A sátorhoz vezető út egy örökkévalóságnak tűnt.

Ennyi kaland után egyikőjüknek sem volt kedve beszélgetni, és - amiért Lara felettébb hálás volt - a két lány sem kezdte el őket faggatni, mikor visszaértek. Talán látták rajtuk, hogy nem érdemes, talán nem is érdekelte őket, mi történt, nem számított. A lényeg, hogy végre bedőlhettek az ágyba, azaz sátorba, és aludhattak egy kiadósat.

Reggel a nap első sugaraival keltek, megreggeliztek, összepakoltak és indultak is. A visszaút szinte már gyászos csendben telt, ha valaki egyszer-kétszer meg is szólalt, az Dexter volt, vagy Adam, ez utóbbi pedig csak Lara hogyléte felől érdeklődött.

Minden egyes alkalommal lerendezte a beszélgetést egy szimpla "nyugi, jól vagyok"-kal, pedig ez - mily meglepő - nem volt teljesen igaz. Annyi minden kavargott a fejében, hogy minden egyes percben attól rettegett, mikor robban fel. Legszívesebben csak leült volna egy fa tövébe és sírt volna, amíg vége nincs ennek az egésznek, de ezt ugye nem engedhette meg magának. Felelősséggel tartozott a többiekért. Habár...

Tartozott ő egyáltalán bárkinek bármivel?

Hiszen ugyanúgy került oda, mint a többiek. Legalábbis ezt feltételezte.

És mégis.

Mégis úgy érezte, hogy neki kell aggódnia a többiekért, neki kell kézben tartania a dolgokat.

Gondolatai a part felé szállingóztak. Vajon találtak valamit Sarah-ék? Vagy visszaértek egyáltalán? És Carternek sikerült mindent a kezében tartania ez alatt a három nap alatt? Igyekezett kizárni a legrosszabb lehetőségeket, és csak arra gondolni, hogy minden úgy megy, ahogy azt reméli.

Mindenki annyira szeretett volna már kiérni az erdőből, hogy egész nap csupán 2-szer álltak meg, és még bőven sötétedés előtt visszaértek. Carter arcán hatalmas megkönnyebbülés suhant át, mikor meglátta az 5 jövevényt, szorosan a karjai közé zárta Larát.

-Ti vagytok az elsők, akik visszaértek. Sarah-ék közvetlenül utánatok indultak el, de semmi nyomuk, semmi hír róluk - miután elengedte Larát, Carter csak a földet bámulta.

Lara végiggondolta a hallottakat és egy hosszú szünet után válaszolt. - Semmi gond, biztosan nemsokára előjönnek, nem kell aggódni miattuk, megoldják a helyzetet, bármibe is keveredtek. Amúgy is, mi keresztben szeltük át a szigetet és így sem értünk át a túlsó végére, ők pedig a part mentén haladnak, ami időbe telik - sóhajtott. - És itt minden renben ment? Nem volt semmi gubanc?

Ekkorra már a tűzrakó helynél jártak. Mind a ketten leültek, a többiek pedig, akik addig körülöttük álltak, lassan szétszéledtek. Csak Adam maradt velük.

-Nem. Sőt, azt kell mondjam elég produktívak voltunk. Amott az erdő szélén például találtunk egy veteményes félét, ami azt jelenti, hogy nem kell szárított húson és konzerven élnünk, ha nem sikerül vadásznotok. Amitől viszont nem igazán félek, mert elég szép zsákmánnyal tértek vissza a srácok eddig minden nap. Nagyon furcsa ez az egész helyzet. Nem tudom elmagyarázni, de majd meglátod.

Lara kíváncsian nézett Carterre. Vajon át kellene neki adnia a helyét? Elvégre mióta elment a többiekkel, többet elért 8 emberrel, mint ő 20-szal. Ám ekkor meg is érkezett a válasz a kérdésére, mintha a lány olvasott volna a fejében.

-Nagyon örülök, hogy visszaértél. Jó volt, amikor az emberek hallgattak rám, de nem hinném, hogy sokáig bírtam volna. Ennyi felelősség határozottan nem való nekem. - Lara arcán átsuhant egy halvány mosoly, majd visszatért az előző témához, ezúttal valamivel határozottabban.

-Akkor hozzuk a jegyzeteket és számoljunk!

Bár Sarah elvitte az egyik íjat, a másik darab és a puska is itt maradt, Thanasis és Filip azzal jártak el vadászni. Így, hogy csak nyolcan voltak, nem volt nehéz dolguk azzal, hogy elég vadat hazahozzanak. Mint kiderült, voltak olyanok, akik gond nélkül vállalták el az állatok megnyúzását, előkészítését, így ezzel sem volt sok probléma - eszközöket is találtak bőséggel.

Már-már minden annyira stimmelt, hogy Larát kezdte aggasztani.

-És levelet nem kapott senki?

-Nem tudok róla. Bár könnyen lehet, hogy csak eltitkolja valaki.

-Igen, ez az eleje óta benne van a pakliban - bólintott Lara. - Oké, akkor most, hogy ezekkel megvagyunk, kezdhetünk foglalkozni a táskával.

-Mi volt benne? - kapta fel a fejét a másik lány.

-Még nem tudjuk, számkombinációs zár van rajta - mutatta meg a lakatot Carternek. - 5 szám. Mi lehet ez? Még csak próbálgatással sem jutunk sokra, mert több ezer lehetőség van. Ha pontosabbak akarunk lenni, 100.000.

-Hát, éppen nekiülhet valaki, ha nagyon unatkozik, de én sem tartom valószínűnek, hogy ennyire egyszerű lenne. Ez az akárki nem arról híres, hogy megkönnyítse a dolgunkat. Na, mindegy is. Mi a következő lépés?

-Szerintem lássunk is neki a munkának... - kezdte volna Lara, de Adam közbeszólt. Eddig olyan csendesen ült ott a fiú, hogy szinte meg is feledkezett róla a lány.

-Pihenésre van szükséged. Feküdj le aludni. Igazából mindnyájunknak pihenni kéne egy ilyen kaland után, úgyhogy ne mártírkodj, irány a szobád! - szólt rá lágy, de tekintélyt parancsoló hangon, és mutatott a házak irányába.

Bármennyire is szeretett volna maradni és figyelni, Larának el kellett ismernie, hogy bizony jól esne neki egy kiadós mosakodás és egy-két óra alvás. Ahogy elindult, még hallotta, hogy Carter az útról kérdez, de jobbnak látta nem visszafordulni.

Most az egyszer magára is gondolhatna először.

Nem mintha sokáig jutott volna ezzel, ezúttal Ványa zavarta meg.

-Lara, ezt közvetlenül azelőtt kaptam, hogy visszaértetek, az asztalomon találtam. Nem igazán tudtam hova tenni, de mire odaadtam volna Carternek, pont megjöttetek. Ne haragudj, hogy csak most hozom, de nagyon megijedtem. És még nem is tudom, hogy miről van szó benne. Mármint elolvastam, meg minden, de nem... - hadarta, de Lara megállította.

-Semmi baj, nyugi. Csak add ide, és gyere velem vissza a többiekhez. Ennek is van az elején szöveg az anyanyelveden?

A lány bólintott. - Igen, van ott néhány sor oroszul. De semmi érdekes nincsen benne, csak arról ír, hogy legyek bátor, látja, hogy szorgalmasan dolgozok stb. Ha szeretnéd le is fordíthatom. Szükséges? Fordítsam le?

Lara gyors válaszként megrázta a fejét és mondta Ványának, hogy mehet nyugodtan, csinálja a dolgát, nemsokára úgy is megbeszélik a többiekkel közösen is. A lány mintha megkönnyebbült volna, fújt egyet, majd megköszönte és tovább is állt.

Közben visszaért két másik társához, akik annyira belefeledkeztek a történetbe, amit a fiú mesélt, hogy észre sem vették. - Ványa mindig ilyen? Ennyire hadar? Nagyon ideges volt.

-Te mit csinálsz itt még mindig? - nézett rá csodálkozva Adam.

-Megvan a következő levelünk. Ványa kapta. Bár szerintem egy kicsit lódított és nem csak ma találta meg. De mindegy, legalább ideadta. Az eleje oroszul van, állítólag csak annyi, hogy ügyes és szorgalmas.

-Miért nem kérted, hogy fordítsa le? - húzta fel fél szemöldökét Carter.

-Mert így is majd összeesett izgalmában. Ezzel csak rontanánk a helyzeten. Ha nem akar elmondani valamit, ami ott van, nem is fogja, főleg ha csak követelőzünk.

-És mi van a második felében? Olvaaaasd!