Kibontották a borítékot, és nekiláttak a levélnek. Sarah már jócskán a közepénél járt, mikor Lara még mindig bele sem kezdett az olvasásba, mert valami nem tetszett neki. Valami hiányzott, de nem tudott rájönni, mi nem stimmel. A másik lány közben már be is fejezte és felnézett.

-Honnan is jött Naag? India, ugye? - kezdte, de észrevette, hogy Lara nem figyel rá. - Hé, minden oké? Befejezted a levelet?

-Ez lesz az! India. Nincs személyes üzenet az elején, pedig eddig mindegyiknek volt... - hadarta. - Ez nem jó jel.

-Ha ezt tartod rossz jelnek, a levelet el se olvasd! Ki fogsz akadni.

-Miért, mit ír? Még egy feladat? Remélem nem kell senkit öngyilkos küldetésre küldeni...

Zakatoló szívvel fogott hozzá, de azt kívánta, bár ne tette volna.

Kedves Mindenki!

Íme egy újabb játékszabály: ha valaki butaságot csinál, nem követem a halálba, inkább hagyom, ha haza szeretnék jutni. Élve. Naag értelmetlen halála remélem mindannyiótok számára intő példa lesz, és ezentúl betartjátok a szabályokat.

Egyelőre ennyi, nem is olyan sokára jelentkezek a következő feladattal.

-Ezt már nem hiszem el! Ez azért már több a soknál - ült le az egyik ágy szélére Lara. - Mégis mit akar velünk kezdeni? Egyesével lemészárol mindenkit, szépen, sorban? Aztán a maradék néhány embernek küldd egy levelet egy utólag alkotott szabályról, ami miatt meghalt valaki? - hangja hisztérikus volt, csak kapkodta a levegőt, az ájulás kerülgette. - Sarah, most mi a francot kezdjünk ezzel? És mi ez a hirtelen váltás? Miért nem írt rá indiaiul? Legalább egy dologban biztos voltam. Legalábbis azt hittem, de nem, mindent fel kell borí... - a lány Lara vállára tette a kezét és elcsitította.

-Most nyugodj meg, végy egy mély levegőt, és utána beszélhetünk róla. Még két mondat és összeesel, ha így folytatod.

-Nem tudom, mihez kezdenék nélküled!

-Bizonyára ugyynezt csinálnád, csak néha-néha ájultan esnél össze, mert senki nem szólna rád, hogy vegyél levegőt - nevetett fel. Lara már szólásra nyitotta a száját, de Sarah arckifejezése hirtelen megváltozott, és csendre intette a lányt. - Mi ez? Te is hallod?

Kint zúgolódás támadt, ezúttal semmi kiabálás, sikítozás, de a hangok alapján egyértelmű volt, hogy nincs minden rendben. Lara felpattant és Sarah-val a nyomában kirohant a kunyhóból. A tűzrakóhely felé fordultak, de senki sem volt ott, csupán Adam, aki viszont épp feléjük rohant.

-Mi történt? - kérdezte Lara aggodalmasan a fiú ideges arckifejezését látva.

-A két halott. Hátul rakták le őket, mint Olof-ot is - lihegett. - Mindenki ott áll körülöttük, Carter-rel nem tudjuk őket elrángatni, annyira lesokkolódtak és félnek.

-Na, hát azt nem csodálom - sóhajtott Sarah, majd megindult az említett hely felé, vissza se nézva a két fiatalra. Lara nyelt egyet, lehunyta a szemét egy hosszú másodpercre, és rekordidő alatt összeszedte minden megmaradt erejét, hogy szembenézhessen ezzel az újabb rá váró feladattal.

Mire odaért, már szabad út vezetett a bámészkodók közt a két hullához. Ahogy megpillantotta őket, erős hányinger fogta el, de sikerült leküzdenie. A két élettelen test kísértetiesen hasonlított Olof-ra, bőr és ruha nem sok maradt rajtuk, ami pedig mégis túlélte, az is csak cafatokban lógott. Azonban a szaghoz, mondhatni, már kezdett hozzászokni, elég időt töltött vele legutóbb is.

Sarah mellettük térdelt, de láthatóan nem mert hozzájuk érni, csak szakértői szemmel figyelte és méregette őket, mint aki ezt csinálta világ életében.

Lara összecsapta két tenyerét, majd elkiáltotta magát: - Most mindenki megfordul és elmegy innen, vissza a saját szobájába, mert nemsokára sötétedés! - Mikor senki nem mozdult meg, újra megszólalt, ez alkalommal sokkal csendesebben, de annál hatásosabban. - Elégszer láttátok már, mi történik azzal, aki kint marad sötétedés után, nem? Be. Most! - Aztán elgondolkodott hirtelen, és újra megszólalt, mikor a legtöbben már úton voltak -, Adam, Sarah, Dexter és Carter maradnak, a többiek kivétel nélkül vissza!

Mikor már csak az említett személyek voltak hallótávolságon belül, Carter Lara felé fordult.

-Ugye eltemetjük őket?

-Holnap reggel az első dolgunk lesz. Most bemegyek az ágyneműjükért, Carter, légyszi, segíts! Addig Sarah átkutatja a zsebe... az akármiket, hátha talál valamit, ti pedig szokjátok a látványt!

-Ezt sosem lehet megszokni - mondta Dexter a fejét csóválva, majd törökülésben leült a földre, és állát a tenyerében megtámasztva bámult maga elé.

***

Másnap Lara ébredt elsőként, elég rosszul aludt, így inkább felhagyott a próbálkozással, és sétált egyet a kora reggeli napsütésben. Megpróbálta kizárni a tábort, a többi gyereket, a két holttestet, az emlékeit és rémálmait, hogy csak ő maradjon és a természet.

A fák susogása és madarak csiripelése megnyugtatóan hatott rá, a tenger csendes morajlása már csak bónuszként jelent meg. El akarta tüntetni a negatív dolgokat a fejéből, de minél erősebben próbálkozott, azok annál mélyebbre ásták magukat.

-Tudod, mit nem próbáltam még sohasem? - szólalt meg egy hang mögötte. Ilyedtében hatalmasat ugrott, és azonnal megfordult, de csak Adam volt az. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.

-Pedig sikerült - nevetett fel. Hirtelen zavarban érezte magát, de nem tudta megmondani miért.

Talán, mert nagyon elmélyedtem a gondolataimban, és Adam abból rázott fel, gondolta.

-Na, és mit nem próbáltál még sohasem? - kérdezte, ahogy a fiú közelebb lépett hozzá.

-Sohasem fürödtem még a tengerben - mosolygott féloldalasan. Lara a fiú arcát figyelte, vonásai finomak voltak, szinte már törékenyek. Mélybarna szeme kíváncsian fürkészte a lányt, de nem mondott semmi mást.

-De hisz Angliában laksz. Az egy szigetország - mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott.

-Igen, az, de valahogy mindig kimaradtam ezekből a dolgokból - hirtelen a víz felé fordult. - Sokkal fiatalabb vagyok, mint a tesóim, és mire megszülettem, már mindenki megunta a családi kiruccanásokat - vonta meg a vállát. - Úgy terveztük, hogy idén nyáron Dommal és a többiekkel elutazunk egy hétvégére, de... ez nyilvánvalóan meghiúsult.

-Tudod mit? - szólalt meg a lány, magát is meglepve. - Itt a tenger, nekünk meg úgy sincs jobb dolgunk. Persze csak ha az életben maradás nem számít. Csak siess, amíg a többiek fel nem kelnek, mert akkor leshetjük, hogy mikor lesz rá alkalmunk legközelebb! - Megragadta Adam kezét, és magával kezdte húzni a víz felé.

-De hisz ruha van rajtunk, tiszta víz lesz.

-A te szekrényedben nincs másik? Nálunk tucatjával vannak a pólók és nadrágok, majd átöltözünk. Gyere már! - unszolta, mire a fiú arcán hatalmas mosoly terült el, és követve a lányt, megindult a tenger felé.