- Te leszel az új apukám?

- Nem - felelte kurtán a magas idegen.

Faith esküdni mert volna rá, hogy a férfi el is nevette magát egy pillanatra.

- Akkor az új szüleimhez viszel?

- Nem.

Faith magához szorítva ütött-kopott plüssmaciját követte a sötét folyosón, és azon gondolkozott, ha nem fogadták örökbe, akkor vajon hova viszik? Na, nem mintha annyira bánta volna, hogy végre kikerül abból a családnak nevezett fertőből, ahová került, még ha hét évig az otthona is volt. A nevelőszülei sosem szerették őt. Voltaképpen sokszor morfondírozott azon, egyátalán, hogy maradt életben eddig? Mióta az eszét tudja magának csinált ennivalót, ha fürödni akart, magának kellett tele engednie a kádat, ami okozott némi fejtörést, ugyanis nehezen érte el a csapot. Sokszor csak a mosdókagylónál törölgette le magát egy vizes törölközővel, azt többé kevésbé elérte, néha napján megengedték neki azt is, hogy az egyik rozoga széket az étkezőből bevigye, így arra állva könnyebben meg tudta nyitni a vizet. A legjobb tudomása szerint az igazi anyja a kórházban hagyta születése után, ahonnan fél éves korában Mr. és Mrs. Briggsnél helyezték el. A keresztnevüket sosem árulták el neki, egyedül jött rá, hallotta, hogyan szólították egymást, de neki meg volt tiltva, hogy úgy hívja őket, mert szerintük az szemtelenség. Faith biztos volt benne felnőttként nem akar majd gyereket, de ha a véletlen úgy hozná, hogy mégis lenne neki, tutira nem hívják majd se Johnnak, se Clarissának, akár fia lesz, akár lánya.

Kíváncsian fordítgatta a fejét, ki akarta találni, hova is került; a folyosó két oldalát végig lesötétített ablakok szegélyezték, nem látott ki rajtuk, csak a saját tükörképe meredt rá mindenhonnan. Egy kicsit elszégyellte magát, ahogy meglátta magát piszkos arccal, a még piszkosabb rózsaszín hálóingjében és köntösében csoszogni a tetőtől talpig tiszta, rendezett, feketébe öltözött ember után. Remegő kezére pillantott, nem tudta eldönteni, fázik-e, vagy csak nagyon fél. Minden bizonnyal az utóbbi.

Igyekezett nem feltűnően, de azért jól megnézni magának a kísérőjét. A hangjából ítélve nem gondolta túl idősnek, a tekintete viszont arról árulkodott, talán ő is sok mindenen mehetett keresztül. Kicsit megszaporázva lépteit utolérte, így már mellette sétálhatott. A férfi egyik szemöldökét felvonva, kérdőn nézett le rá. Zöld. Legalábbis a gyér fény alatt zöldnek tűnt a szeme. Nem az a vibráló fűzöld, inkább mintha egy opál lenne a szeme helyén. Azt is csak azért tudta milyen, mert a nevelőanyja gyűjtötte a különleges kristályokat. Faithet mindig is érdekelte, melyikeknek mi a neve, Mrs. Briggs egy ideig válaszolgatott is amikor faggatózott, aztán megunta, és inkább a kezébe nyomott egy könyvet, amiben a képek mellett a kristályok nevei és tulajdonságai is szerepeltek. Egy időben csak a képeket nézegette benne, és bár elég hamar megtanult olvasni, volt olyan szó, ami gondolkodóba ejtette, ezért néha napján, amikor kicsit bátrabb volt, segítséget kért az osztályfőnökétől, olvassa el neki a nehezebb szavakat.

Szégyenlősen lesütötte a szemét, majd lassan újra felnézett az idegenre. Egy egytől Mr. Briggsig terjedő skálán valahol középen, vagy annál kicsit lejjebb helyezkedett el, ha a korát akarta volna megtippelni. Sosem tudta, hány évesek lehetnek a nevelői, amikor megkérdezte, általában rárivalltak, hogy nem illik ilyet kérdezni, és egyébként is mi köze van hozzá. Keserű íz költözött a szájába. Vajon, ha őt megkérdezné, válaszolna rá? Egyátalán azt sem tudta, mi a neve. Hirtelen ötlettől vezérelve megragadta fekete pulcsijának ujját, a zöld szempár kíváncsian rászegeződött. Frissen borotvált arcán megcsillant a fény, így egy kicsit fiatalabbnak tűnt.

- Téged hogy hívnak? - bökte ki.

- Carter - mosolyodott el halványan.

Újra csendbe burkolózva haladtak tovább a hosszú folyosón, a lámpák kettesével kapcsolódtak fel előttük, aztán ahogy tovább mentek, ugyanúgy kettesével kapcsolódtak is le utánuk. Faith borzasztóan ijesztőnek találta ezt a helyet. A falak sötétszürke színben pompáztak, az antracit nevű szénfajta jutott róla eszébe, amiről abban a kristályokról szóló könyvben olvasott. Carter bakancsa minden egyes lépésénél hangosan koppant a fémpadlón, Faith papucsa ezzel ellentétben csak gyengéden csattogott mellette. Egy kiálló fémdarabban felbukott, akár el is eshetett volna, ha nem ragadja meg két erős kar.

- Jól vagy? Nem ütötted meg magad?

Carter hangjának lágy tónusa valamiért megnyugtatta Faithet. Kísérője megigazította a köntöst rajta, gondosan betakarta vele, és szorosan összekötötte a zsinórt a hasánál. Faith észrevette, hogy Carter összeszorította állkapcsát és a szemöldöke közé is két éles ránc költözött. Óvatosan próbálta megszabadítani Faithet a köntösére ragadt mocsoktól. Undorodhat tőle? Nem csodálkozna rajta. Lassan két hete, hogy ebben a pizsamában alszik, mert a nevelője lusta volt berakni a mosógépbe az ő ruháit is, abban nem volt biztos, hogy a köntöse valaha is látott volna mosógépet. Ahogy Carter ott guggolt előtte és lassan a szemük találkozott egymáséval, Faith mérhetetlen hálát érzett irányába. Nem tudta miért, de valahogy biztonságban érezte magát mellette. Szemét nyomban el is öntötték a könnyek, ösztönösen ölelte át Cartert a nyakánál. Ő habozott, pár másodperc telt el csupán, Faith mégis azt érezte, elhamarkodottan cselekedett. Már éppen hátrálni akart, amikor megérezte Carter meleg ölelésbe vonja őt.

- Nyugodj meg, kicsi lány. Biztonságban vagy.

- Nagyon félek - szipogta a vállára.

- Tudom. De én itt vagyok és vigyázok rád, oké?

Faith elhitte neki. Abban a pillanatban azt érezte, bármit elhinne ennek a férfinek, még azt is, hogy létezik a Mikulás, pedig benne már öt éves kora óta nem hitt, amióta Mrs. Briggs azt mondta neki; nőjön végre fel és ne higgyen zavaros dajkamesékben. Nem is tudta, mit jelent a dajkamese szó.

Miután valamennyire megnyugodott, Carter letörölte Faith könnyeit, és egy mosoly kíséretében rákacsintott, Faith arcára is mosoly költözött egy pillanatra. Sokkal nyugodtabban folytatták az útjukat. Faith arra gondolt, örülne, ha megfoghatná Carter kezét, viszont akármennyire is szerette volna, mégis úgy döntött, nem teszi meg, talán az nem lenne helyes.

A folyosó végén volt egy hatalmas vörös ajtó, ami előtt Carter megállt, és egy pillanatnyi habozás után bekopogott, majd be is nyitott. Faithet elvakította a bentről jövő fényesség. Egy gondolat költözött az elméjébe: most aztán nagy dolog vár rád, kislány. Csak éppen sejtelme sem volt arról, mennyire megváltoztatja majd az egész jövőjét.

Hosszú vörös hajába belekapott a szél, könnyed áriákat suttogott a fülébe. Felüdülés volt izzadt testének a kellemesen hűvös érintés. Mélyet lélegzett, sajogtak az izmai, a fülébe vér folyt a homlokán húzódó sebből. Mozgást hallott maga mögül, de lassú volt, nem bírta kivédeni a felé lendülő fabot suhintását, ami így belevágódott a derekába. Nagyot kiáltva rogyott a földre.

- Vigyázz, Williams, még a végén egy öreg nénike is leüt a botjával!

- Téged meg mindjárt egy fiatal lány fog leteríteni, te szadista vadbarom! - morogta az orra alatt Faith, majd lendületből neki is ugrott a férfinek, aki könnyűszerrel kivédte a támadást.

Faith bosszúsan kapott utána a saját botjával, amivel a mai napon ötvenedjére sem sikerült még csak a férfi közelébe sem kerülnie.

- Ó, te jó ég, hogy a francba csinálod ezt? - fakadt ki Faith, hátradobva magát a füvön.

- Rutin meg az évek.

- Ja, el is felejtettem, hogy egy őskövület vagy - forgatta meg a szemét egyenesen a napba nézve. Hunyorogva követte a tűző fény okozta kis bogarakat a szeme előtt, ahogy ide-oda ugrándoztak a kék égen.

- Nem is vagyok őskövület, te pimasz boszorkány!

- Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint az, hogy le pimasz boszorkányozol.

- Mondhattam volna azt is, hogy örök vesztes, a tegnap esti Monopolyzásunk után.

- Inkább ne is hozd fel, hogy képes voltam veled leülni Monopolyzni, mert hirtelen én is negyvenkettőnek érzem magam.

- Harminckilenc. Vesztes - szúrta oda halkan, magabiztos mosollyal a férfi.

Faith megadóan sóhajtott egyet, a vér dübörögve szánkázott végig ereiben, az izzadtság a tarkóján folyt végig egészen a gerincéig. Érezte saját kudarcának szagát. Több mint tíz éve edzett Carter Jacksonnal, és ez idő alatt egyszer sem sikerült még csak meglegyintenie sem őt. Lehunyva a szemét, egyenletesen véve a levegőt próbálta lenyugtatni a szívét.

A Carter Jackson féle „Hogyan legyél jó titkos ügynök" képzeletbeli kézikönyv egyik legalapvetőbb szabálya: mindig legyél nyugodt.

Jó poén, főleg azokra a helyzetekre, amikor kereszttűzben küzdesz az életedért. Persze ezt Faith honnan is tudhatta volna milyen, hiszen korából adódóan még nem volt bevetésen. A szerencsésebbeket tizenhét-tizennyolc éves korukban már kiválasztották, ez függött attól, hogy a mentoruk mennyire érezte őket késznek rá. Carter eddig minden egyes bevetését elutasította, mondván, még nem elég jó. Faith ilyenkor szívesen beleverte volna azt a hatalmas tökfejét valami kurva kemény tárgyba, még akkor is, ha tudta jól, igaza van. Faith sok mindenben iszonyú ügyes volt, a kortársai között kiemelkedően jó. Csak az a fránya lövésgyakorlat ne lenne! A fű megzizzent mellette, és óvatos Carter illatú felhőt sóhajtott Faith felé, amit ő gondosan elraktározott magának. Mindig az akadémia belső kertjében edzettek, Faith utálta az edzőtermet, mert délelőtt mindig tele volt kiképzőkkel és mentoráltjaikkal, neki meg aztán semmi kedve nem volt szottyossá izzadt hónaljak bűzét szagolni. Meg egyébként is ne nézzék őket, amíg gyakorolnak, nem ad ingyen műsort senkinek. Egyik szemét kinyitva figyelte a mellette vigyorgó mentorát.

- Kapd be, Jackson!

Faith újra lehunyt szemmel pihegett a tűző nap aszalásában. Hallotta a madarak énekét a fákon, érezte a szellő gyengéd simogatását, a fű csiklandozását a derekán, hangyák apró lépteit a karján, még Carter szívének érdekes hangú zakatolását is hallotta. Gondolatban elmosolyodott. Hiszen ő mondogatja mindig, hogy légy nyugodt.

- Faith Williams jelentkezzen eligazításra! Ismétlem, Faith Williams jelentkezzen eligazításra! - recsegett a hangszóróból Thea Miller, a C.I.A. különleges részlegének igazgatója.

Faith akkora lendülettel ült fel, hogy kis híján lefejelte Carter orrát. Izgatottan fordult felé, és egy széles vigyorral felpattant a földről. Faith még percekig a száját rágcsálva toporgott az udvar közepén, mígnem óvatos, mégis határozott lökést nem érzett meg a lapockájánál. Az érintésre libabőr költözött a bőrére. Carter mozdulatai mindig ezt váltották ki belőle.

- Nem hallotta, Williams? Irány az igazgató irodája, mire vár? - Hangja cseppet sem volt kedves. Most először használta Faith előtt a „kiképzőtisztes hangját".

Faith egyszerre összerezzent, majd egy felhőtlen kacajjal megindult a bejárati ajtó felé, ami halk morajjal nyílt szét előtte. Úgy, ahogy volt; véresen, koszosan, és izzadságtól ragadva egyenesen a vörös ajtó felé vette az irányt az ismerős folyosókon át. Még mindig benne volt az az érzés, ami tizennégy éve a kiskori énjét is uralta, az a mindent átható félelmetes bizsergés a gyomrában, csak épp fordult a kocka; ezúttal Carter követte őt. Egyenes háttal, tekintélyt parancsolóan, ahogy annak idején. Faith egy pillanatra megtorpant az ajtó előtt. Mély levegőt vett, kifújta, majd bekopogott. Meg sem várva, hogy bárki beinvitálja; benyitott.

- Faith Williams szolgálatra jelentkezik! - állt meg az igazgató asztala előtt szalutálva.

- Pihenj, ügynök! - mosolyodott el az előtte álló nő.

Faith szinte remegett az izgalomtól, amit Carter egy elfojtott mosollyal jutalmazott, és karba tett kézzel, nekidőlve a fal mellett húzódó iratszekrénynek figyelte az eseményeket.

- Williams ügynök, szeretném ismertetni az első küldetésének részleteit.

Faith az ajkába harapva próbálta visszafogni a vigyorgást, amíg az igazgatónő előkészítette az ügy iratait. Thea Miller légiesen mozogva pakolta elé az aktákat, frissen manikűrözött ujjaival végig dobolt a tetején, majd hátul lesimítva fekete kosztüm szoknyáját, leült a piros bársonyszékébe. Faith irigyelte Thea kinézetét. Barna bőre mindig úgy csillogott, mintha éppen a tengerpartról jött volna, mandulavágású fekete szeme pedig egy szarvasbogár kitinpáncélját idézte, amikor táncoltak benne a fények. Ezzel szemben az ő bőre fakó volt, és ha huzamosabb ideig tartózkodott a napon, estére tutira megjelentek rajta a leégés fájó, piros foltjai.

- A feladata a következő: beépülni a Szent Agapé Hittudományi Egyetemre Rómában, és közel kerülni a létesítmény melletti templom egyik papjához, név szerint Simone Accardi atyához - tolta Faith elé a pap fényképét Thea. Hullámos fekete haja a vállát súrolva az arcába omlott. - Okunk van feltételezni, hogy amerikai cserediákokkal csempésztet be kábítószert az Államokba. Az ügy az F.B.I. megbízásából került hozzánk, úgyhogy ne szúrja el! Mivel ez az első küldetése, kijelöltünk maga mellé egy tapasztalt ügynököt, aki az apja szerepét játszva lesz jelen maga mellett.

- Ki lesz az az ügynök? - kérdezett vissza elmélyülten lapozgatva a misszió részleteit tartalmazó dossziét.

- Jackson ügynök mindenben a segítségére lesz. Vigye magával az aktát, és álljon készenlétben, holnap reggel utaznak!

Faith hitetlenkedve nevetett fel, amikor meghallotta, kivel kell mennie, aztán el is csendesedett, amint meglátta Thea arckifejezését. Ugyanolyan kifejezéstelen arccal figyelte őt, mint eddig, amiből Faith arra következtetett, tényleg nem viccelt, Carter lesz a kísérője. Az ügynököket általában nem küldik bevetésre a mentorukkal együtt. A könyvtárban lezárt, általa előszeretettel olvasgatott aktákban minden kiválasztott ügynököt olyan tapasztaltabb hírszerzővel tettek párba, akivel nem, vagy alig kerültek érintkezésbe, ugyanis statisztikai szempontból, ha a beépülés során valami balul sül el, az ügynökök érzelmek alapján döntenek, ami veszélyeztetheti a küldetés sikerességét.

Gyorsan vigyázzba vágva magát, bólintott egyet.

- Köszönöm a lehetőséget, asszonyom!

- Számítok magára, ne hagyjon cserben!

- Úgy lesz! - bólintott újfent, majd sarkon fordult, és kiment az irodából.

A szobája felé menet bújta is a dossziét. Olyan hevesen dobogott a szíve, hogy félt, egyszer talán kiszakad a helyéről. Az első küldetése! Még az sem tudta a kedvét szegni, hogy ismét kikapott Cartertől. Szerencse, egy egészen másfajta tevékenységben mindig sikerül felül kerekednie a férfin.

Ráérősen lezuhanyozott, hajszárítás közben még egyszer átfutotta a kapott anyagot. Valami nagyon nem tetszett neki az atyán, már képen sem. Faithet mindig is mindenki jó emberismerőnek tartotta, ez volt a legnagyobb erőssége. Gyerekként az egyik évek óta a C.I.A.-nál dolgozó ügynököt leplezte le, hogy mindvégig két kézre játszott. A nevelőszüleinél eltöltött hét év során rengeteg olyan képességet szerzett, ami alapul szolgálhatott ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, amikor Carter és egy nő elmentek felmérni őt. Mint egy elcseszett grisha-vizsga, csak itt nem az derült ki, Faith tudja-e valamelyik természeti elemet idomítani, hanem az, eléggé traumatizált-e ahhoz, hogy a képességeire építve titkos ügynököt faragjanak belőle.

Egészen kicsi korában rájött már, mennyi mindenért kiabálhatnak vele. Ráförmedtek, amiért ételt mert kérni, miután már két órája korgott a hasa, nem szólalhatott meg, amikor Mr. Briggs focit nézett a tévében, vagy Mrs. Briggs telefonált az egy szem barátnőjével, akit utána a sárga földig lehordott mindennek, de már azzal is az őrületbe kergette a nevelőszüleit, hogy hangosabban merészelt levegőt venni, vagy éppen szipogott, mert egy darab papírzsebkendőt sem talált az egész lakásban. Éppen ezért meg kellett tanulnia egy-két dolgot. Például azt, hogyan mozogjon szinte teljesen hangtalanul, amikor a nevelői már aludtak, és kiosont ételt lopni a hűtőből. Megtanulta, miképpen beszéljen velük, ha valamit kérni szeretett volna, de nem akarta kérésként feltüntetni.

Faith újra a dossziét tanulmányozta, hangosan olvasta a számára érdekesebb részeket, így jobban memorizálni tudta.

Simone Accardi. (1978.04.01. Róma, Olaszország), továbbiakban; fentnevezett.

Fehér, Dél-Európai férfi.

Büntetlen előéletű.

Hivatása: római katolikus pap.

2020 szeptemberétől tölt be professzori szerepet teológia szakon a Szent Agapé Hittudományi Egyetemen. Ez idő alatt tíz olyan esetről számolt be az F.B.I. kábítószer csempészettel foglalkozó egysége, miszerint amerikai haza érkező cserediákokat kapcsoltak le nagy mennyiségű drog birtoklásáért. Mind egytől egyig a Szent Agapé Hittudományi Egyetem hallgatói voltak egy-egy szemeszter erejéig. A csomagjaik átkutatása után bizonyossá vált szoros kapcsolatuk fentnevezettel.

A tíz lekapcsolt személyből három hallgató bevallotta, fentnevezett vette rá őket a kábítószer becsempészésére az Amerikai Egyesült Államokba, ám bizonyítékkal nem tudtak szolgálni. Bizonyíték hiányában pedig nem élhetünk gyanúperrel ellene.

A megbízott ügynök (továbbiakban; megbízott) feladata:

· Beépülés

· Fentnevezettel való bizalmi viszony kialakítása

· Elérni, hogy fentnevezett rávegye megbízottat a kábítószer államokba való szállítására

→ erről bizonyító erejű okiratot, felvételt készítsen

Fentnevezett likvidálása nem a megbízott feladata, a megfelelő bizonyítékok megszerzése után az ügy vissza kerül az F.B.I. hatásköre alá.

Faith kezébe vette a csatolt fényképet az atyáról. Jégkék szemei szinte világítottak, összeszűkült pupillái hamisságról árulkodtak, megnyerő mosolya mögött Faith vélt felfedezni némi arroganciát is, túl műnek hatott, inkább volt vicsorgás, mint őszinte mosoly. Koránt sem volt a tisztaság mintapéldája ez a fazon.

Miután rendbe szedte magát, Carter irodája felé vette az irányt. Az iroda a létesítmény legtávolabbi szárnyában volt, Faith csak álmodni mert róla, hogy egyszer ő is kap majd egy ekkora lakrészt irodával egybekötve. Útközben szerencsére nem sok emberrel találkozott, ha őszinte akart lenni, eléggé unta már, hogy be van ide zárva, persze csak átvitt értelemben. Oda mehetett, ahová akart, de szívesebben töltötte az idejét edzéssel, mint bármi mással. A könyvtárban már nem igazán volt semmi új a számára, végtelen sokszor elolvasott minden pszichológiai könyvet, az összes harcművészetről szóló dokumentumot, sőt, ha a sok edzés után még volt energiája, nyelveket is előszeretettel tanult. Nem sok olyan téma létezett, amibe ne kontárkodott volna bele. Mr. és Mrs. Briggs melle annak idején dagadt is rendesen a büszkeségtől, amikor a tanárai a lexikális tudásáról áradoztak, mintha az ő érdemük lett volna. Leszámítva azt az esetet, amikor nevelőanyja hozzávágta a kristályokról szóló könyvet, egyetlen másikat sem kapott, sőt azt sem tarthatta meg. Faith pont ezért sok időt töltött a városi könyvtárban, aminek gyermek- és ifjúsági része ugyan csekély tartalmat kínált, mindig talált valami kedvére valót. Egy idő után már nem csak a könyvek és amiatt járt, mert addig sem kellett otthon tartózkodnia a nevelőszülei (kölcsönös) örömére, hanem mert szerette megfigyelni az embereket. A könyvtáros Helenről, például hamar kiderült számára, hogy végtelenül romantikus típus; képes volt beleszeretni bárkibe, aki csak egy kicsit is kedvesebben beszélt vele. Bár ezek mind csak addig tartottak, amíg nem jött egy másik fazon, aki szintén egy mosollyal levette őt a lábáról. Észrevette azt is, mikor hazudik, ilyenkor mindig a szája előtt matatott, és kerülte a vele szemben álló tekintetét. Mindig úgy tett, mintha halaszthatatlan adminisztrátori feladatai lettek volna, pedig igazság szerint néhány könyvmolyon és Faithen kívül csak elvétve jártak be ide az emberek. És már ő sem sokáig. Az olvasás iránti szeretete azonban megmaradt. A többiek csodabogárnak tartották, elképzelésük sem volt arról, miért nem jár el velük sehova, egy darabig próbálkoztak, majd a sokadik visszautasítás után elkönyvelték bugrisnak és inkább békén hagyták. Carter rendszeresen meg is dorgálta emiatt. Amikor pedig megelégelte, hogy Faith nem hallgat rá, ő maga ragadta karon, és kocsmatúrákra járt vele, pedig Faith tudta jól, Carter az alkoholista nevelőapja miatt szívből gyűlölte az italt.

Mielőtt belépett volna a szobába, megigazította magán a meglehetősen kivágott pólóját. Carter az ajtóval szemben az asztala mögött ült, és serényen írt valamit, Faith a nyakát tette volna rá, hogy éppen valamelyik újoncról készít jelentést. Hangtalanul elfordította a kulcsot a zárban, és egyenesen Carter mögé settenkedett. Ez volt a másik erőssége; úgy mozgott, akár egy macska. Cartert ugyan sosem tudta meglepni, a férfi most is pontosan tudta, nincs egyedül, fel sem kellett hozzá néznie. Faith leült az asztal mögött lévő hatalmas ablak párkányára, sokszor pihent itt az edzések után, megnyugtatta a csend és Carter tollának karcolódása a papíron, az egész épületben ez volt a legcsendesebb hely. Faith többször is Carter felé sandított, várta, hogy befejezze az írást, de a mai napon túl türelmetlen volt hozzá. Egy darabig figyelte a semleges színű falakon a nap játékát. Elképzelte, ahogy az egyik festményben hullámzó tenger egyszer csak átszakítja a vásznat, és elönti a sós víz a szobát. Meztelen talpát a puha, szürke szőnyegbe nyomta, és élvezte, ahogy a szálak csiklandozzák az ujja közötti bőrt. Nagyot sóhajtva egyszerűen hátrébb húzta a férfit a székével együtt, és nemes egyszerűséggel az ölébe ült.

- Most kezdhetem elölről, végighúztam a tollat miattad a papíron.

Carter elengedett egy apró mosolyt, és letette az íróeszközt az asztalra. Végig simított Faith állán, szemébe költöztek a csillagok. Faith imádta, amikor Carter így nézett rá, megmelengedte a szívét, egész eddigi életében csak ő pillantott így rá. Folyton próbálta megfogni azt az elérhetetlen érzést, ami a közelében átjárta minden csontját. Carter hagyta, hogy a nyakába fúrja a fejét, ott apró csókokkal kényeztesse. Illata beférkőzött Faith orrába, azt a parfümöt viselte, amit tavaly a születésnapjára adott neki. Friss, citrusos illat volt ez, ami Faith szerint nagyon illett a személyiségéhez, mindig felüdülés volt számára, ha vele lehet, és utálta, hogy egyre többször kellett nélkülöznie őt a folyamatosan növekvő ügynök tanoncok érkezése miatt. Carter a dereka köré fonva erős karjait teljesen magára húzta, ő pedig készségesen simult bele a védelmet nyújtó ölelésbe. Mellette mindig úgy érezte, elcsendesednek a fejébe tóduló emlékek, nem akarta bevallani, de még mindig kínozták a gyerekkorában elszenvedett traumák.

Faith egyre hevesebben adta Carter tudtára, hogy vágyik rá, amit Carter is viszonzott. Évek óta fennálló megállapodás volt ez köztük. Titkos, szentségtelen, de kétségkívül a legjobb dolog, ami ezen a helyen történhet velük - már ha a küldetésekből származó adrenalint nem számolták bele. Faith körülbelül tizenhét éves lehetett, amikor észrevette, hogy teljesen máshogy néz Carterre. Először nem értette, honnan is tudhatta volna, sosem volt mellette senki, aki elmagyarázhatta volna neki. Carter volt számára az egyetlen ember, akit közel engedett magához, így hozzá is fordult tanácsért. Az akkor harmincöt éves Carter megijedt, és a teljes ignorálást választotta megoldásképpen. Faithnek ez iszonyúan fájt, csalódott Carterben, ő volt mindig is az a személy, aki az őszinteségre tanította. Még ha a szituáció kellemetlen is volt közöttük, ő sosem akarta megszakítani vele a kapcsolatot. Carter megkérte Theát, jelöljön ki mást Faith számára, aki majd folytatja a kiképzését, ez azonban nem tartott tovább, mint egy hét. Carter Jackson elmesélte Faithnek, hogy nem az érzéseitől rémült meg, hanem attól, ő is ugyanazt érezte. Korából adódóan és az intézménynél betöltött szerepénél fogva sem volt etikus, amit tenni készült, de azt mondta; a szívének nem tud parancsolni, ezért egyik éjjel belopózott Faith-hez, hogy újra megejtsék azt a beszélgetést, Faith elmondta neki, ha rá néz, már nem azt az apafigurát látja maga előtt, akit egészen idáig. Valami megváltozott benne, amit ő maga sem ért, és nem biztos benne, valaha meg akarja-e érteni. Az egyetlen dolog, amivel tisztában volt, hogy nem az iránta érzett szeretet változott meg, sokkal inkább a teste nem bír magával, amikor végignéz rajta, vagy amikor az edzések alkalmával véletlenül egymáshoz érnek. Aznap éjjel Carter Jackson azzal a tudattal ért hozzá ahhoz a lányhoz, akit egészen hét éves kora óta tanított és voltaképpen nevelt, hogy valószínűleg egész életében bánni fogja, amit meg fognak tenni. Nem alapozták érzelmekre, sosem játszott ez közöttük, egyszerűen csak vágytak egymásra. Faith mindig úgy képzelte, hogy ő az atommag, Carter pedig az elektronburok, ami szorosan körbefonja és védelmezi őt minden sérüléstől. És, hogy ez megnehezítette-e az együtt való munkát? Meglepő, de nem. Ugyanolyan harmóniában telt minden egyes edzés, mint ahogy addig, sőt, mintha még szorosabbra fűzték volna azt a kapcsot maguk között a mocskos kis titkukkal.

Carter erősen megmarkolva Faith fenekét, még jobban az ölébe húzta, és ő válaszul elvigyorodva hajolt közel a füléhez.

- Ez tetszik, apuci?

Carter felmordulva túrt bele a hajába, hogy hátrébb feszíthesse a fejét, és jobban a nyakához férhessen.

- Ne nevezz így! - morogta finom bőrére, és ajkával óvatosan simogatni kezdte. Tudta, hogy Faith ezt szerette a legjobban.

Faith egész hasfala beleremegett az érintésbe. Nem helyes, pontosan tisztában volt vele, hogy a tűzzel játszik, és akár az állásukba is kerülhet, ha ez kitudódik, mégsem bírt megálljt parancsolni a testének. Annyiszor véget akartak már vetni ennek az egésznek, mégis minden alkalommal, amikor egy helyiségbe kerültek, csődöt mondtak; sosem fognak tudni már úgy nézni egymásra, mint azelőtt. Carter valahogy a legártatlanabb pillantásával is képes volt pillangókat költöztetni a hasába, és ha a megérzései nem csaltak, ő is hasonló hatalmat gyakorolt a férfi felett. Cartert egészen leverte a víz valahányszor belélegezte az illatát; érezte őt megremegni a karjaiban. Így hát folyton ugyanabban a helyzetben kötöttek ki. Utálták magukat emiatt, mégis újra és újra megtették, mert amikor úgy voltak, elcsendesedett a világ. Csak ők voltak ketten és a vágytól fülledt szoba.

- Miért? Hiszen hónapokig fogod az apámnak kiadni magad - kuncogott fel.

Carter lesöpörte az asztalon lévő dolgokat, és felrakta őt a tetejére. Kibújtatta a felsőjéből, hogy aztán kidolgozott hasát kezdje csókokkal bombázni.

- Jut eszembe, boldog születésnapot! Remélem, tetszik az ajándékom - húzta végig nyelvét a nadrágja korcának ívében.

- Te intézted a missziót? - nyögött fel hátravetett fejjel. Ösztönösen túrt bele ujjaival a selymes, gesztenyebarna fürtök közé.

- Ki más tette volna?

Faith elmosolyodva élvezte az elkövetkezendő perceket. Szinte ki is ment a fejéből, hogy ma van a szülinapja. És valóban nem is kaphatott volna ennél szebb ajándékot.

⁕⁕❊ ✝ ❊⁕⁕

Sziasztok!

Hogy tetszett az első rész? Bevallom borzasztó izgatott vagyok és kíváncsi a véleményetekre, szóval, ha van kedvetek írjátok meg nekem <3

A következő rész várhatóan Június 1.-én fog kikerülni, ez csak egy kis ízelítő, hogy mire számíthattok ^^

puszi, pacsi! <3