A Nap lassan hágta át a Horizontot. Lassan mutatta meg fényeit Ninjago City felhőkarcolóin keresztül. Mégis gyönyörűség jellemezte eme látványt.
Én pedig ott ültem ágyamban, ziháltan, miközben csak egy kérdés pihent elmémben. ,,Ki az a Cole?"

Bármennyire is törekedtem e kérdés megoldásával nem jutottam válaszra, csak 1 órát vesztettem el vele.
Telefonom jelzése előtt ébredtem meg, így már esélyt se láttam arra, hogy 1 órára még lehunyhassam szemeimet.
Kikaszálódtam paplanom melegéből, s csupasz lábaimat a fehér szőnyegre téve, kellemes érzés járta át izzadt, s aprón remegő testemet.
Szinte még csak most bújtunk szeptember napjaiban, ami az iskola kezdetét szimbolizálta.
A modern stílusú, fehér szekrényem ajtajára volt felakasztva egy fogas segítségével iskolai egyenruhám, amire ha ránéztem mindig kétes emóciók öleltek körbe. A hajam színe korántsem hétköznapi. Élénk rózsaszín árnyalatomban, megbújik egy szemembe lógó, élénk színű, kék stráf.
Olykor imádtam, eme nem mindennapi hajviseletet, mely számomra természetes volt, mely nem kopott ki egy-két mosás után. Hanem mindig ránézve ugyanazt az élénkséget mutatta, ugyanazt az érzetet, mely arra utal, hogy ez vagyok én, ezzel kell élnem, ezzel lettem különleges. Ám, mint minden embernek, nekem is meg volt vele a tudalatti szomorúságom. A tekintetek, amelyek nem kedvességről nyílvánultak meg, az elhangzott szavak, amik hajzatomat jellemezték. S, akarva vagy akaratlanul, de mindig előmerészkedtek szívemben, ezzel feltépve a fájdalmat, amelyet minden éjjel elnyomtam magamban.
Éjjelt nappallá téve kerestem a megoldást, a megoldást, hogy olyan legyek, akit a haja színe miatt nem ítélnek el. Átlagos. Ám hiába festettem feketéré, felvéve hajamra az anyagot olyan volt, mintha csak egy száraz ecsettel simítottam volna végig fejem tetején.
A reménytelenség végül önbizalomhiányt szült.
A helység csöndes volt, egy árva hang sem zavarta meg eme nyugodtságot.
Nagymamám is letért nemes, virágos boltjához, amit csak úgy imádtak a vásárlók. Illattosnál, illatosabb csokrok fogadtak, amint beléptél e üzletbe.
A nyugodtság teljesen átjárja tested, az aroma kellemessége kitisztítja elmédet. Sokszor töltöttem itt napjaim gyermek koromban, ám szüleim halálával ez mindennapossá vált számomra.

Mindennap elmélázok készülődés közben, eddig megtörtént élettörténetemen.
Ma sem volt másképp e szokásom, mire észbe kaptam már készen álltam gimnáziumi éveim utolsó tanévére.
A hajamat, mint mindig, most is baseball sapka alá rejtettem, s csak kicsiny kontyom lógott ki csatos részénél.
Hiába volt újszerű társadalom, a polgárság megvetése mindig ott lézengett az égtisztítóktól tiszta levegőben.

Hátamra vetettem táskám és elindultam a tanoda irányába, miközben fejhallgatómon keresztül nyomtam el a külvilág robaját.
A zene, melyet éppen behozott a zenei lejátszó ismerős dallamokat árasztott magából. Mintha már küzdöttem volna eme muzsikaszóra életemért. ,,If you seek Amy" címen futott. S, akarva vagy akaratlanul, de folyamatosan visszakapcsoltam rá. Mintha csak egy elrejtett emléket szerettem volna megidézni.

A tanoda, mint mindennap ugyanazzal a hangzavarral kezdődött. Diákok szónoklata zengte be, eme nagy intézményt. Pletykák, pletykák hátan vonaglottak. Minden esemény, mely a nyárhoz köthető, minden érzelemtől dús emlék. Egyik terem becsukott ajtaján át is kilehetett venni Karolina bársonyos, s libabőrt okozó hangját, ám e csodás hangzást elrontja a lány lekezelő viselkedése. Nem tagadom, szép is és búgása sem hétköznapi, ettől függetlenül nem jogosíthatja fel magát arra, hogy ő legyen a tagintézmény királynője. Teljes szívemből gyűlöltem megvető szemeit, ármányos lexémáit.

-Seliel kisasszony! -szólított meg az iskola élő kamerája. Tűsarkújának hangját, pár méterrel arrébb is ki lehetett venni, hangja maga volt a varjú krákogása. Ezüstös haja, szépen mosottan, s beállítva pihent feje tetején. Öltözete egy bálba is simán megállta volna helyét. -Hányszor kell még Önnek elmondanom, hogy vegye le a sapkát az iskola területén, mert illetlen dolog! -magyarázta azt, amit már oly sokszor hallottam az évek során majd jött az a pár sor, mely a sapka levételét követte. -S kérem! Kezdjen valamit ezekkel az élénk hajszínekkel! Az elmúlt három év szónoklatai nem voltak tanulságosak Önnek? Seliel kisasszony! -tette csípőre kezét, s unottan nézett szemembe. Háta közepére nem kívánt, már a tanév első napján.

-Tessék elhinni asszonyom, hogyha bármit is tudnék kezdeni hajammal -csavartam egy tincset ujjaim közé és morzsolgatni kezdtem azt. -akkor már rég nem ilyen színben tündökölne! -vettem fel azokat a tekinteteket, melyekkel ő maga is illetett.

-Természetesen, az utolsó évben is csak a kifogásaidat fogom hallgatni! -forgatta meg mackóbarna szemeit nagyot fújtatva.

-Inkább tessék örülni annak, hogy ez az utolsó tanévem itt! -eresztettem el gondolataim, amit rosszallóan nézett.

-Fejezd be a feleselést és húzz az tanévkezdő ünneplésre! -mutatott maga mögé válla felett, én pedig se szó se beszéd szótfogadtam neki, hogy minél hamarabb elkerülhessem személyét.

A testnevelés terembe érve, ahol elfért az a sok diák, akik ezt a tagintézményt promózták, barátnőm után kutattam.
Meglátva éjfekete, vállig érő haját, egyből egy görbe kúszott ajkam szélére, s rögvest el is indultam feléje, ám tervem meghiúsult, amint a lábunk alatt a talaj morajlani kezdett.
Hangos, meglepett hangok árasztották el a helyiséget, mindenki egyensúlyát kereste.
Automatikusan az ablakok felé néztem, ahol idegen személyek álltak, s néztek be valaki után kajtatva.
Majd mind ellendült az üvegtől és olyan erőteljesen értek a talppal a nyílászáróhoz, hogy azok szilánkos darabokra törtek, melyek pont felék zuhantak.
Ugyan nem voltam egetrengetően jó a spinjitzu-ban, s az utamat a kémia-fizika okozta imádatom vezette, de meg volt bennem annyi erő, hogy egy védőpajzsot csinálak az ártatlan diáktársaim feje felé.
A szilánkok lepattantak a kékes-fekete színű burkon és hangos csörömpöléssel értek földet.

-Seliel! -futott hozzám Chiara riadtan. -Legalább a szilánkokat megúsztuk! -aprót bólintottam, miközben homlokomon egy izzadtságcsepp folyt végig. Azon voltam, hogy amíg csak bírja pajzsom, az őt ütlegelő behatolókat, addig feltartva társaim kifuthassanak az épületből.

A tanárok vették a burok jelzését és rögvest parancsba is adták a menekülést.

-Erre! Gyerünk! -hajszolták a fiatalokat.

A pajzs beszakadt, ezzel földet is értek az ellenségek. Amint a többiek észrevették a nem kívánatos ismeretleneket, sikítva folytatták útjukat, egymáson áttaposva.
Homlokom beráncasodott, s jobban szemügyre vettem a maszkos, 4 kezű rosszakarókat.
Pólójuk bal, mellkasi részén egy csontváz jel ékeskedett, annak jobb szemén egy horgony volt átvezetve.
Hátra lestem, hogy mindenki kitért-e már.

-Chiara! Menj! -néztem barátnőmre, aki megrázta fejét, ám láttam gyöngyöző homlokát.

-Nem hagylak itt Seliel! -akaratoskodott tovább, de az engem még jobban felbosszantott.

-Fogd be! Menj már Chiara! -üvöltöttem le fejét megfeszülve.

Chiara egy darabig nézett várva, hogy meggondoljam magam és segítségéért kiáltsak. Bár, mikor látta, hogy hajhatatlan vagyok elfogadta és lehajtva fejét elfutott. De mire a kijárathoz érhetett volna, egy csáp tekeredett dereke köré, s erős rántással hajíntotta földre az ellenlábasok mögé.

-CHIARA! -kiáltottam nevét, amely bezengte a tesitermet.

Megakartam indulni, de ekkor újabb 3 anonim ugrott elém, ezzel megakadályozva tervem.
Az egyik; tűzvörös színű ninja ruhát viselt, mellette azaz középen; egy nagyrészben szürke színű, bár itt-ott húzódott vízhez illő kék szín és kevésbé tűzvörös piros árnyalatos maskarát hordott. A ruha testhez állásából tudtam kivenni, hogy a középen lévő nevenincs egy lány. A mellette jobbra helyezkedő teljesen kék ruhát öltött magára.
Hajuk elfedve volt, mivel egy szereléshez illő maszkot viseltek.
Szerkójuk oldalain pár shuriken is elhelyezkedett. Hátukon kardot viseltek, ám a bal oldalinak nunchaku díszelgett jobb combjánál.

-Ehj, a jó nőket hagyjátok rám! -szólalt meg elsőnek a tűzvörös.

Hangja fiatal volt, így tudtam, hogy nem lehetett nálam sokkal idősebb.
S mondatából azt is lekövetkeztem, hogy szereti a nőket hajszolni.

-Kai, mi lenne, ha elsőnek inkább az ellenségre koncentrálnál? -szólalt meg a középen álló és hangja is a leányságot árulta. -Egyébként is... Vajon mit szólna Skylor, hogy megint a nők után kajtatsz? -akaratlanul is elmosolyodtam, amint meghallottam a gúnyoros, ám annál alázatosabb, szórakozottabb hanglejtését.

-Iiiii -riadt meg a fiú, amint belegondolt a következményekbe.

-Tudtátok, hogy nem illik iskolásokra támadni? -mutatott az ellenlábasokra a kékruhás, jobb szélső személy.

-Igazán? -kérdezett vissza az egyik 4 kezű, majd összenevetett barátaival. Szóval ők is tudnak beszélni. Bár a foguk eléggé a rohadás szélén álltak. -Pedig rád nézve azthittem, hogy óvodába törtünk be! -kacagott tovább jóízűen.

-Haaaaaa? -visította a kigúnyolt vérig sértetten.

-Jay, erre most nincs időnk! -szólt rá Kai határozottan, majd hozzátette: -bár tényleg olyan vagy, mint egy óvodás! -rakta szája elé öklét a tüzes, hogy visszatartsa röhögését.

-Kai! -hangzott élesen hangja a lánynak, s beleboxolt a fiú felkarjába.

Nem volt időm velük foglalatoskodni, mert elvette gondolataim barátnőm megriadt szemei, amint túszként fogták le.
Kék szemeim végigpásztázták a tér méreteit, a menekülési lehetőségeket.
Az ellenség mennyiségeit, s a sanszos erőviszonyokat.
Chiara körül csak egy személy ténfergett, ő felügyelte barátnőmet.
Ám, ez pozitívnak számított részemről, hisz a 4 karú terpeszben állt előtte és magasnak is számított, így összekuporodva is elférhettem alatta. Viszont, nem szívesen akadtam volna kezei közé, mivel az izmok megfeszültek rajta.
Tekintetemmel egy piros pontot helyeztem a jelenlegi helyzetemhez, majd onnan húztam a vonalakat a tervemhez.
Ha balról kerülöm őket, akkor az ellenség fele lesz csak jelen, ám előfordulhat, hogy az erőviszonyok értelmében vannak azon a részen kevesebben. De... Az is megeshet, hogy nem rendelkeznek annyi IQ szinttel, amivel egy alakzatot kialakíthatnak, így csak úgy helyezkedtek el, ahogy földet értek.
A pontok, s vonalak elképzelése végett aprót biccentettem, ezzel is megnyugtatva Chiarat, aki higgadtan hunyta le szemeit.
Nagyon sokat kiséreleteztem, hoztam létre magamtól eszközöket, melyek segítettek ninjává válni.
S az égnek hála iskolánkban egyedül egyen cipő nincsen. Talán 1 évembe telt, amint egy olyan cipőt hoztam létre, aminek talpálból egy erőteljes, egyedi mozdulattal előlehet hívni a görkorcsolyát. Habár, még egy félévet vett igénybe a kerekek anyagának cserélései.

-Na -jelent meg Kai két kézfején lángok, ezzel szimbolizálva, hogy ő a tűz ninja. -ideje elkezdeni a partit! -kezdett futni a haragosok felé, akik szintén harci pozíciót vettek fel.

-Kai! Te hülye! -kiáltotta utána a lány. -Tartsd a tervet! -majd mikor látta, hogy továbbra is lankadatlan, neki is megjelentek kézfejein az erője. Csuklója körül, csak úgy forgott a víz anyaga, itt-ott egy vízcsepp is a talajra hullt. Szóval ő a víz elemei ninjája. Nya Smith.

-Hahh? Már most azonnal harcolnunk kell? -ejtette előre vállait az utolsó, aki háta közepére nem kívánta az egész harcot.

-Jay, most! -szólította fel Nya, mire Jay körül villámok jelentek meg, s leguggolva vezette a parkettán elhelyezett pocsolyákba, melyek az ellenség lábához folytak.

A víz tökéletesen vezeti az áramot, így amikor találkozott Jay villámaival az áram a pocsolya mentén eljutott a háborgókhoz, ezzel súlyosan megrázva őket.
Kai megfogta a felé suhanó kardokat, s rászorítva azokra, a hő okozta forróság elolvasztotta a vasból készült anyagot.
Én sem téblábolhattam tovább, elvégeztem lábammal a mozdulatot, amivel előhívtam a görkorcsolya kerekeit.
A tervem megbukott Kai kirohanása miatt, így rögtönözve  középen hevesen suhanva leguggoltam, behúztam fejem, majd átnyargaltam az izmos férfi lábai között. Reagálni való időt sem hagytam neki, rögvest Chiara dereka közé fontam karom, s a kerekek kemény matériáját rugalmasra váltottam. Teljes testsúlyomat levittem talpaimba majd elrugaszkodva a földtől karjaim közt Chiarával felugrottam olyan magasságba, hogy kirepüljünk a betörött ablakon.

-Kilátszik a bugyiiiiiiiiim! -rikoltotta hosszan elnyúlóan, nekem pedig görbe szökött ajkam szélére.

Az idea sikeresen bevállt, s kiérve a nyílászárón fájdalmasan érkeztünk az iskola lapos tetőjére.
Pont kitudtam venni egy roboti hangot, mely azt kiáltotta, hogy: - Vigyázz!
Chiarat elengedve végig gördültem a fedélen, -lehorzsolva testem pár tájékát- majd hasamra érkezve gyötrelmesen köhögtem fel.

-Jól vagy? -jelent meg szemeim előtt egy tenyér, mely felsegítésémért nyúlt.

Meglepetten néztem fel, ahol összetalálkozott tekintetem egy életteli, harmóniát sugárzó, hazel színű szempárral.

Sziasztok!💙

Meg is hoztam az új részt, most nem kellett rám hónapokon át várnotok. Mint említettem lesznek utalások az illúzió előtti időkről, így már ebbe a részbe is csöppentettem egyet. Remélem észre vettétek! Ha tetszett a fejezet, akkor küldj egy vote-ot!

További szép napot mindenkinek!🖤💙