A Diego nevű srác és én csak bámultuk egymást, miközben egyikünk sem szólt semmit. Tudtam, hogy ez nem helyes, elvégre Diego jóval fiatalabb nálam. Korban sokkal jobban passzolna inkább Violettáékhoz. Sajnos a szép pillanatba, Francesca mászott bele.
- Szia, új vagy itt? Csak még sosem láttalak erre! - a szempilláit is megrebegtette közben. Látszott rajta, hogy nagyon tetszik neki Diego. Egyáltalán nem értettem őt. Lehet, hogy idős vagyok, de tuti nem néznék más pasira, ha járnék valakivel.
- Igen, most vagyok itt először, de biztos, hogy nem utoljára. - rám nézett, mire kis híján elájultam. Francesca viszont csak fújta tovább a magáét.
- Egyébként a nevem Francesca, de nyugodtan hívhatsz Frannak is.
- Nagyon örülök Fran! Szóval te is itt dolgozol?
- Igen, mi itt mind pincérnők vagyunk! - mutatott a többiekre, akik épp miattunk voltak lemaradva. Na ennyit arról, hogy én vagyok a hónap dolgozója!
- Akkor nem is zavarlak titeket, még a végén miattam rúgnak ki titeket és azt nem szeretném.
- És mi lesz a folttal? - kérdeztem vissza.
- Majd bedobom a mosógépbe! - elnevette magát és kisétált a kávézóból.
- Mi volt ez? Csak nem tetszik neked Diego? - nézett rám kíváncsian Francesca.
- Fran, inkább térjünk vissza a munkához, különben Roberto tényleg kihajít minket! - igyekeztem kitérni a válaszadás elől. Visszatértünk a munkához és igyekeztünk behozni a lemaradást. Bár azt reméltem ez a nap az én napom lesz, de mindig tévedhet az ember. Nem elég, hogy megismerkedtem Diego-val, aki nagyon tetszik nekem, de túl fiatal hozzám, ennek tetejében még az egyik barátnőmet is sikerült megbántanom. A munkaidő letelte után inkább egyből hazamentem. Nem akartam újabb kellemetlen meglepetést.

Francesca Gavilan

A lányok már mind elmentek, csak Violetta és én maradtunk. Ő az egyik legjobb barátnőm, másnak nem is önthettem ki a lelkemet.

- Angie olyan hamar elment. Szerinted azt gondolhatta, hogy haragszom rá?

- Hát barátnőm, elég mérgesen néztél rá, mikor felhozta a Marco dolgot! - na igen, ez igaz. Bár tény, hogy igaza volt. Marco a pasim, de már rég nem úgy működünk, ahogy kéne. Igazából, gondolkodtam is már azon, hogy szakítok vele.

- Vilu, nem baj ha most neked kell bezárnod? Sietnem kell haza, mert Federico meg fog ölni!

- Persze, menj csak és Fede-t puszilom! - megöleltem Vilut és siettem haza. A bátyámmal Federico-val együtt élek egy kis bérházban. Az apánk gazdag ember, de mi szerettünk volna függetlenek lenni, ezért költöztünk el. Ő sokkal több nekem, mint egy egyszerű testvér. Szinte olyan, mintha az apám lenne. Annyira el voltam veszve a gondolataimban, hogy nem vettem észre mikor nekiütköztem egy fiúnak.

- Jaj, nem esett bajod? - kérdeztem a földön fekvő fiútól.

- Nem, bár eléggé fáj a lábam! - a bokáját masszírozta, én pedig felsegítettem a földről.

- Ne haragudj, rám. Esetleg hazakísérhetlek!

- Azt hiszem, az most jó lenne! - át dobtam az egyik kezét a vállamon, majd elindultunk.

- Nagyon fáj?

- Nyugi, majd elmúlik. Egyébként Alex vagyok!

- Francesca, de hívhatsz Frannak is! - elmosolyodtam, amit ő viszonzott is. Nem volt hosszú az út, viszonylag hamar odaértünk. Egy elég tágas és láthatóan elég elegáns házhoz értünk. 

- Nos, megjöttünk. Köszönöm, hogy hazakísértél!

- Ugyan, ez volt a legkevesebb amit tehettem! Esetleg segíthetek még valamiben?

- Ha bekisérnél, azt nagyon megköszönném! - bólintottam és megnyomtam csengőt. Ám amikor kinyílt az ajtó, alaposan meglepődtem.

- Te itt? - kérdeztük egyszerre. Az ajtót ugyanis Diego nyitotta ki. Úgy tűnik a sors is azt akarja, hogy mi ketten egymás közelében legyünk.