Francesca

Szóval Diego meg én elindultunk a bárba. Legalábbis én azt hittem odatartunk. Ám mikor a kávézónak már hűlt helye volt, gondoltam rákérdezek mégis mik a tervei velem.

- Nem akarnád elárulni hová megyünk?

- Meglepetés, szóval muszáj lesz bíznod bennem! - erre az egyik kezével letakarta a szememet, így a nagy feketeségen kívül semmit sem láttam. Persze, könnyű megbíznom valakiben úgy, hogy az orromig se látok! Csak mentünk és mentünk, de egyáltalán nem azt éreztem, hogy valahol is kilyukadnánk. Aztán Diego hirtelen megállt, én pedig kis híján nekimentem. Mikor Diego levette a kezét a szememről, a világ legszebb látványa tárult elém. Egy gyönyörű, hófehér virágokkal feldíszített csónak várta, hogy a birtokunkba vegyük.

- Ez meg mi? - kérdeztem teljesen megbabonázva a látványtól.

- Egy kis meglepetés neked. Szeretném bebizonyítani mennyire szeretlek! - képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást. Minden tökéletes volt. A gyönyörű helyszín, a lemenő nap és Diego társasága. Azt hiszem ennél többet nem is kívánhatnék. Végül beszálltunk a csónakba és elindultunk. Diego időközben elővette a gitárját is, amit szintén magával hozott.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy énekelni is tudsz?

- Mond meg te! - elmosolyodott és belekezdett a dalba.

Y es que yo soy así
Mi vida es alocada
Sin red y voy a mil
Mi ley es doble o nada
Y es que yo soy así
Con solo una mirada
Vas a quedar de mi
Por siempre enamorada

Mikor befejezte a dalt, én megtapsoltam.

- Oké, tényleg elég jól nyomod!

- És tudod, hogy mi a legjobb? Hogy ez a dal nem létezett addig amíg meg nem ismertelek. Elmosolyodtam és kissé megemelkedtem hogy megcsókoljam, ám az a hülye csónak megbillent, én pedig egyenesen a jeges vízben landoltam.