Egész éjjel forgolódtam, Mr Min-en vagyis YoonGin, vagyis fene se tudja mi a neve most már, kattogtam, nem bírom. Olyan, mint egy idegesítő, de fülbemászó dal. Ha becsukom a szemem magam előtt látom alakját, ha nyitva van akkor szememmel őt keresem akaratlanul is. Már olyan gondolatok is fogalmazódnak meg bennem, hogy inkább lefekszem valami random sráccal egy buliban hátha az enyhít vergődésemen. De ezeket a gondolatokat csak elhessegetem és inkább néhány bugyuta YouTube videóval töltöttem el az alvásra szánt órákat, de legalább nem a tanáromra gondoltam.

Délben a buszon ülve Belindával beszélgettem Messengeren, ahol írta, hogy ma se fog bejönni órákra mert sok időt igényel a bálhoz a jelmeze, de majd meglátom és értelmet nyer. Minden évben eljátssza ezt, sose mondja el minek öltözik. Tavalyi évben a Bolond kalaposnak öltözött, meg is nyerte a jelmez versenyt. Belinda imádja az összes ilyen kreatív programot, amit szervez az egyetem. Én ezeket a jelmezeket mindig megoldom a lehető legköltség- és időhatékonyabban, idén is valószínűleg boszorkány leszek, ahogy azt az elmúlt két évben is tettem. Nem szándékom megnyerni a versenyt, Belinda belehalna.

Annak ellenére, hogy csak este lesz a bál, pár diákon már most láttam jelmez részeket, pedig vannak tanáraink, akik kifejezetten harapnak érte és zavarja őket, ha pl. koponyára festett fejjel ülsz be az előadására. Kíváncsi leszek Mr Min minek fog beöltözni, már ha fog...- és már megint vele foglalkozom és nem azzal, hogy le kellett volna szállnom a buszról és tovább mentem két megállóval.

- Ez a te hibád... – morogtam Mr Min-nek, mintha hallaná és idegesen trappoltam visszafelé, így veszítettem értékes perceket, amiket akár békés kávézással is tölthettem volna.

Hullafáradt voltam, feszült és éhes is, de ha ez nem lett volna elég Belinda se jött ma, így kénytelen leszek egyedül átvészelni az órákat. Megígértettem vele, hogy novembertől elkezd egyetemistaként viselkedni a tanulás szempontjából és bejár végre, mert így nagyon unalmas lesz. Persze örülök neki és Nick-nek, de ne mondja nekem, hogy pár órára nem tud leszállni a farkáról és órákra járni velem, ami amúgy a kötelessége...

A kampuszhoz érve ismét láttam a jelmezes diákok seregét, illetve azokét is, akik elítélik ezt az ünnepet és szerintük ennek a napnak a megemlékezésről kéne szólnia és nem a szórakozásról. Nos én azoknak a táborát erősítem, aki kesereg annyit az életében, hogy egy ilyen napon inkább élvezi az életet.

- Hé! Ally! Itt vagyok! – kiáltott nekem oda Simon az egyik padról, ahol szokásához híven dohányzott.

- Ne hívj így! – köszöntöttem így, majd megöleltük egymást szorosan, majd leültem mellé. – Hogy vagy? Alig láttalak téged is. – vettem elő ebédemet, ami egy szendvics volt, mert végül valóban nem főztem semmit tegnap este.

- Ne is mondd, anyám tiszta bolond és haza kellett mennem csomószor. Tudod a szokásos, egyedül maradt, a férje meghalt, a két kicsike fia pedig az ország másik felében tanul és ha nem látogatjuk meg, akkor belehal a magányba. De tudod milyen, minek is mondom. – nevetett, ami köhögésbe fulladt a füsttől.

- Ismét nem szedi a gyógyszereket? – kérdeztem rá. Simon nem éppen jött a legátlagosabb családból, főleg, ha mentális szempontból közelítjük meg.

- Az az asszony sose szed semmit, csak, amit nem kéne. – forgatta meg a szemét. – De a lényeg, ezért nem voltam. Meg kellett nyugtatni a lelkét, hogy nem tűntem el és még mindig szeretem. Na és veled mizu? – gyújtott rá következő fehér rúdjára, amivel megkínált, de fejemet ráztam beleharapva szendvicsembe.

- Nem sok, munka, egyetem, némi egyetem és ezek után munka. – foglaltam össze az elmúlt napjaim történéseit.

- Na és megdugattad már magad Mr M...

- Ki ne mond a nevét! – fogtam be száját. – Nem akarok pletykákat.

- Mr Tudjuk Kivel akkor, volt... tudod... – ujjaival imitálta a cselekvést.

- Miért lett volna? Nem.

- Belinda azt mondta. Felmentél hozzá este az irodába és hogy aznap már nem írtál neki, sem mentél vissza hozzá.

- Csak tanultam aztán haza mentem. – meg fogom ölni Belindát, amiért ilyeneket terjeszt rólam.

- Mélytorok leckéket a jobb jegyért? – vigyorodott el szélesen.

- Mi a faszért barátkozom veletek? Tök perverzek vagytok! – csapkodtam meg és még pár kósza paradicsom szelet is kirepült ebédemből.

- Mi lennénk? Csak kérdéseket teszünk fel. Te viselkedsz úgy, mint egy bagzó macska. Nézd Mr Voldemort ott megy! – mutatott át vállam felett, én pedig abba az irányba kaptam a fejem, de nem láttam senkit. – Látod? Egyből ugrasz.

- Jó, elég. Miért is foglalkozol az én szerelmi életemmel? Nincs sajátod, amivel foglalkozhatnál? – próbáltam elterelni rólam a témát.

- Kicsikém, nekem nincs életem. Az én életem mások drámájának nézése, te pedig premier előtti vetítéseket adsz.

- De ez nem ér, hogy téged sose lehet szétszedni! – háborogtam tovább.

- És nem is fogtok!

Nagyon jó volt ismét beszélgetni Simonnal. Szokásosan rendelkezett egy életre elegendő pletykával, amiket az elmúlt napokban tudott meg random emberekről, akiket van, hogy nem is ismerünk. Megbeszéltük, hogy egyik nap össze kéne futnunk sulin kívül is és valamit csinálhatnánk, lehetőleg Belindával együtt, de ha már kettőnknek sikerül, már akkor sikeresek voltunk.

- Na, de most már tényleg megyek lassan kezdődik a Mr Min-es órám. – keltem fel leporolva nadrágomat még mindig egy korábbi sztorin nevetve.

- Mikor kezdődik? – dobta ki az utolsó cigicsikkjét is. Míg beszéltünk vagy 5 szálat elszívott.

- 45-kor, szerintem még lesz helyem elől. – igazgattam hajamat, majd Simon gunyoros tekintette miatt abba hagytam.

- 45-kor? Nem félkor kezdődik? – értetlenül nézett rám telefonját elővéve.

- Nem, 45-kor. Félkor az azutáni. – magyaráztam most már én is értetlenül.

- Fél háromkor kezdődik az óra és nem háromnegyedkor. Itt van az órarend. -mutatja nekem telefonján a Neptunt.

- Igen, de én az azelőtti óráról beszélek. – mutattam neki. – Az amelyik 12:45-kor kezdődik.

- De... mi? De 13:37 van. Miről beszélsz? – tartotta felém telefonját, mire elkerekedett szemmel előhalásztam saját telefonomat, hogy meggyőződjek tényleg jól láttam e.

- BAZDMEG! – kiáltottam és még pár diák felénk is fordult, majd hamar visszatértek saját dolgaikhoz, mikor látták nincs tragédia, nekik...

- Na fussál! – szórakozott rajtam Simon és integetett nekem.

Őrült módjára szedtem a lépcsőket és az sem érdekelt, hogy másoknak neki megyek. Tudtam, hogy nagyon elkéstem és nem tudom visszatekerni az időt, de nem akartam többet késni így se. Hogy nem tűnt fel, hogy már ennyi idő telt el? Oké, jót beszélgettem Simonnal, de akkor is! Akár ő is szólhatott volna! Szerencsére az óra a földszinten volt, de így is volt pár kanyar és pár lépcsőfok fel és le, míg elértem az nagyelőadónak az ajtajához. Az ajtón elhelyezett ablakból láttam Mr Min már javába tartja az órát. Kezemmel lenyomtam a kilincset, de az nem mozdult. Elkezdtem rángatni, de pár diák mutatta nekem, hogy az ajtóra ki van ragasztva egy papír.

„Ez az ajtó javítás miatt zárva van, Kérjük használja a keleti szárnynál elhelyezett bejáratot."

- Kurva életbe, onnan jöttem! – szitkozódva elindultam vissza felé.

Azért akartam a másik ajtót használni, mert az a terem végében van, így nem feltétlen vesz észre Mr Min, de így viszont a pódiumától két méterre leszek kénytelen beslattyogni. Nem érdekelt, hogy a folyosón hülyének néztek, az sem, hogy majd kiköptem a tüdőmet, csak be akartam, be kellett üljek az órára!

- Na végre...- beszéltem magamba, ahogy elértem az ajtót és ismételten lenyomtam a kilincset még futtába, ami ezúttal szerencsére kinyílt viszont én magam bezuhantam a terembe, mert nem számoltam a sebeségemmel.

Hatalmas robajjal értem be az órára és minden szem rám szegeződött, ahogy a padlón hasra terülve feküdtem a kiborult táskámmal. Azonnal felpattantam és elkezdtem összepakolni sűrű bocsánatkérések között füzetjeimet, tollaimat és egyéb kacatokat. Mr Min nem szólt semmit, csak nézett engem csendben pár pillanatig. Nem azért, mert mostanában sokat képzelődők, de tegnap sokkal kedvesebb volt a tekintete felém. Most rendesen ölni tudott volna azokkal.

- Ms Wilkinson, nagyon örülök neki, hogy megtisztelte az órát drámai nyitányával. De előbb az óra leolvasását kéne elsajátítani, majd csak azután repkedjünk be mások előadására. – hangja is mérgesen csengett és megindult felém. Először azt hittem fel szeretne segíteni, mikor láttam, hogy kezét nyújtotta felém, de kezemet félre csapva megfogta a táskámat és az egyik üres székre dobta őket. – Üljön le, 3 másodpercet adok rá, különben én ültetem le! Utoljára mondom el, ha nem tiszteljük meg mások munkáját és idejét, nem is kell megjelenni. Engem nem érdekel ki jelenik meg vagy sem, az sem, hányukat buktatom meg. Engem az érdekel, hogy aki megjelenik, az tartsa be az alapvető szabályokat. Nem rángatunk ajtókat, hogy aztán másikon tigris bukfenccel jöjjünk be. ALYS... Ms Wilkinson üljön már le! – förmedt rám én pedig ekkor jöttem rá, hogy még mindig a földön ültem. Feltápászkodva szégyenkezve ültem le a tanár által kijelölt helyre, vagyis ahová a holmimat hajította.

Sose láttam még ilyennek Mr Min-t, de nem akartam elhinni, hogy ennyire kihoztam a sodrából. Eddig mindig időben megjelentem az óráin, tegnap is kellemes már-már baráti és szerintem flörtölős volt a beszélgetésünk. Itt pedig... mint egy ideges szülő szidja a neveletlen gyerekét.

- Hé... pszt. Ne vedd magadra. Ma a kelleténél is ingerlékenyebb. – súgott nekem oda egy lány, aki mögöttem ült.

- De mitől? – kérdeztem és próbáltam a lehető leghalkabban előpakolni a laptopomat.

- Nem tudom. Olyan, mintha benyomott volna valamit. A megszokottnál is jobban hadar és minden kis neszre azonnal ugrott. Szerintem speed-et nyomott be az óra előtt. – inkább nem szóltam vissza semmit, féltem Mr Min-nél elszakad a cérna és valóban csinál valamit. Egyszer már láttunk egy diákot repülni az óráról. Nem tartom lehetetlennek, hogy ezt velem is megtegye.

Az óra maradék részében csak lapultam, próbáltam a lehető legkevesebb vizet zavarni. Szerencsére az óra második felében nem voltak későn beesők, vagy közbeszólok, így Mr Min megtarthatta az óráját. Teljesen elvoltam veszve a tanyagot tekintve, annyit kivettem, hogy a mai órán tündérekről volt szó, de így későn becsatlakozva szinte lehetetlen felvenni a fonalat.

Tanár Úr pedig tényleg fura volt, szemei nagyon sötétek voltak, vagy csak a fények miatt tűnt így, de minden kis hangra oda kapta a fejét és a szokásos nyugodt hangjának nyoma se volt. Izgatottsággal volt átitatva beszéde, eddig is érdeklődve állt a tananyagokhoz, de tényleg, mint egy drogos úgy hatott. Főleg miután ivott egy most korábban nem látott kulacsából csak jobban pörgött. A kezem és ujjaim percek után begörcsöltek, ahogy próbáltam tartani a tempót vele, de nem tudtam. Egyik témáról ugrott a másikra, volt benne átvezetés, de inkább tűnt az előadás olyannak, mintha egy őrült tudós próbálna egy bizottságot meggyőzni a tündérek létezéséről.

De akár milyen lelkes is volt, nem tudtam koncentrálni a tananyagra csak robotként írtam, helyette arra gondoltam mit gondolhat most rólam. Biztos azt gondolja a tegnapi tegezés miatt már nem tekintem őt magasabb rangú embernek és ezért késtem. Úgy érzem ismét magyarázkodnom kell és lehetőleg a bál előtt, mert akkor fixen nem kell több száz emberre figyelnie.

- Nos köszönöm szépen mindenkitől a mai részvételt, főleg egyes embereknek, akiknek az óra leolvasása még kihívás. Remélem minél többjükkel találkozom a ma este tartott bálon. Ne feledjék 17:30-kor van a kapunyitás! Kellemes bálozást és hétvégét kívánok a kedves Hallgatóknak. – zárta le az órát egy kis informálás után Mr Min és mire észbe kaptam már össze is pakolt és elhagyta a termet.

- Ne haragudj.... Sue igaz? Eltudod küldeni nekem az órai jegyzeted? – szólítottam le gyorsan a mögöttem ülő lányt.

- Sue, de nem tudok segíteni. Nem jegyzetelek sose. De remélem mástól el tudod majd kérni. – mosolygott rám kellemetlenül, de még mielőtt szólhattam volna bármit is Ő is sarkon fordulva ott hagyott.

Sóhajtva felszedelőzködöttem, majd megindultam először a büféhez, hogy vegyek magamnak egy kávét, utána pedig Mr Min-hez megyek fel bocsánatot kérni. Tudom utálja és unja, mert mindig csinálok valamit, de így neveltek anyukámék, arról pedig nem tehetek, hogy balfasz vagyok.

- Mit adhatok Angyalom? – a büfés néni, mint mindig most is kedvesen mosolygott rám, így akaratlanul én is elmosolyodtam.

- Kérnék egy.., hosszú kávét tej nélkül két cukorral, illetve... Lehet americanot kérni? – kérdeztem reménykedve az nem valami bonyolult kávé.

- Természetesen, mást kérsz mellé? Muffin? Melegszendvics? – ajánlotta fel nekem a kínálatot míg készítette a két italt.

- Nem köszönöm, csak ezek lesznek és kártyával fizetek majd.

A két kávéval egyensúlyoztam el magam a liftig, ahol könyökömmel nyomtam be a második emelet gombját és csak reménykedtem, nem fognak többen beszállni. Szívem hevesen dobogott, féltem mit fog reagálni a Tanár Úr, de tegnap Ő is hozott nekem kávét. A liftből kiszállva célirányosan mentem a jól ismert irodához, ahová bekopogtam és vártam.

Nem történt semmi. Ismét kopogtam ezúttal erősebben és hosszabb ideig, de semmi mozgást nem hallottam a túloldalról. Azért harmadszor is kopogtam, hátha csak nem hallja valami miatt.

- Mr Min... Ms Wilkinson vagyok! Bent van? – kérdeztem és már épp nyúlni akartam volna a kilincsért, mikor egy kéz érintette meg a vállamat. Mosollyal az arcomon fordultam meg, de az egyből lehervadt mikor láttam, hogy csak Ms White volt az, az iskola titkárunk.

- Drágám kit keresel? – kérdezte negédes hangon, amitől a hideg futkos a hátamon folyton. Ez a nő borzalmasan idegesítő, tipikus hidrogénezett szőke tupírozott hajú, erősen sminkelő nő. Bár állítólag csak harmincas évei elején jár, Mr Min-nel ellentétben Ő bőven többnek néz ki.

- Mr Min-t, Ő szokott segíteni a...

- Jaj, Yoonika most nincs bent! Gyere vissza máskor! Na sipirc, a második emeleten nem lehetnek csak úgy tanulók! – vezetett vállaimnál fogva.

- De.., az előbb voltam nála órán. Csak pár szót váltanék vele.

- Na figyelj Drágám, mert látom nem érted. Yoonika nagyon elfoglalt, mert veletek ellentétben nagyon sok feladata van. Általában itt van bent ebben igazad van, de ma a bál miatt kell intézni egy-két dolgot és hát magára vállalta azoknak véghez vitelét. Gondolom egyből elment és nem jött ide fel, hogy kávézgasson...veled. De ha gondolod, átadom szívesen a kávét neki, ha visszaért. Szólok neki, hogy Ms Wilson kereste és küldi a kávét. Na hess-hess. – tolt továbbra is.

- Wilkinson és... rendben megyek. Akkor szólna neki? Akár fel is hívhat, vagy írhat emailt is... – nem tudtam befejezni, mert csak elvette tőlem a kávét és sarkon fordulva ott hagyott a folyosón.

Otthon teljes káoszban telt a készülődésem. Terveim szerint boszorkány lettem volna, de sehol sem találtam a kalapomat vagy a pókhálós szoknyámat. Felkutattam mindent is, ruháimat vagy százszor áttúrtam, még a szennyest is átkotortam, de semmi nyoma. Kínomba már Zoe-hoz és Mandy-hez is bekopogtam hátha hozzájuk kevertem volna el, de ők sem tudtak megnyugtató választ adni. A pánik már olyan szinten jelen volt, hogy csak egy szál bugyiban ültem a szobám közepén és hajamba túrva néztem körbe a ruháimon.

- Hogy a fenébe tűnhet el így egy szoknya és egy kalap?! – mérgelődtem továbbra is. Ötletem se volt mit vegyek fel így. Be akarnék azért öltözni valamennyire, de nincs semmi más ötletem. Már a sírás kerülgetett, mikor hallottam telefonomat csörögni. Első gondolatom az volt, hogy Mr Min lehet az, de aztán elhessegettem a gondolatot, mert miért hívna? Soha nem láttam nála a telefonját, vagy hogy használná. Kezembe véve a készüléket feloldva láttam Belinda az és egyből beleszóltam. – Segíts rajtam!

- Mi történt? Jelenleg, nem igen tudok sehová rohanni, de hátha tudok távolból segíteni. – válaszolt egyből.

- Nem találom a boszi szoknyám és kalapom! Nem tudok mibe menni így!

- Jaj, azt a szart nehogy felvedd harmadjára. Kétszer is bőven sok volt. Összerakok neked valamit, csak gyere ide. Amúgy is ezért hívtalak. Na puszi és ne sírjál! – rakta is le pillanatokon belül. Ez gyors volt. Nem tudom, hogy most ő siet ennyire, vagy csak nekem tűnt gyorsnak az egész.

Végül otthon összeszedtem magam mind lelkileg, mind testileg. A szobámat hagytam kupisan, mert nem akartam ezzel az időmet rabolni. Felvettem egy fekete csőfarmert, egy fekete garbót és zöld pulcsit.

- Mandy, Zoe, elmentem! Lehet este már nem jövök haza és Lindánál alszom! – kiáltottam el magam, hogy ne számítsanak rám, de ne is ijedjenek meg, ha haza jönnék későn.

Szerencsémre minden buszjárat pontban jött, így alig félórával később Belindáék ajtaja előtt találtam magamat. Kopogtam, mire az ajtó túloldalán hallottam barátnőm hangját majd kisebb szünet után Felix nyitotta ki az ajtót. Bárhányszor találkozom vele mindig ugyan az a szürke melegítő és fehér póló van rajta és ez most sem volt másképp.

- Szia Felix, hogy vagy? – kérdeztem miközben levettem a cipőmet és kabátomat az előszobába.

- Jól, te hogy vagy? – válaszolt és már ment is vissza a szobája felé.

- Hasonlóan. Belinda a...

- Fürdőszobába, de készülj fel. Mintha felrobbantottad volna Apraja falvát. Ha nem haragszol meg, most fontos dolgom van. Jó szórakozást. – zárta le rövidre a beszélgetést és be is csukta maga mögött a szobájának ajtaját, aminek túlsó felén még sose jártam.

Lepakoltam Belinda szobájában és próbáltam kitalálni minek öltözhetett, de nem találtam bármi erre utaló nyomot. Láttam, hogy nekem ki volt készítve egy kupac ruha, amire egy cetlivel ráírta a nevemet...vagyis inkább Felix, mert a kézírást nem ismertem fel benne. Felemeltem a ruhadarabokat. Egy fehér ejtettvállú blúz/ruha, hozzá egy nagyon rövid rétegelt szürke szoknya, neccharisnya és rengeteg öv, lánc és még egy kalóz kalap is. Akkor kalóz leszek idén úgy néz ki.

Nem tudtam, hogy Belinda mit és meddig tervez csinálni a fürdőben, de gondoltam addig gyorsan felöltözöm és maximum utána megyek be hozzá.

A szobájában elhelyezett tükörben többször is megnéztem magam és be kellett valljam jobban tetszett, mint a boszorkányos az elmúlt évekből. Nyilván ez a ruha inkább szexizésre lett szánva, de nem bántam. Felvettem a kalapot és csináltam magamról pár képet, majd ledobva a készüléket az ágyra bementem a fürdőbe.

- Te jó ég, te meg hogy nézel ki?! – tátottam el a számat, nem tudtam, hogy nevessek, vagy csak ámuldozzak Belinda külsőjén.

- Neytiri vagyok, na csukd már be, mert Felix egésznap a véremet szívta, főleg mikor segített lefesteni a hátamat. – állt egy rongyos pólón és testén apró fehér pöttyöket festett fel, miközben egész teste kékre volt festve.

- Ne haragudj, mindenre számítottam, de arra nem, hogy a barátnőm egy száll tangába fog kékmanóként feszülni a fürdőben. – jött ki belőlem a nevetés végre és meg is kellett kapaszkodjak az ajtófélfában, hogy ne dőljek el a nagy kacarászásba.

- Nevessél csak, egy órával ezelőtt pedig te sírtál nekem, hogy nincs mit felvenned. Tovább gúnyolódsz te is Avatarként jelensz meg. – dobott meg egy összegyűrt zoknival, amit könnyedén kikerültem. – Amúgy meg is köszönheted az életmentő jelmez ötletem.

- Köszönöm, Ó nagy Belinda, hogy megszántál engem ruháiddal és nem hagytál engem megszégyenülni a világ legfontosabb estéjén. – dramatizáltam a szituációt, majd egy hosszas csend után mindketten nevettünk.

- Hülye vagy. Na milyen amúgy a jelmez? Nem nagy rád semmi? Akarsz sminkelni? Ide tudsz jönni a csaphoz csak... – oda szökdécselt lábával fogva a pólót, nehogy jobban összekenjen bármit és smink táskájába sepert mindent a csaptelepről. – Picit kék és rumlis, de megoldod.

- Csak egy kicsit, de nem akarok Jack Sparrow-nak kinézni. – kutattam sminkjei között majd egy szemcerúzát elővéve elkezdtem vízvonalamat kifesteni, amit egy tusvonal követett és még pár apró érintés.

- Milyen volt a napod? Találkoztál a Kandúrral? – kérdezte miközben haját kezdte el kisebb fonatokba tenni. Nagyon jól nézett ki a jelmeze, de nem tudom belesz-e engedve egy lenge szoknyában és mellbimbótapasszal. Oké az egész teste le van festve, de bevállalós az tuti.

- Hát...emlékezetes volt ma mindenkinek a nap. – elmeséltem neki, hogy beszélgettem Simonnal, a tervünkről, hogy hárman elmennénk valahová, majd végül a nagy terembe érkezésemről és amik utána voltak.

- Te neked papírod van arról, hogy nyomorult vagy, vagy még csak készülsz belőle vizsgázni? Ember nincs a Földön, aki ennyiszer beégeti magát. – szidott le Belinda, de nem bántottak szavai, mert tudtam, hogy semmi rosszindulat nincs benne, inkább csak hitetlenkedés.

- Hidd el én is szeretném tudni. Utána meg nem tudtam beszélni vele, pedig vittem neki kávét is. Nem volt bent és... majd csak most fogok vele találkozni.

- Hát, szerintem biztosan jobban tetszik, majd neki, ha ilyen szettben mész oda térdre borulva. – kuncogott majd mikor azt láttam a tükörből végzett a hajával már csak pár ékszert vett fel és kezdett elpakolni, amiben én is segítettem neki, főleg a kék foltok eltakarításában.

- Nagyon vicces vagy. – forgattam a szemem. – Amúgy jó lett a jelmezed. Be fognak így engedni téged?

- Be hát, maximum picit veszekedni kell pár régi módival, de én ott leszek a táncparketten. Még Nick is lehet benéz.

- Na! Mi van vele? Jó tanár vagy neki, vagy még mindig hamar elsül?

- Haladunk, de már elviselhető. Nem tehetek róla, túl jó vagyok ezek szerint. – rebegtette rám pilláit, majd jót szórakozva összepakoltunk mindent és felvéve a kabátjainkat elindultunk.

- Nem lesz baja a ruháidnak ettől a kék festéktől? – kérdeztem miközben kerülgettük az embereket, akik hol értetlen, hol pedig sokkoltan nézték Belindát.

- Miután megszárad már nem fog semmin, direkt olyat akartam. Egy vagyonba került, de nézd! Jó lett az eredmény.

- Kontaktlencsét nem vettél. – állapítottam meg.

- Egyetemista vagyok, ezért a jelmezért, majd három hétig kenyeren és vízen fogok élni. Ha kontaklencse is lett volna legalább még ennyiszer.

- Talán egyszerűbb jelmez kellene neked és...

- De egyszerűvel nem nyersz versenyt és nem emlékezetes.

Nem vitatkoztunk tovább, helyette hamar beértünk a kampusz területére, ahol kreatívabbnál kreatívabb jelmezesek voltak. Bár biztosan lesznek páran, akik be se öltözve csak a pia miatt jöttek el. Kifizettük a belépőjegyeket és még ott egy másik bódéban benevezett Belinda a jelmez versenyre. Szegény srác úgy megilletődött a barátnőmtől, hogy utána végig szív magaságban nézett rá és úgy vette fel az adatait. Én a folyosón vártam rá míg Ő elszórakozott, de hamar csatlakozott hozzám és mehettünk a nagy előadóba, ahová én ma már egyszer emlékezetesen megjelentem. Bent még csak kezdeti fázisban volt a buli. A díszlet remekül nézett ki, a kirakott ételek és italok is meglepően bő választékkal rendelkeztek. A zene pedig halkan szólt még, de ha jól hallottam éppen egy Ariana Grande szám ment.

- Kérsz valamit inni vagy enni? – kérdeztem miközben megindultam az italok felé, mert már vattát köptem olyan száraz volt a szám.

- Majd később, megkeresem Nicket, mert lehet már itt van. Ne menj nagyon sehová jó? – kötötte lelkemre én pedig bólintva töltöttem magamnak a kitöltött puncsból, ami még nem volt diákok által felturbózva, de így is erős volt.

- Ha ilyen kalóz lányok lettek volna a fedélzeten, akkor nem bajlódtak volna nők elrablásával a férfi kalózok. – Mr Min szólalt meg én pedig jobbra fordulva felmértem őt. Nagyon régies ruhákba volt, bő fehér ing, vörös mellény és egy fekete hosszú kabáttal. Haja nem tudom, hogy direkt lett-e így beállítva, de nagyon jól nézett ki. Kezében a ma már egyszer látott kulacsát szorongatta.

- Köszönöm Tanár Úr. Minek öltözött be? Tiszta Drakula vibe-ot ad ezzel az egésszel. – egy pár pillanatig nézett, mint aki nem értette mit mondok majd megrázva fejét válaszolt.

- Eltalálta, látja jól mondtam tegnap, hogy harapok. – mosolyodott el és ekkor láttam, hogy hosszú szemfogai is voltak.

- Úristen ezek nagyon menők! Mint az igazi olyan! Nagyon illik a Tanár Úrhoz a jelmeze. – dicsértem meg. Őrültem neki, hogy jobb a hangulata, mint pár órával korábban volt.

- Élesek is, óvatosan kell velük bánjak, mert meg tudnak szúrni, ha nem figyelek. – nyelve hegyével megérintette azokat majd csak ivott italából.

- Jobban van a Tanár Úr? – érdeklődtem felőle, amire csak felnézett és esküszöm egy pillanatra az egész szemét feketének láttam, de lehet csak hallucináltam és a haja miatt, ami szemébe lóg tűnt úgy.

- Persze, miért ne lennék jól? – nézett engem meredten, amitől picit furán éreztem magam. Nehéz lenne megmondani mi volt más, de mintha erősebben figyelt volna, már ha ennek lenne bármi értelme. Szemeiben nem volt most csillogás egyáltalán, csak sötétek voltak és mélyen a lelkembe néztek. Teljesen a macskámra emlékeztetett, amikor vadászik, na akkor láttam hasonló szemeket.

- Csak mondták mások is, hogy sokkal ingerlékenyebb volt az óráin és... mindegy lényegtelen. – ráztam meg a fejemet és inkább töltöttem magamnak egy újabb adag puncsot.

- Igen? Hm... Nem volt semmi gondom azon kívül, hogy tiszteletlen volt és többször megzavarta az órát. – komolyodott el a hangja.

- Elnézést kérek amiatt, elnéztem nagyon az időt és...

- Nem érdekel engem a magyarázkodás. Máskor ne forduljon elő, vagy inkább be se jöjjön, főleg miután bemutatta, hogy tud megérkezni, ha késésben van. – állt mellém és töltött magának valami másik italból. Meg kellett állapítsam, hogy hiába volt rajtam egy tíz centis bokacsizma, még mindig egy fejjel magasabb volt nálam Mr Min, pedig férfi viszonyaltba nem számított annak.

- Sajnálom tényleg. De remélem megkapta a kávét, amit bocsánatkérésem jeléül küldtem. – megállt az italtöltésben Mr Min és felém fordult összevont szemöldökkel.

- Kávé? Milyen kávé?

- Hát, vettem önnek olyan americanot, felakartam volna vinni magához, de már elment és...

- Nem volt ott kávé.

- Nem is vittem be, mert zárva volt az irodája és Ms White akkor szólt nekem, hogy dolga akadt és majd oda adja Önnek a kávét.

- Ms White...- kezdte el orrnyergét masszírozni Mr Min, majd sóhajtva befejezte italának kitöltését. – Nem kaptam kávét, gondolom vagy megitta, vagy kidobta. De ne vegye a szívére, nem magával van baja Ms White-nak.

- De, akkor...

- Féltékeny. Minden fiatal... bocsánat magának öreg férfi kollegát potenciális férj és apa jelöltnek tart. Mindenkinél bepróbálkozott már több kevesebb sikerrel.

- És Önnél...? – érdeklődtem, hogy nála milyen sikerélményei voltka.

- Dehogy is fúj.... elnézést, ez nem volt túl szép tőlem. Az alkohol tudja. – fogta viselkedését arra a félkortyra, amit addig ivott. – Azt akartam mondani, hogy Ms White nem éppen az esetem, még alkohollal sem.

- Engedje el magát nyugodtan Tanár Úr, nem fogom beárulni Ms White-nál. – kuncogtam és elkezdtem most már a kipakolt sütiket is fogyasztani.

- Jó napot Tanár Úr, ha szeretne még valamit feltenni a listára írja fel, még van pár üres járat! Szia Ally, nagyon jó a jelmezed! Ha meg vagytok a listával passzoljátok tovább! – jelent meg egy másodéves srác köztünk, aki Mr Min kezébe nyomott egy csiptetős mappát, amin egy lapon voltak táblázat szerűen levezetve a zenék.

- Köszönjük, majd továbbítjuk. – méregette Mr Min a listát.

- Rendben, királyok vagytok, és tanár Úr, ezzel a jelmezzel...nagyon sheesh! – rohant is tovább a srác, akinél eddig gondolkodtam minek öltözött, de végül elengedtem, mert nem jöttem rá.

- Mi? – nézett fel értetlenül Mr Min, majd rám. – Sheesh?

- Talán úgy lehetne mondani, hogy meglepően jó. – mosolyogtam. Mr Min olyan régiesen beszél és nem ismer egy szlenget se.

- Akkor mondja azt... sheesh... fel kell ezt írjam. – nézegette tovább a listát. – Ki az a Katy Perry? – nézte tovább a lapot én pedig elkerekedett szemmel néztem rá.

- Nem tudja? Tanár Úr maga egy kő alatt élt eddig? Tudja a Hot 'n Cold! – még mindig értetlen pillantásokat kaptam így elkezdtem a refrént énekelni neki, de még mindig csak pislogott.

- Utána nézek majd. Kimaradt. Tudom, hogy van Beyoncénk most, Taylor Swift-ünk és... az a .... Justin Believe? – gondolkodott, belőlem meg kirobbant egy nevetés.

- Tanár Úr az Bieber! Justin Bieber! Hogy nem ismer szinte senkit? Ezek a legnagyobb énekeseink!

- Valóban? Hát... én régimotoros vagyok zene terén.

- Veszem észre, hiába fiatal és tagadhatna le éveket, a nagymamám jobban tájékozott ezekkel. Fog felírni zenét a listára? Esetleg Mozart? Chopin? – el is felejtettem, hogy a tanárommal beszélgetek, csak akkor vettem észre magam, mikor Mr Min rám nézett oldalról mogorva arccal.

- Pótlom a lemaradásom és akkor én is... swag és yolo lehetek. – gondolkodott el, de csak jobban nevettem.

- Nem kell Tanár Úr, jól áll önnek ez a régies beszéd. – láttam, hogy egy ideig nézte a listát majd csak nekem oda nyújtotta, de én is ráztam a fejem, hogy nem szeretnék felírni rá zenéket, így egy éppen arra sétáló személy kezébe nyomta.

- Egyedül jött? Nincs Önnel most Ms Goodwin? – érdeklődött Belinda felől és csak most jutott eszembe, hogy valóban nem láttam őt az utóbbi percekben. Nick ennyire eltévedt volna?

- Belindával, de... azt mondta a párjáért megy ki, viszont rég nem láttam őket. – kezdtem el körbe menni a teremben hátha megpillantom őket, de nem láttam.

- Minek öltözött be Ms Goodwin, hátha megtalálom. – érdeklődött én pedig mosolyogtam.

- Tanár Úr higgye el, nem lesz nehéz észrevennie... Ott van! – kiáltottam fel és mutattam barátnőm irányába, aki fülig érő szájjal jött felém mögötte Nicket ráncigálva.

Ahogy barátnőm közelebb ért ismét sokkolt a látványa, el is felejtettem, hogy mennyire alul van öltözve, igaz van rajta egy szoknyaszerűség és különböző láncok, de akkor is szinte meztelen. Mr Min teljesen sokkos állapotba volt. Szerintem nem tudta eldönteni, hogy micsoda és megakarta nézni, de nem is akarta méregetni nagyon a félreértések miatt. Nem tudom hibáztatni Belindának gyönyörű alakja van és most kifejezetten látszik is.

- Szép estét Ms Goodwin és ...Nick- biccentett a két férfi egymásnak. – Nagyon, egyedi a jelmeze. Nem fázik esetleg? Azért hűvös van és ha meglátja Önt a dékán lehet az egészsége védelmében haza küldik átöltözni.

- Nem fognak, így regisztráltam be, ha nagyon nem tetszik nekik, akkor így jártak. – rántotta meg a vállát. – Ú! Van Cuba Libre! – vetette rá magát az italokra és egyből lehúzott kettő pohárral.

- Óvatosan azért, főleg, ha éhgyomorral vannak. – kortyolta tovább hol a vodka szódáját, hol pedig a kulacsát.

- Mi van abba? – mutattam a kulacsára. – Csak nem vér? – viccelődtem.

- Az, szedres sült marhavér. Nem annyira elterjedt, Koreában gyakori. – fintorogva néztünk rá majd inkább vettem egy tacot és azt kezdtem el enni.

- Érdekes ízlése van a Tanár Úrnak. – szólalt meg talán először Nick, aki nem vitte túlzásba a jelmezét. Rajzolt az arcára egy piros mosolyt és öltönybe volt, mint Joker.

- Oh, ha azt tudná! – vigyorodott el és attól a szedres valamitől véres volt a foga, igazából nagyon ijesztőnek nézett ki.

- Na és van barátnője a tanár úrnak? – kíváncsiskodott Belinda, én pedig ráléptem kék lábfejére, de csak összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat.

- Én nem csinálok olyanokat már, kinőttem azt a korszakom. – válaszolt, közben többször körbe nézett a termen, hogy minden jól megy-e.

- Akkor van bármi nő Mr Min életében? – folytatta tovább Belinda, miközben már a sokadik Cuba Libre-jét itta. Belinda nagyon tud inni és minél többet iszik annál többet beszél feleslegesen.

- Már nincs. Nincs jelenleg nőnek helye az én életembe, Hé! Tedd azt el! – összerezzentünk, amikor hirtelen rákiabált egy első évesre, aki éppen Jack Daniel's-t akart beletölteni az egyik italos tálba.

- Alyssiánk is hasonlóan van, eddig kisfiúkkal szerencsétlenkedett, ne tudja meg Mr Min milyenek voltak azok! Tom, na annak olyan kics... – ekkor megragadtam karjánál és elrángattam onnan kettesben hagyva a két férfit, akik csak értetlenül pislogtak utánunk.

- Mit művelsz? – fogtam meg vállánál és próbáltam szemébe nézni, de nehezmre esett, mert egyrészt velem is forgott már a szoba plusz Belinda se volt már a legjózanabb pillanatában.

- Mit? Segítek. Mi veszíteni valónk van abba, ha rákérdezünk? Na menjünk vissza, ne legyél ennyire beszari! – indult meg vissza, de bizonytalan volt járása. Hogy a fenébe tud valaki ilyen gyorsan berúgni.

- Ettél ma már Linda? – kérdeztem rá, majd Belinda nevetéséből levettem, hogy nem a válasz. – Baszki, ne csináld már! Gyere egyél valamit, láttam van valami hot-dog kipakolva. – segítettem oda az asztalokhoz, ahol leültettem és szedve némi hot-dog-ot ledobtam elé. – Edd! Addig innen nem állsz fel, míg nem üres a tányérod. – hagytam ott, de azért látótávolságon belül voltam. Szerencsére hamar elkezdett enni, így megnyugodva visszamentem Mr Min-hez, aki most már egyedül ácsorgott az italos pultnál.

- Minden rendben van? – kérdezte miközben egy újabb adag voda-szódát töltött magának. Remélem nem fog berúgni nagyon Ő se, mert akkor nem fog senki figyelni a diákokra. Főleg, hogy az ázsiaiak híresen nem bírják az alkoholt.

- Persze, csak nem evett és hirtelen sokat ivott. – sóhajtottam és megerkesve félbe hagyott tacomat folytattam annak evését.

- Szóval Tom, Ő egy... ex? Vagy „kavartok"? – kérdezett rá.

- Ex, már egy jó éve nincs egymáshoz közünk, azt se tudom vele mi van. – rántottam meg a vállamat és ismét ittam egy újabb adag puncsot. Holnap nagyon fog fájni a fejem ettől, de nem érdekelt jelenleg.

- Értem. Na és mi volt az a kicsi, amiről Belinda elkezdett beszélni? – érdeklődött tovább. Ha nem lennék becsiccsentve felháborodnék, hogy ilyeneket kérdezz a Tanár Úr, de így fel se tűnik.

- Meg van győződve arról Belinda, hogy azért nem működtünk, mert kicsi volt neki. De ez nem igaz! – kértem ki magamnak, mintha olyan sok közöm lenne Tomhoz már.

- Mekkora volt? – faggatott tovább Mr Min közben megint rászólt egy diákra, aki fel akarta volna turbózni az italokat.

- 9, azért az nem vészes szerintem. – felnéztem Mr Min-re, aki felvont szemöldökkel nézett engem, majd elvigyorodott és egy szót se szólva beleivott abba a fura szedres vérébe.

- Mindent értek akkor. És mikor volt utoljára bárki is az életedbe? Ha már ennyire tudni akartátok nálam.

- Hát... phu, nem is tudom, várjon... – vettem elő telefonomat, aminek feloldása nehezmre esett, mert folyton elírtam a jelszót. Mikor nagy nehezen feloldottam visszanéztem a beszélgetéseimet. – Az utolsó randim az... 4 hónapja volt.

- Hm... ezt szomorúan hallom. Ha nem haragszik meg, megyek egy kört. Ellenőriznem kell a mosdókat is időnként. Tudja, nincsenek-e turbékoló galambok vagy tudatmódosító szer fogyasztás. – hagyott ott engem a vállamat megpaskolva.

Én visszatántorogtam Belindához, aki éppen Nickkel beszélgetett, aki azóta újabb adag kaját nyomott belé, hogy visszatérjen közénk.

- Hogy van? – kérdeztem Nicket, aki csak sóhajtva egy újabb falatot adott barátnőmnek.

- Már egész jól, valószínűleg lesz ebből hányás, de utána minden oké.

- Ezt honnan tudod? – kérdeztem miközben egyik hot-dog-ot elcsentem és elkezdtem én is enni.

- Pultos vagyok, egésznap részeg embereket nézek, felismerem már ezeket.

- Nem fogok hányni! Nem fogok! – szólalt meg Belinda teliszájjal.

- Jól van, Törpilla, na egyél, fel kell szívódnia! – etette tovább Nick.

Hirtelen egy éles sikoltásra lettünk figyelmesek, ami a mosdók irányából jött. Egy emberként fordultunk oda a diákokkal, hogy mi történhetett.

Sziasztok! Ahogy ígértem is, jöttem egy újabb résszel, talán az egyik leghosszabb, amit eddig valaha kiadtam. 
Remélem tetszett nektek, anno mikor ezt  írtam ez volt sokáig a kedvenc részem, majd idővel ez mindig az aktuális fejezetre változott. Kíváncsian olvasom a véleményeteket, hogy tetszett nektek, mit szerettek vagy sem, mit vártok a történettől stb. Mégegyszer köszönöm, hogy elolvastátok és előre is jó őszi szünetet azoknak, akiknek lesz!