1867. július 29

Elterültem a finom fűben, és csak élveztem a kellemes nyári szellőt. Régóta nem jártam vidéken, de most, hogy Charles bácsi magával hozott a hétvégi házukba, valahogy egészen izgatott voltam. Jó volt végre kiszabadulni Staffordshire köves kis utcácskáiból. Hirtelen felkaptam a fejem. A távolból egy hang kiáltott.
Biztosan a bácsikám!
Olyan hamar ugrottam fel hogy a virágdíszítéses kalap is lehullott a fejemről.

- Jaj! - igyekeztem felkapni, de persze ekkor feltámadt a szél és elragadta a könnyű, fátyolszövetes darabot. Sóhajtva siettem utána s mire újból a kezeim ügyébe került, már igen megviselt állapotban volt.
A krémszínű selyemszalag le is szakadt róla, úgyhogy inkább csalódottan magamhoz szorítottam, és elindultam a ház felé. A lugason áthaladva, azonnal észrevettem a bácsikámat aki épp a teraszon ácsorgott. Amikor meglátott, hozzám sietett, félretéve az újságot amit eddig olvasott.

- Veled meg mi történt Asteria? - ahogy végigmért, kacagásban tört ki.

Óvatosan lepillantottam a ruhámra. Az egykor elegáns, sárga csipkés darab most tele volt fűvel és bogánccsal s mivel a hajam kibomlott így aztán egyáltalán nem kelthettem egy arisztokratikus hölgy látványát.

- Ne is beszéljünk róla! A grófné nem fog örülni..

- Ugyan! Amiről a nénikéd nem tud, nos, hát nem is fájhat neki, nem igaz? - mosolygott rám Charles bácsi - Gyere be a házba, lassan sötétedik.

A bácsikám megfordult, és besétált az ajtón, résnyire nyitva hagyva, hátha hamarosan megyek én is. A kalapom letettem az újság mellé, szemem akaratlanul is végigfutott a sorokon.

Új reformtörvények: a választójog kiterjesztése a városi munkásosztályra..Osztrák–magyar kiegyezés.. A királynő még mindig gyászol, több mint öt éve hunyt el Albert herceg...

- Ó istenem! - hunytam le a szemem - Ha ilyen fájdalmas dolog a házasság,azt hiszem sosem adnám rá a fejem.

A korlátnak támaszkodva végignéztem a birtokon és magamba szívtam a langyos levegőt. Végtelenségig mező, ameddig a szemünk ellát. Fák magasodtak a messzeségben, amelyek megtörik az ég halovány, alkonypírral kevert kékségét.. Olyan idilli volt, szinte elvesztem a szépségében.

Mélyen az emlékeikben, élt egy ugyanilyen kép, egy ilyen csodálatos, boldog, nevetéssel teli világ, amelyet olyan hamar, és olyan kegyetlenül elvettek tőlem..
Megráztam a fejem, és rendre utasítottam magam. Elég! Jó régen, és jó mélyre zártam ezeket az emlékeket, ha hagyom hogy előtörjenek, az felemészt.

Inkább beléptem én is a vidéki kis ház nyugodt előszobájába, és kizártam a tücsökciripelést.
Itt nem voltak inasok, mint a staffordshirei birtokunkon, nem voltak hatalmas szobák, drága tapéták meg indiai szőnyegek. Többnyire kézzel faragott fabútorok, finom csipke, és kecses viaszgyertyák pislákolása adta ennek helynek a varázsát. A lépcsőn felsétálva négy szoba nyílt az emeletről. Az utolsó volt az én hálószobám s mivel szerettem volna átöltözni a vacsorához, arra vettem az irányt. A szoba nem volt nagy, de ízlésesen rendeztük be. Ágy, finom szőnyeg, faragott ruhásszekrény, tükör, mosakodó tál, sőt még könyvesszekrény is kapott helyet. A nagynéném mindig szorgalmazta hogy könyvekből szerezzek műveltséget!
Fáradtan rogytam az ágy szélére, és azt hiszem, csak egy pillanatra hunyhattam le a szemeim..

A régi kakukkos óra bőven tizenegy után járt mikor a selyemhálóingemben lelopakodtam a szalonba gyertyáért.
A függönyökön keresztül halvány fénysugár festette meg kissé a sötétségbe borult szobát.

Megborzongtam.. Talán nincsenek jó hatással rám Poe novellái..
Óvatosan botorkálva kikerültem a kis asztalt, meg a karosszékeket. Mivel a szalonban nem találtam amit kerestem, a dolgozószoba felé vettem az irányt. Lenyomtam az ajtókilincset, de mikor az feltárult, ijedtemben felugrottam.

- Az Isten szerelmére! Hogy kerülsz ide ilyen kései órán? – kiáltott fel Charles bácsi. Eddig az íróasztalán lévő papírosok felé görnyedt, most felpattant.

Szívemre tapasztott kézzel próbáltam visszanyerni a nyugalmamat.

- Csak gyertyáért jöttem, s a szalonban nem találtam - hosszasan fújtam ki a levegőt, majd a szobába lépve a bácsikámra pillantottam - És te, mit csinálsz? Azt hittem már rég alszol.. Különben nem jártam volna úgy a folyosót itt, mint valami kóbor lidérc..

Charles bácsi nem válaszolt, hátat fordítva, zavartan turkált a papírjai között. Felegyenesedtem a kisszekrénytől, ahol a viaszgyertyák után kutattam eddig, és mellé léptem. Az asztalon megpillantottam egy levelet, amelyen a pecsét bár fel volt törve, még így is rájöttem, hogy a grófságunkról küldték.

- Baj van? – próbáltam elkapni a pillantását, de elfordította a fejét.
- Sajnálom Asteria, de nem mondhatom el. Még nem. Nem szeretnék hazudni neked, ezért kérlek, hogy ne kérdezősködj. Holnap hazamegyünk Staffordshirebe. – szomorú pillantást vetett rám, majd megsimítva a karom kikerült, felemelte a petróleumlámpást, és kiment a szobából.
Ezzel megszüntette az egyetlen fényforrást, így én egyedül maradtam a sötét szobában. Egyedül, kezemben a gyertyáimmal, és remegő szívvel. Lassan éjfélt ütött az óra.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziasztok! Remélem tetszett az első rész, én nagyon élveztem az írását. A fejezet elválasztókat én szerkesztettem, szerintem feldobja.
Írjátok meg a véleményeteket, kíváncsi vagyok. 🥰 Legyen szép hétvégétek!