Most hétvégén nem dolgoztam kivételesen, nem éreztem úgy magam, hogy lenne bármi kedvem kimozdulni. Így végül végig a szobám négy fala közt tengettem a napokat, ahol filmet néztem, zenét hallgattam, de olvastam is, hogy legalább picit hasznosnak érezzem magam. Zoeval sikerült nem összefutnom az elmúlt napokban, mert most volt születésnapja és ilyenkor mindig haza utazik a szüleihez, akik valahol Manchester környékén laknak. Áldottam az eget, hogy ez után a kínos hét után nem kellett egymást kerülgetnünk, de érzem, még le kell majd vele üljek egyszer tisztázni.

Kicsit elveszve éreztem magam, hogy mégis hogy hozzam fel és kérjek bocsánatot Mr Min-től a Zoe üggyel kapcsolatban. Tudtam, hogy bár Belinda remek tanácsokat tudna mondani, de most hasznosakra volt szükségem, így felhívtam azt az egyetlen személyt, akinek eddig mindig mindenben igaza volt.

- Szia, Anya! – köszöntem bele a telefonba miközben hanyatt fekve lábamat a falnak támasztottam.

- Alyssia, ezer éve! Már azt hittem meg is feledkeztél rólunk! – harsant fel édesanyám vidám hangja. A háttérzajokból ítélve ismét a kertben munkálkodott, mint azt mindig is tette.

- Hogy tudnék? Remélem nem zavarok, csak érdekelt mi a helyzet otthon. Lewist még nem csapták ki? – érdeklődtem öcsém felől, mire anyukám kacagni kezdett.

- Kicsim, anyád öreg, de nem bolond! Miért hívtál volna fel az öcséddel kapcsolatban? Ha annyira érdekel téged rá tudnál írni. Kivele, mi a neve? – tátott szájjal néztem a plafonra, el se hiszem, hogy Anya egyből mindent tud.

- Kinek mi a neve? Nincs senkim és barátnők létszáma se nőtt vagy csökkent. – játszani kezdtem lepedőm mintájával. Ujjaimmal elkezdtem körbe rajzolni a méhecskéket, amik rá voltak nyomtatva.

- Mi a neve, aki miatt felhívtad Vénanyádat, aki éppen ezt a fránya sütőtököt próbálja... – hallottam ekkor valami erőlködést a vonal túlsó végéről és némi borulást. – Próbálja leszüretelni, de nehéz, mint a nyavalya.

- Nem vagy vén, 48 évesen még előtted a világ. – ismét anyám nevetését hallottam. Még ha a józan esze nincs is meg néha, a jó kedve az biztosan jelen van.

- Jól van, mindjárt ledobom a gumicsizmát és megyek az Olasz Riviérára, valami 30 évvel fiatalabb sráckát felszedek egy nyár elejéig, hogy elhiggyem nem vagyok még őskövület. De ne tereld a szót, miért hívtál úgy igazán? – sóhajtva egyet amennyire lehetet összefoglaltam anyukámnak a kialakult helyzetet kihagyva pár apró részletet, hogy pl. pontosan mit mondtam a telefonba, de anélkül is tudni fogja. – Jaj, te lány! Már megint mit csináltál? Nem szabad mások dolgába beleszólni, pont ezek miatt! A legalapvetőbb, ha személyesen bocsánatot kérsz. Nem email, meg telefonhívás. Menj oda és kérj bocsánatot. – dorgált le engem, de tudtam, hogy jogos az egész. Bár azt nem mondtam neki, hogy az én ötletem volt a hívás.

- És mi van, ha meg se hallgat? Vagy ha nem fogadja el a bocsánat kérésem? – ültem fel aggódva és akaratlanul is elkezdtem körmömet rágni, amiről sokadjára próbálok leszokni.

- Oldd meg, hogy végig hallgasson. – kaptam meg a lehető legjobb tanácsot tőle.

- Könnyű azt mondani, de hogy?

- Én, ha azt akartam, hogy Apád végig hallgasson engem, amikor akartam valamit mondani főztem vagy sütöttem. Amíg eszik kénytelen figyelni. Süss valami süteményt és akkor biztosan érezni fogja, hogy megbántad és külön időt fordítottál erre.

- Én? Sütni? Anya te neked kihagy az agyad? A legutolsó sütésem tudod mi volt? Amikor kidobtad a gofrisütőt, mert szenesre égettem a tésztát!

- Jaj, az 7 éve volt már! Az idő alatt csak jobb lett a bármilyen képességed, életben tudod magad tartani!

- De nem tudok sütni! Mit csináljak amúgy is? – fújtattam idegesen.

- Muffin. Azt mindenki tud, ne töltsd meg semmivel, mert akkor tényleg elrontod. Csak sima egyszerű csokis vagy valamilyen muffint süssél, ha nagyon extrázni akarsz tegyél rá tejszínhabot és ennyi. Vigyél többet, és kínálj meg másokat is belőle így nem lesz túlzottan fura sem. De először Mr Ping-et vagy minek is hívjátok, kínáld meg!

- Rendben, de ha bármi bajom is fog ebből származni az a te lelkeden fog száradni Meredith! – csipkelődtem anyukámmal, akivel még egy jó fél órát beszélgettünk mire leraktuk, mert készült a vacsorát készíteni.

Hiányzik nagyon Skócia, de lehet inkább csak az ott hagyott személyek miatt nehéz élni a mindennapjaimat. Belindának könnyű, mert az Ő szülei bár elváltak, mindketten London egyik külkerületében laknak, így bármikor összefuthat velük, de nekem olyan 8-10 órás utat kell csak oda megtennem, ha látni szeretném Apuékat. De ha elvégeztem az egyetemet, megígértem, hogy visszaköltözöm vagy legalább közelebb Perth-hez.

Belindával az oldalamon közelítettem  meg az egyetem területét, végre kigyógyult a krónikus betegségéből, amit Cupido nyila okozott neki. Kevés ideje volt rám, mert a hétvégét szinte mindig a családjával tölti vagy most már Nickkel. Amennyire furának jött le az ő párosuk annyira kiegyensúlyozottnak tűnnek egymás mellett, igaz azóta kicsit sűrűbben kell Belinda aláírását gyakoroljam az előadásokon. De egy szavam sincs, főleg miután egy egész szemeszteren át sorba kaptam meg az előre megírt vizsgalapokat Mr Thompson óráiról a kis afférjuk idejében.

- Na és elmondanád mit cipelsz ebbe a nagy dobozba? – kopogtatott Belinda az oldalamnak támasztott sárga dobozra.

- Süti, majd kaphatsz belőle, de egyelőre Mr Min-nek hoztam bocsánat kérés miatt. – magyaráztam és ismét rántottam egyet rajta, mert folyton csúszkált és kényelmetlen volt tartani.

- Jujci, kevertél bele valami szerelmi bájitalt is, vagy csak xanaxot? – próbálta felnyitni a fedelét, de csak rácsaptam kezére, így többet nem kísérelte meg a csenést.

- Tettem a közepébe vanília krémet. Anyu ötlete volt az egész, bár azt mondta ne töltsem meg, de most egy sima muffin önmagában száraz lehet.

- Csak tesztelni akarom, hogy jól sikerült-e! Ismerve a konyhai teljesítményeid lehet jobb lenne, ha tényleg megkóstolom előbb. – próbálkozott ismét én pedig csak átettem másik oldalamra a sütit, hogy véletlen se lopjon belőle.

- Jamie Oliver receptje alapján dolgoztam, ha ezt elrontottam, eskü többé nem megyek a konyha közelébe! – húztam ki magam magabiztosan.

- Majd akkor mesélj. – fojtott el egy mosolyt Belinda. – Később találkozunk, nekem most sietnem kell Mrs Carter ZH-t fog íratni Beowulf-ból vagy miből. – gondolkodott el, majd vállat vonva indult meg az épület keleti szárnya felé.

Minden héten egyre üresebb a terem Mr Min órájához. Persze ez mindennapos egyetemen, hogy kihullanak egyes emberek, vagy csak random megszűnnek létezni hetekre, hónapokra, majd mintha mi se történt volna újra járnak minden órára. De úgy érzem Mr Min esetében más a helyzet, mindenki kérvényeket nyújt be inkább a Tanulmányi Osztálynak csak másnak az órájára járhassanak. Bár első órákon én is megakartam szabadulni Mr Min órájától az ütközés miatt, de egészen megszoktam az Ő stílusát, jó tanár is, csak sok követelménye van.

Cuccaimmal megcéloztam a szokásos helyemet, ami fent a sarokba volt. Ott az ablakpárkányba pakoltam a dzsekimet és a sütit és csak a laptopomat raktam ki az asztalra és vártam az óra kezdetét. Óra után szeretném megkínálni Mr Min-t lehetőleg úgy, hogy az óráim után egy konzultációra is mehessek hozzá a szakdolgozatommal kapcsolatban. Remélhetőleg a sütik kibírják azt a másfél órát, de ha a rázkódó buszutat túlélték ez meg se fog nekik kottyanni.

- Szép napot a kedves Hallgatóknak! – hallottam meg a már jól ismert férfihangot. Felnéztem laptopomból, amin eddig a következő könyvrendelésem raktam össze. – Még mielőtt bármelyikük is kérdezné. Ki vannak javítva az esszék és a jegyek még napokkal ezelőtt fel lettek töltve. De nem tudom mennyire ellenőrzik a postaládájukat, így kiosztom egy percen belül és megosztom Önökkel az észrevételeimet. – pakolta le holmijait a tanári asztalra, majd már indult is a függönyökhöz, hogy behúzza őket, de ezúttal már többen is segítettek neki. Lehet pont a szemébe süt a nap ezért húzza be őket.

- Tanár Úr! Elnézést, de szerintem nekem elírta a jegyet a naplóba! Én múlthéten nem írtam meg, mert hiányoztam és... – kezdett mentegetőzni Clarissa, akit valóban nem láttam múlthéten.

- Év elején elmondtam, nincs pótlás, javító, semmi. Ha nem jelenik meg a ZH napján akkor az egyes. Máskor kétszer gondolja meg mikor használja fel a hiányzását. – zárta le rövidre Mr Min, majd miután a szokásos fényviszonyok uralkodtak a teremben visszament az asztalához és egy bíborszínű mappából előhalászott egy kisebb köteg papírt. – Még mielőtt ismét elkezdenének kérdezgetni. Előbb kiosztom mindenkiét. A jegyet szám és szöveg formájában is megtaláljak a lap jobb alsó sarkában egy karikán belül piros színnel. Nem tudják eltéveszteni. Előbb kiosztom, elmondom az észrevételeimet, Önöknek azt ajánlom nézzék át vannak-e észrevételek, és utána kérdezhetnek. Erre összesen 25 percet fogok szánni így lehetőleg minél pontosabban fogalmazzák meg kérdésüket. – nézett végig a bent lévő talán 16 emberen, majd sorba indult el és osztotta ki az esszéinket.

A szívem a torkomban dobogott, nagyon izgultam, hogy sikerült. Egyszerre volt olyan érzésem, hogy akkora egyes, mint a ház, de mi van, ha nem is olyan rossz és 3-as vagy 4-es lesz a lapon. Ez a kettős érzelem kavargott bennem, bár, ha valóban készültem volna sokkal nyugodtabban várnám a saját munkámat.

Egyre többen kapták vissza az esszéiket és az arcukra kiülő mérges, csalódott, depresszív és hasonló érzelmek miatt minden önbizalmam kezdett odaveszni. Talán, ha két embernél láttam megnyugvást, ahogy az égfelé emelték tekintetüket kezüket mellkasukra téve egy nagy sóhaj keretében.

Végül a Tanár úr az én padomhoz is oda ért, fejjel lefelé nyújtotta át nekem is a dolgozatomat, tekintettünk találkozott egy pillanatra, de semmilyen érzelem nem jött át, hogy Ő csalódott lenne-e az eredményemben vagy sem.

- Phu, Alyssia, nem lett ez olyan rossz. – nyugtattam magam előre, majd remegő kézzel megfordítottam a lapokat. Első oldalon nem találtam még jegyet, de cserébe rengeteg piros javítást láttam a soraim közt. Elcsúsztattam a lapot így elém tárult a jegyem. – Csillagos egyes? – mondtam ki kicsit hangosabban a kelleténél mire páran felém kapták a fejüket.

- Igen, minden jegyből lehet alát és csillagot kapni nálam. A csillagos jegyek azt jelentik, bár az érdemjegy az oda van írva, megdolgoztak azért a jegyért rendesen és értékeltem a munkájukat.

- Tanár Úr, akkor ezzel azt mondja, a csillagos egyes az... – emeltem fel a kezem.

- Azt jelenti, hogy szóba se kerülhetett más osztályzat az egyesen kívül. Nem volt két jegy között, tökéletesen reprezentálta az osztályzatát. Nos még mielőtt több bekiabálás történne... – nézett rám szigorúan, majd megszakítva a szemkontaktusunkat beszélt a többiekhez tovább. – Megfigyeléseim a következők: fogalmuk sincsen mik az esszé írás paraméterei, emiatt sokan legalább egy jeggyel rosszabbat kaptak. Második észrevétel, érződik kik figyelnek órán, járnak be vagy készülnek. Azok a személyek szép osztályzatokat is értek el, mindenki másnál azt vettem észre, megtanultak az egyetemen hosszasan beszélni a semmiről. Volt, aki 5 oldalon át írt nekem a Bibliáról, amit írt igaz, volt, de nem a Bibliáról kértem esszét, így az is egyest ért csak. Továbbá siralmasnak találtam a helyesírásukat, a maguk anyanyelvén kértem az esszéket és olyan elírásokat olvastam, hogy nem tudom, hogy fognak átmenni a szigorlaton a következő félévben. Következő észrevétel, nem tudom tudják-e, de én emlékszem ki hol ült az esszéírás alatt, így pontosan tudom, ki ült kihez közel, így értelmet nyert a szinte egyforma tartalmú esszék. Ebből összesen három készült, ebből kettő annyira egyformára sikeredett, hogy még egymás helyesírási hibáit is sikerült lemásolniuk. Utolsó dolog, amit megfigyeltem, kérem legközelebb szebben írjanak. Rengeteg esszénél kellett egész sorokat áthúzzak, mert nem tudtam elolvasni. Tanácsom a három hét múlvai esszéhez. Készüljenek óráról órára, nézzék át az esszéírás szempontjait, lapozzanak át egy helyesírásszótárt és ha marad még némi plusz idejük pihenjenek, mert fontos az is. A kérdések előtt gyorsan hozzá tenném, nincs tényleg javító, nincs utólag plusz pont, minden jegy beleszámít a gyakorlati jegybe. Jöhetnek a kérdések, van még 17 percük. – ült fel az asztalra térdén összekulcsolt kézzel Mr Min és várta a kérdések hadát, amit azonnal meg is kapott.

Nem is figyeltem a kérdésekre, nem érdekelt mások felháborodása, egyedül a saját lapom bambulásával töltöttem ezt a közel negyedórát. Már többször sikerült rosszul ZM-m, de most ez betalált nekem. Lehet csak azért érzek így, mert kedveltem a Tanár Urat és fordítva is ezt éreztem, legalábbis egy bizonyos ideig. Most már biztosan egy üresfejű libának tart. Szőkés vöröses tincseim mögé bújtam és újra meg újra elolvastam a pirossal írt értékeléseket, néhány kritika többször is előbukkant a soroknál.

„Nem ez volt a kérdés."

„Ilyen személy nem létezett."

„Ilyen mű sem létezett......."

„Szebben írjunk!"

„Összemosta a műveket egymással, ez öt különböző mű, öt külön korszakból"

„Ezt honnan veszi?"

„???????"

„Ennek a bekezdésnek nem volt semmi értelme."

Mikor már úgy éreztem eléggé felzaklattam magam az eredménnyel összehajtottam a papírokat és a táskámba rakva onnantól egész órán nem jegyzeteltem. Fejemet a padra hajtva csak hallgattam a Mr Min által tartott órát. Nem akartam jegyzetelni, úgy éreztem elbuktam és ennél jobb sosem lehetek bármit is csinálok, amit persze tudtam, hogy nem igaz, de minden egyes rossz jegynél átélek egy ilyen krízist.

- Köszönöm a mai órát ismét. Remélem a jövőben többen leszünk, mert ha nem, sokakat nem fogok tudni átengedni a hiányzások miatt. További kellemes napot a kedves Hallgatóknak! – zárta le Mr Min az óráját és ezzel egyidőben kezdtek el a szaktársaim nagy hangzavarban elpakolni és elhagyni a termet. Összeszedve minden erőmet vállamra vettem a vászontáskámat, amibe becsúsztattam laptopomat és a sütit is kezembe véve elindultam lefelé. Legszívesebben a fejére borítanám az egész tálcát, de tudom, hogy csak magamnak köszönhetem a jegyemet és Ő csak a munkáját végzi.

- Mr Min, egy percre kérem! – szóltam utána, amikor már épp hagyta volna el a termet. Megállva felém fordult és türelmesen várta mit szeretnék.

- Valami gond volna Ms Wilkinson? Egész órán csendben volt pedig Ön egészen aktív tagja szokott lenni az óráimnak.

- A jegy egy picit elkeserített, mert higgye el többet tudok. – éreztem, hogy mellkasom ismét nehezebb lesz és forróság terjedt szét onnan.

- Tisztába vagyok itt minden diáknak a képeségeivel. Tudom, hogy Ön is képes ötöst írni, de mint mondtam, tanulás és oda figyelés nélkül ez nem lehetséges. Még lesz több alkalma javítani a jegyén. Ne csüggedjen. Első sorban maguknak bizonyítsanak. Én csak egy tanár vagyok, aki segíti Önöket ebben, hogy lássák mit tudnak. Nekem nem számít ki milyen jegyet ér el, egy félévben közel 700 diákom van. Fejenként minimum 4-5 dolgozattal. Ha próbálnám fejben tartani mindenki jegyeit és eszerint megítélni őket, egésznap fájna a fejem tőle. Ne szomorkodjon tényleg Ms Wilkinson, tudja majd, hogy 20-30 vagy még több év múlva milyen jelentéktelennek fogja tekinteni ezt az egy dolgozatot? – nyugtatott meg mosolyogva, ami csak azért nem hatott, mert hasonló mosollyal az arcán mondta azt, hogy megérdemeltem a csillagos egyest.

- Igyekszem. Köszönöm Tanár Úr, de nehéz, ha az ember maximalistának tartja magát és ehhez képest a minimum szintet sem üti meg. De ahm.... nem csak ezt akartam. – magyaráztam hajamat babrálva. Még voltak bent a teremben páran és bár nem figyeltek zavartak nagyon. Féltem, hogy rosszul jönne ki, ha más is látná a sütit.

- Hát? Mondja nyugodtan, én ráérek, egészen... 15:30-ig akkor lesz egy megbeszélésem a dékánnal. – nézett karórájára, majd újra rám.

- Nem tudtam miként kéne ezt és... Anyukám mondta, hogy szerinte így tudnám a legjobban kifejezni a sajnálatomat. Tudja még.... régebben Zoe telefonjáról kapott egy hívást, ahol... nem túl sok szép dolgot vágtak a Tanár úrhoz... Nos azóta gondolom rájött, hogy az a személy én voltam és ...

- Hagyja csak. Nem kell magyarázkodni. A barátnők kiállnak egymás mellett. Nem is feltétlen tudhatta. Meglepett csak, hogy Ms Wilkinson milyen éles nyelvvel rendelkezik. – vágott szavamba, de nem mosolygott, hanem ismét közömbös arccal beszélt.

- Zoe csak a lakótársam nem vagyunk... Mindegy! A lényeg, hogy kifejezzem sajnálatom, készítettem muffint. Fehércsokis vanília töltelékkel. Igaz már a fél várost megjárta, de remélem értékeli a Tanár Úr! – vettem elő és felnyitottam a dobozt. A sütik szépen mondva is csúnyák voltak. Még reggel rájuk nyomott tejszínhab már teljesen lefolyt róluk és minden is olyan volt.

- Igazán kedves és nem kellett volna. Köszönöm, de mostanában figyelek az étkezésemre. – nézett kedvesen rám, de inkább tűnt kellemetlen mosolynak az, amit az arcára erőltetett.

- Kérem Tanár úr, csak egyet. Így tényleg tudnám, hogy nem neheztel rám a borzalmas viselkedésemért. – tartottam közelebb arcához a csúnyácska sütiket mire óvatosan kiemelt egyet közülük.

- Nos, ha ettől jobban érzi magát Ms Wilkinson. Igazán köszönöm, de nem kell a jövőben ilyennel foglalkoznia, inkább tanuljon az órákra. – nem harapott bele csak tartotta a hüvelyk és a középsőujjával, nehogy összekenje magát az azóta megolvadt tejszínhabbal.

- Köszönöm Mr Min és még egyszer sajnálom. Utolsó kérdésem, hogy a ma délután tudok Önhöz menni konzultációra? – érdeklődtem miközben lezártam a sütiket és most már nem féltve őket bedobtam a táskámba a dobozt.

- Sajnos nem tudok erre igent mondani. Lesz egy megbeszélésem azt követően pedig az estiseknek fogok órát tartani. Legkésőbb este 8-kor végeznék és sejtéseim szerint Önnek akkor már nincsenek órái.

- Valóban... nos akkor elnézést, hogy feleslegesen raboltam az idejét. – hajtottam le a fejem és elsiettem onnan.

Szívem vadul kalapált és éreztem, ahogy vörös pírban úszik az egész arcom. Olyan hülyén viselkedem, mit gondoltam hozok sütit miután katasztrofális dolgozatot írtam és utána még az irodájában fogok dekkolni? Istenem, de hülye vagyok, mint egy barom kisiskolás komolyan.

- Hé, hé mi a baj? – kapott utánam Belinda, amikor majdnem elsiettem mellette az egyetem előtt.

- Egy idióta vagyok. – motyogtam majd könnyeimmel küszködve elmondtam neki a szituációt, amitől ennyire ki vagyok borulva. Linda egyszer se vágott szavamba végig a hátamat és a hajamat simogatta.

- Ezért nem kell sírni, sem pedig kiborulni. Rossz jegyek mindig lesznek, Mr Thompson-nál annyiszor írtam, pedig tudod, hogy megdolgoztam azokért a tétellapokért. Ilyen van, az pedig, hogy nem tudsz menni konzultációra pedig faszság. Nem mondta, hogy nem mehetsz. Azt mondta későn érne rá. Szerintem simán elmehetsz hozzá az órái után, sokkal meghittebb is szerintem. Lesz is időd haza menni rendbe szedni magad és kicsípni magad és...

- Linda. Kérlek. Ehhez nekem nincs kedvem jelenleg. – nyafogtam és éreztem, hogy arcom teljesen püffedt a sírástól.

- Akkor mondom másképp. Én a helyedben haza mennék, vennék egy jó hideg zuhanyt és este, ha úgy érezném fognám magam és az órái után meglátogatnám. Tégy, ahogy szeretnél, de ha rám hallgatsz... hasonlóan cselekszel. Kérhetek a sütiből? – kérdezte a semmiből mire abba hagyva a szipogást nevettem és bólogatva oda adtam neki a dobozt, amire azonnal le is csapott.

- Nem tudom... azt se tudom mit akarnék mondani neki a konzultáción. Eddig szinte mindig csak improvizáltam...

- Megoldod, erről vagy híres. - legyintett és fel is nyitotta a sütisdobozt. - Hát ezek jó rondák lettek, de lehet az ízük ettől független isteniek. – vett ki egy muffint és egy nagy harapással eltűntette a felét, de hamar elfintorodva kiköpte azt. – Baszki Ally! – akkor hívott így, amikor tényleg valamit elbasztam. – Ez ehetetlen! Mit műveltél ezzel? – köpködött még mindig, de most már egy táskájából előrángatott zsebkendőbe.

- Semmit, összekevertem a fehércsokit a tésztával, majd még sütés előtt a pudingport beletöltöttem a közepébe. – magyaráztam értetlenül. – Ennyire rossz? – aggódtam, mert ezek szerint Mr Min is hasonlóan reagálhatott rá, már ha nem az első kukába dobta ki érintetlenül.

- Mit csináltál?! Jézusom... milyen feleség lesz belőled? Nézd meg milyen a közepe és kóstold meg te is! – vett ki egy újabb darabot, amit félbe törve látszott, hogy csomókba volt a liszt és a pudingpor a közepében. Fintorogva letörtem egy darabot, amit megkóstolva hasonlóan én is kiköptem.

- Ez tényleg szar... fúj... – rándult össze az arcom az undortól és próbáltam a vizemmel öblögetni.

- Remélem az ágyban jobban teljesítesz, mert ha főzni nem tudsz legalább azzal fogj meg egy pasit. – szólt be Belinda, mire csak ráfröcsköltem az üvegem alján maradt vizet. – Hé! Csak az igazat mondom!

- Tom sose panaszkodott, szóval megnyugodhatsz!

- Az ezer éve volt, szerintem teljesen be vagy rozsdásodva. – folytattuk a beszélgetést miközben megindultunk a lakása felé.

A délután maradék részét Belinda lakásán töltöttem, nem volt kedvem haza menni plusz mivel be akartam menni Mr Min-hez nem szerettem volna ennyit ingázni és Belinda alig negyedórára lakott a kampusztól. Mondanám, hogy hasznosan töltöttük az elmúlt órákat, de akkor hazudnék. A nappaliban elterülve a kanapé két felében beszélgettünk egy nagy tál pattogatottkukorica felett. A beszélgetés nagy része arról szólt, hogy Belinda a hétvégén kirándulni volt az apjával és bátyjával, illetve, hogy Nick milyen álom pasi. Nem is gondoltam volna Nickről, hogy milyen nerd. Állítólag a lakása teli van mindenféle lego szettekkel és Belindával már elkezdte nézetni a Gyűrűk urát. Akármennyire is szerelmes Belinda, láttam rajta, hogy azért sok neki a Gyűrűk ura meg a hasonló agymenések. Sose tudtam én se egy darab olyan filmre elrángatni, ami engem érdekelt volna pl. Star Wars-t egyszer se látta, de nem is hajlandó megnézni velem hiába az egyik kedvenceim közé tartozik.

- Na fél nyolc van. Mész vagy sem? – kelt fel Belinda a kanapéról, ahol már órák óta görnyedtünk. Hasonlóan tettem én is és éreztem, ahogy minden ízületem ropogott.

- Nem tudom... még mindig nem tudom mit mondanék neki. Nem foglalkoztam a szakdolgozatommal semmit. – nyafogtam miközben az üres kukoricástállal megindultam a konyhába, ahol éppen Felix, fején egy fejhallgatóval fogyasztotta sokkal egészségesebb pásztorpitéjét. Eszembe is jutott, hogy milyen rég ettem, pedig imádom.

- Mondd akkor ezt. Elakadtál és nem tudod merre tovább. – jött utánam és egy intéssel köszönt a fekete göndör hajú srácnak, aki hasonlóan csak intéssel vette figyelembe jelenlétünk és folytatta telefonjának bámulását.

- És utána? Azt mondja nézzem meg ezt meg ezt a könyvet és kirakott. Én... én ott akarok lenni. Akár csak írogatni a laptopomon míg Ő a helyiségbe van. – folytattam hisztimet közben töltöttem magamnak egy pohár vizet.

- Akkor ezt mondod. Istenem Alyssia, reménytelen esett vagy tényleg így. Kérdezd meg zavarná-e, ha ott tanulnál vele. Mert nincs fix kérdésed, de ha esetleg felmerülne meg tudod helyben kérdezni. Használd az agyad, állítólag neked is van. – bökte meg az említett részem majd a szobájába mentünk, ahol elkezdett átöltözni zuhanyzáshoz.

- Jó, de ha nemet mond? Akkor mi lesz? – kérdeztem miközben igyekeztem nem útjában lenni.

- Semmi. Akkor vagy átjössz, vagy haza mész. De egyelőre menj el és dobd be magad. Na csipkedd magad, én zuhanyoznék Mr Csődör pedig hamarosan végezni fog. – tolt ki a szobájából és kezembe nyomta a szatyromat és meg se várva mit mondok egy pillanat alatt a bejárati ajtónak a túlsó oldalán találtam magam.

- Ha most beégek, ezt te fogod bánni és nem én! – fenyegettem meg barátnőmet hangosan majd mivel semmilyen reakció nem jött mély levegőt véve összehúzva magamon kis dzsekimet elindultam.

Bár még csak október volt, de annak is a vége felé jártunk így jócskán hűlt le az idő. Nem úgy készültem még reggel, hogy késő este fogok az utcán sétálgatni. Mindösszesen egy sima csőfarmer volt rajtam egy spagetti pántos felsővel és a dzsekimmel. Ilyenkor bánom, hogy nem hordok melltartót, mert legalább annyival is melegebben lennék felöltözve.

Szerencsémre az egyetemen ilyenkor már fűtenek, így beérve a kivilágított épületbe elégedetten sóhajtottam fel. Végre nem vacogtak a fogaim és éreztem, hogy jut is vér pl. a végtagjaimba és nem fognak lefagyni.

Még nem jártam az egyetemen ilyen későn, az idegen arcok is idegenebbnek érződtek, ilyenkor pedig aztán nem szoktam én másokkal nagyon beszélgetni vagy összeverődni csak úgy unalomból, mégis úgy éreztem, hogy jobban ismerek mindenkit nappali tagozaton. Teljesen elveszett voltam, pedig az épület maga ugyanaz volt, de az új szituáció miatt úgy éreztem magam, mint az első napomon.

Nézve a távozó embereket szedtem lábaimat a második emeletre a már jól ismert irodához. Oda érve fülemet az ajtóra tapasztottam és próbáltam hallgatózni hallok-e bentről kiszűrődő mozgást.

- Mit suttog az ajtó? – Mr Min hangja szólalt meg közvetlenül arcomtól pár centire, mire ijedten ugrottam arrébb.

- Én... Mr Min.... megijesztett. Nem tudtam, hogy... elnézést én csak... – még mindig szapora volt a szívverésem, emiatt légvételem is. Kezemet mellkasomra helyezve próbáltam lenyugodni kisebb nagyobb sikerrel.

- Ilyen ijesztő volnék? Nem állt szándékomban halálra rémíteni Ms Wilkinson-t. – vette ki zsebéből kulcsát a teremhez és kinyitva előre engedett én pedig belépve oldalt megálltam az egyik könyvkupaca mellett.

- Nem, dehogy is. Csak... Lényegtelen. – tűrtem fülem mögé hajamat hátha sikerül leküzdenem az izgulásom.

- Lényegtelen. Értem. Miben segíthetek ebben a késői órákban? Ne értse félre, feltehetőleg éjfélig, ha nem tovább leszek itt, engem nem zavar a társasága. – ült le íróasztalához, aminek a szélén észrevettem a még korábban tőlem kapott muffin félig megevett formában. Úgy tűnt neki sem volt nyerő az én fajta muffinom.

- Tanulni szeretnék. – nyögtem ki, mire csak Mr Min felvont az egyik szemöldökét és megtámasztotta állát kézfején. – Mármint... szeretnék tanulni és készülni a szakdolgozatomra, de félek elakadnék és nem tudnék Önnel azonnal beszélni. Lehetne az, hogy egy kis ideig itt tanuljak és ha... lenne egy kérdésem azt felteszem? – végig a padlót fixíroztam, nem mertem a szemébe nézni, de még így is tudtam, hogy arcom a hajamhoz hasonló árnyalatot vett fel.

- Nyugodtan. Én dolgozatokat fogok javítani, esetleg utána saját tanulmányommal fogok foglalkozni, de nyugodtan üljön le oda – mutatott az íróasztalának túlfelére, ahol eddig is ültem mindig. – Csak szóljon, ha kérdése merül fel. Zavarná a zene? Vagy csendben szeret tanulni? – kérdezte miközben megkerülve engem levette zakóját és már csak az ingjében és az imént meglazított kék nyakkendőjében volt. Felakasztotta a mellettem lévő fogasra a levett ruhaneműt, majd egyik szekrényt kinyitva egy laza 5-6 centi magas papír tornyot vett ki, amit oda dobott az asztalára, ami el is dőlt a landolást követően.

- Nem, nem zavar. Ahogyan a Tanár úr szeret dolgozni. – szabadkoztam és helyemre siettem, ahol elővettem egy füzetet, de tollamat nem találtam. Közben Elvis Presley kezdett el halkan énekelni, ha jól tudom a Can't Help Falling in Love indult el tőle.

- Tessék. – látókörömben egy toll jelent meg, amit Mr Min nyújtott felém, aki időközben elfoglalta a helyét. Elfogadtam elpirulva. Olyan amatőr vagyok. Abba se vagyok biztos, hogy tényleg vannak a Tanár Úr felé érzéseim, lehet csak hagytam bebeszélni magamnak és csak tényleg magányos vagyok és végre egy értelmes, helyes és érett férfi társaságában lehetek.

Nem írtam nagyon semmi lényegest füzetembe. Többnyire kulcsszavakat írtam fel, de folyton csak kisatíroztam őket. Teljesen üres volt az elmém a tanulással kapcsolatban. Lopva pillantottam csak fel Mr Min-re, aki olvasó szemüveget felvéve még helyesebbnek tűnt. Bal kézfején támasztotta meg halántékát és közben láttam, hogy folyamatosan járt kezében a vörös toll. Kihúz, átír, ráír, felé ír, bekarikáz, kihúz, átír... ez volt a sorminta. Időnként megállt a kezében a toll és csak összevont szemöldökkel közelebb tartotta a lapot, majd sóhajtva áthúzta az éppen olvasott sort.

Érdekelve pillantottam a lapokra, de nem tudtam fejjel lefelé olvasni, főleg nem, ha az nem volt nyomtatott szöveg. érdekelt, hogy csak Mr Min szőrös szívű ennyire, vagy tényleg ennyien írnak baromságot. Az elmúlt fél órában 4 dolgozatot javított ki abból egy volt hármas a többi mind egyesre sikeredett.

Egyszer csak megállt Mr Min kezében a toll, de nem is szedett elő új beadandót. Értetlenül néztem fel és ekkor láttam, hogy engem figyelt Ő is sötét mandulavágású szemeivel. Egyből elkaptam a fejemet és saját füzetem felé hajolva próbáltam irkálni a vámpírokról, mindenféle dolgot, amit hallottam már életem során.

- A kíváncsiság sosem rossz dolog. Ez segített rengeteg mindenben az emberiségen az évszázadok alatt. Ha valami érdekli Önt vagy kérdése lenne, mert elakadt mondja nyugodtan.

- Csak azt néztem, milyen rosszul sikerültek mások beadandói is... azt hittem csak az enyém – ismét leintett Mr Min.

- A maguk csoportjából összesen négy személy írt jobbat elégtelennél. Ezért is mondtam, hogy ne csüggedjen. – ekkor felállt és újra elindította az Elvis lemezt az elejéről majd visszaülve folytatta a munkát.

- Tanár Úr... – szólítottam meg mire felnézett fekete hullámos tincsei alól és meg kellett állapítsam igazán jól nézett ki ebben a szögben.

- Miben segíthetek? – kérdezte kisvártatva én pedig realizáltam, hogy semmit se szólva néztem őt.

- Nem értem eleve a vámpírokat. Nem tudok úgy írni a megjelenésükről, ha nem értem miképpen is működnek. – sóhajtottam hátra dőlve a székben fáradtan dörzsöltem meg szemeimet. Mire elvettem a kezemet Mr Min-t láttam felettem támaszkodni. Nem is hallottam, hogy kikelt volna a székéből és eljött volna ideáig, de itt volt.

- Nos, nézze el nekem a kézügyességem, nem rajzban a legjobb. Itt egy tegyük fel ember és itt egy vámpír. – rajzolt a füzetembe egymás mellé kettő pálcika embert csak az egyiknek adott hegyes fogakat.

Bólintva arrébb húzódtam, hogy jobban oda férjen így közelebb hajolva éreztem ismét a finom fűszeres parfümjét. Akaratlanul is néha profilját vizsgáltam, ami most centikre volt az én arcomtól. Figyelve arcát meg kellett állapítsam, hogy hibátlan volt az arcának minden szeglete, sehol egy ránc vagy ősz hajszál. Ujjaimat kezdtem el piszkálni ölemben és arcáról inkább levéve tekintettem próbáltam arra figyelni, amit magyarázott a füzetembe továbbra is rajzolva. Nem tudtam oda figyelni a szavaira, hallottam pár szót, hogy vírus, vérsejtek, amygdala vagy minek megnövekedése, de egyszerűen megbabonázva éreztem magam. Légvételem nehézkessé vált, de igyekeztem nem mutatni ezt azzal, hogy visszatartom, mert egyből meghallaná ismerve milyen jó a hallása.

Nagyot nyelve próbáltam arrébb húzódni jobban, de bal oldalamon éreztem, hogy másik kezével támaszkodik, vagyis nem tudtam volna elmenekülni, nem mintha annyira akartam volna. Megrázva fejemet ismét a füzet felé hajoltam én is, a Tanár Úr most éppen nem rajzolt, de szemembe nézve magyarázott talán valami bőrbetegségről, ami a napfénnyel hozható viszonylatba.

- Jól van Alyssia? – állt meg hirtelen a magyarázásba és szemei aggódónak tűntek. Eddig fel se tűnt, hogy nem teljesen fekete a szeme van benne némi barnás árnyalat.

- Jól persze csak... nehezen kapok levegőt mostanában. – legyintettem mosolyogva.

- Az nem túl jó. Tudok segíteni valahogy? – nem távolodott el még mindig csak vizslatta arcomat én pedig próbáltam kerülni a szemkontaktust, de egyszerűen vonzotta a szememet.

- Én... nem tudom. Nem hiszem. – beszéltem össze-vissza már. – Lehet mennem kéne. – nyögtem ki ennyit, de lábaim nem mozdultak.

- Hadd segítsek, tudok én egy megoldást, ha úgy érezzük nem kapunk elég levegőt. – hajolt közelebb és jobbjával megcirógatta arcom élét, majd ujjaival hajamba túrt és egy csókba húzott.

Szemeim elkerekedtek először és csak néztem a szituációt, amibe kerültem majd Mr Min másik keze derekam köré fonódott és egy könnyed mozdulattal felültetett az asztalra, így egy szinten voltunk. Lehunyva szemeim elkezdtem visszacsókolni és elégedetten nyögtem időnként bele. Kezeimmel először bátortalanul körbe fontam őket nyaka körül majd bal kezemmel hajával kezdtem el játszani a jobbal pedig felsőtestét fedeztem fel, már amennyire az ing azt engedte.

A Tanár Úr egy pillanatra megszakította a csókot és lihegve nézett szemeimbe, talán így még nem láttam férfi szemét égni, mint most itt. Hamar újra megtámadta ajkaimat elfektetve az asztalon én pedig lábaimat átkulcsoltam derekán és próbáltam viszonozni vad csókjait, de nem ment, ezért levegőhiány miatt oldalra fordítottam a fejemet és mohón lélegeztem be a friss levegőt.

- Nem segített? – egyenesedett fel, de kezeivel fejem mellett támaszkodott és úgy nézett le rám. - Hm... úgy tűnik akkor másképp kell elérjem, hogy levegőhöz kapjon. – hajolt vissza, de ezúttal nem számat, hanem nyakvonalamat kezdte el hol finoman, hol pedig picit vadabbul csókolni közben kezeivel folyamatosan a nem létező melleimet markolászta.

Hangosan nyögtem fel mire bal kezével befogta a számat, el is felejtettem, hogy ez még mindig az egyetem és még simán lehetnek itt bent mások is. Kezét nem vette el egy hosszú ideig, de mikor meggyőződött róla, hogy nem fogok többet hangoskodni azzal a kezével mellkasom helyett fenekemet kezdte el markolni. Lehunyt szemekkel élveztem, ahogy csókolgatja a nyakamat néha meg is szívva azt, de nem érdekelt, van otthon garbóm, ha takarni kellene majd. Éreztem, hogy néha meg is harapja nyakamat, de nem durván, pont csak picit fájt. Jobb kezemmel ismét beletúrtam hajába és közelebb nyomtam a torkomhoz.

- Miben segíthetek? – hallottam meg újra Mr Min hangját és kitisztult a kép, még mindig a helyünkön ültünk, az Elvis lemez frissen lett újra indítva én pedig teljesen elbambultam és elkalandoztam.

- Elnézést Mr Min csak... picit elkalandoztam. – ráztam meg a fejemet és próbáltam kiverni a pillanatképeket a fejemből.

- Előfordul, néha zenét hallgatva én is elkalandozok főleg mikor sok siralmas dolgozatot kell javítsak. – mosolygott, de más volt a mosolya. Végig engem nézett, úgy éreztem mintha átlátna rajtam, de csak nem mondtam ki semmit abból, amit az álmodozásomban igen. De mégis olyan elégedett oldalsó mosolyt láttam az arcán megbújni.

Sziasztok! Végül ma tudtam időt keríteni az újabb rész feltöltésére, remélem nem haragszotok érte túlzottan! Köszönöm, hogy elolvastátok és remélem tetszett is nektek. Érdekel mit gondoltatok erről az új részről, hová futhat ki ez az egész vagy csak úgy általánosságban mit gondoltok.