Már messziről kiszúrták, mikor megjelentek társaik a táborban.

Közel egy órát úszkáltak, Lara élvezte, ahogy a hűvös víz csiklandozza a bőrét, de amíg meg nem tapasztalta, mem tudta, mennyire hiányzott neki.

-Lassan mennünk kellene - úszott oda hozzá Adam, aki eddig tőle nem túl messze lebegett a víz felszínén. Lara csak mordult egyet, majd nagy lendületet véve gyorsúszásban megindult a part felé.

Ahogy kiszállt a vízből, először megborzongott, de lassan hozzászokott a kinti levegő kellemes melegségéhez, kicsavarta a felsőjét, majd hagyta, hogy az vizesen tapadjon a hasához, és hátrafordult Adam-hez. Szólásra nyitotta a száját, de azzal a lendülettel össze is zárta - meggondolta magát, inkább nem sürgette a fiút.

Tekintete végigsiklott meztelen felsőtestén, beharapta alsó ajkát.

Mit csinálsz? szólt rá magára. Ez nem helyes.

Lesütötte a szemét és megrázta a fejét. - Menjünk vissza, ma még el kell temetnünk két gyereket.

Adam komolyan nézett a lányra, aki hirtelen megbánta, hogy ezt kimondta. Nem hitte el, hogy képes volt, még ha csak egy mondat erejéig is, de úgy beszélni két emberi lény elásásáról, mintha az csak egy kellemetlen feladat lenne.

Ezt a megbánást Adam is láthatta a szemében, mert gyorsan odalépett hozzá, és szorosan a lány köré fonta a karjait. Egy fejjel magasabb volt tőle, így Lara kényelmesen a mellkasába fúrhatta az arcát, és próbálta megnyugtatni magát, de nehezére esett, egész testében remegett a félelemtől.

-Minden rendben lesz, meg fogjuk oldani - simított végig a hátán. Mindketten tudták, hogy ez nem igaz, hogy ezek csak üres szavak, de abban a pillanatban többet segítettek, mint bármi más.

-Mindenki titeket vár, hol volta... - Carter rohant oda hozzájuk, megzavarva a meghitt pillanatot, de nem tudta befejezni a mondatot, annyira meglepődött a két csurom víz fiatal láttán. - Bocsi, nem akartam zavarni, de senki sem tudja, mi tévő legyen. Mindenki rád vár - nézett segítségkérően Larára.

-Megyünk már, csak úszkáltunk egy kicsit - mondta zavartan, miközben azt kívánta, bárcsak eltűnhetne, hogy a többiek ne lássák, mennyire elpirult. Felkapta a földről a cipőjét és lehajtott fejjel indult vissza a táborba.

Mindenki csodálkozva nézett utána, ahogy berohant a Sarah-val közös kunyhójukba, hogy átöltözzön. Ami nem is olyan régen még remek ötletnek tűnt, most őrületesen nagy botorságnak. Míg átöltözött, végig azon kattogott az agya, hogy is juthatott ilyen az eszébe.

Észre sem vette, ahogy mögötte kinyílt az ajtó.

-Mi a francot csináltatok ti Adam-mel? - kérdezte csodálkozva lakótársa. Nem volt szemrehányás a hangjában, de Lara egyre jobban szégyellte magát.

-Nem tudom. Csak korán felkeltem, és elmentem sétálni, aztán akkor még jó ötletnek tűnt... - szabadkozott.

-Nem hiszem el! Akkor tényleg igaz? - Sarah szemöldöke a homlokáig szaladt a döbbenettől.

-Nem értem, mi igaz?

-Hát, hogy lefeküdtetek - vonta meg a vállát, mire Larán volt a sor, hogy lesokkolódjon.

-Mi? Dehogy! Nem, te jó ég! Csak... - fáradtan rogyott le az ágya szélére, arcát a tenyerébe temette. Az a maradék jókedve is kezdett elszállni, amit az úszkálás hozott vissza.

-Pedig kint mindenki erről beszél. Na, jó, nem mindenki, de Dexter még fogadást is akart kötni...

Lara arca eltorzult. - Ezt nem hiszem el! Itt van a táborban két társunk, akiknek a holtteste csak arra vár, hogy eltemessük, és Dexternek csak azon jár az esze, hogy kivel fekszek össze?!

-Jaj, nyugi, ő csak védeni próbált. Szerinte Adam nem elég tökös hozzád...

-Jó, ennyi elég volt, nem érdekel! Inkább menjünk ki, és zavarjuk le ezt az egészet! Nem akarok ezzel foglalkozni most, szerintem kisebb gondunk is nagyobb, mint hogy ki kivel fekszik össze.

Sarah bólintott, majd Larával együtt kilépett az ajtón, és csatlakoztak a többiekhez a gyülekezőhelyen.

-Lowan, Filip, Angus és Thanasis! - kezdte. - Hozzatok egy-egy ásót, és Olof sírja mellé ássatok két gödröt!

A négy említett fiú elindult a raktár felé, ahol az összes eszközt tárolták, a többiek között viszont sutyorgás támadt.

Lara rosszul érezte magát, látni vélte a lopott megvető pillantásokat, de úgy döntött, nem szól semmit, nem ereszkedik le erre a szintre, mikor sokkal komolyabb problémáik vannak. És mint kiderült, igaza volt. Mármint a problémákat illetően.

-Találtunk egy levelet - lépett oda hozzá Sofija. Hangja érzelemmentes volt, amit Lara annak tudott be, hogy az erdőben történtek után nem mert vele kötözködni és flegmán beszélni, de ettől függetlenül nem sikerült a szívébe zárnia sem. Annyi baj legyen.

-Köszönöm! A temetés után rögtön fel is olvassuk. Addig pedig kérlek titeket, hogy adózzunk annyival Amatak és Naag emlékének, hogy csendben maradunk.

***

A temetés csendben zajlott le, senki nem szólt egy szót sem, és mikor végeztek, türelmesen várták, hogy Lara hozzálásson az olvasáshoz.

Kedves Szigetlakók!

Ígértem nektek egy feladatot. Íme!

Gondolom, kíváncsiak vagytok, mihez kellett az a kulcs, amit a táskámban találtatok. A következő feladatotok az lesz, hogy erre rájöjjetek.

A zárat nem a tábor területén rejtettem el, ott felesleges keresgélnetek.

Ui.: Minden követ mozgassatok meg!

-Most szórakozik velünk? Ezt nem gondolhatja komolyan! - szólalt meg hirtelen valaki.

-Szerintem már az eleje óta szórakozik velünk. Valószínűleg az egészet egy játékként fogja fel - forgatta a szemét Sarah. - Ami azt jelenti, hogy nekünk is úgy kell gondolkoznunk, mintha egy játékot próbálnánk megoldani.

-Ebben az esetben viszont azt mondanám, hogy a zár itt van a táborban.

Chen-nek ez a kijelentése kisebb sutyorgást váltott ki a többiekből. Lara csak néhány mondatfoszlányt tudott elkapni.

-De hát azt mondta, hogy nincs itt.

-Már hogy lenne...?

-Akkor miért mondaná?

És ehhez hasonlók. De egy ember volt, aki egyetértett vele, mégpedig Dexter.

-Végülis ez logikus. Eddig mindent vakon elhittünk, amit írt. Mi van, ha ezt akarja tesztelni? Játszik velünk... Túl feltűnően emelte ki, hogy nincs itt.

-És ha nincs igazatok? Ha napokig keressük itt, és kiderül, hogy igazat mondott? - kérdezte Sofija. Larát őszintén meglepte, hogy ily módon szól hozzá a társalgáshoz, nem pedig lenézően vagy lekezelően. És egyet is értett vele.

-Sofija-nak igaza van. Kettéosztjuk a csapatot, néhány ember itt néz körbe, néhány pedig...

-Na, ez a baj! Odakint hol? Hatalmas a sziget, napokig eltarthat csak átgyalogolni a túlsó felére. Akkor meddig tarthat átfésülni az egészet?

-És mi van az utolsó mondattal? - kérdezte hirtelen Sakura. - Minden követ mozgassatok meg! Ez csak jelent valamit.

-Jelent is - ugrott fel Filip. - A patak! - Láthatóan nagyon lelkes volt a felfedezése miatt, de elnézve a többiek értetlenségét, folytatta a magyarázattal. - Tudjátok, ahonnan a vizet hordjuk! Ott a patakparton van egy hatalmas szikla, amin van egy X-alakú bemélyedés! Senkinek sem tűnt fel eddig? Tuti ott lesz.

Sarah felhorkant. - Ha ez igaz, semmi kétség, hogy ez egy rossz társasjáték...