Violetta

Most, hogy Leónnal nagyjából minden újra a régi, leszámítva persze, hogy alig emlékszik a kapcsolatunkra, végre boldog lehetek. Most is épp randizni készülünk. Persze semmi különös, csak egy gyors piknik a parkban, számomra mégis bőven elég. Az, hogy Leónnal lehetek, már önmagában is megteszi. Miután kicsinosítottam magam, lementem a lépcsőn és láttam, hogy apa épp Leónnal beszélget. Remélem ezúttal nem ijeszti halálra, pláne, hogy a memóriája nem jött még helyre.

- Sziasztok! Akkor mehetünk? - kérdeztem a barátom felé fordulva, aki mosolyogva bólintott és miután megígérte apának, hogy korán hazahoz, el is indultunk. - Ugye az apám nem volt udvariatlan? - kérdeztem kicsit félve a választól.

- Ne aggódj, csak megkért, hogy vigyázzak rád! Nem tűnt túl vészesnek!

- Csak azért mondod ezt, mert nem emlékszel rá. De talán jobb is így. Na és eszedbe jutott azóta még valami?

- Nem, de már nem is annyira érdekel. Hisz együtt vagyunk, nem? A többi nem számít! - talán igaza van. Nem kellene ennyire rágörcsölnöm erre, hisz a fő hogy nem ment rá a kapcsolatunk. Mikor megérkeztünk, leültünk az egyik fa alá és tovább folytattuk a beszélgetést. Persze burkoltam igyekeztem emlékeztetni őt azokra amiket elfelejtett. Szerencsére nem vett észre ebből semmit, különben biztos mérges lett volna.