A professzor látványosan unatkozott a járdán ácsorogva. Nem pedig egyre jobban ment fel a pumpa ettől a modortalanságtól.  

- Mehetünk?-léptem oda hozzá álcázott  jó kedvvel

- Erre vártam mióta idejöttem.-zsörtölődött

- Seprűsétára ne vigyem?-tártam szét a karomat ártatlanul- Ne haragudjon, hogy fél évig nem fogom látni a nagynénémet és isten bocsá' el szeretnék búcsúzni.-tettem csípőre a kezemet

- Haladjon!-sietett előre

Pár perc habozás után az egyik bőröndömet megragadva loholni kezdtem utána. 

- Tuskó!-lassítottam le mellette miután utolértem

- A megjegyzéseit tartsa meg magának Ms. Deveraux. 

Egy fintort vágtam csupán, majd a cipőm orrát kezdtem el fixírozni. 

A férfi megforgatta a szemeit, majd az utca végén megállt. Körül nézett, én is követtem a tekintetét, az utca teljesen üres volt. Nem tudom mire vár. Korom fekete talárjából előhúzta varázspálcáját, majd két suhintással eltüntette a bőröndömet és Samut isten tudja hová. Még szerencse, hogy a hátizsákomba tettem mindent, amire jelenleg szükségem van. 

Nyugtalanul nyeltem egyet, mihelyst korom fekete szemeivel rám nézett. 

- Fogja meg a karomat.-nyújtotta elém jobbját

- Mert?-vontam fel a szemöldököm

- Hoppanálni fogunk. Ne eressze el, míg nem szólok. Fel tudja ezt fogni?

- Fel.-morogtam vissza

Megragadtam elém nyújtott karját, majd a következő percben, mintha egy pörgő hullámvasútra ültem volna fel. A gyomrom kavargott, a fejem szédült. Végig behunyva tartottam a szemeimet. 

- Elengedhet Ms. Deveraux.-szólalt meg mellettem Piton

Kinyitva a szememet még mindig forgott körülöttem a világ. Még jobban belekapaszkodtam, mire sikerült összegyűrnöm talárját. 

- Várjon még.-suttogtam

Igyekeztem összeszedni magamat olyannyira, hogy ne essek össze menten a szédüléstől.

- Nem sokára vége.-szólalt meg végül- Csak várjon türelemmel. 

- Rendben.-sóhajtottam

Pár perc múlva már valóban jobban éreztem magamat. Lassacskán elengedtem a talárját és úgy éreztem, hogy most már minden rendben lesz.

- Jobban van?-mintha most először aggódást véltem volna felfedezni a szemében

- Igen, azt hiszem. 

- Ideje volt....

Ééééés visszatért a bunkó. Mit sem törődve megjegyzésével várakozóan tekintettem rá, miközben körülnéztem. Egy sikátorban landoltunk, nem messze tőlünk volt az emberekkel zsúfolt utca. Gondolom ott lesznek a boltok, ahol beszerezhetjük a szükséges felszerelésemet. 

- Mehetünk?-cincogtam

- Igen.-bólintott

Kiérve az utcára, rengeteg ember járt-kelt, fel s alá. Az utca tele volt különböző boltokkal. Könyves, pálca bolt, édességbolt, bank, élelmiszer üzlet, üst üzlet és még sorolhatnám. Az út macskaköves volt, még szerencse, hogy sportcipőben jöttem.

- Ez itt az Abszol út.

- Abszolút itt vagyunk.-kuncogtam a szóviccemen

A professzor nem szórakozott rajta. Ki tudja hányszor hallotta már ezt. 

- Ez abszolút csak egy vicc volt. Ne vegye magára.-kuncogtam továbbra is

Úgy tűnt elengedte a füle mellett a megjegyzésemet. Gyorsan témát váltott.

- Azt javaslom váljunk ketté. Itt a lista.-nyomott a kezembe egy pergament, ami tele volt mindenféle felszereléssel

- Akkor én megyek a talárért. Maga menjen a könyveimért. Mégis csak maga a férfi kettőnk közül.

Mintha egy mosolyt láttam volna átsuhanni az arcán. Vagy már képzelődöm is. 

- Fél óra és ott, annál a nagy óránál találkozunk.

A nagy óra egy téren állt, alatta pedig virágágyásokkal és előttük pedig kovácsoltvas padok. A tér közepén egy szökőkút díszelgett. 

- Oké. Ne késsen.-figyelmeztettem vészjóslón

- Szerencséje, hogy nem az iskolában vagyunk.-fordult el tőlem utolsó szó jogán, majd elvágtázott

Nevetve ráztam meg a fejemet, távolodó alakját nézve. A hátizsákomból előhalásztam egy hajgumit, majd összefogtam hátul egy copfba a hajamat. 

- Akkor essünk neki.-dörzsöltem össze a tenyereimet

Hello Mindenkinek!

Itt az új rész, remélem tetszeni fog nektek.

Kérlek kommenteljetek, ha tetszett. 

Puszi:

Lili