

"Természetesen. Látlak még?" kérdezte.

Magdalena megpróbálta visszafojtani mosolyát. "Talán." viccelődött. "Buenas noches, señor. (Jó éjszakát, uram.)"

"Jó éjszakát, hercegnő."