Francesca

Kellett egy kis idő, mire felfogtam amit Diego mondott nekem. Először azt hittem csak félrebeszél, hisz az lehetetlen, hogy pont ő aki mindig olyan kedves és rendes fiúnak tűnt ilyet tegyen. Hisz annyiszor mondta már hogy szeret, hogy a végén már tényleg elhittem, hogy komolyan is gondolja.

- Ezt nem hiszem el!

- Annyira sajnálom, de hidd el már szakítottam Angievel mert belédszerettem! - annyira szerettem volna hinni neki, de képtelen voltam rá.

- Mégis mióta tart már ez az egész? - kérdeztem elcsukló hangon, miközben éreztem, ahogy a könnyeim utat törnek maguknak.

- Már azelőtt együtt voltunk, hogy mi ketten összejöttünk volna.

- Szóval az egész kapcsolatunk hazugság volt?

- Az elején tényleg csak azért akartam veled járni, hogy így eletereljem az apám figyelmét és nyugodtan randizhassak Angievel, de aztán beleestem a saját csapdámba mert belédszerettem.

- Nem is tudod mennyire szeretnék hinni neked, de nem tudok!

- Kérlek Francesca, tudom hogy meg tudod ezt nekem bocsátani! - meg fogta a kezemet, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy ne nézzek a szemébe. Nem tudtam volna megállni, hogy meg ne bocsássak neki, márpedig ezt nem akartam.

- Kérlek menj most el! Egyedül kell most lennem! - Szerencsére nem erőltette a dolgot és elment. Ilyen állapotban képtelen voltam hazamenni. Nem akartam megrémíteni a bátyámat, különösen most nem, mikor olyan boldog hogy összejöttek neki a dolgok Ludmilával aki szintén velünk dolgozik. Helyette inkább sétálni mentem hogy kiszellőztessem a fejem. Legnagyobb pechemre, pontosan azzal az emberrel találkoztam, akivel a legkevésbé sem szerettem volna.

- Francesca, mi történt? Te sírtál?

- Akkora egy hazug vagy! - mire észbe kaptam volna, a tenyerem már az arcán csattant. Esküszöm nem vagyok az erőszak híve de nem bírtam tovább magamban tartani.

Violetta

Szörnyen éreztem magam. Valahogy mintha minden sötétbe borult volna. Komolyan nem tudtam mi lesz velem ha León nem ébred fel. Szerencsére az apja negengedte, hogy bemenjek hozzá és bár az enyém tiltakozott, de ezúttal nem hallgattam rá. Úgy éreztem mellette a helyem, talán így hamarabb felépül. A látvány amire számítottam sokkal rosszabb volt annál, ami fogadott engem. Nem lógtak mindenhonnan csövek belőle, egyszerűen olyan volt mintha csak aludna.

- Szia kicsim, nem tudom hallasz-e, de itt vagyok melletted és sosem hagylak el. - leültem mellé és megfogtam a kezét. - Tudom, hogy fordított esetben te is itt lennél mellettem és egy percre sem hagynál egyedül. Figyelj csak, talán nem a legjobb az időzítés, de írtam neked egy dalt. Ha hallod, kérlek reagálj valamit jó? - azzal bele is kezdtem a dalba

"Quiero Mirarte
Quiero Sonarte
Vivir Contigo Cada Instante
Quiero Abrazarte
Quiero Besarte
Quiero Tenerte Junto A Mi"

León fölé hajoltam és egy gyengéd csókot lehelltem az ajkára, akárcsak a mesékben, csak épp fordítva. Most a hercegnő menti meg a herceget és nem fordítva. Legnagyobb örömömre León kinyitotta a szemét és rám nézett!

- Szerelmem! - olyan erősen öleltem át, mint még soha azelőtt. Ám a reakció amit kaptam, nem az volt amire számítottam. León gyengéden ugyan, de eltolt magától és úgy nézett rám, ahogyan még eddig nem.

- Ne haragudj, de ismerlek?