Ha ez egyáltalán lehetséges, ez az út még hosszabb és kellemetlenebb volt, mint az első, de legalább ez alkalommal tudták, hova mennek és mit keresnek. A Nap első sugaraival indultak útnak, Sarah-n kívül feltehetőleg még mindenki aludt a táborban. Már Lara is sokkal jobban volt, sebei meglepően gyorsan, vagy talán inkább hihetetlenül gyorsan begyógyultak, bár ebbe eddig nem igazán gondolt bele, csak a hosszú-hosszú séta alatt. Ott aztán mindannyiuknak volt ideje gondolkozni.

Gyorsabb tempót diktáltak, mint legutóbb, és korábban is indultak el, hogy minél előbb visszatérhessenek a táborba. Nem pazarolhatunk el még több napot, mondogatta Lara Dexter-nek, mikor a fiú reggel dünnyögni kezdett a korai indulás miatt. Persze ezt nem írhatta a számlájára a lány, mert egyetlen szó sem hagyta el a száját azzal kapcsolatban, hogy nem akar velük menni.

Egy darabig egyikőjük sem szólt egy szót sem, csak csendben sétáltak, és ezzel Larának nem volt semmi baja. Tudott gondolkozni, bár egyszer-kétszer nagy szerencséje volt, mert annyira elbambult, hogy vagy az irányt nem tartotta vagy majdnem felesett egy gyökérben, de két társa mindig időben figyelmeztette. Minél többet gondolt a három halottra, a bugyuta feladatokra vagy a hazajutásra, annál abszurdabbnak tűnt ez az egész. Szerette volna arra fogni, hogy álmodik, de ez ahhoz már túl hosszú és túlságosan is fájdalmas volt.

-Nem beszélhetnénk egy kicsit? - törte meg a csendet Carter. - Ha még egy percig csendben kell maradnom, begolyózok.

A másik lány először egy picit bosszús volt, amiért barátnője megzavarta, de hamar belátta, hogy neki is kellett a szünet.

-És miről szeretnél beszélgetni? - erőltetett mosolyt az arcára.

-Nos, bármiről, ami nem itt van. Meséljetek valamit magatokról! Van testvéretek?

-Nekem nincs - kezdte Dexter. - Azaz van két féltestvérem apám előző házasságából. Josh 32, Elijah pedig 36 éves, Angliában élnek, gyerekeik vannak és az ünnepeken kívül nem igazán foglalkoztatja őket, hogy van egy kisöccsük. - Bár próbálta elrejteni a tőle már nagyon is megszokott "nemtörődöm" álarca mögé, látszott rajta, hogy bántja a dolog.

Lara elgondolkozott rajta, vajon milyen élete is lehet a fiúnak. Vajon milyen élete lehet a többieknek? El sem tudják képzelni egymásról, honnan jöttek, milyen körülmények között éltek a valóságban, milyen családból származnak...

Lerázta magáról ezt az újabb elszomorító tényt és ő is válaszolt: - Nekem egy húgom van, Liza. És neked, Carter?

-Nos, kettőtöknek összesen nincs annyi testvére, mint nekem - nevetett fel. - Négy fiútestvérem van, abból egy az ikertestvérem. Hatan élünk együtt apukánkkal, és mielőtt megkérdezitek, nem, sose okozott nehézséget, hogy egyedüli lány vagyok a házban. Inkább vicces. Persze nem egy leányálom, de legalább rendesen megedzettek - mondta, majd rántott egyet a hátizsákja pántján, mintha ezzel hitelt is adott volna utolsó mondatának. - Öt fiút kell halálra idegesítenem, úgyhogy mindenre fel vagyok készülve. Erről jut eszembe: sokára érünk oda?

-Már nem  vagyunk messze, azt mondanám, egy-két óra - válaszolta Dexter.

-Király, már amúgy is hiányzott az életemből egy kis kaland, ez a medve szerintem pont megfelel majd - forgatta a szemét Carter. A két másik fiatal felnevetett.

***

Miután Dexter, Lara és Carter elhagyták a tábort, Sarah leült a gyülekezőhelyen. Nem volt kedve visszafeküdni aludni, nemsokára biztosan a többiek is elkezdenek kiszállingózni házaikból.

Petra volt az első, úgy rohant ki az ajtón, mint aki szellemet látott, arca eltorzult a rettegéstől. Vagy a kétségbeeséstől. Sarah-nak nem volt ideje megállapítani melyik, csak meglepetten ugrott fel és rohant a lányhoz.

-Mi történt, Petra? - kérdezte, de az rá se hederített, kapkodta a fejét és egész testében remegett. Sarah megragadta a két vállát, erősen megrázta, majd mikor a lány már rá figyelt, újra feltette a kérdést.

-Sakura... halott. - Sarah elkerekedett szemekkel nézett a vele szemben álló fiatalra, kellett neki jónéhány másodperc, mire feldolgozta a hallottakat.

-Mi történt? Hol van? - kiáltott rá Petrára, aki csak az ajtóra mutatott, és nem szólt semmit.

Sarah kikerülte a lányt, rohanni kezdett. Lihegve ért a házhoz, de nem amiatt a pár méter futás miatt, sokkal inkább a hitetlenség és kétségbeesés volt az oka. Feltépte az ajtót és Sakura felé vette az irányt.

Első ránézésre azt mondaná az ember, hogy csupán mélyen alszik, de ahogy közelebb lépett hozzá, Sarah megpillantott valamit a nyakán. Egy vékony vágás volt, ha körülötte nem lett volna minden tiszta vér, talán észre sem veszi.

Meghökkent.

Megállt félúton az ajtó és az ágy között, a lába a földbe gyökerezett, moccanni sem tudott. Kezét a szája elé kapta, levegőt venni sem volt képes, érezte, ahogy a szíve elnehezedik. Még soha azelőtt ilyen szintű rettegés nem ragadta magával.

Végigfutottak az agyán a lehetőségei: sikítva, ordítva elrohan és addig fut, ameddig a lába bírja vagy marad és teszi, amit Lara is tenne, ha itt lenne, bármilyen nehéz is.

Bár az első lehetőség sokkalta csábítóbb volt, nem engedett neki. Tehát, mit is tenne Lara? Őszintén szólva már az első naptól kezdve irigyelte a lányt, hogy olyan nyugodt tud maradni minden szituációban, csak és kizárólag a többiekre gondol, pedig ez fordítva egyáltalán nem igaz, de ez őt nem zavarja. Sarah úgy tartotta, hogy Lara volt az egyetlen, aki őt is a földön tartotta.

Közelebb lépett a lányhoz, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg halott, bár megtartotta a tisztes távolságot. Nem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy egyszer csak felpattannak a szemei, felé nyúl és őt is magával ragadja a mélybe.

Nem lélegzett, nem mozgott, semmi jelét nem adta az életnek. Arca sápadtabb volt a megszokottnál, szeme csukva. A vér a felsőjén és az ágyneműjén már megszáradt, de a sebből látszott, hogy még elég friss, nem lehetett régebbi 2-3 óránál. El kell temetni. Szólni kell a többieknek.

Adam. Ő volt az első ember, aki eszébe jutott Lara után. Kilépett a házból, a félhomály után szinte megvakította a ragyogó napsütés. Milyen ironikus, mintha az időjárás még nem tudná, mi történt odabent.

Petra lelkére kötötte, hogy maradjon ott és ne engedjen be senkit, amíg Sarah vissza nem ér, bár ez nem tartott túl sokáig. Lassan sétált el a szélső házig, de így sem tűnt elégnek az idő, hogy lenyugtassa magát. Mély lélegzetet vett, majd újra, még a kezével is követte a levegő mozgását, de nem akart segíteni.

Belépett Adam és Raffaelo szobájába, az előbbi ágyához lépett, finoman megrázta a vállát. A fiú csodálkozva emelte a lányra álmos tekintetét, nem úgy tűnt, mint akinek kedve lenne bármit is csinálni, de Sarah nem sajnálta meg, ez nem várhat.

-Van még egy halottunk - suttogta, mire Adam arcizmai megfeszültek. Már egyáltalán nem tűnt álmosnak.