Violetta

Már egy hónap is eltelt, hogy utoljára láttam Leónt. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, hogy nem hívhattam fel őt, de úgy döntöttem békén hagyom hátha magától visszajönnek az emlékei. Bár lassan kezdem feladni, hisz az esélye annak hogy legyen még köztünk valami, egy a millióhoz. Épp a szobámban voltam és a naplómat írtam, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtómon. Unottan felálltam és kinyitottam az ajtót. Kitaláljátok ki volt az? Hát persze, hogy León?

- Te meg mit keresel itt? - összehúztam a szememet, mire ő választ nem adva, besétált a szobámba. Ha apa észreveszi, tuti, hogy megöli.

- Muszáj volt idejönnöm, egyszerűen már aludni sem tudok!

- És ezzel miért hozzám jöttél?

- Mert eszembe jutott egy emlékkép amiben szerepelsz és nem tudod kiverni a fejből! - várjunk csak, azt mondta emlékkép? Jól hallottam vagy már a hallásommal is baj van?

- Te emlékszel valamire?

- Igen, ezt mondtam vagy nem? Egy parkban voltunk, te egy fehér ruhában és ültünk a fűben, aztán megcsókoltalak te meg csak néztél azokkal a szép szemeiddel, mint most! - ahogyan mesélte fülig ért a szám, míg végül nem bírtam tovább és a nyakába ugrottam.

- León, hisz ez csodálatos! Akkor ezek szerint minden újra a régi lesz?

- Hát nem akarom elsietni, de talán. Viszont az fontos hogy ne traktálj engem azzal, hogy korábban milyen volt a kapcsolatunk, oké? Kezdjük tiszta lappal, mintha ez a baleset meg az egész meg se történ volna! - bólintottam, mire León magához húzott és megcsókolt. Végre újra úgy csókolt meg mint régen.

Francesca

Egy hónapja, hogy Diego összetörte a szívemet, ahogyan annak is egy hónapja, hogy képtelen vagyok őt elfelejteni. Még mindig szeretem és szívesen újrakezdeném, ugyanakkor még mindig fáj amit tett. Épp sétáltam hazafelé, mikor egy ismerőst pillantottam meg.

- Marco! - kiáltottam oda a fiúnak, aki megfordult és rámmosolygott.

- Fran, de jó téged látni. Épp hazafelé tartasz?

- Igen, de örülök, hogy találkoztunk. Mond csak, te tudsz valamit Diegóról?

- Hát, nem sokat de annyit igen, hogy még mindig azt várja, hogy megbocsáss neki. Tudom, hogy még szereted őt Francesca, ahogyan ő is téged. Ne hagyjátok hogy közétek álljanak! - akárhogy is, de Marconak igaza volt. Ha tényleg szeretjük egymást akkor együtt kell lennünk.

- Köszönöm, nagyon jó barát vagy! - átöleltük egymást, ám azt egyikünk se vette észre hogy nem vagyunk egyedül.

- Azonnal engedd el!