A három fiatal egyenesen a barlanghoz ment, nem akartak egyetlenegy percet sem elvesztegetni, elég volt az, hogy egy éjszakát a szabadban kell tölteniük. Nincs szükségük még egy, a múltkorihoz hasonló váratlan meglepetésre, mint egy éjszakai medvetámadás, vihar vagy egy...

-Hé, srácok! - Szólt hirtelen Lara a többieknek. Carter csípőre tett kézzel állt meg mellette, Dexter pedig hátrafordult hozzájuk.

-Baj van? - kérdezte ez utóbbi. El sem tudta képzelni, mi miatt állította meg őket Lara. Ha nem ilyen nyugodt hangnemben szól nekik, talán már félne is. Bár Lara esetében soha nem lehet tudni, valamiért minden helyzetet könnyedén és nyugodtan kezel, néha talán már túlságosan is.

-Nem tudom... - kezdte. Kicsit bizonytalan volt, habozott, hogy kimondja-e, ami az eszébe jutott. Nem csak azért, mert félt, hogy társai bolondnak nézik, de még nem teljesen sikerült szavakba öntenie, ami kirajzolódott a fejében. - Szóval az időn gondolkoztam.

Dexter az égnek emelte a tekintetét. - Az Isten szerelmére, te lány. Azért álltunk meg, hogy az időjárásról beszéljünk? - Visszafordult előre, majd ezúttal már a lányoknak háttal folytatta. - Cseverészni menet közben is tudunk - hangjában nem volt megvetés vagy rosszindulat, csupán kíváncsiság.

Lara szökkent egyet, hogy utolérje a fiút, Carter pedig követte őket. Körbenézett.

Rég elhagyták a helyet, ahol legutóbb felverték a sátrukat. Akármerre nézett, csak köveket látott, hatalmas sziklákat, esetleg elvétve néhány bokrot és fát, de fű helyett moha borított körülötte mindent. Ahogy haladtak, feltehetőleg a sziget közepe felé, egyre nagyobb dombok magasodtak fölöttük, bár ezek még jó indulattal sem lettek volna hegyeknek nevezhetők. Kivéve egyet, azzal viszont ők most nem igazán foglalkoztak.

-Nem az időjárásról szeretnék beszélni... - kezdte újra bizonytalanul. - Vagyis talán igen, de nem olyan értelemben, ahogy azt ti gondoljátok! Szóval, tudom, hogy korábban már próbáltuk időjárás alapján kikövetkeztetni, hogy hol is vagyunk, de nem ment. Mi van, ha azért, mert nem természetes az időjárás?

-Miről beszélsz? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét Dexter. Hátralesett a lányra, de nem állt meg egy pillanatra sem.

-Hát Adam-ékkel beszéltünk már erről, de nem jutottunk egyről a kettőre, ahhoz túl egyszerű itt az időjárás. Sose esik, nincs hideg, de azért éppen meg sem sül az ember...

-Na, igen, nincs is kellemesebb téli program, mint a rengerparton ücsörögve várni a halált - horkant fel a fiú. Lara és Carter felkapta a fejét, és hirtelen mind a ketten megtorpantak. Ez Dexternek is feltűnt. - Jó, jó, nem viccelődök ilyenekkel. De azért nem így terveztem az új évet...

-Új év? - ráncolta a homlokát Lara. - Dexter, te miről beszélsz?

A fiú megijedt a lányok arckifejezését látva. El sem tudta képzelni, mi lepte meg őket ennyire. - Tudjátok, téli szünet, szilveszter, síelés a haverokkal - magyarázta. Persze, hogy a két lány is tudta, mit jelentenek ezek. Azt nem értették, hogy miért pont tél.

-Te Hollandiából származol, nem? - erősködött tovább Lara. - De hisz ott nincsenek is fordítva az évszakok, teljesen egyeznek a mieinkkel.

-Nem, nem! - rázta a fejét Carter. - Nálam és Lowan-nél vannak fordítva. És ott van tél. Mármint nyár van, csak nálunk az a hidegebb. De így akkor nálatok nem lehet! Tehát most melegnek kellene lenni.

Larának belefájfult ebbe a rengeteg hirtelen jött információba a feje, de nem szólt semmit egy darabig, csak a pulóvere ujjával játszott. Próbálta összeegyeztetni a fejében a három különböző történetet, de nem ment.

Egyre csak egy kérdés járt a fejében: mikor?

-Dexter, mi az utolsó dátum, amire emlékszel? - fordult felé hirtelen. A fiút először megdöbbentette a kérdés, de ahogy elgondolkozott a válaszon, mintha kezdte volna érteni, mire gondolt Lara.

-2014 decembere. Nektek nem?

Lara szíve hevesebben kezdett verni, szaporán kezdte szedni a levegőt, próbálta elfogadni a hallottakat. - Carter? - kérdezte, bár ettől a választól még jobban rettegett, mint a fiúétól. És meg is volt rá az oka.

-2015. június 3.

Ennyi kellett, a földre rogyott és kezébe temette az arcát. Dexter tátott szájjal figyelte a jelenetet. - Az nem lehet! Ez azt jelentené, hogy minimum fél évig kómában voltam. De ez lehetetlen, nem?

-Attól tartok nem. Csak te elég szerencsés voltál ahhoz, hogy ott is tudjanak tartani, majd gond nélkül felkelj egy szigeten - nézett fel ujjai közül Lara. A szemei csillogtak, de a hangja nem változott - nem sírt. - De most nem ez a legfontosabb, később is ráérünk megvitatni, milyen maradandó agyi károsodásokat szenvedtél el - tette hozzá széles mosolyt erőltetve az arcára.

Lassan és kimérten felállt, leseperte a nadrágját, és elszánt tekintetével jelezte, hogy vége a rögtönzött pihenőnek, indulhatnak tovább.

Carter őszinte csodálattal tekintett a lányra. Alig tudta elképzelni, hogy egy ekkora emberben ennyi erő lakozzon. Ahelyett, hogy kiborulna és sírna, csak lesöpri magát és megy tovább, de nem azért, hogy a becsületét védje. Az eszébe sem jutott, mikor eltemették a három halottat, mikor megoldották az első három feladatot, vagy mikor az imént lerogyott a földre.

Nem. Gondolhatott volna magára is, sírhatott volna a saját múltja miatt, de ezt a lányt valami más hajtotta, és az a többiek sorsa volt. Az ő élete ugyanúgy romokban hevert, ugyanazokon a szörnyűségeken ment keresztül, mint bármelyikük, mégis az az első, ami eszébe jut, hogy kinek mennyi ideje lehet még hátra a származását illetően.

-Lara... - kezdte félénken Carter. - Te milyen dátumra emlékszel? - Jobb kezét a lány vállára helyezte, tudatva ezzel, hogy bármi is a válasza, ő mellette áll. Lara szólásra nyitotta a száját, de el sem tudta kezdeni a mondatot, valaki félbeszakította. Pontosabban valami.

Tőlük nem messze járkált egy medve a bokrok között. Minden bizonnyal az a jószág, amelyikkel legutóbb is találkoztak.

-Ezt nem hiszem el! - Lara magát okolta ezért. - Jobban kellett volna figyelnem... El innen! Hátha nem vett észre - suttogta a többieknek, akik csak egy bólintással jelezték, hogy értik a parancsot. Tudta, hogy ilyen távolságból esélyük sincs az állat ellen, ha az úgy dönt, hogy nem tetszenek neki. Persze a múltkorinál ezerszer jobbak voltak a kilátásaik, ezúttal nem állt szándékában figyelemeltereléssel foglalkozni.

Meg sem álltak, amíg minimum 1 km-t nem gyalogoltak, csak hogy biztosan elkerüljék a medvét. Ez alkalommal hatalmas szerencséjük volt, ugyanis az az állat a füle botját sem mozdította, pedig Lara tisztában volt vele, hogy felfigyelt rájuk - bár ezt két társának ott nem igazán kívánta elmondani, és talán később sem. Miért is akarta volna? Már ellógtak előle.

-Most pedig változtassunk irány újra, és induljunk el a barlang felé - kezdte, amint úgy látta, elég messze értek. - Ez a kis kitérő nem jelenthet akadályt, a feladatot minél előbb teljesítenünk kell - arcán annyi elszántság tükröződött, hogy a másik két fiatalnak eszébe sem jutott ellent mondani, csupán követték utasításait, és elindultak a - remélhetőleg - üres barlang felé.