A következő napokban kivétel nélkül mindig abban a bisztróban ebédeltem, ahol Camila dolgozott. Tovább maradtam, mint terveztem. Amikor nem a bisztróban lebzseltem, Miami utcáin zenéltem, ami ahhoz képest igen jól fizetett.
Ryan nem repesett az örömtől, mikor meghallotta a tervemet, hogy utazgatni fogok. Ez még neki is meredek volt. Szerinte keresnem kellene egy biztos megélhetést, ami mellett csiszolgathatom a zenei karrieremet, én viszont egyelőre élvezni akartam az életet.
- Shawn, hallgass rám. Maradj itt, felőlem nálam is lakhatsz, de ne csinálj hülyeséget. Ide figyelj, nem akarok szigorú szülőt játszani, csak féltelek attól, hogy az utcára kerülsz, érted? Ha felkapott zenész leszel, utazgathatsz és... Figyelsz egyáltalán? – kérdezte egyik alkalommal, mikor épp a bisztróban voltunk.
Nem figyeltem. Camilát néztem megbabonázva, és sajnálkoztam amiatt, hogy nem ő szolgál ki minket. Már párszor beszélgettünk, amikor neki épp szünete volt akkor, mikor én ott voltam. Nem csak gyönyörű és csinos volt, de értelmes is, és ez csak még vonzóbbá tette.
- Mondhatok neked bármit, te már döntöttél, igazam van?
- Sajnálom, haver.
- Ne sajnáld. Csak ha baj van, kérlek, fordulj hozzám, jó?
- Te vagy a legjobb – mosolyogtam hálásan.
Aznap este a motoromat a bisztró mögött parkoltam le, és a személyzeti bejárat melletti padon ültem a gondolataimba mélyedve, mikor az ajtón kilépett Camila.
A nyár ellenére kissé hűvös volt az éjszaka, a lány megborzongott, karja libabőrös lett.
- Hé, señorita várj – ugrottam talpra, miután felocsúdtam az ámulatból.
A szokásos egyenruhája volt rajta, amin meglátszott az egész napos munka.
- Nincs kedved sétálni egyet a parton? – kérdeztem.
Meg sem állt, csak akkor, mikor elálltam előle az utat. Óvatosan felpillantott, de közben végig mosolygott.
- Tudod te, milyen messze van innen a part?
- Motorral vagyok.
Gondolkodott, továbbra is a szemembe nézett. Ajkait kicsit elnyitotta, végül csak annyit mondott:
- Legyen.
Felsegítettem a motorra, majd én is felültem. Kérdés nélkül átkarolt hátulról, fejét a hátamba fúrta.
- Ne aggódj, vigyázok rád – mondtam és elindultunk.
Egy idő után a feje már nem ért a hátamhoz. Gyanítottam, hogy ő is kiélvezi ugyanazokat a dolgokat, amiket én szeretek a motorozásban. Aztán újra hozzám bújt.
A parton már nem volt senki, csak a holdfény tört meg a víz felszínén. A homok még meleg volt, ahogy mezítláb ráléptünk. A zafírkék óceán csillogott, minden nyugodt volt és gyönyörű.
- És most szabad egy táncra, señorita? – léptem mellé.
Ezúttal ő csúsztatta tenyerét az enyémbe. Órákon keresztül táncoltunk, ide-oda pörögtünk és nem bírtam vele betelni. Testének minden íve tökéletesen illet a kezembe, minden mozdulata kecses volt és szenvedélyes. Nem szólt zene, de nem is volt rá szükség. Egymásra hangolódtunk, és mintegy záróakkordként hatott, mikor a karjaimban tartva megcsókoltam őt.