1 – A vak színei

A boncasztalon egy élettelen test feküdt. Ruha nem volt rajta, csupán ágyékát takarta egy lepel, habár az is csak egy darabka rongy volt, és át is látszott a muszlin anyag. Az élettelen férfinak lefeszítették a körmeit a bőrről és a szemeket is felpeckelve kiszedték. Helyükön alvadt vér maradt, sötét, végeláthatatlan üresség. Bámult a szerencsétlen a levegőbe, hátha még láthat valamit, de már ítéletet mondtak felette, és hiába szeretett volna legalább egy pillanatnyi emléket még szerezni, már nem adatott meg neki ez a kegyesség, végleg lejárt az ideje.

Egy alig hallható kattanás hallatszódott, amit egy fényes villanás követett, de benne ez már nem tudatosult. Fényképet készítettek róla.

- Már csináltak pár fotót – szólalt meg egy fiatalúr, aki a lámpa mellett állt, a fényképezőgépet tartó férfi felé fordulva. – Nincs szükség többre.

- Ezek nekem lesznek, emlékeztetőül – volt a férfi válasza. – Hogy a megüresedett szemgödrök már képtelenek bármit is látni...

- Mint a halál, igaz Adam?

- Pontosan, Ian. A halál az élet végeztével vakítja meg az emberi halandót, míg a szemgödrök kivésése még az élet folyamán. Talán ki akarták gúnyolni, hogy előbb kifeszítették a szemeit, hogy mindent láthasson.

- Utána pedig kivésték minden egyes sejtjét... - Ian elfordult. A halott testek nem váltottak ki belőle viszolygást, de amit nap mint nap hallott a testvérétől, az már sok volt neki. A gyomra beleremegett a tényszerűen elmondott történetekbe és szüksége volt a nyugtatóira, hogy kezelni tudja a helyzetet.

Érzelemmentes volt, és ezt az állapotot meg is akarta tartani, hogy magabiztosan, minden kézremegés nélkül fogja meg az ezüstösen csillogó szikét és vágja fel a testeket. A testvére azonban már más volt: ő egy nyomozó szemén át látta a világot.

- Meg fogom szentségteleníteni, mert színeket adok majd neki. – És egy művészével is. Adam imádott festeni. – Gondolj csak bele! Egy vak embernek színekkel pingálod ki a szürke kis világát. Még a látószervét is befestem majd, alakokat festek a pupillái köré, aprócska, vizenyős árnyakat, mintha a feléje toluló fény könnyezésre késztetné. A szemében tükröződni fog a világ, de ő ebből nem tapasztal majd semmit.

Ajkára mosoly kúszott, ahogy lelki szemei előtt látta a képet. Egy pillanatra az asztalon fekvő áldozatra nézett és elszomorodott.

- Kár, hogy csak fotót készíthettem róla – biggyesztette le száját. – Szerettem volna hazavinni és egy pár üveg akrilfestékkel lekenni – jegyezte meg. – Igazi mestermű lett volna, egy szobrász életműve. A körmeit kékre festettem volna, mintha lettek volna neki, szemgödre sötétjét pedig bordóvá tettem volna. Talán még a száját is karmazsinvörösre festeném, vagy sápadt lilára.

Ian nem bírta tovább. Feltépte az ajtót, majd kirohant a szobából a mosdóba menekülve. Pechjére azonban testvére követte, hiába tapasztotta be füleit lekuporodva, halotta a kígyóbőr cipő sarkának ütemes, egyenletes koppanásait.

- Nem értem – dünnyögte Adam. – Lehet, hogy festés helyett a bűnösökkel kéne foglalkoznom? Szerinted mit kéne tennem, Ian? – hangja érdeklődő volt, ugyanakkor feszültséget keltő.

Iant a falnak szorította, majd mélyen a szemébe nézett. Imádta azt a félelmet, amit ilyenkor látott, a könyörgést a tekintetében, a gyilkostól való pánikot. Másrészről azonban tőle féltek, és abból a fiúból váltott ki rettegést, akit mindennél jobban szeretett. Ez egyenesen a szívébe markolt.

- Inkább egy újabb vacsora keretében ölnöm kéne, Ian?

A fiú elfordította a fejét. Fiatal volt, de nem ostoba. Tudta, hogy nem győzhet Adam ellen, s hogy mikor jobb megadnia magát.

- Fess! – búgta. – Mert ha festesz, teremtesz, és nem ölsz.

Azt is tudta, hogy Adam szeszélyes és kiismerhetetlen, de igaz és hű hozzá. Tudta, hogy az ő kedvéért képes lesz a festésben megtalálni a boldogságát, cserébe azonban az életével fizet majd. A megváltó eljön és megváltja az élettől. Mert Adam számára nem volt több a halál, melyet kezeivel osztott: pusztán lelki nyugalomforrás. S mi tehetné a teremtőt boldogabbá, mint egy végső lezárás és az azt követő megpihenés?

________________________________________

Nem bírtam magammal és megírtam ><

Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad *-*