Angeles Saramego

Kellemes novemberi napnak néztem elébe. Az ég tiszta volt, a madarak daloltak, a könnyű szellő pedig gyengéden belekapott az amúgy méz szőke hajamba. Aki esetleg nem ismerne, annak Angeles Saramego vagyok, de mindenki csak Angie-nek hív. A barátommal Pablo-val élek, egy kisebb lakásban. Mi ketten ugyan nem vagyunk egy pár, de Pablo már többször említette nekem, hogy többet érez irántam szimpla barátságnál. Egy kávézóban dolgozok, a barátnőimmel, akik ugyan jóval fiatalabbak nálam, mégis nagyon jól megértjük egymást. Főként a kis Violettával... Nos az ő helyzete kissé bonyolult. Violetta a nővérem lánya, akit utoljára Maria temetésén láttam. Többször próbáltam neki elmondani, hogy a nagynénje vagyok, de eddig sosem volt hozzá elég bátorságom. Mindenesetre reménykedek, hogy egyszer majd lesz rá alkalmam elmondani neki az igazságot. Violetta apja elég keményfejű, ezért sem láthattam őt. De szerencsére a végzet az utamba sodorta őt, most pedig közelebb vagyunk egymáshoz, mint valaha. A ház és a kávézó közötti távolság nem hosszú, így hamar megérkeztem a munkahelyemre. A lányok már ott voltak és készülődtek, a nyitásra.
- Angie, de jó, hogy megjöttél! - szaladt oda hozzám Violetta és jó szorosan megölelt.
- Lányok, ugye nem késtem el?
- Már, hogy késtél volna. Egyébként te is tudod, hogy nem mi késünk, mások érkeznek túl korán! Egyébként képzeld, Roberto-nak van egy meglepetése! - Roberto a főnökünk, de igazából olyan, mint egy idősebb testvér, akinek minden bajodat elmesélheted. Talán nem mondom elégszer, de egyszerűen imádom őt.
- Angie, örülök, hogy végre te is itt vagy. Szerettem volna gratulálni, ugyanis idén is te lettél a hónap dolgozója! - nem is hittem a fülemnek. Ez már a második alkalom. Roberto szeret ilyen formában megdicsérni a munkánkat, bár én enélkül is nagyon szeretem azt amit csinálok.
- Mi lenne, ha nyitás előtt énekelnénk egyet? - kérdezte vidáman Francesca, amibe persze mind belementünk. A Veo Veo-t énekeltük, ami egy igazi csajos dal és a beteljesületlen szerelemről szól, arról, hogy ne csak álmodozzunk a szerelemről, hanem merjünk lépéseket is tenni a kiszemeltünk felé. Éneklés közben egy ismeretlen fiú lépte át a kávézó küszöbét. Valószínűleg nem látta a zárva feliratot az ajtón. A lányok nagy átéléssel énekeltek, az én szemem viszont megakadt a srácon. Első pillantásra 17 évesnek mondtam volna, ráadásul olyan gyönyörű barna szempárral áldotta meg az élte, amiben teljesen elvesztem. Ő is pont ugyanolyan csodálattal nézett vissza rám. Csak akkor vettem észre, hogy vége a dalnak, mikor a lányok tapsolni kezdtek. Levettem a szemem a fiúról és nekiláttam a munkának. Az ismeretlen a pulthoz ment és leült az egyik székre. Közben a vendégek is megérkeztek, így akadt munka bőven.
- Angie, ki volt az a srác akivel úgy szemeztél? - kérdezte suttogva Violetta, mire megráztam a fejem.
- Én? Én nem szemeztem senkivel, nem is értem miről beszél Violetta!
- Hiszen láttam. Lehet, hogy te nem vetted észre, de attól még nekem is van szemem! Egyébként nem rossz választás, de szerintem túl fiatal hozzád.
- Hé, láttátok a pultnál azt a srácot? Annyira cuki és egész végig minket figyelt! - harsogta Francesca, miközben két tálcát próbált megtartani az egyik kezében. Szóval akkor csak én én hittem azt, hogy senkinek nem tűnt fel az ismeretlen srác megérkezése.
- Fran, én úgy tudtam, hogy Marco-val jársz!
- Igen, de nézelődni azért csak szabad nem! - hallottam a hangján, hogy megsértődött, pedig én nem akartam őt megbántani. Az viszont tény, hogy Marco a barátja, akit állítása szerint nagyon szeret. Épp ezért nem értem, miért nézi meg magának ennyire ezt a srácot.
- Angie, a kettes asztal két eper turmixot rendelt, el tudnád készíteni? - kérdezte Camila, mire neki is láttam. Igyekeznem kellett, mert ilyenkor elég sok vendéget kellett kiszolgálni. Miután elkészültem, már indultam is kivinni az italokat. Azonban nem jutottam túl messzire, mert neki ütköztem a srácnak akivel még az előbb szemeztem. A fehér pólóján ott tátongott egy hatalmas rózsaszín folt, a kiömlött turmixnak hála.
- Jaj, ne haragudj olyan ügyetlen vagyok! - igyekeztem megtörölni a pólóját de ettől csak még nagyobb lett a folt.
- Ugyan, semmi gond. Ha szépen megkérlek, elárulod a nevedet?
- Angeles, de mindenki csak Angie-nek hív! - hebegtem, mert teljesen elvesztem a szemében. - Na és téged hogy hívnak?
- Diego! A nevem Diego!