Diego

Már lassan egy hete, hogy Francesca és én egy pár lettünk. Bár titokban még mindig együtt vagyunk Angievel, kezdem azt érezni, hogy ez nem fog működni. Francesca egyszerűen belopta magát a szívembe és képtelen vagyok kiverni onnan. Egyre inkább az jár a fejemben, mégis mit kéne tennem. Nem járhatok úgy Frannal, hogy közben Angie is a barátnőm, de elveszíteni sem akarom őt, túlságosan megszerettem.

- Szia szerelmem! - jelent meg mögöttem Francesca és a világ leggyönyörűbb mosolyával ajándékozott meg.

- Neked nem munkában kellene lenned?

- Oda tartottam, de meg akartam nézni, hogy vagy ez talán baj?

- Nem dehogy, örülök, hogy itt vagy! - magamhoz húztam őt és egy csókot nyomtam a szájára. Nem értem mégis hogyan érte el, de teljesen beleszerettem. Pedig nagyon igyekeztem ellenállni neki, de kudarcot vallottam.

- El sem hiszem, hogy már egy hete egy pár vagyunk! Mintha csak tegnap lett volna.

- Igen, én is így vagyok vele. Viszont most már tényleg menned kéne, különben el késel és ezt nem szeretném! - na jó, valójában csak le akartam rázni őt. Muszáj volt beszélnem Angievel, megosztani vele a döntésemet.

- Jó, igazad van, tényleg nem lenne jó ha elkésnék! - gyorsan megcsókolt és elindult a bárba. Én a másik irányba indultam, hogy találkozzak Angievel. Muszáj lesz lezárnom ezt a kapcsolatot és minden erőmmel azon lenni, hogy boldoggá tegyem Francescát. Így lesz a legjobb. Angienek találnia kell egy korban hozzáillőt, aki tényleg szereti őt, nekem pedig Francesca mellett a helyem. Mikor megérkeztem Angie otthonához becsöngettem és vártam, hogy kinyissa.

- Szerelmem, te meg hogy kerülsz ide? - fülig ért a szája, nekem pedig már most bűntudatom volt.

- Azért jöttem, mert muszáj beszélnem veled. Tudom, hogy amit most mondani fogok fájni fog, de így lesz a legjobb mindenkinek.

- Mégis mire akarsz ezzel kilyukadni?

- Angie, szakítanunk kell! Nem bírom már tovább ezt a titkolózást és Francescát is kezdem egyre jobban megszeretni.

- Hát ezt nem hiszem el! Eleve te voltál az, aki kitalálta ezt az egész titkolózósdit!

- Igen tudom, hogy az én hibám sajnálom de nem tudom megváltoztatni az érzéseimet.

- Remek és elmondanád nekem, hogy most mégis mihez fogok kezdeni? Mert ahogy látom te elég könnyen tovább tudsz lépni.

- Biztosan találni fogsz valakit, aki úgy fog téged szeretni ahogyan azt megérdemled. Szeretném ha te is boldog lennél valaki mással.

- Jó, hát nagyon köszönöm. Most ha megbocsátasz, nekem dolgom van! - tudtam, hogy csak le akar rázni, de nem hibáztattam érte. Világos hogy ezzel köztünk mindennek vége, de remélem azért egyszer lehetünk még barátok.

Violetta
Szerencsére ahogy teltek a napok az apám kezdte elfogadni Leónt és mára már eljutottunk oda, hogy engedi is nekem hogy a barátomként gyakran meglátogasson. Ami a mai napot illeti, ma elkísérem Leónt a motocross pályára. Azt már tudom, hogy imád motorozni, de még sosem láttam őt edzeni. Biztos zseniális lesz ebben is, ahogyan minden másban is. 

- De ugye nem lesz semmi bajod?

- Kicsim, nyugodj meg tudok vigyázni magamra! - megfogta a kezemet és egy puszit nyomott az arcomra.

- Igen, de akkor is féltelek. Akármi történhet és nem akarom, hogy megsérülj vagy valami!

- Érthető, viszont már évek óta ezt csinálom, úgy hogy nem lesz semmi baj. Inkább kérek egy szerencse csókot, hogy jól sikerüljön az edzés! - elmosolyodtam és egy csókot nyomtam a szájára. Mikor Leónnal vagyok, minden sokkal jobb és olyan boldognak érzem magam, amilyennek máskor sohasem. León végül motorra szállt és neki vágott a pályának. Az első pár ugrása nagyon szép volt és teljesen lenyűgözött. De aztán valami megváltozott. Hirtelene gyorsítani kezdett, majd csak azt vettem észre, hogy az ugrásnál a motor szó szerint kicsúszott alóla, ő pedig egy hatalmas csattanással ért földet.

- León! - azonnal odasiettem hozzá, ő viszont csak mozdulatlanul hevert a földön.