Belinda mindent tudni akart a YoonGinál töltött estémről, kezdve a filmezéstől egészen addig, a fura álmomig, ami még most is túlságosan valóságos volt számomra. Szerinte csak a múltbeli traumák okozták ezt bennem. Benne is mély nyomott hagyott mennyire össze voltam zuhanva, amikor megtudtam megcsaltak a párjaim, ő vele ilyen szerencsére sose történt meg, de szerintem éppen elég volt neki rajtam keresztül is megtapasztalnia.

- Mondom, nem hiszem, hogy lenne bármi okod félni. Sokat beszélgetettek a házasságáról és volt nő ügyeiről, az agyad pedig mindig az előző napon hallottakat dolgozza fel akár álom formájában. – próbált még mindig nyugtatni barátnőm, miközben a korábban vett salátáját kezdte el enni egy Red Bull-al.

- Persze, ezt én is tudom, de... Mi van, ha sose leszek olyan jó, mint Bella volt? – bontottam ki saját energia italomat én is, de beleivás helyett csak körmömmel kocogtattam az üveg falát.

- Olyan semmikép se leszel, mint Ő, mert te Alyssia vagy és nem Bella. De ezzel szerintem Ő is teljes mértékben tisztába van. Viszont, még lehetsz jobb, mint az előző! Meg kell tudni mi az, amiben béna volt, amihez nem értett, vagy nem adta meg neki, pedig vágyott rá. Nem említett semmi ilyet? – beszélt barátnőm teliszájjal, szájából egy kósza paradicsom lógott ki, amit egy gyors mozdulattal le is törölt.

- Igazából nem tudom... Azt mondta akartak gyereket, de meddő volt. De lehet ezt csak a nő akarta. Nem tűnik olyannak, mint aki nagyon családcentrikus lenne. – gondolkodtam hangosan el.

- Hm... mi van, ha azért nem érződik családcentrikusnak, mert az évek alatt elfogadta, hogy nem lehet gyerekük és így maradt? – ötletelt tovább barátnőm.

- Van benne valami. – sóhajtottam, majd beleittam végre italomba.

- Te, amúgy, hogy állsz az előadásoddal? – váltott témát hirtelen Linda, én pedig összevont szemöldökkel néztem fel rá. – Tudod, ami Mrs Swanson órájára kell, a Vietnámi háború hatásai az USA politikai világára. – szemeim tányárméretűre nőttek és teljesen lefagytam.

- Nem csináltam meg... mikorra kell? – csaptam le energiaitalomat és táskámból vadul kezdtem el laptopomat előhalászni és feloldva azt a jegyzeteket megnyitni.

- Hát azt hiszem te is mára voltál beírva, de tényleg nem csináltad meg? Már első órán ki lettek osztva az időpontok. – lesett át laptopomra.

- Kiment a fejemből, mással voltam végig elfoglalva.... istenem... mit csináljak? – kezdett egyre jobban eluralkodni rajtam a pánik a tehetetlenségből. Ha jól számolom 3 óra múlva nekem egy kész előadást kell tartanom egy olyan témából, aminek eddig utána se néztem.

- Szard le a ppt-t, próbálj Mr Min óráján valamit összedobni és majd magyarázol valamiről. Mrs Swanson tudod, hogy úgy se bírja ki kiegészítések nélkül, majd azokra építhetsz.

- Nem hagyom ki YoonGi óráját, ott kell legyek! – kaptam fel rá a fejemet és picit indulatosabban is szóltam barátnőmhöz.

- Wow, jól van. Felőlem beülhetsz, de ne figyelj akkor, csak dolgozz a laptopodon. Nem hiszem, hogy szívére venné. Ha pedig mégis, majd este kiengeszteled. – rántotta meg vállát és egy újabb nagy falatot nyomott a szájába salátájából.

Stresszesen fújtattam és elkezdtem minden féle random weboldalt bújni, hogy bármi használható információhoz jussak. Idegesen cuppogtam, mikor csak minden féle béna érettségi weboldalt találtam rajtuk kisiskolás anyagokkal.

- Nem fog ez menni! Mit csináljak? – estem teljesen kétségbe és a sírás kezdett el kerülgetni, de nem engedhettem meg magamnak a sírást, mert akkor nem fogom látni a képernyőt.

- Te most tényleg ennyire hülye vagy? Alyssia, kérdezd meg a pasidat nem tud-e valamit adni, vagy gyorstalpalót tartani? Van egy jó félórád, negyven perced az óra kezdetéig. – nézte meg az időt Belinda a telefonján, majd csak folytatta ebédjét.

- Te egy zseni vagy! Figyelsz a cuccomra, amíg elrohanok? Esküszöm még visszaérek az óra kezdete előtt. – pattantam fel azonnal és meg se várva mit szól Belinda már kettesével szedtem a lépcsőfokokat be a főépülethez.

Bár sose futok, most a bukástól való félelem mégis futásra késztetett. Persze pénteken mindig kevesen vannak az egyetem területén, kivétel, ha az ember siet és keres konkrétan valakit, olyankor a lehető legtöbb akadályba ütközik. Most is, nem tudom, hány kollégista bőröndjét rúgtam fel, vagy botlottam el bennük, ahogy siettem át az itt-ott keskeny folyosón. Becélozva a második emeletet ismét többessével kezdtem el szedni a fokokat. Már most éreztem szúró oldalamon, hogy elszoktam az ilyesfajta mozgástól, főleg, ha előtte lévő este nem a legszolidabb szexben volt részem.

Amikor már egy másfél emeletet megmásztam észrevettem YoonGi alakját, ahogy kezében pár aktával éppen felfelé tart. Erőt véve magamon még gyorsabb tempót vettem fel.

- YoonGi, várj! YoonGi! – kiabáltam, vagyis inkább fuldokoltam utána, míg utol nem értem és neki nem ütköztem hátának. Ő csak megfordult és kérdőn nézett rám oldalra döntve fejét. – YoonGi... segítened kell... – támaszkodtam meg térdemen és éppen az életemért is küzdöttem.

- Ms Wilkinson, jobban preferálom, ha a diákjaim Mr Min-nek szólítanak. Így érzem a tiszteletet az Önök részéről.

- Jó, persze, de segítened kell! – próbáltam lenyugtatni légvételem, de még mindig égett tüdőm. Felegyenesedve próbáltam megtámaszkodni YoonGi vállán, de Ő csak egy lépést hátrébb tett tartva köztünk a három lépés távolságot.

- Ms Wilkinson, nem tudom miből gondolja, hogy ha nekem ront, tegez és keresztnevemen szólít akkor segítenék a problémáján. – hangja színtelen volt, akárcsak kifejezéstelen arca.

- Elnézést, csak... ne haragudjon, nem tudom mi ütött belém. Na! Mr Min, kérem, segítenie kell. Ön nagyjából képbe van mi volt a vietnámi háborúnál, igaz és annak hatásairól és ilyesmik? – kérdeztem és próbáltam figyelni a fránya illemre, amit megkövetelt tőlem, közben akaratlanul is karórámra pillantottam számolva az elfecsérelt perceket.

- Nem haragszom. Kérdésére pedig szívesen válaszolok így. Igen, „nagyjából képbe vagyok" az 1955-től 1975-ig tartó Vietnámi háborúval és annak hatásairól. – válaszolt nyugodtan, majd sarkon fordult és tovább ment, de én ismét vállánál érintettem, meg de könnyed mozdulattal kibújt érintésem alól és most valamivel szigorúbb tekintettel nézett rám várva, hogy folytassam.

- tartani arról? Vagy van bármiféle segédlete? Következő utáni órán előadást kéne tartanom erről, de .... teljesen kiment a fejemből és nem készültem. A Tanár Úr pedig mindig segítőkész. – foglaltam össze fő problémámat.

- Mrs Swanson és Mr Swift szakterülete az Egyesült Államok története 19. század második felétől, nem az enyém. Sajnálom, de szerintem több szerencsével jár, ha Őket keresi fel ezzel kapcsolatban. – köpni nyelni nem tudtam csak néztem rá bambán. Ez most komoly?

- Tényleg nem segít a Tanár úr? Kérem! Nem akarok rossz jegyet szerezni, kérem segítsen! Bármilyen kis segédlet, vagy sajtpapírja nincs ezzel kapcsolatban? Vagy csak mondjon valamit, ami segítene! – könyörögtem már szinte és a mellettünk elhaladó diákok fura tekintettekkel néztek minket, ahogy elhaladtak mellettünk.

- Ms Wilkinson, tudja, valóban tudok önnek segíteni. Ez csak egy tanács, de az egyetem egy olyan hely, ahol magunkért tanulunk és magunkért felelünk. Ezúton is, csakis az Ön felelőssége, ha készül egy órára vagy sem. Nem áll módomban az Ön szegényes időbeosztása miatt a saját szünetemet felrúgni, remélem megérti. Ha nem haragszik meg, készülni szeretnék a következő órámra. További kellemes szünetet! – biccentett nekem fejével, majd faképnél hagyott.

- Ekkora egy seggfejet... – szitkozódtam és még mielőtt utána rontottam volna felháborodva és kikérve magamnak a kommentjét, inkább csak duzzogva visszamentem barátnőmhöz.

YoonGi előadására talán hosszú idők után először nem mentem be szívesen, haragudtam rá, amiért cserben hagyott és ha ez nem lenne elég, akkor konkrétan lustának nevezett, pedig tudja, hogy szinte minden időmet vele töltöttem. A megszokott terem eleje helyett most valamivel hátrébb ültem, mert nem akartam látni az arcát vagy hallani a hangját annyira. Így neki se tűnik fel annyira, ha mással foglalkozom.

Belinda velem tartott erre az órára, mert igazából neki se volt jobb dolga, de hozzám hasonlóan nem tervezett az órán figyelni, csak míg én az előadásomra készültem Ő addig a már nem tudom hányadik évadot nézte a Trónok harcából már. Ötletem sincs Belinda mikor tanulhat vagy készülhet bármire is.

- Szerinted, ha beteget jelentek és nem megyek be akkor kapok haladékot? – néztem fel barátnőmre, akinek még csak az egyik fülébe volt bedugva a fülhallgatója.

- Ha írsz egy nagyon szívbe markoló levelet szerintem igen. De amúgy komolyan nem segített semmit? Egy fránya szakirodalmat se ajánlott? – kérdezett vissza a korábban mesélt incidensemre YoonGival.

- Kb. úgy nézett rám, mintha legalábbis azt kértem volna írja meg helyettem... nem értem őt. Mindig egy nagyon jófej faszi, de itt a suli falain belül egy ilyen merev, egoista pöcs... – morogtam és egy újabb weboldalt nyitottam meg reménykedve, hogy valami online szakkönyvbe ütközőm.

- Szép napot a Kedves Hallgatóknak! Már erősen megfogyatkozott a létszám, de örömmel látok mindenkit, még akár a visszatérő arcokat is első óráról. – nézett végig YoonGi a teremben és biztos voltam benne, hogy az utóbbi megjegyzését Belindának szánta. – A mai órán Ms Dunhill, egy szaktársuk kérésére a sárkányokkal fogunk foglalkozni. – az említett lány összekuncogott barátnőivel és sutyorogtak is valamiről én pedig nem tudtam nem szúrós szemmel nézni őket. Nem tudtam nem észrevenni, hogy Claudia, vagyis YoonGinak csak Ms Dunhill, egy kifejezetten vonzó lánynak - számított az évfolyamunkban. Volt egy idő, amikor szinte az összes srác Ő érte volt oda.

- Ne nézd már őket ennyire látványosan! – könyökölt oldalba barátnőm, én pedig fejemet rázva próbáltam visszamélyedni a kutatásomba.

- Fasza, hogy Claudia bagzik YoonGi körül...

- Téged vitt fel, nem őt, szerintem erre fókuszálj csak. Vagyis most inkább az előadásodra, a sárkányok úgy se számít egy izgalmas előadásnak.

Azt gondoltam, majd könnyű lesz az előadásomat összeállítani YoonGi óráján, de nem is tévedhettem volna nagyobbat. Most kellett rájöjjek arra, hogy órán a legnehezebb készülni. Folyamatosan beszél a tanár és akaratlanul is figyelni kezdek rá, a körülöttem lévő diákok folyamatos nesze és beszéde is számtalanszor kizökkentett plusz megnehezítette, hogy YoonGi volt a tanárom az előadáson. Mágnesként vonzotta a tekintetemet annak ellenére, hogy jelenleg csak dühöt és csalódottságot éreztem felé. Ami tovább szította bennem a haragot, pedig az volt, hogy jól nézett ki és ez zavart. Én egy hullaként ébredtem és most is szarul festek, míg Ő a tökéletesen élére vasalt ingjében és mellényében támaszkodik neki az asztalának és valami random sárkány legendáról mesél. Legszívesebben behúznék egyet neki, de tudva mennyivel erősebb nálam tuti esélyem se lenne vele szembe, de attól még jól esne.

Már egy jó 40-50 perce tarthatott az óra, amikor is az addig behajtott teremajtó lassan kinyílt, de a megszokott sunnyogó diák forma helyett egy alig 1-2 éves kislányt láttunk betotyogni. Néha előfordult, hogy pár idősebb szaktársunk, akiknek gyerekeik vannak behozták őket órára, mert másképp nem tudták megoldani, de így egyedül kóricálni még nem láttam egyet se.

YoonGi oldalra pillantott a kislány felé, aki nem foglalkozva a teremben lévő diáksereggel csak besietett kezében egy játék lófigurával vagy valami ahhoz hasonlítóval. A kislány megállt YoonGi előtt és csak néztek egymásra csendben, míg a kislány nem nevetett.

Az apróság kihez tartozik, nem tudja senki? – nézett fel YoonGi és végig nézett rajtunk, de mindenki csendben rázta a fejét. A kislány még mindig ott állt pár lépésre YoonGitól és oda tartotta neki a játékát, de ahelyett, hogy elvette volna vagy elzavarta volna csak lehajolt hozzá, majd karjaiba véve felültette oldalára. – Amíg nem találjuk meg az édesanyát, biztonságosabb, ha szemünk előtt tartjuk, remélem ez senkit nem fog zavarni. – magyarázta el nekünk döntését, mire a szőke copfos kislány YoonGi arcának nyomta a játék lovat, aki csak grimaszolva a kislányra nézett kimutatva nem tetszését. – Szóval ott hagytam abba, hogy az angol nyelvben két kifejezés létezik a sárkányokra. Az egyik a „dragon" a másik pedig a már nem annyira ismert, de ókori kifejezés a „wyrm". Az előbbi a latin „draco" szóból eredeztethető, aminek a jelentése kígyó vagy tengeri hal. Bár némely keresztény szövegkörnyezetben a „dragon" kifejezést használták az ördög helyett. A „wyrm" pedig... – ekkor a kezében pihenő kislány hirtelen felkacagott és tovább játszott lovacskájával, amit YoonGi mellkasán pattogtatott fel és le. Igazán komikus látványt nyújtottak, de nézve őket egy pillanatra el is felejtettem, hogy ideges voltam rá. Jól állt a kezében a kislány, nagyon gyengéd és kedves volt vele. Annak ellenére, hogy többször megzavarta már úgy tűnt értett hozzájuk vagy legalábbis valóban volt már köze gyerekekhez. Biztos sokat volt együtt a húgaival és így akaratlanul is sajátított el szülői ösztönöket, mint pl, hogy nagyon piciket, de rugózott kezében a gyerekkel, mintha elakarná altatni, de nem túl sok sikerrel. – Nagyon jól mondta az apróság, eddig a legokosabb hozzászólást tőle hallottam az elmúlt 10 éves tanári karrierem alatt. – viccelődött, amire páran felkuncogtunk. – Szóval a „wyrm" kifejezés, egy csúszó mászó, féregszerű lényre utal, - aminek bár nincsenek szárnyai, de képes repülni. – folytatta az előadását, közben a kislány, akinek valóban nem tudtuk hol van az anyukája, ismét a játéklovával szórakozott, de ezúttal YoonGi vállán és nyakán ugrasztotta a játékot, míg YoonGi egyszer csak el nem vette tőle letéve azt az asztalra, és helyette a kislányt mellkasának döntve simogatta hátát tovább. A mozdulattól anyukám jutott eszembe, amikor Lewis is hasonló korban volt. Ő is ugyan ezeket csinálta vele, azt mondta anya mindig, hogy ilyenkor már fáradt volt az öcsém csak a játékok tarották ébren. – A „wyrm" kifejezést továbbá használták mindenféle parazita, sírlakó, kígyószerű varázslényekre a középkori Angliában. Olyan legendákat kötünk a wyrmhez, mint például a Lambton Féreg legendája, ami Északkelet-Anglia Durham megyéből terjedt el. – néha lopva lepillantotta kislányra, akit a testtartásából ítélve, sikeresen el tudott altatni pár percen belül ezzel a monoton ringatással. Akaratlanul is eljátszottam a gondolattal, hogyha esetleg olyan komolyra fordulna köztünk a történet, szívesen vállalnék vele gyereket, mert így ennyiből ítélve nem lenne rossz apa figura.

- Úgy tűnik téged nagyon könnyű kenyérre kenni... – súgott oda nekem Linda barátnőm kuncogva, mert addig észre se vettem, hogy államon támaszkodva néztem őket rajongva.

- Tudod, hogy mennyire akarok majd családot és a tökéletes apát keresem hozzá! – válaszoltam.

- Ráérsz te még apát keresni. Egyelőre legyetek együtt egy ideig, nehogy szórjál itt két három gyereket 5 éven belül!

- De most mond meg, nem kurva cukik? Nézd a kislány kapaszkodik a mellényébe! – próbáltam a lehető leghalkabban rajongani a párosért.

- Aranyos nagyon, aha. Figyelj, én csak egy középkorú férfit látok, kezében egy alvó gyerekkel. Nem szeretem a gyerekeket ezt te is tudod, nem fogok benedvesedni a látványtól úgy, mint egyesek... – mért végig szarkasztikus megjegyzését követően.

- Nem fogok veled beszélgetni, olyan gonosz vagy mindig velem! – játszottam a sértődöttet és folytattam YoonGi és a kislány mozizását, míg nem a terem ajtó ismét kinyílt, de ezúttal egy pánikba esett harmincas nő esett be. A nőn látszott, hogy a kislány anyukája, mert a szőke haj világos szem mellett, ugyan olyan fehér és sárga mintás ruhát viseltek.

- Úristen! Köszönöm! Ne haragudjon! Csak egy percre nem fogtam a kezét, amíg elmentem a mosdóba és ebben a korban a gyerekek, mint a felhúzott játék úgy eltudnak csatangolni! – kezdett el hálálkodni YoonGinak oda sietve elé.

- Semmi gond kedves Anyuka, nem zavarta nagyon az órát. Pár diáklány sokkal többet és feleslegesen kommentálta az órát, mint ez a csöppség. – adta át az alvó kislányt anyukájának és a játék lovat is, ami időközben az asztalra volt letéve.

- Még egyszer szörnyen sajnálom! Köszönöm, hogy vigyáztak rá! Nem is szeretném zavarni az órát! – köszönt el végül és vigyázva arra, hogy a lánya ne ébredjen fel, felkapta a holmijukat és kisietett az előadó teremből.

- Ennek valami vadászkopó füle lehet, ha ezt is hallotta, hogy mi beszélgetünk! – súgta ismét oda nekem Belinda én pedig kuncogva csak jobban belemélyedtem jegyzeteimbe, de még egy pillanatra elkaptam YoonGi tekintetét. Nem tudtam ismét semmi konkrétat leolvasni arcáról, de a féloldalas mosolyát azért elkaptam és szeretném abban a hitben dédelgetni magamat, hogy minden rendbe van köztünk.

Sziasztok! Ezúttal egy viszonylag rövidebb résszel  érkeztem, amibe talán olyan sok minden nem történt, de én kedvelem az ilyen nyugisabb részeket. Ha folyamatosan a fejünkön pörögnénk akkor azért válna valami unalmassá, nem? :D Remélem tetszett nektek ez a kis szösszenet, köszönöm, hogy elolvastátok, ismét kihasználva a még létező minimális szabadidőmet, megpróbálok minél többet előre dolgozni a két történetben, hogy ha esetleg el is lennék havazva teljesen az egyetem miatt tudjak néha életjelet adni nektek! Ezen kívül folyamatosan szívesen olvasom a véleményeteket, mit gondoltok, mi lesz YoonGival és Alyssiával, vagy ha csak szimplán beszélgetni akarnátok, arra is vevő vagyok. :)