Ugyan még csak két perce mentünk, de a hasam olyan szinten sajgott, hogy lassan járni sem tudtam. Amikor Mark észrevette, hogy már nem bírom, odasietett hozzám, átrakta a kezem a vállán, és úgy mentünk tovább.

Amikor a háza elé értünk, kicsit megtorpantam. Biztos jó ötlet egy vadidegen házába bemennem? Kérdeztem magamtól.

-Mi a baj?- kérdezte aggódóan. Egyszerűen nem tudtam ellenálni azoknak a gyönyörű barna szemeknek.. volt benne valami, ami megfogott.

-Ja semmi- válaszoltam zavarodottan- csak nagyon szép a házad.

-Ööö.. köszönöm- egy kicsit elpirult. Olyan aranyos, amikor zavarban van- Akkor bemegyünk?- kérdezte végül.

-Igen, persze- mosolyogtam rá a lehető legszebb mosolyommal. Visszamosolygott, de ebben valahogyan többet láttam egy szimpla baráti mosolynál..

Amint beléptünk a házba egyből szembetaláltam magam a hatalmas nappalival. Nem messze volt tőle a konyha. Mark körbevezetett az alsó szinten, elmonta, hogy működik ez meg az, aztán felmentünk az emeletre.

Fent volt egy folyosó, és annak mindkét oldalán két-két szoba. A hozzánk legközelebbi szoba Marké volt. Vele szemben a vendégszoba foglalt helyet. Amellett volt található a fürdőszoba. Azzal szemben egy kisebb szoba helyezkedett el. Mark azt mondta, hogy az a videojáték szoba, de ott most kupi van, szóval oda ne menjünk be. Bólintottam. Úgyis csak egy éjszakára vagyok itt.

Az ez után következő kínos csendet a gyomrom korgása törte meg.

-Francba Jack! Mennyit ettél te ma?- kérdezte. Basszus. Elfelejtettem enni.

-Hát ettem egy szendvicset két átszállás között, de ennyi. El is felejtettem, hogy ennem kéne- kínosan felnevettem és megvakartam a tarkómat.

-Enned kell. Csinálok valamit. Mit szeretnél?

-Én egy szendviccsel is megelégszem.

-Rendben- mondta- mindjárt felhozom- rám mosolygott, majd lement a konyhába.

Furdalt a kíváncsiság, hogy miért mentett meg. Utána mentem, hogy megkérdezzem. Odasétáltam mögé, majd belekezdtem.

-... Mark?- az előttem álló férfi egy hangos "Ááá" kíséretében ugrott egyet. Megijesztettem. Hihi.- Ööö.. bocsi.

-Semmi baj- mosolygott- mit szeretnél?

-Hát...- kezdtem- m-miért mentettél meg?- elpirult. Nem számítottam ilyen reakcióra.

-Tudod... bármikor, amikor meglátom, hogy valakit vernek, fenyegetnek vagy bármi hasonlót tesznek vele, felébrednek bennem az ösztönök. Amikor kisgyerek voltam, velem is történt ilyesmi.. csak akkor nem segített senki...- könnyezni kezdett. Nem gondolkoztam, csak cselekedtem. Odasiettem hozzá és jó szorosan magamhoz öleltem. Ő sem tétovázott sokáig, a nyakamba borult. Simogattam a hátát, éreztem, ahogy lassan megnyugszik. Kihámoztam magam az öleléséből. Pár másodpercig csak néztük egymást. Aztán Mark nevetni kezdett. Hát erre nem számítottam.

-Bocsánat Jack- elmosolyodott. A szemei még mindig egy kicsit könnyesek voltak- nem akartam sírni előtted. Csak.. még senkinek sem beszéltem erről.

-Ne butáskodj! Nem kell bocsánatot kérned azért, ami a múltban történt- rávillantottam a legkedvesebb mosolyomat.

-Aranyos vagy.. köszönöm- várt egy picit- Apropó! Itt a szendvicsed. Tessék enni.

-Igenis- tiszelegtem, majd nevetve elvettem a szendvicset. Finom volt. Elmosogattam magam után, majd felmentem a vendégszobához. Éppen beléptem volna, de Mark megszólított.

-Jack.

-Igen?- néztem vissza rá.

-Jó éjszakát- mosolygott, a lehető  legédesebb mosolyával.

-Neked is- visszamosolyogtam, majd beléptem a szobába. Nem volt túl különleges, krémszínű falak, egy szép szekrény, és egy franciaágy. Elnyúltam az ágyon, és Markon agyalva aludtam el.