YoonGi óráját követően Belindával találkoztam az étkezőben, ahol Ő már nagyban melegítette ebédjét. Oda siettem hozzá és még mielőtt valaki más is lecsapna a mikróra én is beraktam a Mandy által csomagolt ételt.

- Milyen volt a doga? Megérte nem odafigyelni órán? – kérdezte, miközben villájával összekeverte carbonáráját és szájába véve villáját meg se várva válaszom hagyott ott helyet keresve. Ilyenkor kettő után is teli van az étkező pedig vagy 100 ember elférne itt kényelmesen, ha egyesek nem foglalnának többembernyi helyett táskájukkal. Megmelegített ebédemmel Belinda után siettem, aki még mindig villával a szájában leste hol van üres hely, de nem igen jártunk sikerrel.

- Állva eszünk most is a folyosón? – fordultam felé és már készültem fel lelkileg az újabb ácsorgásra.

- Nem vagyunk mi lovak. Nézd! Ott van két üres hely, nekünk való! – mutatott egy asztalhoz, amit jobban megnézve láttam, hogy YoonGi ült egy négy személyes asztalnál, előtte a változatosság kedvéért egy stóc dolgozattal, egy jeges americano-val, illetve valami tál valamivel, de messziről nehéz volt megállapítani, mi is volt ebédje.

- Oda? Nem, oda nem! – ellenkeztem. – Biztos van máshol is hely! – pipiskedtem hátha látok máshol helyet, de Belinda már ott is hagyott és ahogy láttam ledobta magát YoonGival szembe. Morgolódva utána siettem és Belindával ellentétben nem ültem le.

- Jó napot Tanár Úr! Nagyon zavarná, ha Alyssia meg én ide ülnénk asztaltársaságnak? Nincsen sehol hely és úgy is Ön a kedvenc tanárunk. – próbált bevágódni YoonGinál, aki felpillantva munkájából csak felvonta egyik szemöldökét.

- Ms Goodwin, a felesleges ódák nélkül is leülhetnek Ms Wilkinson-nal. – tollának végével intett nekem, hogy üljek le nyugodtan a másik vele szemben lévő székre. Elfogadva ajánlatát lepakoltam a holmimat és leültem én is.

- Köszönjük Tanár úr. Sushit eszik? – kérdeztem, ahogy néztem az ebédjét.

- Kimbap. Nem vagyok japán, hogy japán ételt egyek. – kérte ki magának és fémpálcikájával, ami balkezében volt felemelt egy darabot. – Algába tekert rizs, zöldségekkel, tojással, rákkal és ez éppen tonhalas. – magyarázta el nekünk. Láttam némi különbséget az általa kimbapnak nevezett étel és a sushi között, de magamtól rá nem jöttem volna.

- A Tanár Úr szereti a tengeri dolgokat? – kérdezte Belinda miközben villájára szúrt egy adag tésztát.

- Mondhatjuk úgy is. Ms Goodwin pedig az olasz konyha kedvelője, ha jól látom, Ms Wilkinson pedig... ez mégis mi? – kérdezett pálcikájával ételemre mutatva.

- A lakótársam csinált csípős csirkeszárnyat és párolt vagy milyen zöldséget. – kezdtem el én is enni, de egyből le is tettem a villám, mert egyből csípni kezdte a számat a csirkén lévő szósz.

- Ez csípős? Mondjuk maguk angolok. – állapította meg, majd kávéjából kortyolva ismét javításba kezdett. Biztos nem mennék el tanárnak, nincs az az ég, hogy én ennyi órát csak dolgozatok javításával töltsek.

- A Tanár Úr csak nem sztereotípiákkal jön? – szállt be barátnőm ismét a társalgásba, közben láttam, hogy lopott az ebédemből, de arcát elnézve neki is erős volt.

- Ugyan, szándékomban sem áll. – tette fel kezeit mentegetőzve, majd egy újabb rizskorongot tett szájába, amin valami BBQ vagy ahhoz hasonlító szósz volt kinyomva.

- Reméltük is Tanár úr, mert aztán az ázsiaikról is van ám bőven mende-monda! Ugye Alyssia? – fordult felém barátnőm mit sem sejtő mosollyal arcán, amit én gyilkos pillantással viszonoztam csak.

- Igazán? Mint például? Nem szoktam foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak rólam a diákok vagy kollegák a származásomból kiindulva. – úgy éreztem mintha YoonGi tudna valamit, vagy legalábbis olyan nagyon faggató volt a stílusa közben a maga flegma stílusában.

- Tudja, ezek a tipikusak: alacsonyak, sárgák, rizsevőek, a lányok elől-hátul laposak, a faszik pedig hát... érti! – utálom Belindát.

- Faszik? Ez mit jelent? – állt meg ismét munkájában YoonGi és úgy nézett ránk.

- Férfiak. De ezek mind csak sztereotípiák, biztosan van köztük olyan, ami nem igaz. Vagy Ön hogy gondolja?

- Belinda, nem azt mondtad, hogy negyed háromkor konzultációd van Mr... Mr... Mr Thompson-nal? – fordultam barátnőm felé. Úgy érzem nem akarta annyiban hagyni a Simonnal félbe hagyott beszélgetésünket és észre se vette mennyire túllépett egy határt. Bár YoonGi nem reagált semmit, de szerintem Ő se díjazta ezeket a kérdéseket.

- Nem? Vagyis hát... – ekkor rátapostam a lábára és biccentettem neki. – De tényleg, de jó, hogy vagy nekem! Teljesen kiment a fejemből! További jó étvágyat tanár Úr, egy élmény volt az ebéd Önnel! – kelt fel az asztaltól és el is ment, de láttam pár asztallal arrébb leült egy szaktársunkhoz.

- Részemről volt az öröm. – motyogta maga elé YoonGi és újra levegőnek nézve javított. Folytattam ebédem, de nekem túlzottan csípős volt így csak a zöldségeket ettem.

- Ne vegye magára Mr Min, Belinda néha túl...túl közvetlen, de nem állt szándékában megsérteni Önt. – próbáltam beszélgetést kezdeményezni vele.

- Mivel sértett volna meg? Csak köztudott sztereotípiákat mondott, de egyikkel se lettem megvádolva, legalábbis általa. – pillantott fel rám egy pillanatra utalva Zoes hívásra, majd csak kávéjából ivott.

- Meddig fogsz...Meddig fogja a Tanár úr felemlegetni? – kérdeztem sóhajtva közben csak céltalanul szurkáltam a csirkémet.

- Micsodát? – emelte rám tekintetét kíváncsian.

- A hívást még jó múltkorról.

- Milyen hívás? Egy diákomnak se adtam meg a telefonkészülék számom. Inkább azt mesélje el nekem, mit vétett az az ártatlan lény a tányérján, amiért bökdösi? – értettem a célzást most már, iskolában semmi közünk nincs egymáshoz.

- Túlságosan csíp. Nem bírom megenni. – húztam el a szám, mert bár nagyon éhes voltam, képtelen voltam megenni.

- Sajnálattal hallom. Szabad esetleg? – mutatott az ebédemre én pedig közelebb tolva hagytam, hogy elvegyen a pálcikájával egyet. Arcához emelve megnézte közelebbről, majd egybe bekapva az egészet egy pillanatra azt hittem csonttal együtt megette, de pillanatokkal később a pálcikájával a két csupasz csontot kiszedte szájából.

- Ez, menő volt. – állapítottam meg elismerően bólintva, és figyeltem arcát, amin nyomát se láttam annak, hogy csípné őt az étel.

- Köszönöm Ms Wilkinson. Ha érdekli a véleményem, ez a csirke még messze áll az igazi csípősségtől. Még pikánsnak is alig mondhatnám. Megszeretné kóstolni a kimbapot? Van olyan is, amire még nem tettem buldak szószt. – tolta hozzám közelebb ebédjét.

- Buldi, micsoda? – kérdeztem homlokomat ráncolva.

- Buldak, egyfajta csípős öntett Koreában. De ez valóban csípős és nyomába se ér a lakótársa által készített szósz.

- Szerintem megkóstolok egy natúr verziót inkább. – nevettem és villámat beleszúrva az egyik kimbapba láttam, hogy egy pillanatra fájdalom jelent meg YoonGi arcán, de aztán visszaállt a szokásosba. Próbáltam egybe bekapni, ahogy ő is tette, de egyszerűen túl nagynak bizonyult. Ezért csak kisebbet haraptam belőle, amitől hullott is belőle pár töltelék.

- Egybe kell bekapni, ez a titka. – tanácsolta nekem.

- De túl nagy és vastag, nem fér be. – magyaráztam kezemmel takarva számat, de még így is tömve volt. YoonGitól egy halk nevetést hallottam, én pedig értetlenül néztem rá. – Valami vicceset mondtam? – kérdeztem egy újabbat harapva belőle.

- Úgy érzem nincs jogom kimondani jelenleg, amire gondolok, de reméljük ilyen problémái csak az étkezés terén vannak. – mikor leesett, mire utalt, arcom ismét hajam színét vette fel és hirtelen azt se tudtam mit mondjak. De YoonGi se taglalta tovább, csak visszahajolva a papírok fölé javított.

- A tonhalat leszámítva, minden nagyon finom volt, köszönöm Tanár úr! – köszörültem meg a torkom még mindig kipirult arccal.

- Nem szereti a tonhalat? – pillantott fel egy pillanatra rám, majd vissza le.

- Nem, kifejezetten utálom, de itt egészen elviselhető az íze.

- Jó étvágyat Kollega, esetleg zavarhatom egy percre? Önnek is jó étvágyat Ms Wilkinson, remélem jól van. – mosolygott rám Mr Hudson, aki vagy kismillió töris szemináriumot tartott már nekem az elmúlt években. Én csak egy mosollyal köszöntem a tanárnak, addig YoonGi rá se emelte figyelmét. – Khm, Kollega, zavarhatok? – érintette meg a vállát YoonGinak, aki csak ekkor nézett fel.

- Elnézést, elmerültem a javításban. Mondja nyugodtan, nem zavar. – szentelte neki most már minden figyelmét.

- A csütörtöki történelmi sétára még mindig kéne egy...

- Nem. – vágott szavába pókerarccal.

- Nos, figyelj John Ji... – mosolygott Mr Hudson, de nem ez volt a legőszíntébb, amit tőle láttam.

- YoonGi. – javította ki YoonGi, én pedig csak csendben kapkodtam a tekintetem a két férfi között.

- Elnézést kérek a modortalanságom miatt, főleg, hogy étkezés közben zavarlak. De a Dékánnak még ma le kell adni az adminisztratívákat és szükségünk van egy plusz kísérőre. Csütörtök délután háromtól ötig kéne. Te vagy a legalkalmasabb, mert te igazán jól értesz a diákokhoz főleg, ha fegyelmezésről van szó. – hajolt közelebb YoonGihoz, aki picit hátrébb is húzódott. – Bónusz is jár a kísérőknek. Neked úgy sincs órád akkor.

- Nem. Üzenem a Dékán Úrnak, hogy ha plusz egy hónapból állna a nyári szünetem se érdekelne. – vette be szájába utolsó kimbap szeletét.

- Úgy érzem elbeszélünk egymás mellett Kollega. – erőltette továbbra is a mosolygást Mr Hudson. Sose láttam ilyennek, mintha legalábbis a háta közepére nem kívánná Ő se a YoonGival való társalgást. – A Dékán Úr Önt jelölte ki erősen preferált kísérő tanárnak. A Kollega helyében elfogadnám, mert tudja, a Dékán Úr az utóbbi időkben erősen tartotta a hátát Önnek egy-két... kényes ügy miatt. – beszélt halkabban, de még így is tisztán értettem. Mire gondolt a kényes ügyek alatt? Mit csinált YoonGi, ami miatt tartozik a vezetőségnek?

- Tudja Kedves Kollega, még nem érzem magam tökéletesen. Nem lenne a legbölcsebb engem kijelölni egy ilyen feladatra. – ellenkezett továbbra is YoonGi.

- Ó, azt semmiképpen se akarnánk, hogy Ön rosszul legyen, ezért is gondoltuk Önnek ez tökéletes feladat lenne. A friss levegőn, mozogna a fiatalokkal együtt. Mindemellett remek kis csapatra kéne felügyelnie például... Ms Wilkinson, Ön is jön, nem? Mintha láttam volna Önt is jelentkezni, mikor kérdeztem a mai órán! – fordult felém valamivel kedvesebb vicsorral arcán. Most mindkét férfi engem nézett, de én őszintén nem tudtam, egyáltalán milyen sétáról van szó. Valami programról volt szó órán, de nem figyeltem.

- Elnézést Tanár Úr, de nem tudom, ez hirtelen melyik program is.

- A csütörtöki történelmi séta a belvárosban! Tudja, amiért felajánlottam egy jeggyel jobbat a féléves vizsgájukra. Ön is jön, nem?

- Én... – hebbegtem, hol YoonGira, hol pedig Mr Hudsonra nézve, akik tőlem várták a választ. – Szerintem elmegyek, igen. – mondtam bizonytalanul. Kecsegtető ajánlat volt a plusz egy jegy, de nem volt sok kedvem ilyen programhoz.

- Nagyszerű! Látja Kollega, még Ms Wilkinson is velünk tart! Ilyen kedves tüneményekre nem kíván felügyelni két óra erejéig? – nézett ismét csak YoonGira megtámaszkodva felette, amolyan hatalmat kifejezve, de nem igazán hatotta ez meg YoonGit.

- Tudja mit Kollega, meggyőzött! De ha nem haragszik, most már békében szeretném befejezni az ebédem maradékát. – ment bele a nyájas stílusba YoonGi mire Mr Hudson elégedetten ránk nézett majd elköszönve tovább állt. – Shibal... – motyogta maga elé YoonGi.

- Mit jelent a shibal? – kérdeztem kíváncsian, bár biztos nem valami szépet eltekintve a korábbi szituációt.

- Nem tetszést kifejező szó, maradjunk annyiban Ms Wilkinson. Nos, remek ebédlő partnerem volt a szünetben. Ha nem haragudna, ezeket a fényes eredményeket most be kell írjam a gépbe... bevinnem... felvinnem. – gondolkodott el egy pillanatra, majd legyintve felkapta cuccait és ott is hagyott. Úgy érzem nem örül annak, hogy el kell mennie erre a sétára. Bár, ha ennyire rám erőltetnék, én se repesnék az örömtől.

Otthon hamar elvégeztem a rám maradt házimunkákat, szerencsére jobban szeretek mosogatni, mint főzni és még jobban is ment. Úgy érzem többször kéne ilyen alkukat kötnöm a lakótársaimmal. Homlokomról letörölve az izzadságot pakoltam el az utolsó frissen elmosott tányért. De egy bajom volt, ötletem se volt, hogy most mit kezdjek magammal. Persze tanulhatnék, haladhatnék a szakdolgozatommal is, de nincs kedvem. Legszívesebben YoonGinál ücsörögnék és akár csak nézném, ahogy dolgozik, de legalább akkor is egy légtérben lennénk. Egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy összekapom magam és elmegyek hozzá, de lehet az sok lenne neki. Talán holnap, vagy valamikor a napokban. Nem ússza meg a társaságom az biztos.

- Arrébb mennél? Csinálnék magamnak valami vacsit. – morgott rám Zoe, aki egy ideje rám várhatott, mert ahogy támaszkodtam a pultnál teljesen elálltam mindenki útját a hűtőhöz és tűzhelyhez.

- Persze, bocsi. – araszoltam arrébb, majd néztem, ahogy a hűtőt kinyitva matatni kezdett. – Zoe, beszélhetnénk? – kérdeztem bizonytalanul, de rám se hederített csak valami nyers csirkemellet szedett ki a hűtőből. – Zoe, én nem akarok rosszba lenni veled. – folytattam.

- Gondoltál volna erre akkor, mikor foglalt pasira hajtottál. – motyogta és megtisztítva a húst egy vágódeszkán elkezdte csíkokra vágni.

- Nem hajtottam rá, főleg nem mikor ti köztetek volt bármi. Nem vagyok az a fajta.

- Tök mindegy. Nem is érdekel már. Egy flúgos a kripta lakásával. Megérdemlitek egymást. – kezdett el most egy fej hagymát felkockázni.

- Zoe, kérlek. Nem akarom, hogy rossz érzésed legyen, ha rólam van szó. Amúgy se tudom még mindig, mik is vagyunk egymásnak. – próbálkoztam, mivel tudhatnám jobb kedvre deríteni.

- Ha rajta múlik nem is fogod megtudni, de mondom nem érdekel már! Van már más, aki ezerszer jobb nála! – győzködte talán magát inkább.

- De te sírtál, hogy tökéletes pasi és milyen jó minden téren. – értetlenkedtem.

- Jaj, minden hülyeséget összehordok, ha bántják a büszkeségem. – söpörte bele a felkockázott hagymát, majd húst a serpenyőbe és kezdte el pirítani.

- Jó, mindegy, ahogy gondolod. Mesélnél róla? Velem még egész szűkszavú és a legtöbbször csak egyetemen találkozunk...

- Mit meséljek? Egy nyomi. Irányítás mániás, halál unalmas pasi. – lóbálta a fakanalat mesélése közben.

- Ennyi? Ekkora nyomiért sírtál hetekig ilyen szinten? – kérdeztem értetlenül. Valami sántít Zoe sztorijában, szerintem csak ferdít, hogy tovább tudjon lépni.

- Melles mintsem segges. – ekkor hátra nézve végig mért. – Ha valami meg is fogta őt veled kapcsolatban az maximum a személyiséged lehetett. – na visszatért a régi Zoe a szokásos kedves szavaival.

- Ezen kívül volt valami más? Milyen ázsiai férfival? – próbáltam nekem fontos információkat megtudni, ha már Simon hallgatott.

- Esetleg a legutóbbi nőgyógyászati leletemet nem akarod elkérni? Szállj le rólam és inkább találd ki, hogy fogod magad mellett tartani azt a szoknyapecért. – hessegetett el, én pedig egyetértve egyedül hagytam.

A szobámba bezárkózva megálltam az állótükröm előtt és végig mértem magamon. Már itthoni ruhában voltam, ami egy melegítőt és trikót takart, viszont a ruhától függetlenül nem voltam megelégedve azzal, amit láttam. Oldalasan állva a tükör előtt láttam, hogy épphogy felül múltam egy kiskamasz lányt alkatilag. Lehet, sőt biztos emiatt se volt semmi komolyabb köztünk pár csókon kívül. Nem tart elég vonzónak, mert nincs olyan mellem vagy fenekem, mint Zoenak, vagy annak a szőke lánynak a Monnie's-ban, akivel múltkor láttuk. Kezeimmel rámarkoltam melleimre és picit gyurmázgatva elhúztam a számat megállapítva, hogy elég kicsik az én kezemben is, pláne YoonGiéban. Végül a fenekemet is hasonlóan megmarkolgattam, azon talán egy leheletnyit több fogni való volt, de elég siralmas felhozatallal rendelkeztem. Sóhajtva leeresztettem kezeimet és csak néztem magamat a tükörben továbbra is. Vajon milyen lehetett Bella, a felesége? Bár ilyen jóképű férfi biztosan a legszebb nővel járt jegyben, akit csak el tud az ember képzelni. Végül teljesen elkenődve visszahuppantam a matracomra és könnyeimmel küszködve ölembe vettem a laptopomat és kivételesen ott írtam barátnőmnek.

A: „Szióóó, nagyon zavarlak? Teljesen magam alatt vagyok.........."

Pillanatokon belül megjelent a kis zöld pont Belinda neve mellett és írni kezdett.

B: „Na mi a baj? Nickkel vagyok, de Ő dolgozik én pedig unatkozom itt mellette, szóval lökjed."

A: „Zoeval beszéltem"

B: „Mondtam, hogy abba kéne hagynod ezt a fajta rossz szokásod... Már megint mivel bántott meg?"

A: „Semmivel, Ő nem. Faggattam picit YoonGiról, azt mondta, hogy a nagy melleket kedveli és csak átbasz engem..."

Elolvasta Linda az üzenetem, de egy jó pár percig nem is válaszolt semmit. Azt gondoltam biztos dolga akadt és nem ér rá az én hülyeségemmel foglalkozni, de egy kisebb regény fogadott, amikor újabb értesítést kaptam.

B: „Figyi, egyrészt az a nő teljesen meg van keseredve ezt te is tudod. Ott taposs beléd, ahol csak tud és ezt teszi másokkal. Lehet csak így akarja visszacsalogatni. Ha igaz is, amit mondott arról, hogy melles, na és mi van akkor? Ha belekötne a méretedbe köss te is bele az övébe. De szerintem nem nagyon érdekli, mármint jó értelemben! Ezek férfiak, örül, hogy ciciket kap, nem fognak válogatni... a normálisabbak. Kicsit fura fazon, akár csak te, de normálisnak tűnik ilyen téren. Munkáját tekintve egy köcsög, de eddig csak pozitívan nyilatkoztál róla, most tényleg egy random ribanc szava miatt kételkedsz magatokban? Ha érdekel Nick véleménye, szerinte jobb parti vagy, mint Zoe (mutattam neki képeket róla is, hogy legyen fogalma)"

Olvasva barátnőm sorait könnyek szöktek a szemembe és szipogva írtam ismét neki.

A: „Cukik vagytok... igazából csak félek, hogy mi van, ha eddig ezért állította le kettőnket, mert nem tart vonzónak?"

B: „Eddig mindig az volt a bajod, hogy minden srác pár randi után már ágyba akart vinni. Tudja a fene miért teszi ezt, lehet várni szeretne, lehet azt gondolja te akarsz várni, lehet kisebbségi komplexusa van vagy mi a fene. Nem tudom, nem voltam soha 35+-ossal. Nem tudom mi zajlik le benne, de nem hiszem, hogy az lenne neki a problémája, hogy C/B kosár helyett csak A kosarat fogdoshat. Ha pedig mégis, akkor felejtsétek el egymást, nem ér egy pasi se ennyit. Illetve, ha egy ujjal is hozzádér olyan értelemben, ami nem úriemberhez méltó...nos, tudok pár verőembert. Lenyugodtál most már?"

Az üzenete végére nem tudtam mást tenni, mint nevetni és még utoljára írtam neki.

A: „Legyen neked igazad a jókat tekintve. Köszönöm neked és Nicknek. Legyen jó estétek!"

Két nap múlva, szerdán a megszokott buszmegállóban találkoztam Belindával, aki szorosan megölelt, tegnap nem tudtunk találkozni, mert anyukájának ünnepelték a születésnapját és ilyenkor kiveszi ezeket a napokat, de ma már végre engem szórakoztat.

- Szia! Remélem, már nem búsulsz! Nagyon sajnáltunk Nickkel, de tényleg verd ki a fejedből ezeket a hülyeségeket! Tök jó nő vagy és ha ezt nem látja akkor olyan vak, mint az egerek a Shrekből! – engedett el szoros öleléséből barátnőm, majd előszedve kettő doboz energia italt az egyiket nekem kínálta, amit el is fogadtam, mert borzalmasan rosszul alszom mostanában.

- Jól vagyok, hála neked, vagyis nektek! Ez pedig életmentő! – ráztam meg az üveget a kezemben.

- Ennek örülök, akkor van még egy szuper hírem neked! Nos tudod, Simon nem volt hétfőn túl segítő kész velünk, ha lehet ezt így mondani.

- És még szépen mondtad. De mi a hír, elmondta? – tátottam el számat, ami hamar vigyorgásba kúszott át.

- Nem. DE! Nem véletlen hoztam magammal ezt! – tarott fel egy sporttáskát.

- Hallgatlak. – méregettem gyanakvóan.

- Edzeni fogunk! – mondta ki a nagy tervét, amit egy hosszú csend követett, majd az én hangos visításom.

- Én nem. Ebbe mi a jó hír? Évek óta nem futottam 100 méternél többet. Én aztán nem. A-a. – ráztam a fejem ellenkezve.

- Nem kérdeztem, akarsz-e. De a jó hír ott van, Simon kikotyogta, hogy „talán" többször összefutott a kandúrral a gépeknél. Na és itt jövök én. Simon csak szerdánként jár edzeni, vagyis a te kis hős szerelmesed is ezeken a napokon fixen ott van.

- És mit szeretnél, egésznap az edzőteremben ácsorogni, várni hátha betoppan? Azt se tudjuk mikor jár, lehet késő este jön. – nagyon nem akartam edzeni, nem láttam értelmét nagyon Belinda tervének se.

- Viszont! A mi kis barátunknak és kandúrkánknak egy időben van lyukas órája, tudom, mert megnéztem az egyetem honlapján. Ellógjuk azt az órát és picit edzünk mi is a srácokkal. Még mielőtt mondanád! – állított meg, mert látta arcomon, hogy készültem kifogásokat mondani. – Hoztam neked is edzős ruhát, csini leszel benne! A jegyzetekkel meg ne foglalkozz, ismerek egy csajt arról az óráról, majd beír minket és küld is jegyzeteket. Szóval mit szólsz? Készen állsz arra, hogy nem kevesebb, mint két óra múlva izmos srácokat nézzünk ingyen?

- Te ezt nagyon kitervelted... – néztem rá csodálkozva.

- Persze, nem vagyok olyan, mint te. Inkább köszönd meg nekem. Na gyere, attól még az első óránkon részt kell vennünk! – húzott maga után be az egyetem épületébe.

- Na és mit nyerek azzal, hogy bemegyek? Vagy a zuhanyba is követjük őket? – húztam ki kezemet szorításából.

- Hát, ha szeretnél, felőlem! De én csak szimplán legeltetni akartam a szemét, hogy lássa jól nézel ki pulcsikon kívül is. Plusz mi is mozizunk így.

- Jó, legyen, viszont cserébe! Holnap lesz délután ez a történelmi séta, és Mr Hudson-nak már megígértem, hogy elmegyek. Csak akkor megyek és csinálok magamból hülyét azokon a gépeken, ha velem jössz arra a sétára.

- Jó, menjünk úgyis zenét fogok végig hallgatni. – vonta meg vállát. Láttam jobban be van zsongva erre a kis programra, mint én.

Nem viccelt Linda mikor azt mondta csinosak leszünk, igazából Ő ezt úgy értette, hogy hozott kettő cicanadrágot és két sportmelltartót.

- Nem hoztál véletlen felsőket? Azért ez elég meredek... – néztem magamat az öltözőben. Én kaptam a kék szettet, míg Ő rajta egy okker sárga változat volt.

- A sportmelltartó felsőnek számít. Úgyis leizzadsz, így kevésbé lesz feltűnő, de cserébe látszik az alakod. – fogta fel haját kontyba, ahogy azt én is tettem még érkezésünkkor.

- És mi van, ha nem lesz itt és feleslegesen lógunk és öltöztünk át? – kérdeztem, miközben leülve egy padra bekötöttem az edzőcipőmet. Bár Belinda egy fél fejjel magasabb volt nálam a cipőméretünk és még sok más is megegyezett vagy közel volt.

- Egy fél órát várunk, ha más nem, leülünk és telefonozunk. Na mehetünk? A folyosón, mikor jöttünk úgy láttam nincsen tömve, talán 10 ember van bent. – csípőre tett kézzel várt rám, hogy végre sokadjára is bekössem a cipőmet.

- Menjünk, de most mondom, hogy semmit nem vagyok hajlandó csinálni. Max a futópadon sétálok. – kötöttem ki neki, miközben beértünk a gépekkel teli helyiségbe.

Elég nagy volt, nagyobb, mint amire elsőre számítottam. Tudtam, hogy az egyetemnek van edzőterme, meg még talán egy kisebb uszodája is van egy pár utcányira, de sose érdekelt annyira, hogy benézzek. Elég kevés diák lézengett a teremben, a legtöbb srác a súlyzókkal bohóckodott, rajtuk tényleg azt láttam, hogy ők inkább csak azért járnak ide, mert így ingyen használhatnak edzőtermet, mintsem a tanulás miatt. Belindát követtem, ahol kettő nem használt futópadhoz lepakolta telefonjainkat és egy-egy fülhallgatót adva nekem és magának elindított egy pörgősebb zenét.

- Ha bármikor úgy érzed, hogy gyorsabban mennél, mint a nagyanyám szólj és beállítom neked. – állította be a sajátját jóval gyorsabbra, mint az enyémet.

- Egyből szólni fogok. – bólogattam belegyezően, majd szememet forgatva sétálni kezdtem a futópadon és vizsgáltam a terem felszereltségét. Esküszöm, ha feleslegesen jöttünk ide le, soha többé nem fogok Belindára és az Ő terveire hallgatni.

Már vagy közel 10 perce lehettünk bent és még mindig sehol semmi nyoma nem volt se YoonGinak, se Simonnak. Szerintem át lettem verve, én pedig hülye mód bedőltem ennek. Kezdtem ideges lenni, hogy ismét hülyét csináltam magamból, így ha már itt vagyok, legyen hasznos az itt töltött időm, én is feljebb vettem a futópad fokozatán és most már én is futottam Linda mellett. Még mindig rühelltem futni, ez most sem változott meg, de eltereltem a figyelmem legalább.

Barátnőm megkocogtatta a vállam és felé fordítva fejem kiszedtem a fülhallgatót is.

- Mi van? – kérdeztem, de Ő csak mutatott egy irányba, követe az irányt azt láttam, hogy a terem bejárata mellett Simon és YoonGi beszélget.

- Bassza meg, igazad lett! – tátottam el a számat és néztem, ahogy pár mondat váltás után a két férfi tovább állt más gépekhez.

- Te... ez egy rohadt spicli! – nevetett hitetlenkedve Belinda, de én inkább YoonGit figyeltem, akinek még sose láttam kiskontyba felfogva a haját, de logikus különben neki is az arcába lógna. Sima fehér atléta felső volt rajta egy fekete melegítővel. Egyetlen furcsaság az arcán lévő fekete arcmaszk volt. Annak nem láttam sok értelmét, de lehet beteg.

- Hát kiket látnak szemeim? Még nem most volt új év, hogy ilyeneket fogadjatok meg. – jelent meg Simon a gépeinknél és megtámaszkodva rajtuk végig mért minket.

- Csak jöttünk meglátogatni. Nem örülsz nekünk? – állította le teljesen a padot Belinda, de én továbbra is csak YoonGit néztem, aki éppen bemelegített. – Vele ne foglalkozz, Őt pont ezért hoztam. – beszélt rólam barátnőm és én csak ekkor néztem rájuk.

- Eddig is figyeltem! A maszkot nem értem az arcán. Az mire van? – mutattam YoonGira.

- Valami légzési dolgon javít vagy valami ilyesmit mondott még egyszer. Na és mit terveztetek? Álltok és néztek minket?

- Valami olyasmit, igen. De akkor csak beismered, hogy beszélgettek! Láttam, amikor bejöttetek! – vádolta meg őket barátnőm.

- Sose kérdeztétek, hogy beszélgetek-e vele, akkor minek mondjam? – ráncolta homlokát. – De, ha nem haragszotok. Amíg ti perverz mód néztek minket, én megyek is. - hagyott ott minket és valami padhoz ment, amin súlyzók voltak.

- Ekkora egy köcsögöt. – nevetett barátnőm és leszállva a gépről tovább ment egy kevésbé zsúfolt részre.

- Mit fogunk csinálni? – kérdeztem miközben figyeltem, hogy YoonGi egyik futópadra felszállva futni kezdett a bemelegítés után.

- Van ott pár jóga labda, azokon fogunk valamit baromkodni. – bólintva utána mentem és választva egy-egy labdát leültünk rá és igazából csak kicsiket pattogtunk rajta, nem volt kedvünk valós gyakorlatokat végezni.

Úgy tűnt YoonGi teljesen el volt merülve a gondolataiba, egyszer se nézett ránk. Szerintem azt se tudja, hogy itt vagyunk. Bár akkor is mit csinálna? Maximum köszönne és emelgetné tovább a súlyokat, mint most is.

- Még mindig nehéz elhinni, hogy ilyen nagy súlyokat is meg tud emelni. Nézd már, szerintem az bőven a te súlyod. – könyökölt fel a labdára Belinda és mutatott YoonGira.

- Én se, tök véznának tűnt az ingekben. – most se volt kigyúrt, de ebben az atlétában jobban látszódtak izmai. Így mindjárt sokkal hihetőbb volt, amikor megemelte Fredet, meg azt a srácot.

- Nicket látnod kéne póló nélkül! Kár, hogy őt nem tudom elkísérni, mert külön csak férfiaknak szánt termekbe jár. De legalább tudom, hogy nem nyomul rá egy csaj sem.

- Amikor nála vagy megkérhetnéd eddzen neked egy kicsit és akkor meg van oldva a probléma. – dobtam be egy ötletet, amit elnézve Belinda vigyorát jónak ítélt meg. – Nem megyünk vissza a futópadokhoz? Ott kicsit jobban jár a levegő. – keltem fel és biccentettem korábbi helyünkre.

- Mekkora egy kamus vagy! Csak közelebbről akarod nézni. Menjünk, de csak ha te is futsz és nem csak én! – kötötte ki a feltételt és boldogan oda is mentem, ahol beállítva egy közepesen gyors tempót futni kezdtünk. Közben YoonGi tőlünk pár méterre húzódzkodott. – Szerinted kockás a hasa, vagy apu teste van a felső alatt? – kérdezte barátnőm én pedig vállat vontam.

- Nem tudom, szerintem apu test. – kuncogtam és mikor visszanéztünk azt láttam, hogy YoonGi megállt a húzódzkodásban és minket figyelt értetlenül, legalábbis amennyit láttam arcából ezt tudtam leszűrni, de csak intett és folytatta a következő kört.

- Helyén vagyunk, most már Ő is figyelni fog téged a tükörből! – lökte meg vállamat Belinda, amitől egy pillanatra elveszítettem az egyensúlyom, de szerencsére nem estem el és tudtam folytatni a futást.

Már egy pár perce futottunk, mikor hirtelen azt éreztem, hogy forogni kezdett velem a szoba és nagyon rosszul is lettem. Lehet nem volt jó ötlet az, hogy tegnap ebéd óta nem ettem semmit és csak energia italt ittam, mert most kifejezetten szédülni kezdtem.

- Linda, én szerintem leülök egy picit, nem érzem túl jól magam... – motyogtam és próbáltam állítani a futógépen, hogy lassabb legyen, de a látásom is megzavarodott. Összefolytak a betűk és nem is éreztem, hogy hozzáérnék a kijelzőhöz.

- Mi baj Ally? – kérdezte barátnőm, de a következő dolog, amire emlékszem a nagy feketeség után, hogy valami nagyon kemény dolognak koppan az arcom és vasas ízt érzek a számban.

Boldog karit ismételten mindenkinek! :)