-Hogy Thanasis az áruló, és ha ezt bárkinek megpróbálom elmondani, vagy ő, vagy én meghalunk - mondta levegő után kapkodva.

-Ez a történet egyre viccesebben alakul - horkant fel Lara.

-Én pedig megöltem egy fiút csak azért, mert egy utasítást követett, amit ha nem teljesít, meghal - mondta remegő hangon Sarah.

-Erről nem te tehetsz - próbálta vígasztalni Lara. - És egyébként is, ha nem teszel pontot az ügy végére, tovább öldökölt volna a táborban. Tudom, hogy rosszul hangzik, de inkább egy halott, mint tíz másik.

Ezzel mindenkinek egyet kellett értenie. Sarah is próbálta elfogadni, de nehezen ment. Vagy inkább sehogy sem.

-Volt még más is a levélben? - fordult Alia felé Carter, mire a lány hevesen bólogatni kezdett.

-Felolvasom, mert nem angolul van - jelentette ki.

Kedves Alia!

Szeretném, ha tudatnád a többiekkel, hogy a játékunk egy fordulóponthoz ért. Örömmel közlöm, hogy sikeresen teljesítettétek a feladat első felét, már csupán egy dolog van hátra: egy áldozat. Rád bízom, hogy ez te leszel-e vagy az Áruló. Ha ezt az üzenetet még időben eljuttatod a többiekhez, a probléma megoldódik, de ha elkésel vele, a szabályok értelmében sajnos az életeddel fizetsz. Persze választhatod azt a lehetőséget is, hogy hallgatsz róla. Siess, Thanasis már tudja, hogy Te vagy a következő!

-Azt hittem, már tudom, mire képes, de ez borzasztó. Arra hajt, hogy egymást öljük meg? Ha megpróbálod elmondani, de nem vagy elég gyors, Thanasis megöl téged, és mindenkit, aki tudja, hogy ő az áruló, ha viszont időben tudomást szerzünk róla, mi ölhetjük meg őt? - rázta meg a fejét Carter hitetlenségében. - Ezt már egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni! Szétrobban a fejem.

-De itt hiba csúszott a számításába - kezdte elgondolkozva Adam. - Alia ugyanis csak azután kapta meg a levelet, hogy Thanasis megpróbálta megölni - a lány felé fordult. - Biztos, hogy nem volt ott korábban a levél?

-Lehet, hogy már akkor is az asztalon volt, mikor kijöttem. Nem figyeltem oda, csak ideges voltam. Korán felkeltem, és nem tudtam nyugton maradni, ki kellett jönnöm. Rögtön a raktárba mentem húsért. Ha ideges vagyok, mindig főzök - hadarta.

-Mi a fene történt? - lépett oda hozzájuk Sofija. Lara észre sem vette, ahogy közelít, annyira el volt foglalva a helyzettel és a levelekkel. - Arra jöttem ki a házból, hogy ott fekszik egy másik hulla alig pár méterre a házamtól, egy nyílvesszővel a mellkasában és eggyel a lábában. Mégis mi folyik itt? - forgolódott a többiek között. Hangja nem volt szemrehányó, inkább csak kétségbeesett. Lara elmagyarázta neki a helyzetet, ő pedig elkerekedett szemekkel hallgatta végig a történetet.

-Mi az, hogy elérkeztünk a játék feléhez?

-Még nem tudjuk, de megpróbáljuk megfejteni, csak szólni kell a többieknek.

***

Viszonylag hamar összegyűjtöttek mindenkit a táborból, leültek középen, Lara pedig fáradtan lesett körbe. Még mindig furcsának tartotta ezeket a rögtönzött megbeszélések. Már tíz napja a szigeten voltak, és mégis olyan természetellenesnek hatott az egész.

-Ha elértünk a feladat feléhez, akkor az azt jelenti, hogy még ugyanennyit ki kell bírni? - hitetlenkedett Petra.

-Sajnos nem tudjuk, hogy ez mire utal. Lehet szó az időről, a feladatokról... - Lara nem tudta befejezni, mert Dexter közbeszólt.

-Vagy a halottakról - vonta meg a vállát, mintha csak arról beszélne, mit egyenek ebédre.

-Hogy mondod? - kapta fel a fejét Sarah. - Hogy érted azt, hogy a halottakról?

-Hát eléggé kihangsúlyozta, hogy még hátra van egy halál a félidőig...

-De hogy tudná irányítani, hogy ki, mikor és hol hal meg? - szólalt meg ezúttal Estella.

Lara körbenézett. Tizenöten maradtak, mindössze tíz nap leforgása alatt nézték végig öt velük egykorú halálát. Ez olyasfajta megmérettetés, amivel még egyikőjük sem találkozott soha azelőtt; ami megváltoztatja őket.

Tizenöt meggyötört fiatal nézett rá vissza, féltek, idegesek voltak, de már mindenkinek csak egy célja volt: élve hazajutni.

Újra akarták látni a családjaikat, el akarták felejteni ezt a rémálmot. De ez sajnos nem ilyen egyszerű.

-Mintha nem láttunk volna tőle még ennél is durvább dolgokat - emelte fel a hangját Sofija. - Viszont ha a félidőnél járunk, az azt jelenti, hogy még öt ember meg fog halni.

Ezt a mondatot erőteljes sutymorgás követte, mindenki felháborodott a hallottakon, nem tudták mit tegyenek, csak kérdezgették egymást, hogy ez igaz-e. Dexter teremtett csendet egy-két perc eltelte után.

-Nem veszíthetjük el a fejünket - állt fel a helyéről Lara. Ekkor már kivétel nélkül minden szempár rá szegeződött. - Tudom, hogy kétségbeejtőnek tűnik a helyzet, de aki ide küldött, pont ezt akarta elérni a levelekkel. Nem szabad engednünk neki, ki fogunk innen jutni, rá fogunk jönni, hogyan juthatunk haza! Nem tudhatjuk biztosan, hogy mire értette azt, hogy a feladatok felénél járunk, ha minden igaz azonban, Thanasis elrejtett egy papírdarabot, ami a segítségünkre lehet, és most az a legfontosabb, hogy ezt megtaláljuk. Amíg nem ismerjük a következő lépést, nem szabad ilyesfajta találgatásokba merülnünk, az senkinek nem jó, ha feleslegesen rettegünk.

Lara kis beszéde megtette a hatását, legalábbis egy darabig. A megbeszélést berekesztették, mindenkit elküldtek a dolgára, kivéve Sofija-t, Alia-t és Petrát, akik Adam-nek segítettek megkeresni azt a titkot, amit Thanasis őrzött.

Lara és Carter is mindenáron csatlakozni akartak, de Adam határozottabb volt, és elküldte őket aludni, miután egész éjjel az alagutakban barangoltak, reggel pedig azonnal a levelekkel kezdtek el foglalkozni.

Ezt azonban nehezebb volt megvalósítani, mint ahogy Lara gondolta volna. Kíváncsi volt, vajon Carter és Dexter is hasonló álmatlanságban szenvednek-e, mint ő maga, vagy őket sikeresen elnyomta az álom.

Képek tömkelege árasztotta el a fejét az elmúlt tíz napból, az egész olyan volt, mintha már legalább 2-3 hónapja ott lennének.

Azonban folyton visszatért a halottakhoz, maga előtt látta az arcukat, akárhányszor lehunyta a szemét.

Eszébe jutott az éjszaka az alagútban, sehogy sem tudta kizárni, és abban sem volt biztos, hogy fog tudni róla beszélni társainak, pedig sejtette, hogy erre előbb-utóbb sor kerül.

Egy könnycsepp gördült végig az arcán, vacogni kezdett. Felhúzta a térdeit, kezeit összekulcsolta előttük, hátha az segít valamit, de nem járt sikerrel, immár egész testében remegett.

Ekkor azonban kivágódott az ajtó, és Sarah olyan erővel rontott be, hogy Lara ijedtében majdnem leugrott az ágyról.

-Úristen, a szívbajt hoztad rám! - szidta le idegesen barátnőjét. - Mi történt? - váltott hirtelen stílust, mikor meglátta a lány arckifejezését. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, kapkodta a levegőt, minden bizonnyal futott idáig, szemeiben pedig idegesség és rémület tükröződött, de ezen már nem tudott csodálkozni Lara.

-Filip még nem tért vissza a vadászatról - lihegte.