-Akkor hallgatunk, Adam! De ha lehet, pomtosan úgy írd le a történteket, ahogy Te megélted! Ennek is fontos szerepe lehet.

-Rendben. - Nagyot sóhajtott, majd belekezdett a történetébe. - Pár haverommal indultunk el egy buliba, a legjobb barátom vezetett. Nem volt semmi probléma, nevettünk, beszélgettünk. Már kezdett sötétedni. Egyszer csak annyit láttunk, hogy két fényszóró jön velünk szemben, egy kamion. Gondolom elaludt a sofőr. Dom hosszan rádudált, és láttuk is, hogy megugrott, és azonnal félrerántotta a kormányt ezzel visszatérve a saját sávjába, de pont mikor fellélegeztünk volna, a pótkocsi, ahelyett, hogy követi, kicsúszott, a kamion kifordult, és egyenesen felénk jött. Dom félrerántotta a kormányt, lementünk az útról... Innen kicsit szaggatott a kép, mert minden annyira felgyorsult... Belementünk egy nagy fába, a kocsi összetört, minden tiszta vér volt. Beütöttem a fejem az előttem levő ülésbe, elszédültem, és csak homályosan láttam.

Mindenki visszafojtott lélegzettel hallgatta a történetet. Ahogy Lara körbepillantott, látta, hogy többek szemébe könny szökött, csak arra tudott gondolni, hogy eszükbe jutott, vagy sikerült felidézni eszméletvesztésük előtti utolsó perceiket.
Ő még mindig nem tudta, vele mi történt, hiába törte a fejét, nem jutott sokra.

Persze voltak emlékképei, de biztos volt benne, hogy nem azokat keresi, és egyébként sem tudott kiválasztani egy konkrét emléket, amit biztosan utolsónak mondhatott.

Már belefájdult a feje, így inkább újra a fiúra összpontosított.

-Körbenéztem, Dom a kormányra hajolt, és nem mozdult, Eric mellette beszélt hozzám, de nem emlékszem tisztán... Megkérdezte, hogy vagyok, de nem válaszoltam, rám szólt, hogy figyeljek, nem ájulhatok el, segítenem kell. Mellettem Kyle és Zac sem reagáltak semmit arra, amit kérdezett tőlük.

A fiú hangja kezdett kissé hisztérikussá válni, de ezt Lara teljesen meg tudta érteni, hiszen arról beszél, hogyan haltak meg a barátai, és ennek a súlyát még csak most kezdi felfogni.

-Kyle...Kyle ott ült mellettem mozdulatlanul, csupa vér volt, és... hányingerem támadt, de visszatartottam. Még Eric próbált hozzám beszélni. Elmondta, hogy Dom nem lélegzik, segítséget kért, de meg sem tudtam mozdulni. Kiszállt, feltépte az ajtómat, de akkor már kezdett elsötétedni a látásom... Eric kirángatott a kocsiból, és lefektetett a fűre. 'Adam! Mindenki meghalt! Maradj velem! Kérlek!' hajtogatta. Az utolsó mondat, amit hallottam, az utolsó dolog, amire emlékszem: 'Maradj velem!'

Adam elhallgatott, és ebből mindenki tudta, eddig tartott a történet, mást nem fog mondani. Mindenki síri csendben ült, senki még csak meg sem mukkant.

Larának az utolsó mondata visszhangzott a fejében... Maradj velem. Nem tudta, miért, de nagyon ismerősen csengett. Nem úgy, mint mikor hallott már egy szót, de nem tudja, mit jelent, hanem mikor nagyon is tudja, csak azt nem, hogy honnan.

-Lara, maradj velem! - ízlelgette. Lehunyta a szemét, és emlékek tömkelege árasztotta el az agyát. Rémálomként törtek rá, villámcsapásszerűen. Ideje sem volt feldolgozni vagy gondolkodni rajta.

-Lara! Mi történt? - Sarah kezdte rázogatni a vállát.

-Eszembe jutott. Minden. Tisztán emlékszem.

Érezte, ahogy az első könnycsepp legördül az arcán, majd azt követte a többi.

Gyorsan letörölte őket, szipogott egyet, majd igyekezett ismét a többiekre koncentrálni, akik csendes szóváltásukból mit sem vettek észre, s közben már Adamnek tettek fel kérdéseket.

-Semmi másra nem emlékszel?

-Semmire.

-És biztos, hogy mindenki meghalt?

-Nem tudom! De nagyon remélem, hogy ez nem a valóság. Legalábbis nem a teljes.

Ezúttal Alia kiabált be: - És honnan tudhatjuk, hogy ez nem csak hallucináció vagy rémálom? Lehet, hogy az a barom adott be nekünk valamit, aki idehozott minket.

-Én nagyon remélem, hogy ez a sok szörnyűség nem történt meg velünk valójában! - Ezúttal a félénk indiai srác szólalt meg.

Larát már nagyon idegesítette, hogy nem ismer senkit, és nem is tud róluk semmit, mikor eszébe jutott valami.

Emlékezett rá, hogy az asztalán voltak lapok és ceruzák. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattant, és elrohant a házuk irányába.

Nem törődött Sofijával, aki hisztérikás hangon kiáltott utána, hogy most mégis hova megy, csak befutott, felkapott egy pár papírt, egy ceruzát, és száguldott is vissza. Leült a helyére, és körbenézett. 19 zavarodott tekintet fogadta, így belekezdett.

-Arra gondoltam, hogy jegyzetelhetnénk egy kicsit, hogy valamivel szervezettebbek legyünk...

-Szervezettebbek?! Hagyjad már! Ti nem látjátok, mi történik velünk? - Filip szólalt fel. Lara a 'Prince Charming' külseje miatt jegyezte meg a fiút, magas volt, szőke hajú, kék szemű... maga a mesebeli herceg. Miután nem kapott választ, folytatta. - Itt ragadtunk egy átokverte szigeten. Húsz szerencsétlen tinédzser! Mire megyünk a jegyzeteléssel? - Felnevetett, bár inkább horkantásnak tűnt. -Szervezetten fogunk éhen halni.

-Szerintem pedig igenis jó ötlet! - Kelt a védelmére Sarah. - Mi van, ha mégis van kiút? Ha ez tényleg egy rejtvény, ahogy mondta? Akkor az egyetlen, amit most, ebben a helyzetben tehetünk, a jegyzetelés. Káoszban nem lehet dolgozni.

-Nekem mindegy, ha ezt akarjátok...

-És ha nincs is kiút... Mégis mit kezdenél magaddal? Itt ülnél összegubózva, és várnád a halált? - Folytatta Sarah.

-Sarah... Szerintem elég lesz - csitította Estella. - Hadd folytassa Lara!

-Rendben. Akkor... - Hirtelen elakadt a szava. Mi legyen akkor? Mivel kezdje? - Talán... Legyen mindenkinek egy külön lapja. Ha... ha Adam már úgyis elkezdte, lehetne az első az övé.

-Mit mondjak? - kérdezt a fiú.

-A neved?

-Adam Fitz.

-Életkor?

-19.

-Angliából származol...

Lara jegyzetelt. Mikor ezt befejezte, megakadt a ceruzája. Mit is írhatna tovább.

Elszörnyedt, mikor megformálódtak a szavak a fejében, de még mielőtt megállíthatta volna őket, kiszöktek a száján.

-Halál körülményei: autóbaleset.

Mindenki elhallgatott, még a légy zümmögését is lehetett hallani.

-Sajnálom, nem akartam... - szabatkozott.

-Semmi gond. Hisz igaz. Legalábbis erre emlékszem.

-Rendben. Tudtok még valamit mondani, ami fontos lehet?

-Hanyas házba van beírva? - Kérdezte Estella.

-Nem tu...

-Milyen ház? Mi az, hogy hanyas házba van beírva?

-Haladjunk szépen sorjában. gondolom észrevettétek már ezeket a házakat itt mellettünk... Mindegyikre van írva két név, én például Sarah-val vagyok. Ott találtuk ezeket a papírokat és a levelet is.

Épphogy befejezte, a gyerekek nagy része már fel is pattant, és elrohant megkeresni a saját házát.

A következő néhány perc elég zavaros volt Lara számára, hiszen mindenkit annyira felkavart az újonnan szerzett információ, hogy elfelejtették, hogy nem érti őket senki, és mindenki visszaváltott a saját nyelvére.

Csak Sarah, Raffaello, Adam, Carter és Estella maradtak mellette, akik korábban is vele tartottak. Ez utóbbi jutott először szóhoz. A saját nyelvén, de mind értették.

-Dios Mío!