- Alyssia, ez nem így működik, de édes a feltevésed. – mosolygott továbbra is miközben le nem tette volna a hülye javítót a kezéből. Hirtelen kitisztult a fejemben minden én pedig elszégyeltem magam, amiért ilyen bugyuta kérdést tettem fel.

- Ne haragudj, csak azt hittem...

- A szerelem bonyolult érzelem. Nem szeretek ezzel a kifejezéssel dobálózni, gondoltam már magam rengetegszer szerelmesnek, majd később kiderült inkább csak csodálat, barátság, vágy vagy valami más volt. – néztem, ahogy egy újabb dolgozatba kezdett bele. Nem bírtam ki, muszáj volt jobban megismerjem.

- Azóta vagy ezzel így, hogy a feleséged elhunyt? – megállt YoonGi kezében a toll és rám emelte tekintetét, majd letette a tollat.

- Honnan vagy kitől hallottál a feleségemről? – kérdezte most már nekem szentelve a teljes figyelmét. Nem tudtam eldönteni, hogy megbántottam kérdésemmel, sértő-e neki vagy fájdalmas, esetleg egyik sem. Rengetegszer csinálja ezt, hogy csak néz érzelemmentesen én pedig próbálok kiolvasni bármit is ezekből a tettekből.

- Az interneten egy interjúban említetted... Lehet nem kellett volna felhozzam, ne haragudj. – szégyelltem el magam, mert valóban nem gondoltam bele, hogy ez neki milyen lehet érzelmileg.

- Nem haragszom. Előtte is hasonlóan gondolkodtam a szerelemről, ennek semmi köze nincs Isa... a volt feleségemhez.

- Értem... Tudnál mesélni róla? Olyannak tűnsz, mint aki elnyomja nagyon az érzelmeit és még első félévben általános pszichológián tanultuk, hogy az elnyomott érzelmek...

- Nem szeretem, ha analizálnak! Nehéz vizsgálni valakit, ha nem ismered az életét kívül-belül. Szívesen beszélgetek, de nem terápiás célból. – félre pakolta a dolgozatok kupacát és felém fordulva összekulcsolt kézzel figyelt engem. Nagyon más lett a belőle áradó hangulat, amióta megemlítettem a feleségét.

- Persze nem is az volt a célom, csak jobb ezeket megosztani másokkal és ha úgy érzed, én nyitott vagyok ezekre. – mosolyogtam, de nem kaptam viszonzást így gondoltam csak kérdezek tovább. Legalább megismerem. – Tudnál mesélni róla? Mi volt a neve, vagy mikor ismertétek meg egymást?

- Nagyjából 20 éves voltam Ő 17, amikor megismertük egymást. Frissen költöztem az országba és nem ismertem se a nyelvet igazán és munkám se nagyon volt. Az édesapjánál kezdtem el dolgozni egy farmon és így ismertem meg. – mesélte el nekem és hangjában éreztem némi keserűséget és örömöt. Fura volt ezt a kettősséget hallani, de teljesen érthető, biztosan kellemesek ezek az emlékek neki, csak a halál elfeketíti.

- Nagyon fiatalok voltatok akkor... és mikor házasodtatok össze? – kérdeztem tovább, nem tudom meddig hajlandó válaszolni, de a lehető legtöbbet akarom róluk megtudni.

- Még azon a nyáron, alig fél év ismeretség után. – szemeim elkerekedtek, mert ilyet ritkán hallok. Még a szüleim házasságát is gyorsnak tartottam, pedig ők háromévvel azután házasodtak össze, hogy megismerték egymást.

- Azta, ez... gyors. Meddig voltatok házasok?

- 8 évig. – válaszolt közben noteszén dobolt ujjaival. Gyorsan kiszámoltam, hogy akkor nagyjából 7 éve érhetett véget.

- Miben halt meg? – kérdeztem azon aggódva, hogy ez már sok lesz. Jól éreztem, mert hosszasan elhallgatott, majd vett egy mély levegőt.

- Influenzának egy alfajában, nem volt akkor az orvoslás a helyzet magaslatán, drágák voltak a magánorvosok és közben egy legyengült szervezettel gyorsan tud végezni egy ilyen betegség.

- Részvétem... gyerekeik születtek esetleg? – bár nem hiszem, hogy lennének nem olyannak tűnik az életvitele YoonGinak, mint aki gyerekeket nevelne.

- Nem. – válaszolt tömören.

- És akartak?

- Akartunk. Meddő volt. – ismét minden érzelem eltűnt az arcáról és mikor nyúltam volna keze után, hogy megérintsem amolyan vigasztalás képpen, egy kopogást hallottunk az ajtón, majd ki is nyílt azonnal, így visszaültem a helyemre.

- Mr Min, elnézést a zavarásért. Hamarosan kezdődik a megbeszélés és fontos az Ön jelenléte is. – nézett át rajtam az egyik egyetemi ügyintéző.

- Természetesen, éppen indulni is akartam, csak előtte ki szerettem volna vezetni Ms Wilkinson-t. – mosolyogott a férfire, majd felém fordult. - Köszönöm a látogatását, remélem minden kérdésére választ tudtam adni. A jövőheti dolgozatra pedig készüljön, mert nem lesz könnyebb az előzőnél. – segített fel a helyemről, majd kikerülve az ügyintézőt oda adta nekem a kabátomat és kinyitva nekem az ajtót kiengedett. Mikor kiléptem még éreztem, hogy keze a fenekemnél, vagyis inkább szoknyám alácsúszik, de lehet csak véletlen volt, elég szűkös volt azért a hely. De az se volt kizárt, hogy én képzelődtem.

Csendben sétáltam ki az egyetem épületéből, igazából furán éreztem magam. Nem értem magam se miért faggattam a volt házasságáról, hiszen ez a múlt, nem kéne fontosnak lennie már, de azért csak 7-8 évig együtt éltek. Mi van, ha csak hazudott nekem és még nem tette túl magát a feleségén és ezért keveredik bele csak kalandokba? Lehet nem volt túl jó ötlet így kérdezgetni, de előbb utóbb úgy is beszélgettünk volna erről. Lehet valamivel ki kell engeszteljem, mert bár rejtegetni próbálta előttem, szerintem nem volt neki kellemes párbeszéd.

Haza felé bevásároltam, kitaláltam, hogy most elkezdek több főttételt enni, igaz, majd az kiderül mennyire sikerül ezeket megvalósítanom, de a szándék a fontos.

Nehéz szatyrokkal léptem be a lakásba, mert míg bent voltam Mandy egy kisebb listát küldött el nekem, hogy mi mindenre van még szükség itthon. Kezdem azt hinni csak én járok boltba és a többiek csak használják őket.

- Megérkeztem! Összesen 43 fonttal lógtok és még ma szeretném megkapni, köszönöm! – köszöntem hangosan a lakásba belépve. Zoe még tudtam, hogy nem ért haza, hétfőnként neki sokáig vannak órái, Mandy meg feltehetőleg fejhallgatóval a fején fest. Valószínűleg igazam is volt, mert semmilyen reakciót nem kaptam így a szatyrokat lerakva az étkezőasztalra, bementem Mandy szobájába, ahol pontosan azt csinálta, amit gondoltam. Egyáltalán Ő miből él, ha egésznap itthon van és rajzolgat? – Szia! – köszöntem hangosabban, mire rám nézett és integetett lila és zöld festékes kézzel.

- Na milyen volt? Lett végül randi? - egyenesedett fel és még hallani is lehetett, ahogy ropognak a csontjai. Mióta lehetett már ebben a pózban?

- Igenis, meg nem is. Csomót beszélgettem vele, picit többet tudtam meg a volt házasságáról.

- Na álljunk csak meg egy szóra. Ez egy házas ember? – állt meg a pakolásban eltátott szájjal.

- Igenis, meg nem is. Már halott a felesége. Valami influenza vitte el vagy mi, de az is már évekkel ezelőtt! – magyaráztam miközben próbáltam beljebb lépni a szobájába, de mindenhol valami festékes vödör volt nyitva hagyva. Vajon alváshoz ezeket lezárja, vagy festék szagban alszik?

- Damn girl, nem lett volna elég valami barista vagy pizzafutár gyerek? Hány éves? – törölte bele kezét nadrágjába, amin már több millió árnyalat éktelenkedett.

- 35, tudom sok, de nem néz ki annyinak. Sőt, emlékszel múltkor a férfira, aki haza hozott, mert szarul lettem?

- Azt ne mond, hogy Ő az, mert akkor Zoe-t egy életre magadra haragítod. De jó az ízlésed azt meg kell hagyni. – mentünk át a konyhába, ahol egy kézmosás után csinált kettőnknek egy nagy adag teát.

- Pénteken smároltunk a halloween-i bulin és ma is beszéltünk. – meséltem el neki miközben Mandy lassan, de hangosan szürcsölte teáját. – Ne ítélj már el! Te is láttad milyen! – löktem meg finoman vállánál.

- Én aztán nem, anyádék mit szólnak majd, az már sokkal izgalmasabb. Emlékszel, amikor kétszer is meglátogattak téged, mert beköltöztem, és biztosra akartak menni, hogy nem vagyok sátánista? – emelte rám tekintették kérdően, mire halántékom kezdtem el masszírozni. A szüleim minden egyes új lakótársammal találkozni akartak, hogy megnyugodjanak kislányuk ártatlanságáról.

- Amíg nincs bármi komoly addig nem szeretném, hogy tudjanak róla. – húztam el a számat és ültem le vele szembe. Mandy kirakott elénk egy tál szőlőt, amit még valamelyik nap vettünk és azt kezdtük el enni a tea mellé. Elég fura kombináció, de megteszi most a beszélgetéshez.

- Biztos, hogy házasemberrel szeretnél kezdeni? Mi van, ha egy-két éven belül gyereket szeretne? Vagy kiderül a felesége nem halt meg? Nem te lennél az első, aki így járna.

- Nem tűnt eddig olyannak, mint aki nagyon családot akarna a közeljövőben. Plusz, őszintének ismertem meg. Csak nem hazudná azt, hogy halott, ha közben nem.

- De, ha ez megváltozik? Nem hiszem, hogy elkéne köteleződnőd egy ilyen idősebb férfival. Ilyen kis szórakozásnak biztos jó, de én hagynám a komolyabbat vele. – mondta Mandy, majd egy 4-5 szem szőlőt tömött szájába.

- Egyelőre semmi sincs köztünk úgy hivatalosan csak egyszer csókolóztunk. – rántottam vállat.

- Kivel? – jelent meg Zoe a konyhában, aki ruhájából ítélve az utóbbi egy percben érkezhetett.

- Nem fontos... – motyogtam mire Mandytől rosszalló pillantásokat kaptam.

- Azzal a kínai vagy milyen faszival, akivel te is kavartál. Látod, túl lépett rajtad most már lenyugodhatsz és te is tovább állhatsz! – köpött be Mandy, mert Ő sose szerette a hazugságot vagy a titkolózást.

- Úgy tudtam, hogy egy büdös kurva vagy! – fakadt ki Zoe, aki persze mindent azonnal elhisz.

- De részegek voltunk és csak most történt előtte semmi nem volt! – emeltem fel a hangom, mert tudom, hogy Zoe maximum így hallja meg, amit mondunk neki.

- Valaminek kellett történnie előtte, hogy bugyidba másszon! – lökte meg vállamat, de én is visszalöktem.

- Kopj le, nem illetettek össze, van ilyen. Valószínűleg mi se fogunk. Egy csók volt semmi több!

- Csak szólok, hogy párszor megdug és téged is ki fog dobni! Minden férfi ilyen, leszopod párszor utána azt hiszik Ők a királyok és bármit megtehetnek! Na majd térdelhetsz neki jó sokat a jobb jegyekért! – cinikus hangon beszélt Zoe, nem kiabált, mint azt legtöbbször szokta. Inkább tűnt megkeseredettnek vagy olyannak, mint aki szánalmat érez irántam.

- Nem mindenki akkora kurva, mint te vagy! – vetettem neki oda, mert már elegem volt belőle, de épphogy befejeztem a mondatott Zoe gyűrűs kezét éreztem végig siklani bal arcfelemen. Az égő ponthoz értem, de azonnal csípni és égni kezdett. – Annyira gyűlöllek te hülye picsa... – sziszegtem és kikerülve bezárkóztam a szobámba, ahol ledobva magamat matracomra azonnal sírni kezdtem. Nem a pofon fájt, az nem érdekelt, inkább az fájt, hogy féltem igaza lehet Zoenak.

Aznap este már nem jöttem ki a szobámból, nem érdekelt se Mandy kopogása, se a korgó hasam. Inkább itt halok éhen, de én biztosan nem fogok kimenni egy jó ideig a szobámból, legalábbis ma nem. Nem akarok egyikőjükkel se találkozni. Nem értem Mandynek mire volt jó ez az egész, a veszekedésnél is a háttérben meghúzódva kapkodta csak a fejét kettőnk között. Nem tudom Zoenak mennyi hét kell, hogy túl tegye magát egy pár alkalmas kalandon, de már kezd sok lenni. Már éppen úgy tűnt, mint aki visszatért az átlagosan idegesítő énjéhez erre tessék, felpofozott csak mert az igazat mondtam vele kapcsolatban.

Belindával beszélgettem volna a legszívesebben, de nem akartam zavarni tudtam, hogy Nickkel van, illetve Simon se jöhetett szóba, tudom, hogy neki ezer meg más nagyobb baja van, mint nekem. Így csak céltalanul pörgettem a közösségi médiát és próbáltam elterelni a figyelmem a Zoe által mondottakról, de nehezemre esett. Néha arcomra simítottam, ahol éreztem Zoe ujjainak nyomát, mert ott picit megpüffedt a bőröm. Remélem azért holnap nem lesz folt az arcom helyén, nem akarok se sminkelni sem pedig magyarázkodni bárkinek is.

- Gyűrűvel kellett nyilván keménykedned... – sziszegtem magam elé, majd úgy gondoltam még egyszer megpróbálok YoonGira rákeresni. Lehet múltkor elírtam valamit, vagy nem elég alaposan kerestem.

Elő is kerestem a laptopomat, ahol beírtam a nevét a keresőbe, de ugyan azokat a cikkeket találtam róla, mint azt pár hete is. Semmi izgalmas, csak tanulmányok, eredményei és egyéb unalmas cikkeket olvastam. Egyedül a közösségi felületeken nem találtam, nyilván pár üres profilt találtam ezzel a névvel, de nem hiszem, hogy bármelyik is Ő lenne vagy bármire is mennék velük. Keresgélés közben akaratlanul is kattogni kezdett az agyam a ma történteken. Vajon igaza van Mandynek azzal, hogy házas emberrel nem kéne kezdenem? Tudna még szerelmes lenni, vagy neki ennyi volt? Mi van a felesége családjával? Ők még az élete része? Akar-e családot? Attól még, mert meddő volt a felesége lehet szeretne még.

Végül addig keresgéltem a neten, hogy az egyetem honlapján kötöttem ki azon belül is az Ő profilján, ahol láttam milyen sok tárgyat tart is Ő valójában. Koreai tanszék, angol tanszék, történelem tanszék, filozófia tanszék és még sorolhatnám. Oké a legtöbb egyetemi tanár is vagy 2-3 tanszéknél tevékenykedik, de nem gondoltam volna, hogy ennyire munkamániás, de így sokkal érthetőbb miért van mindig ennyi dolgozat az irodájában és még ki tudja visz-e belőlük haza. Tovább nézegetve a profilját megtaláltam órarendjét, ahol láttam, hogy bár holnap nekem reggel 8-kor nem lenne órám, de neki viszont lesz. Nem tudom mit nyernék azzal, ha elmennék erre az órára, de megnézem, legalább látni fogom. Lehet beszélgetni is tudok majd vele, ki tudja. Utána is néztem, hogy hol lesz tartva az órája és elégedetten toltam félre a laptopomat aznapra. Bebizonyítom Zoenak, hogy itt többről van szó holmi részeg csókoknál.

Reggel nagyon rossz volt felkelni, egy percig meg is fordult a fejemben, hogy inkább alszom egy plusz órát, mintsem bemenjek egy olyan órára, amit nem fogok nagyon érteni. De végül mégis sikerült erőt vennem magamon és kikelve az ágyból egy jó meleg zuhany után kénytelen voltam sminkelni, mert félelmem beigazolódott és csúnya lila csíkok éktelenkedtek arcomon, amit nagyjából eltakart az alapozóm. Miután elfogadható volt az arcom felvettem egy egyszerű fehér csőfarmert és méregzöld pulcsit, hajamat pedig csak befontam, mert nem volt kedvem nagyon sokat bíbelődni vele.

Kabátomat felvéve el is mentem az egyetemre, ahol ilyen kora reggel bár több ember van az utcán az egyetemnél kevesen vannak és azoknak is az arcára van írva, hogy mennyire szívesen lennének bárhol máshol csak itt nem. Szerintem én vagyok egyedül olyan hülye, hogy egy férfi miatt beutazom kora reggel. Lehet picit túlzásba viszem az Ő zaklatását, de anyukám anno csak így tudott összejönni apukámmal. Minden egyes nap, oda ment hozzá a középiskolában és amíg nem csengettek be nem hagyta békén, még egyszer a mosdóba is utána ment. De ha azt nézzük, csak együtt vannak azóta is és mindig boldognak tűntek.

Egy teljesen másik épületben volt az órája tartva, még ez is a bölcsészkarhoz tartozott, de nekem itt még sose volt órám. Ha hinni lehet az internetnek, akkor itt szokták tartani a távol- és közel keleti nyelvek órákat. Belépve az épületbe semmi érdemleges különbség nem volt a másik épülethez képest. Ugyan az az elrendezés, dizájn és diákok élettel teli arcaik.

Állítólag Észak- és Dél-Korea kettéválásától napjainkig nevű tárgyra fogok beülni. Bár nem különbösebben foglalkoztam eddig Korea történelmével, biztosan izgalmas lesz vagy legalábbis érdekes. Az óra az alagsorban volt egy elég nagy teremben, ahol már most közel 80 ember ült bent és bár arra számítottam, hogy több ázsiai diákot fogok látni, helyette ugyan olyan átlagos angolok ültek bent, mint bármilyen másik órán. Nem akartam elsősorban helyett foglalni, hogy mindenképpen kiszúrjon elég, ha csak óra után beszélünk addig elég csak látnom.

Beültem egy srác mellé úgy középtájt, aki nem is foglalkozva velem telefonozott tovább. Elővetem egy kis jegyzetfüzetet egy tollal együtt, hogy leírhassam, ha tényleg valami érdekeset hallok.

Míg vártam az óra kezdetét idegesen kattintgattam a tollamat, mi van, ha elnéztem és nem is neki van órája? Mi van, ha teljesen rossz helyen vagyok? Oldalasan a mellettem ülő szőke srácra néztem, aki ugyanabban a pozícióban nézegette az Instagramját.

- Bocsi, ne haragudj. – szólítottam meg karját óvatosan megérintve, mire kivette füléből a fülhallgatóját és rám nézett unott arccal. – Ugye, most Mr Min fog órát tartani? Még ebben a félévben nem nagyon tudtam bejárni erre az órára és azt se tudom merre vagyok arccal előre. – találtam ki valami indokot, hogy biztosra menjek jó helyen vagyok-e.

- Ja, bár, ha ez az első órád nála már mehetsz is haza. Vezeti azt a hülye katalógust. – a srácnak szinte megalszik a tej a szájába olyan lassan és unottan beszélt.

- Majd beszélek vele... de köszi. – mosolyogtam rá, de eddigre már rég visszarakta fülébe a zenét és ismét a képernyőjét figyelte.

Percekkel később elkezdődött az óra és YoonGi szokásával eltérően késett, nem sokat, talán csak kettő percet, de eddig sose volt ilyen. Legkésőbb pontban az óra kezdetére mindig bent volt a teremben, de most valami nem volt okés vele. Nem láttam teljesen jól az arcát, de azt igen, hogy szarul festett. Öltönyben volt, mint ahogy mindig, de sokkal sápadtabbnak tűnt, pedig így is hófehér volt a bőre.

- Szép napot a kedves Hallgatóknak... – hangja gyenge volt és emiatt kénytelen volt a mikrofonba beszélni. – Mélységes elnézést kérek a késésemért. Valami vírust elkaphattam szerintem a napokban és ez ma reggel jelentkezett nálam. Még egyszer elnézést kérek a késésem miatt, így a szokásos 20 perces türelem idő helyett 23 percig nem írom fel a hiányzókat. – az asztalának támaszkodott és úgy beszélt a mikrofonba és valóban látszott rajta, hogy rosszul van. Úgy nézett ki, mint aki legalább 40 fokos lázzal áll itt kint és még szédelgett is. Miután befejezte az óra felvezetését koreaira váltott, ami olyan hirtelen ért, hogy majdnem megkérdeztem a mellettem ülőt ismét, hogy miről van most szó, majd leesett, hogy koreaiul vannak tartva ezek a tárgyak már, mert harmadéveseknek van.

Mivel koreaiul nem tudtam, csak bambán néztem ki a fejemből és YoonGit figyeltem, aki látványosan szarul volt. Sokszor szokott sétálgatni óra közben, vagy a tanári asztalra felülni, neki dőlni, de most csak ült mögötte és tenyerébe temetve arcát motyogott a mikrofonba. A diákok arcát figyelve, érthető volt az, amit mondott, legalábbis készültek a jegyzetek, de néha jelentkeztek, ahol feltehetőleg azt kérték valamit ismételjen el, mert nagyon összefolytak a szavai. Ahogy teltek a percek egyre jobban aggódtam YoonGiért, sose tűnt ilyen gyengének, mint aki a halálos ágyán van úgy festett. Tegnap még teljesen makkegészségesnek tűnt, mi történt vele?

Már egy jó órája tartott az előadás, ahol amennyire tudott helytállt YoonGi, még néha vicceket is szúrt be itt-ott, mert többször is nevetett a hallgatóság. Sikerült annyi erőt vennie magán, hogy már fel tudott nézni ránk és valamivel erőteljesebben beszélt, de még mindig nem volt az igazi. Egyszer csak teljesen elhallgatott és csak nézett maga elé, egyre többen tettük le a tollunkat és néztünk rá kíváncsian.

- Tanár Úr, jól van? – jelentkezett egy lány előrébbről, mert már egy perce csak csendben nézett maga elé.

- Igen, elnézést kérek, kicsit felfordult a gyomrom. Ha nem haragudnak meg, kirohanok inni egy pohár vizet. – kelt fel székéből, de ahogy felegyenesedett megkapaszkodott asztalának szélébe és szája elé kapta a kezét, majd pillanatokkal később valami sötét színű folyadékot hányt ki. Elsőre bornak nézett ki, de bármi is volt az indokolatlanul sokat hányt és nem tűnt úgy, mint aki jobban lenne utána.

A diákok közt páran pánikba törtek ki, néhányan hányás fóbiásnak nevezték magukat, páran féltek, hogy fertőző és elkapják, néhányan csak gusztustalannak tartották, páran pedig, köztük én is, ledermedve ültünk a helyünkön. Még egyszer se láttam egyetemi tanárt hányni, általában, ha betegek voltak meg se jelentek. Egy-két bátrabb diák felkelt a helyéről és YoonGi segítségére siettek, aki bár már abba hagyta a hányást még mindig kb. félholtan támasztotta magát az asztalánál leszegett fejjel. Mikor az említett diákok oda értek, az egyikőjük szintén rosszul lett és száját eltakarva rohant ki a teremből, a másik pedig kiabálni kezdett, hogy valaki hívjon orvost, mert szerinte vért hányt a tanár. Teljesen lesápadtam ezeket hallva, vért hányni? Az nem normális, főleg nem ekkora mennyiségben. Összeszedtem a cuccaimat és én is előre siettem, nem tartottam a hányás látványától, sem attól, hogy elkaphatnék valamit.

A pódiumhoz érve láttam a kisebb valóban vértócsát, ami YoonGi asztala mellett folyt szét, ő pedig azóta le lett ültetve egy diák segítségével. Az ingjén is voltak kisebb nagyobb vérfoltok, akárcsak a száján és a nyakán. Oda siettem és előhalásztam táskámból zsebkendőket és egy üveg vízzel próbáltam arcáról letörölni a vért, ami tény gusztustalan volt, de segíteni akartam.

- Szerinted már szóltak a dokinak? – kérdezte tőlem a srác, aki segített YoonGinak visszaülni az asztalához. A terem közben rohamosan ürült ki, néhányan nyitottak ablakot, hogy ne ragadjon bent a hányás szag, de őszintén nem volt kifejezetten bűze a hányásnak, inkább csak vérszag volt.

- Remélem... szerinted ez mitől lehet? Tanár Úr, hogy érzi magát? Vett be bármilyen gyógyszert? – kérdeztem YoonGitól, aki talán most nézett rám először, de szerintem nem ismert fel. Legalábbis ennek semmilyen szikráját nem láttam szemében. Kezemet YoonGi homlokához tapasztottam, de az jéghideg volt, fura volt, hallottam már erős lehűlésről, de azt hittem lázas lesz, legalábbis úgy tűnt eddig.

- Jól vagyok Bella, csak rosszat ettem. – tolta el kezünket és feltápászkodott az asztalától és bizonytalan léptekkel indult ki a teremből. A sráccal egymásra nézve utána mentünk és visszaültettük.

- Tanár úr, mit evett? Vett be gyógyszert? – kérdeztem ismételten, közben a srác elsietett hozni egy dokit, mert úgy tűnt senki nem szólt és csak itt lettünk hagyva. YoonGi válaszolt valamit, de nem igazán értettem mit mond, abba se voltam biztos ezen a ponton, hogy angolul mondta. – YoonGi... – suttogtam nevét, mert bár ketten voltunk nem akartam, hogy hallják. – Mi a baj? Mi történt?

- Csak tegnap este sokat ittam, ne haragudj Bella. – erőltette meg magát, de fogalmam se volt ki az a Bella, lehet csak összekeverte a neveket, vagy most egy Bella nevű diákjának gondol.

- Hol ittál sokat? – kérdeztem, miközben egy újabb nedves zsebkendővel kezdtem el nyakát tisztogatni, amire már kezdett rászáradni a vér.

- Utolsó alkalom volt, ne haragudj rám, tudom, hogy megbeszéltük már százszor. – fogta kezei közé zsebkendőt tartó kezemet és ekkor kezdett leesni, hogy valószínűleg teljesen nincs magánál. Úgy érzem Bella a felesége volt és a betegség miatt lehet erősen hallucinál, de akkor nem értem, ez egy valós emlék kivetülése, vagy miről beszél, hogy utolsó alkalom és ne haragudjon.

- YoonGi, én nem Bella vagyok, Alyssia, Ms Wilkinson tudja, és most az egyetemen van, órát tartottál, amikor rosszul lettél és...

- Kérem hölgyem fáradjon arrébb, hogy az orvos meg tudja vizsgálni a beteget. – érintette meg egy férfi a vállamat és finoman el is húzott onnan. Megérkeztek az orvosok és ezek szerint mentőt is hívtak, ami teljesen jogos volt.

Bár szívesen maradtam volna ott és vártam volna meg mit mondanak az orvosok, ki lettünk küldve és azt mondták, hogy YoonGi-t beviszik a kórházba, ami ellen nagyon harcolt YoonGi, mintha az visszahozta volna a hallucinálásából. Egy ideig a terem előtt várakoztam, de úgy tűnt nem nagyon bírnak YoonGival, nagyon hevesbe váltott, ahogy próbálták elvinni a kórházba, pedig látszott, hogy szarul van és nem normális dolog vagy 4 liter vért sem kihányni egyik napról a másikra.

Nem így terveztem a mai napomat, főleg nem a reggelemet, de annak ellenére, hogy nagyon ijesztő volt az egész látvány, legalább egy újabb információ morzsát tudtam meg YoonGiról, a feleségét Bellának hívták, legalábbis gondolom Ő hozzá beszélt ebben a lázálomban, amiben volt. Vajon miről beszélt? Olyan volt, mintha már történt volna vele ilyen, legalábbis ehhez köthető emléke van a feleségével. Valami ivásról mesélt, de nem kéne attól vért hányni, legalábbis normál esetben nem, de egyáltalán hol ivott ennyit? Ment volna a Monnie's-ba, ahol... Belinda!

Előkotortam táskámból telefonomat és feloldva azonnal felhívtam Belindát nem érdekelve, hogy alszik vagy sem. Pár kicsöngés után egy álmos Linda szólt bele a telefonba.

- Hallo? – szólt bele ásítozva barátnőm.

- Szia, tegnap voltál a Monnie'sba? – kérdeztem, közbe idegesen doboltam lábammal a folyóson.

- Én nem, Nick igen, miért? – Belinda hangja olyan volt, mint aki készül visszaaludni.

- Esetleg megtudod kérdezni tőle, hogy Mr Min volt-e tegnap ott és ha igen mit ivott, mennyit és volt-e valakivel?

- Nem ér ez rá? Nem kell ennyire rácuppani egy faszra sem... hányóra van? Jézusom Ally, még fél tíz sincs! – nyaffogott a telefonba, én pedig legszívesebben lekapartam volna az arcomat a helyéről.

- Kérlek... Mr Min-t most viszik be a kórházba, mert vért hányt az órán. Beszéltem vele míg jöttek a mentősök és valami ivást magyarázott. Kérdezd meg kérlek! – könyörögtem már barátnőmnek. Nagyon megijesztett ez a szituáció, ilyet sose láttam még élőben és tudni akartam, hogy mi történhetett.

- Most túl fáradt vagyok, hogy bármit is felfogjak, de oké, 5 perc és írok neked. – ásított a telefonba, majd le is rakta a hívást.

Míg vártam Belinda válaszát kijöttem az épületből és leültem az egyik üres padra. Lábaimat felhúzva átkulcsoltam kezeimet rajtuk és fejemet térdemnek hajtottam. A mentőautót már nem láttam, gondolom sikerült YoonGit beleerőszakolni, különben még mindig kint állna. Kint a diákoknak egy része YoonGi óráján történeteket beszélték, de a legtöbben nem is tudva erről az eseményről élték az átlagos egyetemista életüket. Nekem most ez nem ment, főleg, hogy a pulcsim ujján és a nadrágomon is vérfoltok éktelenkedtek. Annyira lassan telt az idő Belinda válaszáig, hogy újra elkezdtem rágni körmömet. Tudni akartam, hogy nem-e drogozott valami kurvával tegnap a Monnie's-ba, mert attól eltudok képzelni egy ilyen reakciót, mert olyan nincs, hogy iszik valaki pár koktélt és bevérzik a gyomra vagy a nem tudom milye. De tegnap miért kurvázott volna? Hisz beszélgettünk, hogy... Lehet Zoenak volt igaza és csak egy random este voltam. De nem, tegnap délután mikor beszélgettünk meg is fogta a fenekem, legalábbis azt hiszem megfogta.

Már éppen ismét hívni akartam volna Belindát, mikor is kaptam az értesítést, hogy küldött egy képernyőfotót és megnyitva láttam a beszélgetését Nickkel.

Sziasztok! Elhoztam a folytatást a múltkori részhez, amit gonoszmód vágtam félbe tudom. Nem baj, ezúttal is így tettem :D Érdekel mit gondoltok, volt feleséggel kapcsolatban, YoonGi érzelmei úgy bárkihez, vagy egyáltalán mi történhetett vele, valóban bor volt-e, vagy vér, esetleg valami más? Mi történhetett? (Én tudom :))) )Érdekel mit gondoltok, hogy tetszett stb.

Köszönöm, hogy elolvastátok és remélem tetszett is nektek.