Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

27. Fejezet 2/2

Hajnali négy volt amikor befejeztem a dalt. Ismétlem: hajnali négy. Nem is tudtam elmenni az ágyig, csak lehajtottam a fejem a fekete-fehér billentyűkre, és elnyomott az álom.

Körbe néztem a nézőtéren, de Művésznőm nem volt ott. Hiába tapsolt egy teremnyi andrássys, az október elsejei koncertemen, ez a nap most már nem csak a zene világnapja, én tőle vártam az elismerést. Azért illedelmesen meghajoltam, és le is mentem a színpadról, ahol Lillába botlottam.
-Tudod hová ment? - kérdeztem kapásból, minél kevesebb időt itt töltve.
-Szerintem haza, azt próbáld meg először - mosolyodott el. -Vagy a kocsmában - tette hozzá halkan.
-Nagyon köszi - rohantam ki az étkezőnkből, a kezébe nyomva rengeteg kottát.
-Levi ezekkel mit csináljak? - kiáltott utánam.
-Játszd el! - kaptam fel a zakóm a fogasról, és kirohantam. Közben nagypapát tárcsázva. De nem vette fel. Hogy is gondoltam? Interjút ad! Ahol, amúgy nekem is ott kéne lennem... -Akkor megoldjuk máshogy - vettem ki a zsebemből nagypapa kocsi kulcsát. És a kapun kilépve, az Opelt kezdtem keresni. Mikor pedig megpillantottam, szinte feltépve az ajtaját, gyújtást adtam és elindultam. Végül is, motorra van jogsim, a 30 órával megvagyok, és lassan vizsgázok, szóval úgy vehetjük, majdnem szabályos vagyok. Majdnem. Vezettem fel magamban az elméletet a piros lámpánál. Rekordgyorsasággal értem ki a belvárosból, és parkoltam le Művésznőmék tömbje mellett. És közben amúgy két rendőrautóval is találkoztam, de megúsztam. A lépcsőházból pont egy nénike igyekezett, és megtartotta nekem az ajtót.
-Nagyon köszönöm - tartottam meg most én az ajtót a néninek, aki addig kitolta a biciklijét.
-Köszönöm, fiatalember - intett még, én pedig becsaptam az ajtót. És Művésznőmet tárcsáztam.
-Itt vagyok! - szóltam bele köszönés nélkül.
-Mi az, hogy itt vagy? - köhögött bele a telefonba.
-Itt állok kint a bejárati ajtótoknál - nevetettem. - Egy nénike beengedett a lépcsőházba - nevettem még mindig
-Miért jöttél? - kérdezte meglepedten. -Fellépésed lesz! - emlékeztetett.
-Mert te vagy a szülinapos! - kopogtam be.  -Beengedsz? A suliban nem is vártad végig. Elmentél.
-Szar napom volt - mondta ki egyenesen.
-Ezért nem is engedsz be? - tűnődtem el.
-Nem tudok mondani magamra egy jelzőt! Annyira úgy nézek ki! - álltam még mindig az ajtójuk előtt.
-Nem érdekel! Kérlek Művésznő! Utána indulnunk kell, tudod - jött egy hirtelen ötletem.
-Rendben mindjárt nyitom - nyomta ki a hívást. És a kulcscsörgés után, kinyílt az ajtó, és ott állt, nem éppen a legjobb formájában. Mintha csalódott lenne? Nem engem várt?
-Boldog szülinapot még egyszer, Művésznő! - léptem át a küszöböt, majd becsuktam az ajtót, ahonnan a hűvös levegő próbált bekúszni a lakásba. Szorosan átöleltem, előtte persze letéve az ajándékát. A Bolyongót.
-Elkapod - próbálta kihúzni magát.
-Én csak decemberben várom a Mikulást - kezdtem a monológomba. -Eszek sok gyümölcsöt, meg vitamint, és elvileg nem fázok meg - simítottam arrébb kócos haját. -Én pedig már bölcs vagyok - Felnevetett. Ekkor jöttem rá, milyen gyönyörűen nevet, aztán ez szerte foszlott, és köhögött jó párat.
-Ez az enyém? - vette a kezébe az ajándékzacskót. -Köszönöm - nézett fel rám, őszinte hálával. Mégis engem várt. Vagy engem is?
-Bontsd ki! - kérleltem.
-Mindjárt a Centerben kell lenned - mutatott fel a fali órára. Van 10 percem a kezdés előtt. Utazással együtt.
-Lennünk - mosolyogtam, kijavítva őt.
-Mármint? - ráncolta a szemöldökét, a kis tasakot szorongatva az egyik kezével.
-Szeretném - kulcsoltam össze ujjainkat -, ha fellépnél velem - nyögtem ki végre.  -Csak ha lehet ne így! - tettem hozzá gyorsan.
-Rendben - röhögött, és köhögött egyszerre. -Megpróbálom. Csak - komolyodott el - valamit még kell előtte beszélnünk - Hirtelen nem tudtam mit akar. És nem is volt rá sok időnk. Reméltem, hogy tényleg eget rengetően komoly ez a téma. Mondjuk ő és én... Vagy hasonló kaliberű  -Szóval te vagy a faszi.
-Reméltem, hogy ebben a felállásban maradunk - nevettem fel.
-Ez komoly! - állt közelebb hozzám. -Én nem fogok ugrálni neked. Hozol, viszel, jössz értem, ha akarsz bármit is - magyarázta szájbarágósan.
-Most is jöttem - feleltem értetlenül.
-Isten tartsa meg jó szokásodat - felelte kapásból.
-Így lesz - néztem két csillogó szemébe. Majd egy puszit nyomtam a homlokára. Forró volt. Tűz forró. Mármint a nem jó értelemben. -Mértél ma már lázat?
-Nem. De nem szoktam lázas lenni - felelte kapásból.
-Engem nem érdekel, hogy szoktál, nem szoktál! De most az vagy - fogtam meg a kezét, és a szobájáig húztam, ahol szinte már leültettem az ágyra.
-Ne már! - csapott a kezével maga mellé.
-Tessék - nyomtam a kezébe a lázmérőt. -Tedd be! - parancsoltam rá.
-Jó - forgatta a szemét, és végre volt mit mérnie a lázmérőnek. Eltelt pár perc némán, mert továbbra is a pokolba kívánt a hülye lázmérésemmel. Csak arról feledkezett meg, hogy nekem mindig igazam van.
-Mennyi? - kérdeztem, amikor elkezdtett csipogmi a szerkezet.
-39 - húzta el a száját. -De neked menned kell!
-Leszarom - Tömör és egyszerű.
-Levi ne csináld ezt!
-Keresek gyógyszert - indultam el a konyhába. - Maradj itt!
-Akkor legyen. Balról a második doboz! - Először nem értettem ezt mire mondja, hát leesett. Abban volt az Algopirin. Bevittem neki, egy korty vízzel együtt, és nagy nehezen leszuszakoltam a torkán. - De...
-Fekszik, nyugszik, nem veszekszik! - Végre befeküdt az ágyba.
-Akkor legalább az ajándékomat ide hozod, ha már itt ilyen vas szigor van? - nézett rám komolyan, de én persze elnevettem magam. Kiléptem érte a folyosóra, és a kezébe adtam.
-Boldog szülinapot
-Úristen, köszönöm - nyitotta ki végre.

Idáig emlékszem. Ő olvasni kezdett, én zenét hallgattam. Majd elaludt.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro