- Mit művelsz?-hajolt el tőlem

Ijedten meredtem rá, Lincoln arca teljesen eltorzult a dühtől. Előkapta a pálcáját, nekem időm sem volt a sajátomat megragadni.  A nyakamhoz szegezte a pálcáját, a szemei szinte szikrákat szórtak. Hol van ilyenkor Piton? Nem látja mi folyik itt? Valaki csináljon már valamit. 

- Azt hitted büntetlenül rám teheted? Mit képzelsz magadról?-üvöltött

Eközben az áldozatai, szeme kezdett látványosan kitisztulni. Mint, amikor lehullik a lepel. Őszinte döbbenet látszódott az arcukon, fogalmuk sem volt arról, hogy mit kereshetnek itt, miért jöttek ide, miért öltöztek fel ezekbe a ruhákba. 

Lincoln le akarta tépni a ráadott nyakéket, de nem tudta. Egyszerűen nem szakadt el. Ezt erősen furcsálltam, hisz ez csak egy vékonyka lánc. 

- Ezért most meghalsz.-sziszegte dühösen a férfi

Ijedten húzódtam hátra, a pálcámat igyekeztem kivenni a csizmámból, sikertelenül. Igaza volt a professzornak, nem itt kellene tárolnom. 

- Invito!-szólaltam meg hangosan a pálcámhoz, de semmi

"Ilyen nincs!" 

- Uram, ő is a lányhoz tartozik.-hozta oda Pitont 2 erősebb férfi

Remek, most már hivatalosan is elmondhatom, hogy irtó nagy slamasztikába kerültünk. Piton arcán is csak ijedtséget véltem felfedezni, ami engem csak még jobban megijesztett. Nekünk végünk. 

- Nocsak, nocsak Piton. Téged is látni?-vigyorgott rá Lincoln, miközben még mindig az én nyakamat szorongatta újra

- Add fel Lincoln. Innen nincs kiút. Hamarosan jönnek az aurorok. 

Lincoln felnevetett. Nagyon átlátszó volt a professzor hazugsága, ez még nekem is leesett azonnal. 

- Mit tegyünk velük Uram?-szólalt meg a magasabb kopasz férfi

- Vigyétek az irodámba, a kislány marad. Nekünk még van egy kis beszédünk egymással. Ugye Édes?-vigyorgott rám gonoszan

Sírhatnékom támadt, mihelyst elvitték a professzort. Biztos voltam benne, hogy kínok kínja között fogok meghalni Lincoln keze által. A legveszélyesebb férfi, akivel valaha találkoztam. 

- Hogy is volt ez a nyaklánc Édesem?-ültetett fel a bárszékre 

Közvetlen előttem állt meg, a lábaim közé férkőzve. Nagyon, nagyon közel volt. Éreztem, ahogy a nyakamba liheg. Elfogott az undor, hánynom kellett tőle. 

- Eressz el.-szipogtam

- Azt nem tehetem. Sajnálom. Nem maradhatnak szemtanúk. Először szépen leszeded rólam a nyakláncot. Aztán talán...-simított végig az arcomon- eljátszadozhatunk egy kicsit, mielőtt végleg megszabadulnék tőled. 

- Hagyj!-kiáltottam és elrántottam a fejemet keze elől

A jutalom nem maradt el. Egy hatalmas pofont kevert le, amitől ismét felkiáltottam a fájdalom miatt és a könnyeim is eleredtek. 

- Szeretem az engedetlen kislányokat. Több a kihívás. Ezt szeretem.

A nyakamhoz hajolt, miközben a pálcáját végig a torkomhoz tartotta.

- Ha csak megmozdulsz, megbánod Édes.-suttogta a fülembe

- Capitulatus!-kiáltotta el valaki nem messze tőlünk

Odakaptuk mindannyian a fejünket. Nem hittem a szememnek. Mr. Wood állt ott, civil öltözékben. A szám tátva maradt. 

  - Incarcerandus!-kiáltotta el magát újra

A jelenlévőket azonnal megkötözte. Pillanatok leforgása alatt szabad lettem. De, hát mégis, hogy kerül ide? Az igazgató küldte volna őt utánunk? Hihetetlen. 

- Jól van, Ms. Deveraux?-közeledett felém

A hirtelen jött szabadság érzéstől felpattantam a székről és karjaiba rohantam. Tudom, tudom nem volt túl felnőttes viselkedés, de könyörgöm, most szabadított meg a molesztálómtól és megmentett a haláltól. 

- Köszönöm.-suttogtam a nyakába

- Sietnünk kell Lily. Merre vagy Piton professzor?-tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni

- Elvitték az irodába, arra.

- Maradj itt. Mindjárt jövünk. Jó?

- Igen.-bólintottam

Egy apró mosolyt engedett meg felém, majd eltűnt abba az irányba, amerre mutattam. Nem sokkal később megjelent Pitonnal együtt. A fekete hajú professzor nem volt kitörő örömben, biztos voltam benne, hogy Mr. Wood feltűnése zavarta meg a büszkeségét. Én ezúttal örültem neki. 

- Mindjárt jönnek az aurorok, ideje mennünk.-sürgetett minket Mr. Wood

- Miért szólt nekik?

- Amiért idejöttem. Ezt máshol beszéljük meg Professzor. 

- Maga velem jön.-szólalt meg Piton ellentmondást nem tűrve

Én csak bólintottam, és karjába kapaszkodva hoppanáltunk. Nem tudom, mikor beszélték meg, hogy hol találkozunk, de sikerült ugyanarra a helyre érkeznünk. Ezúttal nem voltam rosszul, amin erősen elcsodálkoztam. Talán kezdek hozzászokni.