Bocsánat, ezt a részt nem tudom mikor véletlen feltöltötte félig készen. Sajnálom! 😥 de most már ez teljes rész! Még egyszer bocsánat! 😄

Az "ebéd" csodásan telt, majd miután végeztünk, sétálni kezdtünk kézenfogva.
- Egyébként tudtad, hogy van egy apró árulkodó jel, ha hazudsz? - nézett rám Luke.
- Árulkodó jel? Mi lenne az? - kíváncsiskodtam.
- Ha sokáig faggatnak, megvakarod az orrod hegyét. - illusztrálta, mire elmosolyodtam.
- Ezért bukok mindig le... - sóhajtottam mosolyogva.
- Nézd, mi az ott a vízben? - állt meg hirtelen és nézett koncentrálva a vízre. Én is kíváncsi lettem.
- Mi? Hol? Nem látom. - mentem közelebb. Milyen hiszékeny vagyok!
Abban a pillanatban, amikor a legközelebb álltam a vízhez, belelökött.
Amikor felúsztam a víz felszínére, látványosan az orromhoz kaptam.
- Vicces volt, de segíts ki! Tele ment az orrom vízzel! - szóltam orr hangon, mire aggódóan felém nyújtotta a kezét.
Ördögi vigyor keretében megragadtam a kezét. Későn esett le neki, hogy hazudok, így magammal rántottam a vízbe.
Nevetve átkarolta a derekam, majd magához húzott.
- Ügyes volt. Nagyon ügyes. - nézett mosolyogva a szemembe.
- Volt kitől tanuljak... - gondoltam apukámra, anyukámra és Vickre. Igen, ők mind ilyen szivatósak. Ha ők nem szivatnának, nem hinném, hogy izgalmas lenne a családi nyaralás. Bizony.
Az arcomtól a fülemhez tűrt egy vizes hajtincset, közben végig a szemembe nézett.
A karom a vállától a nyaka köré került, mire elmosolyodott. Aztán fölém hajolt.
Ajka súrolta az enyémet, aztán rendes csók lett belőle. Egy pillanatnyi habozás után visszacsókoltam.
Luke végül sok apró csókot lehelt ajkamra, majd elmosolyodtunk egy hang hallatán.
- Micsoda huligánok... - hallatszott a mellettünk lévő néni hangja.
Nevetve elhúzódtunk, majd arrébb húzva megragadtam és megcsókoltam.
Döbbent volt, ám ő is visszacsókolt.
A pillangók persze szinte már fájdalmasan keresték a kiutat, én meg becsukott szemmel belegondoltam, hogy most megcsókoltam. Én. Lukeot. És visszacsókolt.
Ki tudja mennyi idő telhetett el, de végül szétváltunk, majd a szemembe nézett.
- Lucy? - kérdezte, mire mosolyogva felénéztem.
- Igen?
- Lennél a barátnőm? - a szemem elkerekedett, a kezem a szám elé kaptam és mivel nem jött ki egy hang se a torkomon, csak bólintottam. Boldog mosoly ült ki arcára, majd megcsókolt és kiszálltunk a vízből. Ismét megragadta a kezem, rákulcsolta ujjait az enyémre és indultunk a kirakott helyünkre.
Levettem a csomagjainkról a törölközőt, amit ráraktam, majd indultunk átöltözni.
- Miért zárnak ilyen korán? Tök élveztem. - sóhajtottam, miközben dörzsöltem a hajamat a törölközővel.
- Hát még én hogy élveztem. - vigyorgott rám. Elpirultam, majd bementem a női öltözőbe.
Épp szárítottam a hajam (már át voltam öltözve), amikor csörgött a telóm.
- Igen Vic? Naaa, milyen Párizs? - állítottam le a hajszárítót.
- Szia! Nagyon jó! Te figyelj... négyszer hívtalak. Hol voltál?
- Mondtam már. Randin Lukekal.
- Ilyen sokáig? - éreztem, hogy mosolyog.
- Összejöttünk. Milyen volt az Eiffel torony? - kíváncsiskodtam elterelve a szót.
- MI?! Tudtam! Én megmondtam! Ugye hogy ugye? - ujjongott Vic.
- Majd beszélünk, addig is puszi. - köszöntem el. - kint vár már Luke.
- Úgysem úszod meg. Szia, csajszi! - tette le, mire elnevettem magam és letett.
Ekkor kiléptem az ajtón, és észrevettem Lukeot ülni a padon. Odanentem hozzá mosolyogva.
- Kész vagyok! - vigyorogtam rá. Elmosolyodott.
- Akkor induljunk. - mondta, majd megfogta a kezem, amitől még most is elpirulok.
Elköszöntünk a bunkó lánytól, akitől kaptuk a karkötőket, majd beültünk a kocsiba. Végig Lukeot néztem, majd felém lesett, és elnevette magát.

- Mit nézel annyira? Van valami az arcomon? - bizonytalanodott el, mire röhögve kinéztem az ablakon.

- Nem, dehogy, csupán... gyönyörű volt ez a nap! - szóltam végül, még mindig a kint elsuhanó tájat figyelve. Éreztem, hogy rám néz.
- Ennek igazán örülök. Te figyelj csak... - kezdte, mire felé néztem.
- Igen?
- Megadod Goldenberg számát?
Mi? Az meg ki?
- Bocsi, de nem ismerek Goldenberget. - ráztam a fejem értetlenül.
- De hisz még te mondtad! - Ó, hogy az a Goldenberg!
- Ja, persze. Miért kell? - haraptam be a számat mosolyogva, mire megrántotta a vállát.
- Szakítanunk kell. Nekem egy másik lány jön be.
Ekkor felnevettem.
- Igazán? Ismerem? - mosolyogtam, mire legyintett.
- Nem hiszem. Tudod, teljesen belehabarodtam. Megnyugszom, ha velem van, mosolyt csal az arcomra, ha az arcára nézek, vagy rá gondolok... ő adta az erőt, hogy jobb életem legyen.
Ekkor a kezét a combomra tette, majd megfogta a kezem. Lehúnytam a szemem, és közben elmosolyodtam.
- Tudod, akkor jó. Majd szólok Goldenbergnek. - bólintottam. Mosolyogva vezetett tovább.
Aztán megérkeztünk hozzám.
- Elkísérlek az ajtóig. - szólt nekem, mire bevártam. Egyből rákulcsolta ujjait az enyémre. Elmentünk az ajtóig, majd a szemembe nézett.
- Törpém, azt hiszem, hogy ma nélkülem kell menned aludni. - karolta át a derekam. Mellkasába fúrtam a fejem.
- Hogy fogok én aludni? - ironizáltam, mire felnevetett.
- Lassan mennem kell... - nézett a szemembe.
Megcsókoltam, amit szinte azonnal viszonzott.
- Hiányozni fogsz. - mondtam.
- Te is nekem. Holnap tali? Meg szeretném ismerni a barátnőm barátait.
- Harryt és Bryant? - csillant fel a szemem.
- Igen, őket. - bólogatott.
- Jöhet Sophie is? - öleltem meg boldogságomban.
- Persze. Ő... Harry csaja, ugye? Jó, felőlem jöhet.
- Köszi! - ujjongtam.
Végül adott egy puszit a számra, egy rózsát a kezembe (hogy nem vettem észre, hogy nála ilyen is van?), majd elment.
Mosolyogva szagoltam bele a virágba, majd benyitottam. Anya mosolygó arcával találtam szembe magam.
- Anya! Itthon vagy? - örültem meg.
- Szia, kicsim! Igen, ma reggeles voltam. Milyen szép virág. - ölelt meg.
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Anya, emlékszel Lukera?
- Persze. Totál belezúgtál. Ugye? - mosolygott rám.
- Ha akarsz, beszélgethettek reggel egy kicsit. Tudod, ma... izé... - vakartam meg a fejem.
- Jártok? - vigyorgott, mire Bólintottam. - jó. Meg szeretném ismerni a lányom barátját. De apád is ott lesz a kihalgatáson. - szögezte le.
- Rendben. - szegény Luke... mibe rángattam bele...
Felszaladtam a szobámba, vízbe raktam a virágot, majd hívni kezdtem Lukeot.
- Ennyire hiányoztam, törpém? Csak most értem haza... - nevetett fel.
- Drága Lukeom... - kezdtem. - Holnap számíts egy kivallatásra a drága szüleimtől. - nevettem fel.
- Megküzdök érted! Meglásd, hercegnő!
- Ez igazán... lovagias volt... hercegem? - próbáltam becézni.
- Tetszik a becenevem. - szólt.
- Jó. Akkor marad.
Elég sokáig beszélgettünk, aztán letettem, hiszen szólnom kellett a fiúknak.
Utána nézegettem Vic képeit, amit átküldött. Az egyiken egy karton Miracoulus katicával selfiezett. Aztán küldött képet galambokról, és közte próbálta utánozni kisebb-nagyobb sikerrel.
Lefotózta az Eiffel tornyot alulról, majd felülről.
Ilyen igazán mókás képeket csinált, aztán elaudtam.

A kis nyugodt pihenésemet a telefonom ébresztője zavarta meg.
Bosszúsan néztem, hogy 8:34 lett, mire felkeltem.
Mindenkivel megbeszéltem, hogy 9:30-ra itt lesznek.
Tegnap egyébként James és Zack kikönyörögték, hogy hadd jöjjenek ők is.
Örömmel mondtam nekik igent.
Hatalmas dicséret jár a szüleimnek, hogy nem méregették látványosan Lukeot.
Lukenak pedig még nagyobb dicséret, mert igazán aranyos volt. De Luke mikor nem aranyos? Hülye kérdés.
Amikor Luke jött, egy hatalmas öleléssel köszöntöttem.
- Szia, törpém. - suttogta aranyosan.
- Szia, hercegem... - pusziltam meg az arcát.
Amikor felegyenesedett az ölelésből, anyura és apura mosolygott.
- Üdvözlöm önöket. Luke Water. - puszilta meg édesanyám arcát, majd apuval kezet rázott. Ahogy láttam, apa már akkor a biztonság kedvéért végignézte. De ciki!
- A nevem Mr. Parker. Majd meglátom, hogy nevezhetsz-e Harrynek. - vigyorgott rá, mire Luke bólintott.
- Vagy papának. - szólt, mire hatalmasat nevetett apu.
Ezaz! Egy jópont Lukenak apánál!
Apa Luke vállára helyezte a kezét.
- Majd meglátjuk, fiam.
- Én Mrs. Parker vagyok, de nevezz csak Olivianak. - mutatkozott be anyu is.
- Rendben, szóval Mr. Parker és Olivia. - memorizálta a neveket.
Aztán hirtelen lehajtottam a fejem elpirulva. Mert anya kezdett mesélni.
- Luke, drágám, kérsz teát? Tudod, a kis Lucynk kiskorában nagyon aranyos volt, állandóan teát akart inni. Meg volt egy kis Mickey egeres rázókája, amit állandóan magánál hordott. És egy macija volt, úgy hívták, hogy... ú, hogy is?
- Mackó úr volt, jó? Néha George. - morogtam az orrom alá.
- Tényleg! Minden harmadik fényképen rajta van.
Luke, kérlek, ne kérdezz rá a képekre. Kérlek, ne!
- Van fotóalbum is? - vigyorgott önelégülten Luke. Köszi... azt hiszem, ezt még visszakapod, de nagyon...
- Természetesen. Megmutassam? - indult is el az albumért. Apa utána.
- Ezt még nagyon visszakapod, hercegem... de hogy megjárod... - kezdtem, majd gyorsan lábujjhegyen állva megcsókoltam és visszamentem a helyemre.
- Biztosan aranyos kislány voltál, Lucy. Most is gyönyörű vagy. - tűrt a fülem mögé egy hajtincset.
- Itt van. - hozta a hatalmas fotóalbumot. Komolyan, majdnem nagyobb nálam! Honnan szereztek ilyen nagy albumokat régen?
- Ez Lucyröl egy mappa. Csecsemő korától máig. Benne van az a rész is, amikor elkezdte hallgatni a bandátokat. Azt hiszem, akkor változott a legnagyobbat. Komolyan, állandóan boldog volt, és amikor megkérdeztem, hogy miért, azt mondta, megtalálta élete...
- Anya! - kerekedett el vérpiros arcomon a szemem.
- Bocsi, Lucykám. - kuncogott. Luke elnevette magát.
- Azt hiszem, megyek a mosdóba... - motyogtam. A szüleim nem is figyeltek rám már, épp mutogatták a képeket. Hurrá...
Gyorsan lemostam az arcom, majd picit még vártam, hogy ne legyek annyira vörös.
Apa vagy anya tuti mesélni fognak -vagy már mesélték-, hogy egyszer teleragasztottam a falamat Luke arcával. Nem is lenne annyira gáz, ha nem vagdostam volna le a képről szegény Jamest és szegény Zacket. Sőt, ha a plafonom nem lenne ugyanolyan kék, mint a falam, talán nem is látszott volna. Bocsánat, nem is látszott.
Két perc múlva azt vettem észre, hogy anya az általános iskolai tablóképemet mutogatja Lukenak, majd Luke mond valamit, amitől anya a kezébe nyom egyet vigyorogva.
- Igazán? - nevetett Luke. Kíváncsian figyeltem a beszélgetésüket. - Mindig is szerettem volna tapéta lenni. Ki gondolta volna, hogy ezt az álmomat teljesítették.
Öhhh... *meghal*... Nem hiszem el anya... tényleg elmesélte... miért is reménykedtem...
Anyu és apu hatalmasat nevettek.
Apu picit arrébb húzott, közben végig Lukeon mosolygott.
- Lucy, bírom ezt a gyereket. Áldásom rátok. Viszont ha megbánt, felakasztom egy magas szirte, majd amikor már majdnem megfullad, elvágom a kötelet, hogy lezuhanjon. - mondta még mindig vigyorogva. Ez az apai védelem...
- Nem bánt meg, hidd el. - nyugtattam kínosan mosolyogva.
- Nem úgy néz ki, mint aki bántana... Igazad van. Remélem végre egy normális fiút hoztál haza. - kacsintott.
Ekkor csöngettek.
- Majd én nyitom! - menekültem a "kínos" beszélgetésből.
Ahogy kinyitottam, Harryvel, Bryannel és egy lánnyal találtam szembe magam.
- Sziasztok, fiúk! - öleltem meg őket. - Szia! Gondolom, te vagy Sophie! Nagyon örülök! - tartottam a kezem egy ölelésre, mire nevetve megölelt.
- Igen. Biztos te vagy Lucy. Remélem jó barátok leszünk! - mosolygott kedvesen.
- Csókolom! - köszönt Harry a szüleimnek. - Csá, Luke!
A szüleim megszokták, hogy bárhányszor kérik, ne nézze őket idősnek, mindig csókolomozza őket. Hát ja, ez van.
- Szia, fiam! - köszöntötte apa, míg anya mosolyogva intett neki.
- Üdv! Van valami kaja? - lépett be Bryan, a laza gyerek.
- Bryan, képzeld, csak neked vettem oreót. - szólt vidáman anya. - bent van a hűtőben.
- Köszönöm! - örvendezett, majd ki is vette. Hitetlenkedve néztem anyára.
- Ez most komoly? Nekem is vettél? - reménykedtem.
- Úgy tudtam, azt mondtad, hogy nem eszel semmi édességet. - értetlenkedett anyu.
- Ez igaz, de... mindegy, majd legalább fogyok. - nyújtottam ki a nyelvem Bryanre.
- Ha lefogysz, akkor menőzhetünk a suliban, hogy egy igazi csontvázzal barátkoztunk össze. - röhögött teli szájjal. - amúgy meg, ehhez a tökéletes testemhez kell egy kis csoki!
- Jaja. A kockás felét rakod kívülre, így neked van a legmenőbb kockahasad. - vágtam vissza, mire mindenki nevetni kezdett.
- Jól van, nyertél. - jött oda hozzám, mire megöleltem.
- Te nagy óvodás. - paskoltam meg a hátát.
- Kopognak! - szólt apa, mire egyből odaszaladtam.
- Zack! James! - fogtam velük kezet "férfiasan", mire jót röhögve átöleltek.
- Szeva, Lucy! - mosolygott James, majd Lukehoz hasonlóan illedelmesen bemutatkozott.
- Csumi, kiscsaj! - karolt át Zack, Majd elengedett.
Ő is bemutatkozott, majd megköszörültem a torkom.
Semmi.
- Khm! - köhögcséltem, de még mindig semmi. - HAHÓ!
Erre persze mindenki odakapta a fejét, sőt, James nyaka még ropogott is a hirtelen mozdulattól. Egy elnyomott káromkodás után megszólaltam.
- Rendben! Ki ajánlja fel, hogy nála beszélgessünk? Vic FaceTimeban velünk lesz, James. - szóltam, amikor kérdésre nyílt szája.
- Oké. Akkor semmi különös.
- Menjünk hozzám? - tette fel a kezét Zack. - Van focipályánk. - rántotta meg a vállát.
- Oda megyünk! - szóltunk egyszerre, majd elpusziltam a mosolygó szüleimet, majd Luke összekulcsolta a kezeinket.
- Nem férünk be ennyien a kocsiba. - szólt Luke.
- Majd én vezetek a másik kocsiban. - szólt megint Zack.
Így hát mi heten elindultunk Zackékhez.
Luke, Zack és én mentünk Zack kocsijával, Bryan, Harry, James és Sophie mentek Lukekkal. Igen. Luke nélkül.
Egyébként Luke kocsiját James vezette, így meg lett oldva.
Zack nyugodtan vezetett, mire James dudálva megelőzött minket.
- Öhm... izé... Zack. Megelőztek. - szóltam, mire elnevette magát, majd felmutatta a házkulcsokat. Gonoszan felnevettünk.
Direkt lassan mentünk, sőt, megálltunk fagyit venni magunknak.
Amikor odaértünk, azt láttuk, hogy négy fiatal unalommal teli arccal ülnek az ajtó előtt. Majd kiszúrtak minket.
- Végre ide... az fagyi? Komolyan? - kezdett röhögni.
Megvontam a vállam.
- Ez van. Megelőztetek? Várjatok csak nyugodt szívvel. - szóltam. - De Sophienak vettem egyet, mert ő még új. - nyújtottam felé a pohárban elrakott fagylaltot.
- Ú, köszi! - ölelt meg, majd felállt, odajött közénk és a fiúk szeme láttára betolta a fagyit.
- Nem kapok? - kérdezte Harry barátnőjét, mire az nevetve megrázta a fejét.
- Ez lenni enyém. - szólt, amitől mindenki röhögőgörcsöt kapott. Aztán elővettem a maradék fagyit, amit vettem.
- Bocs, nem volt szívem tovább szívatni őket. - adtam mindenkinek a fagyiját, mire Luke megragadott a derekamnál.
- Büszke vagyok rád! Ez az én Lucym. - ekkor megcsókolt. Mikor elváltunk, mindenki kíváncsi tekintettel figyelte a jelenetet.
- Most mi az? Mindenkinek elmondtuk, hogy járunk. - röhögött Luke.
- Ja, a könyökünkből is ti folytok, de ez még picit fura. - mutogatott James rám és Lukera.
- Te jöttél előbb össze a legjobb barátnőmmel. - nyújtottam ki a nyelvem, mire röhögve bólintott.
- Igaz. Bocs.
Aztán beözönlöttünk a házba.