Egy számomra teljesen ismeretlen új terepen találtam magamat, méghozzá egy vidéki kis ház előtt. Hófehérre meszelt falai és nádteteje barátságossá vált nekem pillanatok alatt. A házikótól nem messze a tenger zúgását hallottam, ha nem tévedek. A többi ház jóval messzebb épült, nem voltak kíváncsiskodó szomszédok.

- Jöjjön Ms. Deveraux.-szólalt meg halkan Piton

Szó nélkül követtem be őt a házba. Igazán otthonos volt belül is. Régi, talán a 20. század első felében értékesített bútorokkal volt berendezve. A nagymamám házára hasonlított, talán emiatt éreztem magamat biztonságban. Lehúztam a csizmámat a bejáratnál, mezítelen lábbal lépkedtem be a professzor után, egyenesen a nappaliba. A kanapéra ültem le, amin vidám virágos minták mosolyogtak vissza rám. 

- Készítek egy kis teát.

Piton meg sem várva válaszomat, ott hagyott egyedül a gondolataimmal a kanapén. Annyi minden történt ezen az estén, alig győzöm magamat utolérni a saját gondolataim kavalkádjában. Nem sokáig töprenghettem magányomban, Mr. Wood lépett be a házba. A nadrágja és a felsőjét valami megtépázta, mintha egy töviskes bokorból mászott volna elő. A házban körbejáratta a tekintetét, majd mikor meglátott engem a kanapén ülve, morcos tekintete ellágyult.

- Örülök, hogy ideértek Ms. Deveraux.

- Merre járt Mr. Wood?

- Valaki rossz címet adott meg Ms. Deveraux.-morrant fel

Gondolom Pitonnak címezte. Bár nem nézem ki a Bájitaltan tanáromból, hogy direkt téves címet adjon meg a kollégájának, aki megmentette a hátsónkat. 

- Oliver, már azt hittem sosem ér ide.-tette le a csészékkel teli tálcát a dohányzóasztalra az említett személy

- Mert valaki volt olyan kedves és rossz címet adott. Egy galagonya bokor kellős közepén értem földet Piton.-sziszegte dühösen Oliver

- Szerintem nem jól jegyezte meg a címet. Figyelmetlen volt.-vont vállat

- Nekem St. Stuart 166-ot mondott Perselus. 

- Biztos lehet benne, hogy St. Stuart 199-et mondtam Oliver. De aki figyelmetlen.-tárta szét a kezét- Inkább üljön le és igyon meg velünk egy teát. 

Mr. Wood morogva ült le mellém a kanapéra, mint egy durcás gyerek úgy nézett ki. A professzor a kezembe nyomott egy ég kék színű bögrét, amiben gyümölcs illatú tea hűlt. Egy apró kanalat is a kezembe adott. 

- Ezt igya meg, jobban lesz tőle.-vett el ő is egy bögrét

Mr. Wood is elvett egy bögrét és csendesen megiszogattuk a bögrék tartalmát. Kívülállóként egy idilli családnak tűnhettünk vagy egy jó kis baráti társaságnak.

- Kié ez a ház Professzor úr?-szólaltam meg egy idő után

- Ez a nagyapám háza volt még 1908-ból. 

- Fantasztikus.-néztem szét alaposan a helységben

- Köszönöm Ms. Deveraux. 

- Lincolnnal mi lett?

- Az aurorok elszállították az Azkabanba, a tárgyalásig ott lesz. A memóriáját töröltem mielőtt idejöttem volna. 

- De hát velünk jött ki.-néztem értetlenkedve a Professzorra

- De utána visszamentem megbizonyosodni róla, hogy nem maradtak nyomok utánunk.

- Hűű. És, hogy került ide? Már mint, azt hittem ez egy teljesen titkos kiküldetés.

Mr. Wood felköhögött, valószínű valamibe sikerült bele tenyerelnem. Zavartan nézett először rám, majd a professzorra.

- Dumbledore professzor küldött, úgy találta helyesnek, ha többen vagyunk. És mivel Én tanítom a Sötét varázslatok kivédését, itt a helyem.- hangsúlyozta ki az Én szót, gondolom Pitonnak címezve

Piton felhorkant, majd letette a teáját a tálcára.

- Azt javaslom térjünk nyugovóra. Holnap vissza kell térnünk a Roxfortba. 

Én csak helyeslően bólogattam, nagyon elfáradtam, mind fizikailag, mind lelkileg. A földszinten volt az én szobám, egy takaros francia ágyas, világos szoba, mellette közvetlen a fürdő. Piton már rendezte a ruháinkat, mire a hosszú, forró zuhany alól kiértem a szobába, minden cókmókom az ágyam mellett hevert. Kivettem a pizsamámat és bebújtam a hatalmas takaró alá, ahol azonnal elnyomott az álom.