Valószínűleg elájultam, mert valamikor arra keltem fel, hogy fáj mindenem. Reménykedve, lassan nyitogattam a szemeimet, hátha a tegnap történt eset csak egy buta rémálom volt... Viszont ahogy a szemem kinyílt, megpillantottam a földön fekvő, vérben úszó, összeszurkált barátnőmet. Az a látvány...Ami eddig bennem volt kijött. Kidobtam a taccsot. Nem bírom a vért. Szememből egyből száguldani kezdtek a könnyeim.  Felordítottam. Már nem voltam a székhez kötözve, ezért a szobában lévő kis komódhoz szaladtam, majd kivettem belőle egy telefont. Nagy nehezen felidéztem magam előtt Jack telefonszámát és tárcsázni kezdtem. Pár csörgés után felvette, majd beleszólt.
-Tessék?-kérdezte, mivel fogalma sem volt róla ki vagyok. Nagy valószínűséggel csak a zokogásomat hallotta. Hangom erőtlen volt és megtört.-Ki az?-szólalt meg újra.
-E-e-ehh-nem bírtam végig mondani. Újra a mellettem vérben fekvő barátnőmre néztem és egy újabb zokogó roham tört rám.
-Elizabeth??-olyan lágyan ejtette ki nevemet, mint még soha. Ha csak kisebb gondom lett volna, biztos már ennyitől is nyugodtabb lennék. De a helyzet sokkal súlyosabb volt, mint ahogy azt ő gondolta.
-I-ih-ihge-he-en-sírok egyre jobban.
-Máris ott vagyok.-hangja nyugodt volt. Mintha már ezer ilyen alkalma lett volna az életében. Könnyen meglehet, hogy ez így is van. A telefont letette, én pedig lelki szemeim előtt láttam minden egyes mozdulatát.

Kérlek komizzatooook!!!❤️❤️❤️🤘