Diego Hernandez

Ma  van a randim Francesca-val és nem mondhatom, hogy nem vagyok ideges. Talán nem volt jó ötlet, én tényleg nem akarom őt megbántani, de Angiet sem akarom elveszíteni. Úgy döntöttem még a randi előtt meglátogatom Angiet, hogy egy kicsit megnyugodhassak. Szerencsére megadta a címét így sikeresen odataláltam. Bekopogtam az ajtón és vártam, hogy kinyissa.

- Diego, te mit keresel itt?

- Beszélni akartam veled. Nagyon ideges vagyok a randi miatt. Félek, hogy Fran valahogy rájön a dologra és szenvedni fog. Én tényleg nem akarom őt megbántani.

- Tudom, ahogy én sem. De már nem mondhatod le, az túlságosan feltűnő lenne. Ne aggódj minden rendben lesz! - elmosolyodott, amitől nekem is mosolyognom kellett.

- Akkor most megyek, de ne feledd, hogy mindennél jobban szeretlek.

- Én is szeretlek téged! - gyorsan megcsókoltuk egymást, majd elindultam Francescaért. Út közben végig azon kattogott az agyam, hogyan érjem el, hogy Francesca elhiggye amit mondok. Az lenne a legfontosabb, hogy megbízzon bennem, így talán nem fog gyanakodni. Mikor megérkeztem, becsengettem. Az idegességem még mindig nem múlt el és ha lehet csak még jobban kattogott az agyam.

- Szia Diego! - mikor Francesca kinyitotta az ajtót, teljesen ledermedtem. Bár csak rövid ideje ismerem, de talán még sosem láttam őt ilyen szépnek. Valósággal ragyogott az arca.

- Gyönyörű szép vagy! - nyögtem ki, ő pedig elmosolyodott.

- Köszönöm, te is nagyon jól nézel ki! - kinyújtottam felé a karom, ő pedig belém karolt és egyenesen az étterembe mentünk.

Violetta Castillo

Épp a szobámban vagyok és a naplómat írom. Egyfolytában csak León nevét vagyok képes leírni, újra és újra. Még soha nem voltam szerelmes ezért minden egyes pillanat annyira új nekem. 

Épp zártam volna a gondolataimat, mikor egy lágy dallamot hallottam meg az erkély felől.  Elmosolyodtam és kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre León állt az ajtóban. 

- Te hogy jutottál fel? - kérdeztem miközben kinéztem az erkélyről ami elég magasan volt. 

- Hiszed vagy sem de egy kötél csodákra képes! - emelte meg a kötelet, ami egyenesen a ház aljáig lelógott. 

- Remélem apa nem fogja észrevenni, különben kinyír minket. 

- Nyugodj meg. Most csak az a lényeg hogy együtt vagyunk! - megsimogatta az arcom, majd gyengéden megcsókolt. Azt hittem ez a pillanat sosem ér majd véget. Hát, alaposan tévedtem. 

- Violetta! - hallottam meg apa hangját a szobám ajtajának túloldalán. Na most mégis mit csináljunk?