-Azt hiszem, van itt egy-két dolog, amit tisztáznunk kellene.

Sofija a tőle megszokott flegma hanglejtéssel ejtette ki a száján a szavakat, de arcán aggodalom tükröződött.

Lara épp azt a félórás pihenőjét töltötte, melyet Chen halála óta minden nap megejtett. Ilyenkor csak ül a tengerparton és bámul a messzeségbe. Nem gondolkozik, nem emészti magát, csak figyel.

Egy pár másodpercig úgy tett, mintha nem hallotta volna a lányt. Lehunyta a szemét és élvezte, ahogy a nap sugarai simogatják az arcbőrét, majd mély levegőt vett és megfordult.

-Ezek a dolgok nem érnek rá az esti megbeszélésig? - kérdezte lágyan, de Sofija csak a fejét rázta.

-Két okunk is van rá, hogy most tisztázzuk - kötötte az ebet a karóhoz. Lara kíváncsian vonta fel a szemöldökét.

-Mégpedig?

-Egyrészt, gyakorlatilag már harmadik napja tele van élőholtakkal a sziget, az esti megbeszélések semmit sem érnek, és ha a többieken múlik, itt rohadunk el.

Talán igaza volt. Nem Lara volt az egyetlen, aki beletörődött a helyzetükbe. Mintha megállt volna az idő, mindenki végzi a dolgát, de senki sem tudja, miért is. Mi a céljuk ezzel az egésszel? Túlélni még egy napot? Vagy kettőt? Hiszen ugyanaz lesz a vége mindannyiuk számára.

-És mi volna a másik?

-Nem hinném, hogy örülnél, ha erről más is tudomást szerezne.

Lara egész testével Sofija felé fordult, a kíváncsisága urrá lett rajta. A csendespihenőjének pedig már amúgy is annyi.

-Ezt meg hogy érted?

-Kaptam egy levelet. Három napja.

-Mégis miről beszélsz? Milyen levél? -Lara szíve hevesebben vert, úgy érezte, erei újra működésbe léptek, vér áramlott szét a testében.

Egy újabb levél, ezzel már hátha tudnak kezdeni majd valamit.

Sofija a farzsebébe nyúlt, amelyből előkapott egy gondosan összehajtogatott borítékot. A biztonság kedvéért körbepillantott, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy senki sincs a közelben, átadta Larának.

-És mielőtt még bármit is mondanál: ezt nem mutatjuk meg senkinek! - tette hozzá nyomatékosítva a nem szót.

Lara leesett állal nézett hol a lányra, hol a borítékra. Némi habozás után széthajtogatta, majd kivette belőle a Sofijának szóló levelet.

-Kedves Sofija! - kezdte a felolvasást. - Fontos feladatot fogsz kapni, de mielőtt belekezdenénk, tudnod kell: sok áll vagy bukik rajtad, akár egy ártatlan ember élete is. Mind tudjuk, mikre nem képes a kíváncsi ember, hát még Te! Döntened kell, de gyorsan. Dexter és Lara nagy titkot rejtegetnek, Te pedig választhatsz: vagy kideríted, miről is van szó, vagy segítesz nekik, de ebben az esetben a játék végéig sötétben tapogatózhatsz. Tiktak, az óra ketyeg.

-Nos, mit szólsz hozzá? - kérdezte szemeit Larára meresztgetve. Időközben leült mellé, bár Lara nem tudta volna megmondani, mikor és hogyan.

-Nem tudom...

-Sejtettem. Majd elmondjátok, ha elmondhatjátok. Ezt a meccset néhányszor már lejátszottam magamban, nem halok bele egy kis tudatlanságba. Egyet mondj meg! A mi hibánk volt, hogy Chen meghalt?

Lara erre nem tudott mit felelni, csak hallgatott. Ő maga úgy érezte, hogy ez az ő hibája, bár valahol mélyen tudta, hogy ez nem igaz.

Sofija mélyen beszívta a levegőt, majd aprót bólintott.

-Értem. De szerintem ezzel legalább egy kicsit előrébb juthatunk, ha más nem, azzal, hogy van még egy levél.

Larának nem tetszett, hogy egy újabb levelet titokban kell tartania, az pedig felettébb gyanús volt, hogy Sofija ilyen segítőkész lett. A lány mintha a fejébe látott volna, válaszolt is aggályaira.

-Ne húzd a szádat! Először nekem sem tetszett a kialakult helyzet, el sem tudtam képzelni rosszabb szövetségeseket, mint Te vagy Dexter, de hát ugye mindenki más meghalt vagy még idiótább. Ne vedd magadra, légyszi, de tény, hogy nem indítottunk zökkenőmentesen.

Lara kifejezetten örült, hogy Sofija ennyit beszélt. Így neki nem kellett és csend sem volt, hogy visszasüllyedhessen napok óta tartó depressziójába.

-És ez nem jelenti azt, hogy öribarik leszünk vagy mit tudom én, hogy hívják ezt nálatok, de lehet róla szó, hogy együttműködjünk. Rendben?

Lara nagyot bólintott. Lehet, hogy Sofija eddig csak játszotta a butát? Vagy talán vannak rosszabb és jobb napjai. De ez nem most fog kiderülni.

-Visszatérve a feladathoz, kik kaptak eddig levelet?

-A fontosabb kérdés az az, hogy kik nem! - Lara szemébe visszatért a csillogás, megint volt min gondolkodnia, még ha csak egy rövid időre is.

-Végre, hogy megszólaltál! Már azt hittem, megkukultál a levéltől. Na, de ne nekem kelljen megmondani, mit csinálj! Hozd ide a leveleket és papírokat!

-Nem. Be kell mennünk, mindenkinek fel fog tűnni, ha kihozom őket a tengerpartra és ketten ülünk rajta.

Lara gyomra hirtelen összeszűkült. Senkinek nem szólhat arról, hogy előrébb jutottak, még Carternek vagy Sarahnak sem. - Te keresd meg Dextert és gyertek utánam! Bent várlak Titeket. - Sofija bólintott, felállt és elrohant, Lara pedig ráérősen megindult a kunyhója felé.

Ahogy elsétált Petra mellett, hallotta, hogy a lány három szót motyog magában: még egy nap. Furcsának találta, hogy mindenkit meg tud nyugtatni egy ilyen bizonytalan információ. Persze minden jel arra utal, hogy tényleg csak húsz napot töltenek majd a szigeten, de még ha igaz is, mi lesz azután?

Ha jól számolta, már a 19. napnál járnak, azaz harmadik napja nem történt semmi, egészen idáig. Belépett az ajtón, a házikó üres volt, ő pedig az asztalhoz sétált, és elővette a fiókból a papírokat. Épp, amikor elkezdte sorba rendezni a leveleket az alapján, hogy melyiket mikor kapták, Sofija lépett be Dexterrel az oldalán.

-Tehát akkor miről is maradtam le? - dobta le magát a fiú Lara ágyára.

-Kaptam egy levelet. Ezért segítettem nektek a múltkori sumákolásban - vetette oda Sofija félvállról.

-És? Mi állt benne? Miért nincsenek itt a többiek?

-Mert a titokról van szó - fordult vissza hozzájuk Lara. - Nekem sem fűlik a fogam ehhez a hazudozáshoz, de nincs más megoldás, úgyhogy nektek kell segítenetek, ha ki akartok innen jutni.

-Megvan, kik nem kaptak levelet? - vonta fel a szemöldökét Sofija. Lara nagyot bólintott.

-Adam és Sarah. Hacsak nem kaptak ők is olyat, amit titokban kell tartaniuk. Nincs más dolgunk, mint várni.

-Várni? - fakadt ki Dexter. - Mindig csak várunk. A többiek mind úgy viselkednek, mintha már nem is karnának hazajutni, és az egyetlen dolog, amit tehetünk az az, hogy várunk?

-Átnézhetjük még egyszer a papírokat, hátha átsiklottunk valami felett, vagy...

Nem tudta befejezni a mondatot, Sofija közbevágott.

-Vagy megnézhetjük azokat a híres-neves feladatokat, hátha abból megtudunk valami újat.