-Remélem nem a múltkoriról akartok beszélgetni - jelentette ki Lara nemes egyszerűséggel.

-De, pontosan arról van szó! - orrolta le Sarah. - És a viselkedésedről. Semmibe nem avatsz be minket, mindent eltitkolsz, bezárkózól, naponta kétszer kapsz "most magányra vágyom, ezért depressziós fejjel elvonulok valahova" rohamot! Mi segíteni szeretnénk, de nem hagyod.

-Lehet, hogy nem úgy kellene segíteni, hogy eltitkoljátok a leveleket előlem, amit kaptok!

-Mégis mit vártál? - ezúttal Adam szólalt meg. - A megbeszélésen háromszor esett le a fejed, mert ülve elaludtál, aztán összeestél az ajtó előtt. Ha odaadom a levelet, addig vonszolod magad, amíg bele nem halsz abba, hogy mindenről elsőként tudsz.

-De nem akarok mindenről elsőként tudni. Azt akarom, hogy mindenki tudjon mindenről. Ne legyenek titkok, mert sohasem jutunk ki innen élve!

-Hát ez nekünk nagyon nem így tűnik - fonta össze Adam a karjait a mellkasán.

-Mire gondolsz? - nézett rá kíváncsian Lara, de a fiú helyett Sarah-tól jött a válasz.

-Úgy érti - kezdte lágy hangon -, hogy akármi történik velünk, te azt elraktározod magadban, és többet nem is látjuk. Úgy csinálsz, mintha mi mindent tudnánk. Megszerzed az infót és fel is dolgozod, de legtöbbször csak a végeredményt adod vissza. Ma estig ugyanúgy nem tudtunk arról, hogy mit láttatok lent, mint ahogy te sem tudtál Raff leveléről, mégis csak te lehettél felháborodva. Érted már?

Erre Lara nem tudott mit felelni. Szólásra nyitotta a száját, de semmi nem jött ki rajta, mert erre nem volt helyes válasz. Sarah-nak teljesen igaza volt mindenben. A felismerés olyan hirtelen jött, hogy feldolgozni sem volt ideje.

-Én ebbe bele sem gondoltam.

Tényleg nem gondolt bele. Eszébe sem jutott ez a lehetőség. Ő maga tudta, hogy mit látott és hallott, de fel sem merült benne, hogy a többiek nem hiszik el, nem értik, hogy emiatt olyan rosszul volt, hogy nem tudott róla beszélni.

-Tudjuk - mosolyodott el Adam. - Ezért mondtuk. Most már tudjuk, hogy megviselt, amit ott átéltél, de mi itt vagyunk és segítünk. Nem akartunk főnökösködni feletted, elég nyilvánvaló, hogy az neked megy a legjobban, de féltünk.

Lara elgondolkozott azon, mire is utalahtott a fiú azzal, hogy a főnökösködés neki megy a legjobban, de nem mondott semmit, csak megrázta a fejét.

-Rendben, azt mondom, mostantól hagyjuk ezt a témát, nem kellene tovább ragoznunk, én sem titkolózok többet és ti sem. Most pedig menjünk vissza, és küldjük el a többieket aludni.

-Már megtettük. Most pedig mi is indulunk! Jó éjt! - köszönt el Adam.

***

Reggel az első dolga volt összehívni a többieket, és bocsánatot kérni a napokban kialakult helyzetért. Ezek után megbeszélték, hogy amíg nincsen másik feladat, az üres levélen gondolkozik mindenki, közben pedig végzik a dolgukat.

Hivatalosan is kinevezték Carter-t és Raff-ot az új vadászoknak, akik már délelőtt el is kezdték új feladatukat. A táborba vezető úton Lara találkozott is Carter-rel.

-Nagyon... nem is tudom - habozott a lány. - Nagyon tiszteletre méltó húzás volt tőled, amit reggel tettél. Nekem nem biztos, hogy eszembe jutott volna, de köszönöm, hogy a mi nevünkben is beszéltél.

Lara bólintott. Igazából semmiségnek vette, csak azt akarta, hogy a többiek is tudják, nem akart senkit megbántani és nem akarta, hogy azt érezzék, főnökösködik.

-Totál átéreztem azokat, amiket ott mondtál, meg sem fordult a fejemben, hogy a többieknek ez ilyen érzés lehet. El voltam foglalva azzal, hogy én mennyire rosszul vagyok, gondoltam ez elég egyértelmű. Csakhogy egyáltalán nem volt az.

-Még most sem az - szólalt meg végre Lara is. - Még most sem értik. Mi sem értenénk. Én tudom és elhiszem, hogy próbálnak segíteni, de olyan dolgokat láttunk, amit nem tudnak feldolgozni. Ők csak azt hallják, hogy én tudom, ki halt meg, Dexter ismeri a feladatokat, Te pedig láttad, ki mit fog csinálni.

-Mire gondolsz? - fordult felé. Hangjában kíváncsiság csengett, csak Larára figyelt, de nem állt meg.

-Azt hiszik, el tudjuk különíteni a valóságot az álom részétől. Hogy meg tudjuk szűrni. De nekem ez nem megy. Ahhoz túl álomszerű volt az egész.

-Értem, amit mondasz. Nekem minden megragadt és beleégett az emlékezetembe, ami már megtörtént, de a többinek a nagy része elszállt.

-Pontosan. És rettegek, hogy mi fog történni. Úgy érzem, mintha az én dolgom lenne megakadályozni, amit látta, de erre képtelen vagyok, mert nincs szinte semmi a kezemben.

Carter sokatmondóan bólintott, majd a cipőjét kezdte bámulni. Nyelt egyet.

-Tegnap, amikor kimentél...

Lara látta, hogy kényelmetlenül érinti a téma, fél a választól. Ha fordítva lenne a helyzet, bizonyára ő is félne.

-Először leültem egy picit a lépcsőre gonsolkozni. Akkor hallottam, amit Dexter-rel mondtatok. Aztán támadt egy jó ötletem, és azt kezdtem el kidolgozni. Közben kiderült, hogy az sem működött és még Ti is kerestetek.

-Hát persze, hogy kerestünk. Elmentél vizet inni és vagy fél óráig odavoltál. Mi volt az ötleted?

-Azt ugye tudod, hogy mindenről vezetek egy papírt. Feladatkörök, adatok, rejtélyek, de még a napokról is.

-Napok? Naplót írsz? - csodálkozott el. - Ejha, te tényleg mindenre gondolsz!

Lara csak bólintott egy aprót. - Majdnem mindenre. Eddig vezettem a halálokat is, és most fel akartam írni a sorrendet, de képtelenségnek tűnik. Arra pontosan emlékszem, hogy ki hogyan hal meg. Sehogy nem tudom kiverni a fejemből, pedig hidd el, próbáltam. És nem fogom megmondani sem a tiédet, sem az enyémet.

-Szeretem a meglepetéseket - nevetett fel kínosan Carter. Lara irigyelte, amiért még ilyen helyzetekben is képes poénkodni, de most még ő is megengedett magának egy mosolyt.

-Ennek örülök. Annak viszont nem, hogy fogalmam sincs, mitévők legyünk. Persze, ha látok egy helyzetet kialakulni, könnyebb megállítani, mintha nem tudnám, mi lesz a vége. De nem lehetek ott egyszerre mindenkivel.

Carter letette a kezéből a puskát és a nyulakat, megragadta Lara vállát és maga felé fordította.

-Semmi nem lesz a te hibád, ami mostantól itt történik. Attól, hogy ezeket láttad, még egyáltalán nem áll hatalmadban meg is akadályozni őket, úgyhogy ha mind meghalunk, nem érezheted magad rosszul! Mármint sajnálhatod a halottat, ha akarod, de tudnod kell, hogy nem a Te hibád. Érted? - rázta meg, mire ő csak bólintott.

Furcsa stílusa van a lánynak, de hatásos és megnyugtató, gondolta Lara.

Ekkor neszt hallottak, és meg is látták Sofija-t egy tállal a kezében. Vízért ment a patakhoz, ők pedig időközben visszaértek a táborhoz.